Egyelőre nincs kitűzve semmiféle időpont arra, hogy Brüsszel mikor indítja újra a csehországi támogatási programok finanszírozását az európai alapokból - mondta Johannes Hanhn, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa a hét végén Brüsszelben a CTK cseh hírügynökségnek.
Legalább egy izraeli civilt és egy - más források szerint két - palesztin szélsőségest megöltek egy támadásban hétfőn Izrael déli részén, a zsidó állam Egyiptommal közös határán - jelentette az izraeli média és a hadsereg.
Korábbi előzetes közlésének megfelelően megindította az Európai Bizottság a Magyarország elleni két kötelezettségszegési eljárást az Európai Unió Bíróságánál a bírák kötelező nyugdíjazásának, valamint az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlensége állítólagos megsértésének ügyében - közölte hétfőn az unió luxembourgi székhelyű legfőbb bírói testülete.
Egyelőre nem lehet végső győztest hirdetni a görög parlamenti választáson. Az exit poll adatok szerint ugyanis olyan csekélyek a különbségek a két élen álló párt, a hitelmegállapodást el nem utasító Új Demokrácia (ND) és a Sziriza között, hogy valószínűleg csak százszázalékos feldolgozottság után lehet megmondani: fellélegezhet-e Európa.
Benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknek hétfőn Jean-Marc Ayrault francia kormányfő, miután pártja, a Szocialista Párt abszolút többséget szerzett előző nap a nemzetgyűlési választásokon. Francois Hollande államfő azonnal megbízta az új kormány megalakításával a miniszterelnököt.
A Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap hétfői száma szerint a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártnak tanulmányoznia kellene a Fidesz működését, ha hasonló pozíciót akar kiépíteni magának Lengyelországban.
Azonnal meg kell alakítani a "nemzeti egyetértés" kormányát Görögországban - hangsúlyozta hétfőn Athénban Antonisz Szamarasz, a vasárnapi választásokon győztes Új Demokrácia (ND) elnöke, miután fogadta őt hivatalában Karolosz Papuliasz államfő, aki "égetően fontosnak" nevezte, hogy már hétfőn koalíciós kabinet alakuljon.
Négy játékost eltiltott, több csapatot pedig pontlevonással büntetett az Olasz Labdarúgó Szövetség a tavaly kirobbant bundabotrányban játszott szerepük miatt.
Nyirő József erdélyi író ügyének "nem megfelelő kezelése" miatt váltották le Romániában Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját - ezt maga az érintett nyilatkozta hétfőn.
Nem hajlandó részt venni egy koalíciós kormányban a görög Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) - erősítette meg hétfőn a párt elnöke, Alexis Ciprasz.
Magas rangú uniós diplomaták szerint az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén törli a Magyarország ellen hozott pénzügyi szankciókat.
"Szánalmas hazugságok" terjedtek el a Vatikánról az utóbbi hónapokban az olasz sajtóban - hangoztatta Tarcisio Bertone bíboros, szentszéki államtitkár a Famiglia Cristiana olasz katolikus hetilapnak hétfőn megjelent interjúban.
A krasznahorkai vár felújításának költségeit jelenleg 15 millió euróra becsülik, ez csaknem kétszerese a tűzvészt követően becsült kárnak - közölte hétfőn Marek Madaric szlovák kulturális miniszter nem végleges adatokra hivatkozva.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint a Neo FM tulajdonosai által felajánlott váltó elfogadásának jogi és gyakorlati akadálya is van, ezért a hatóság számára az nem más, mint egy darab papír.
Lemondott a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje kitüntetésről Elie Wiesel magyar származású Nobel-békedíjas író - írja a nol.hu. A portál értesülését megerősítette az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke. Veress László közölte: a házelnök szerdán válaszol a levélre.
Határozatlan időre elnapolták hétfőn a bizonyítási eljárás megkezdését a Ratko Mladic elleni perben, a délszláv háborúk során elkövetett súlyos, büntetendő cselekmények ügyében eljáró hágai ENSZ-törvényszéken.
Egyebek mellett a bírói hatalom függetlenségét és a sajtószabadságot érintő legutóbbi jogszabályváltozások miatt fejezte ki aggodalmát Magyarországgal kapcsolatban az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Az iraki Baakúba városában egy síita temetésen hétfőn felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő, kioltva legalább 15 ember életét és megsebesítve negyvenet - jelentették rendőrségi és kórházi források.
Európa nem azért jött a G20-csúcsra Mexikóba, hogy gazdasági leckéket kapjon - válaszolta egy kanadai újságírónak hétfőn José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Plagizálással gyanúsítja Victor Ponta román miniszterelnököt a brit Nature című ismeretterjesztő hetilap - közölték hétfő este romániai hírforrások. Ponta úgy nyilatkozott, készen áll bármilyen vizsgálatra.
Barack Obama és Vlagyimir Putyin első alkalommal találkozott tegnap az orosz elnök újraválasztása óta a mexikói Los Cabosban, az idei G20-as csúcstalálkozó margóján. Washington és Moszkva viszonya feszült, az újraválasztásért küzdő amerikai elnök és a régi-új orosz államfő megbeszélésétől nem vártak áttörést.
A Muszlim Testvériség tegnap kora reggel sajtótájékoztatón jelentette be Kairóban, hogy jelöltje, Mohamed Morsi győzedelmeskedett a hétvégén tartott, kétnapos elnökválasztáson. A szervezet nem hivatalos adatai szerint a képviselő közel egymillió szavazattal előzte meg Ahmed Safíkot. Utóbbi tábora azonban azt állítja: ez hazugság.
Jelentős többséget szereztek a szocialisták a francia képviselőházban. A Francois Hollande-fémjelezte párt 314 képviselői helyre tett szert az 577 tagú törvényhozásban. Így a baloldali politikai erő akár egyedül is kormányozhat. A győzelem tehát teljes, ám a kampány megmutatta, Hollande-nak helyre kell tennie néhány dolgot ahhoz, hogy pártja legalábbis megőrizze népszerűségét.
Afgán rendőrruhába öltözött fegyveresek támadtak meg hétfőn Dél-Afganisztánban amerikai katonákat, és egyet közülük megöltek, többet pedig megsebesítettek - közölték névtelenül nyilatkozó washingtoni kormányilletékesek.
Kedd estig koalíciós kormányt kell alakítani Görögországban - közölte hétfőn Evangelosz Venizelosz, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) vezetője.
Két ellentétes félelem határozta meg a vasárnapi görögországi választásokat - hangsúlyozta Fokasz Nikosz szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár szerint a nemzetközi partnerek segítsége is kellhet ahhoz, hogy legközelebb se a most második helyen záró, szélsőbaloldali Sziriza kerüljön hatalomra.
Az ENSZ fenntartható fejlődésről tartott konferenciáján a szegénység, társadalmi egyenlőtlenségek és környezetkárosítás, megoldási lehetőségeit tárgyalják meg.
Ellentámadásba lendült kedden a plágiummal gyanúsított Victor Ponta román miniszterelnök, aki szerint Traian Basescu államfő lejárató kampányt indított ellene.
A Líbiából származó menekültek lélekvesztője a Lecce tartománybeli - az itáliai csizma sarkán található - Leuca településtől 11 kilométerre süllyedt el.