Az amerikai média hétvégén is azt elemezte, milyen hatása lehet az elnökválasztásra Barack Obama történelmi bejelentésének. A demokrata elnök múlt héten, az ABC tévécsatornának adott interjúban kiállt a melegházasságok legalizálása mellett. Várható republikánus kihívója, Mitt Romney szombaton egy keresztény egyetemen ugyanakkor kategorikusan az ellenkező álláspontra helyezkedett, kijelentve, hogy…
Sigmar Gabriel, a német szociáldemokrata SPD elnöke szerint a vasárnap Észak-Rajna Vesztfáliában megrendezett tartományi választás mutatta, hogy pártja és a Zöldek elég erősek lehetnek a jövő ősszel megrendezendő törvényhozási választások megnyerésére.
Az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb női politikusa, Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata kisebbségi vezetője tárgyalt tegnap Budapesten. A volt házelnök kongresszusi delegáció élén, Afganisztánból hazafelé ejtette útba Magyarországot, hogy megemlékezzen a magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatok felvételének 90. évfordulójáról.
Olaszországban kísért a múlt. Olyan anarchia fenyegeti az országot, mint a hetvenes évek második felében, amikor szinte mindennaposakká váltak a merényletek a politikai és gazdasági élet vezető szereplői ellen. Az erőszak ezúttal is nőttön nő, s a kormányzatban már a hadsereg bevetését sem zárják ki a biztonság szavatolására.
Testi motozásnak vetették alá a New York-i LaGuardia repülőtéren Henry Kissingert, Nixon és Ford elnökök volt nemzetbiztonsági tanácsadóját, illetve külügyminiszterét - közölte hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.
Argentína segítségét kérte Tóásó Előd mielőbbi szabadlábra helyezéséhez a magyar külügyminiszter. Martonyi János hétfőn Buenos Airesben találkozott Héctor Timerman argentin külügyminiszterrel.
Az ellene tervezett per hat hónappal történő elhalasztását kérte hétfőn a boszniai népirtás egyik fő felelősének tartott Ratko Mladics. A boszniai szerb hadsereg egykori parancsnokának bírósági tárgyalása szerdán kezdődne a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT).
Meghalt az a férfi, aki ellen egy éve mérgezett esernyővel követtek el merényletet Németországban. A 40 éves illetőnek a farába döfött egy ismeretlen az utcán egy esernyő hegyes végével, amitől azután az áldozat rendkívül súlyos higanymérgezést kapott.
A szíriai választási bizottság vezetőjének keddi bejelentése szerint 51,26 százalékos részvétel volt a május 7-i törvényhozási választásokon az erőszak dúlta országban.
Hatósági tilalom ellenére Madridban keddre virradó éjszaka ismét összegyűltek a „felháborodottak”, a rendőrség mintegy száz főtől tisztította meg a belvárosi Puerta del Sol teret.
A biológiai sokféleség átlagosan 28 százalékkal csökkent 1970 óta, az emberiségnek pedig másfélszer nagyobb bolygóra lenne szüksége a fogyasztás jelenlegi mértékéhez a Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden közzétett, Living Planet Report 2012 (Élő Bolygó) című jelentése szerint.
Az Európai Ifjúsági Károly-díjat olyan ifjúsági projektek nyerhetik el, amelyek elősegítik egymás kölcsönös megértését Európában. A mai, Aachenben megrendezett díjátadó ünnepségen részt vesz Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke, Michael Jansen, a Károly-díj Alapítvány elnöke és Marcel Philipp Aachen polgármestere.
Csehországban az előzetes adatok szerint 1 százalékkal csökkent éves szinten és az előző negyedévhez képest is a bruttó hazai termék. A helyi elemzők mérsékelt növekedésre számítottak.
A szavazatszámlálás elvégzését követően lopták el a Szerb Haladó Párt (SNS) által bemutatott zsákban lévő szavazólapokat a köztársasági ügyészség nyilatkozata szerint, amelyet kedden a Vajdaság Ma hírportál idézett.
A Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap a távközlési adóról és a tranzakciós illetékről, valamint az elképzelések fogadtatásáról írt keddi számában.
Kisebb atomreaktort működtetett évtizedeken keresztül az egyik telephelyén a Kodak cég, és bár a szerkezet állítólag nem jelentett veszélyt a lakosságra, egyes vélemények szerint az ott használt sugárzó anyag keresett a feketepiacon.
Az alapvető jogok biztosa, aki a gyermekjogi szakombudsman feladatait is ellátja, szerint nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetében, amely szerint a gyermek bűnösségének megállapítása akár szabadságelvonással is járhat Törvénymódosítást kér a börtönben született gyermekek érdekében.
Vádat emeltek Rebekah Brooks, a News International volt vezérigazgatója és öt további személy, köztük Brooks férje ellen a News of the World című, időközben megszüntetett brit vasárnapi bulvárlap körül kirobbant telefonlehallgatási botrány ügyében.
Bűncselekményekben gyanúsított, lejárt vízummal rendelkező és illegálisan munkát vállaló külföldiek kiszűrésére kezd száznapos ellenőrzési kampányt a pekingi rendőrség kedden — jelentették be a közbiztonsági hatóság illetékesei.
A libanoni hadsereg katonákat és rendőröket vezényelt minden érintett negyedbe az északi Tripoli városában, ahol vasárnap hajnal óta harcok folytak az alavita kisebbség és a szunnita többség között.
A szerbiai sajtó megosztott a választási csalás ügyében: a lapok nyíltan az egyik vagy a másik elnökjelöltet védik - idézi a Danas belgrádi napilap keddi online kiadása a közvélemény-kutatók friss elemzését.
Legkevesebb 250 diákfiú szenvedett mérgezést kedden az Afganisztán keleti részében található Hoszt tartomány egyik középiskolájában - közölték tartományi rendőrségi források.
Új választásokat tartanak júniusban Görögországban, miután nem sikerült megállapodni a kormányalakítást illetően. A választásokig az államfő átmeneti kormányt nevez ki.
Görögországban meghiúsultak a kormányalakítási tárgyalások, szerdán ügyvivő kormányt neveznek ki az ország élére, majd új választást írnak ki. A hír megrengette a devizapiacokat, a kockázatkerülés felerősödése pedig a forintot is elérte.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója zerint Nafissatou Diallo "rosszindulatú és felelőtlen módon, hamisan vádolta meg", amikor egy évvel ezelőtt azt állította, hogy erőszakoskodott vele.
A francia szocialisták nemzetgyűlési frakciójának vezetőjét, Jean-Marc Ayrault-t, Nantes polgármesterét nevezte ki az új francia államfő, Francois Hollande miniszterelnöknek - jelentette be kedden Pierre-René Lemas, az elnöki hivatal új vezetője.
Tizenkét bebörtönzött ellenzéki éhségsztrájkba kezdett kedden Azerbajdzsánban, hogy a közelgő Eurovíziós Dalfesztivál alkalmából az országra irányuló nemzetközi figyelmet kihasználva követelje szabadon bocsátását.
A hivatali helyzettel való visszaélés miatt hét év börtönre ítélt politikus így akar tiltakozni az ellen, hogy az interneten közzétették napirendjét, amely tartalmazza a kezeléseket is, és az később megjelent a sajtóban.
A francia szocialisták nemzetgyűlési frakciójának vezetőjét, Jean-Marc Ayrault-t, Nantes polgármesterét nevezte ki az új francia államfő, Francois Hollande miniszterelnöknek.
Brigitte Bardot börtönbe menne a Németországban nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vett Paul Watson, a bálnavadászat elleni hadjáratáról ismert Sea Shepherd állatvédő szervezet alapítója és vezetője helyett.
A fő vádlott Rebekah Brooks, aki volt az azóta megszűnt News of the World vasárnapi lap, illetve a The Sun főszerkesztője is, amelyek – akárcsak a News International – a Rupert Murdoch-sajtóbirodalom részei.
Meglehetősen viszontagságos körülmények között - mintegy másfél órás késéssel - kedd este Berlinbe érkezett az új francia elnök, Francois Hollande. Görögország euróövezeti tagsága mellett állt ki Merkel és Hollande.
Lelőtte négy gyermekét, majd öngyilkos lett egy anya kedden hajnalban a floridai Port St. Johnban. Az egyik szomszéd 4 óra 50 perckor lövéseket hallott, majd három gyerek kopogott be az ajtaján.
Rendhagyó könyvbemutatónak lehettünk tegnap részesei kollégánk, Andrassew Iván jóvoltából, aki "Ne vígy minket a kísértésbe" címmel napjaink egyik emblematikus figurájáról, Tőkés Lászlóról adott ki egy "dokumentumkötetet".
A republikánus elnökaspiránsok közül utolsóként Ron Paul is tudomásul vette, hogy a verseny gyakorlatilag eldőlt, s Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó lesz Barack Obama kihívója. Paul a támogatóinak írt e-mailben közölte, hogy már nem folytatja kampányát azokban az államokban, ahol ezt követően lesznek az előválasztások.
Különös volt már az is, hogy Francois Hollande elnökválasztási győzelme után az Ötödik Köztársaság polgárai angol lapból tudták meg, milyennek képzeli a helyét az Élysée-palotában az új államfő élettársa. Valérie Trierweiler azt mondta a londoni The Times-nek, hogy "nem akar dísztárgy lenni", megőrizni kívánja emberi és asszonyi függetlenségét.
Szerdán kezdődik meg az egykori boszniai szerb hadseregtábornok, Ratko Mladic pere, akinek több ezer ember halála szárad a lelkén. Védőügyvédei szerint a bírósági eljárást el kell halasztani és új bíró kijelölését követelték.
Görögország euróövezeti tagsága mellett állt ki, és hitet tett a német-francia kapcsolatok erősítése mellett Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök első találkozójukon. A fiskális paktumot illetően azonban nem egyezik a véleményük.
Vádat emelnek Rebekah Brooks, a megszüntetett brit bulvárlap, a News of the World főszerkesztője ellen a lehallgatási ügyben folyó nyomozás hátráltatása, az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.