A Harris közvélemény-kutató intézet becslése szerint a szavazatok 53,3 százalékával Francois Hollande szocialista jelölt nyerte meg a francia elnökválasztás második fordulóját. A konzervatív Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőre a választóknak a 46,7 százaléka szavazott.
Noha a tüntetőket a provokatőrök és a rendőrök vállvetve zaklatták, mégis összeállt a Putyin-ellenes tiltakozó demonstráció. A rendőrség a demokrácia jegyében eddig úgy 250-400 demonstrálót állított elő.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során közel 46 millió választópolgár dönthet arról, hogy bizalmat szavaz-e újabb öt évre a konzervatív Nicolas Sarkozy jelenlegi államfőnek vagy pedig Francois Hollande személyében 17 év után újra baloldali politikust küld az Elysée-palotába.
Francois Hollande nyerte meg a francia elnökválasztás vasárnapi második fordulóját. A francia televíziók által közzétett első becslések szerint a szocialista jelöltet a szavazatok 51,9-53,3 százalékával választották elnökké a franciák. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 46,7-48,1 százalékot ért el.
Elismerte a francia elnökválasztáson elszenvedett vereségét vasárnap este a konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő és egyben az "új elnökként" üdvözölte kihívóját, a szocialista Francois Hollande-ot.
Viszonylag alacsony részvétel jellemezte a szerb parlamenti- regionális választást, illetve az elnökválasztás első fordulóját, amely 19 óráig nem érte el az 54 százalékot.
A vártnál is rosszabb bizonyítványt állítottak ki a görög választók a két tradicionálisan nagy pártról, a Pánhellén Szocialista Mozgalomról (PASZOK) és a konzervatív Új Demokráciáról (ND) a tegnapi előrehozott parlamenti választáson. Bár az Új Demokrácia az előzetes jóslatoknak megfelelően megnyerte a voksolást, a NET/Alco iroda szerint elért 17-20 százalékos eredménye mindenképpen óriási…
Kis híján botrányba fulladt a vádemelési eljárás a 2011. szeptember 11-i, Egyesült Államokkal szembeni terrortámadás-sorozat elkövetői ellen Guantánamón.
Vlagyimir Putyin mai beiktatási ünnepségét már jó előre beharangozták, mindent részletét megtervezték, hogy az elképzeléseknek megfelelően a ceremóniával hagyományt teremtsenek. A mai esemény nemcsak a szervezőknek adott feladatot, azoknak is, akik ellensúlyozni akarták az ellenzék morgolódását és azoknak az elégedetlenségét, akik sokallják az ünnepségre fordított milliókat.
A szocialista Francois Hollande szerint a franciák a változásra szavaztak azzal, hogy őt választották meg köztársasági elnöknek. 17 év után ismét baloldali elnöke lesz Franciaországnak.
A szavazatok közel háromnegyedének összesítése után a konzervatív Új Demokrácia párt áll az élen a Görögországban vasárnap tartott parlamenti választás eredményeként.
Egy amerikai pilóta nélküli repülőgép támadásának következtében életét vesztette az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két tagja Jemen déli részén vasárnap.
Minimális előnnyel a konzervatív CDU győzött a németországi Schleswig-Holstein tartományban tartott vasárnapi helyi törvényhozási választáson, a párt azonban elveszítheti a hatalmat.
Egy európai és "talán világmozgalom" kezdeteként értékelte Francois Hollande megválasztott francia elnök választási győzelmét hétfő hajnalban a párizsi Bastille téren több tízezer híve előtt tartott rövid beszédében.
Egy amerikai pilóta nélküli repülőgép támadásának következtében életét vesztette az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két tagja Jemen déli részén vasárnap.
A halált okozó veszélyeztetés ügyében lefolytatandó tárgyaláson állapítják meg, hogy a két áldozat hozzátartozói mekkora összegű kártérítésre jogosultak a Delaware folyón tragikus balesetet szenvedett kacsahajó (kétéltű turistabusz), valamint az azt legázoló, tolóhajó által mozgatott uszály üzemeltetője részéről. De az alperesek között szerepel a philadelphiai önkormányzat és mások is.
Örményországban a kormánykoalíció pártjai nyerték meg a vasárnapi választásokat. Hétfő reggelig a leadott szavazatok 75 százalékát dolgozták fel, ennek alapján Szerzs Szargszján elnök Örményország Köztársasági Pártja a voksok 44,69, a Virágzó Örményország Pártja pedig 30,61 százalékát szerezte meg.
A szavazatok közel háromnegyedének összesítése után a konzervatív Új Demokrácia párt áll az élen a Görögországban vasárnap tartott parlamenti választás eredményeként.
Minimális előnnyel a konzervatív CDU győzött a németországi Schleswig-Holstein tartományban tartott vasárnapi helyi törvényhozási választáson, a párt azonban elveszítheti a hatalmat.
Szíriában fél évszázad óta az első "többpárti" parlamenti választások kezdődtek meg hétfő reggel, amelyet azonban az ellenzék bohózatnak tart, és emiatt a voksolás bojkottjára szólította fel a választópolgárokat.
Megszigorították a dél-koreai vámvizsgálatot, hogy kiszűrjék a Kínából csempészett "emberhús kapszulákat", mert az utóbbi időben egyre nagyobb mennyiségben próbálják bejuttatni az országba a hatóságok szerint egészségre ártalmas illegális készítményt.
Vlagyimir Putyin új orosz elnök letette az elnöki esküt hétfőn délben a moszkvai Kremlben, ezzel megkezdte harmadik, ezúttal hatéves államfői mandátumát.
Vlagyimir Putyin új orosz elnök letette az elnöki esküt hétfőn délben a moszkvai Kremlben, ezzel megkezdte harmadik, ezúttal hatéves államfői mandátumát.
A szavazatok teljes feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint a szocialista Francois Hollande 51,62 százalékkal megnyerte a francia elnökválasztást.
Az évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet megszavazását ígérte hétfőn Victor Ponta román miniszterelnök-jelölt a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselőinek, ám a tervezetből törölnék a kulturális autonómiára vonatkozó részt.
Egy hetes látogatásra az Egyesült Államokba érkezett Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, frakcióvezetője. Programja rendkívül feszes: több találkozót is szerveztek számára az amerikai külügyminisztériumba, ahol szűken vett politikai kérdéseken túl - tekintve a magyar-amerikai viszonyokat - egyéb, energetikai tárgyú megbeszélésre hivatalos, többek között a Nabucco gázvezeték illetve a Tom Lantos…
Három civil meghalt hétfőn Szíria keleti részében ellenzéki források szerint, miközben az országban parlamenti választások zajlanak. Az ellenzék a szavazás bojkottálására szólította fel a lakosságot.
A kelet-ukrajnai kacsanyivkai női börtönben éhségsztrájkot folytató Julija Timosenko felszólította a híveit, fejezzék be a szolidaritásból vállalt éhezést.
Beszakadt egy iskolai tanterem teteje hétfőn Pakisztán keleti részén, a szerencsétlenségben legkevesebb hét gyermek halt meg, további 13-an súlyosan megsérültek - jelentette a helyi urdu Express televízió.
Továbbra is elutasítja az európai pénzügyi stabilitási paktum újratárgyalását a német kancellár. Angela Merkel azután beszélt erről, hogy az új francia elnök, Francois Hollande kampányában többször is kijelentette: arra törekszik, hogy a paktumot tárgyalják újra, illetve egy gazdasági növekedést előirányzó passzussal egészítsék ki.
Bár hivatalos eredmények még nincsenek, a jelenlegi adatok szerint a korábbi négy helyett öt vagy hat képviselőt küldhet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a belgrádi köztársasági parlamentbe — közölte Pásztor István pártelnök hétfőn Szabadkán.
Három rendbeli emberölés és tizenkét rendbeli emberölési kísérlet miatt emeltek vádat egy férfi ellen hétfőn Svédországban, aki bevándorlók ellen követett el merényleteket Malmö városában.
A percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös álláspontja szerint jelentősen megváltoztatná a telefonálási szokásokat, így a várt adóbevételt nem biztosítaná és csökkentené a távközlésből származó áfabevételt is.
Öt gyerekkel és egy nővel végzett a nemzetközi haderő (ISAF) légicsapása a dél-afganisztáni Hilmend tartományban — mondták el a helyi hatóságok hétfőn.
A nép által választott vezetőt tart szükségesnek az Európai Unió élére a magyar külügyminiszter és volt olasz kollégája. Martonyi János és Franco Frattini egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen a többi között az elhúzódó gazdasági válság politikai tanulságairól, továbbá a görög és francia választásokról beszélt.
A vasárnapi szerbiai választások nem hivatalos eredményei szerint két vajdasági magyar pártnak - a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) - Mindannyian együtt elnevezésű többnemzetiségű kisebbségi tömörülésnek - lesz képviselője a belgrádi parlamentben.
Egy több mint kétezer évvel ezelőtt meghalt nő eredeti testmagasságát és halálának évét is elárulta a torinói egyiptomi múzeum múmiáin végzett CT-vizsgálat.
Moszkva szorosabb kapcsolatokra törekszik az Egyesült Államokkal, de nem fogja tűrni, hogy beavatkozzanak az ügyeibe, s "szilárd garanciákat" akar arra, hogy a tervezett kelet- és délkelet-európai rakétapajzs nem irányul Oroszország ellen - szögezte le az a dekrétum, amelyet Vlagyimir Putyin elnök írt alá hétfőn.
Nem képes koalíciós kormány alakítására a vasárnapi görögországi választásokon legtöbb szavazatot szerzett konzervatív Új Demokrácia - közölte hétfőn Antonisz Szamarasz, az államfő által a kormányalakítással megbízott párt vezetője.
Bizalmat kapott a parlamenttől Victor Ponta kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt kabinetje a bukaresti törvényhozás két házának hétfői együttes ülésén.
Bizalmat kapott a parlamenttől Victor Ponta kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt kabinetje a bukaresti törvényhozás két házának hétfői együttes ülésén.