A székelyudvarhelyi szervezők nevében Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke csütörtökön bejelentette: adottak Nyirő József újratemetésének kegyeleti feltételei és a pünkösd vasárnapra tervezett szertartásra sor fog kerülni.
Egy évvel hosszabbítaná meg a román kormány a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok utáni kárpótlás felfüggesztését, arra hivatkozva, hogy a kifizetések felújítása tarthatatlanná teszi az idénre tervezett államháztartási hiánycélt - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
A határon túli magyarok választójogáról is egyeztetni kíván magyar partnerével a szlovák külügyminiszter. Miroslav Lajèák jövő pénteken Budapesten találkozik Martonyi Jánossal.
Az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban nagy többséggel elfogadott, többpárti kezdeményezésű határozatban ítélte el a homofóbiát, a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulásait.
A magyar Országgyűlés elnöke marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján örvendetesnek és a normalitás jelének tartotta, hogy a román állam is tekintettel volt erre, hiszen - mint megemlítette - több iskola is viseli az író nevét.
Az Ukrajnában politikai okból letartóztatottak azonnali és feltétel nélküli szabadlábra helyezését sürgette az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésen elfogadott határozatban. Az érintettek között szerepel Julija Timosenko volt miniszterelnök is.
A beáramló külföldi működő tőke 15 százalékkal járult hozzá a magyarországi gazdasági növekedéshez 1995-2009 között - mondta Balatoni András, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója az Amerikai Kereskedelmi Kamara csütörtöki rendezvényén, ismertetve a Századvég tanulmányát.
Lukács Csaba, az újratemetésért felelős kommunikációs vezető ismertetése szerint Korond közelében megállították a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjának Fráter Olivérnek az autóját, és fél órán keresztül vizsgálták civil ruhás rendőrök, akik konkrétan rá is kérdeztek, hogy ő szállítja-e Nyirő József hamvait az újratemetésre. Marosvásárhely előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt…
Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön csütörtökön - közölte Lukács Csaba, az erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető.
Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal a kormány kétéves tevékenységét megvitató nemzetközi konferencián, melyet a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz Kiadó szervez május 31-én Budapesten.
A norvég parlament csütörtökön véglegesítette az állam és az egyház teljes szétválasztását. A képviselők a második szavazáson is egyértelműen amellett tették le voksukat, hogy Norvégiában megszűnik a lutheri evangélikus egyház államvallási státusa.
Bagdadban sem sikerült előbbre jutni az iráni atomkérdésben, az iszlám köztársaság és a hatos csoport következő találkozójára június 18-19-én kerül sor Moszkvában — mondta el Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön.
A romák társadalmi diszkriminációját és kirekesztését, valamint az erőszakos jobboldali szélsőségességet jelölte meg Magyarországon a legfőbb emberi jogi problémaként az amerikai külügyminisztérium a csütörtökön nyilvánosságra hozott, csaknem 200 országra kiterjedő, 2011-es országjelentések az emberi jogi gyakorlatról című felmérésében.
A tanúk védelméről szóló együttműködési megállapodást írtak alá a Salzburgi Fórum országainak belügyminiszterei csütörtökön a Prága melletti Stirínben - közölte Denisa Cermáková, a cseh belügyminisztérium szóvivője.
Menesztették a Vatikán bankjának nevezett IOR (Vallási Műveletek Intézete) éléről a pénzmosás gyanújába keveredett Ettore Gotti Tedeschit, miután a bank felügyelőbizottsága bizalmi szavazáson egyhangúlag ellene szavazott.
Nemcsak külföldön kerül egyre nagyobb nyomás alá Angela Merkel német kancellár. A belpolitikai színtéren is mind több gonddal kell szembesülnie: pártja, a kereszténydemokrata CDU zuhanórepülésben van, s bár még vezeti a pártok népszerűségi listáját, nem elképzelhetetlen, hogy a szociáldemokraták rövidesen letaszítják a kormány vezető erejét a képzeletbeli trónról.
Szorgalmasan találgatja a francia sajtó az új párizsi külügyminiszter kinevezésének okait. Francois Hollande elnöknek ugyanis Laurent Fabius személyében olyan politikusra esett a választása, aki évtizedek óta konok ellenlábasa.
Európában több fontos választás várható az elkövetkezendő hónapokban. Az urnákhoz járulnak júniusban Görögországban, Franciaországban, majd szeptemberben Hollandiában. Az unió sorsát is meghatározó voksolásokról van szó. Több felmérés szerint előretörhet a radikális baloldal is.
Megkezdte tegnap működését a május 7-i szíriai általános választások nyomán kialakult új parlament. Az eseményt élőben közvetítette az állami televízió. Az országban, ahol 14 hónapja tartanak a Bashar el-Aszád elnök rendszere elleni tüntetések, ezúttal is az Aszad család pártja, a 250 képviselői hellyel működő törvényhozást ezúttal is a szocialista Baász párt uralja. Az ellenzék, amely…
Donald Tusk lengyel miniszterelnök az Európai Uniós csúcson próbálta megpuhítani a június 8-án kezdődő labdarúgó Európa Bajnokság bojkottját kilátásba helyező vezető politikuokat. Tusk, az EB társszervező ország miniszterelnökeként kezdettől azt kérte, hogy a sporteseményt ne kössék össze a bebörtönzött Julija Timosenko helyzetével, arra (Is) hivatkozva, hogy maga Timosenko is elutasította az…
Lezuhant egy helikopter csütörtök este Svájcban, Bern kantonban. A balesetben három ember meghalt. A helikopter lakatlan vidéken csapódott a földnek Thuntól délre, a Kander folyó völgyében.
Egy férfi bevallotta annak a Manhattanben 33 éve eltűnt kisfiúnak a meggyilkolását, akinek holtteste után egy hónappal ezelőtt hiába kutattak az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) emberei egy New York-i bérház pincéjében.
74 éves asszonyt értek graffitizésen Romániában a szomszédai. A nyugdíjas nő Craiova városában autófestékes sprayvel "dolgozott", de nem a világhírű utcai gerillafestő Banksy babérjaira törve, hanem lakhelyének háztömbfelügyelőjét gyalázva.
Előre be nem jelentett látogatásra, váratlanul Kabulba érkezett péntek reggel Francois Hollande újonnan megválasztott francia elnök, aki néhány órás ott-tartózkodása alatt felkeresi az Afganisztánban szolgálatot teljesítő francia katonákat - jelentette a helyszínről az AFP tudósítója.
Elrabolták Afganisztánban a Medair svájci segélyszervezet két külföldi és három helyi munkatársát. Az áldozatok egy brit és egy kenyai orvosnő és három afgán munkatársuk.
Előre be nem jelentett látogatásra, váratlanul Kabulba érkezett péntek reggel Francois Hollande újonnan megválasztott francia elnök, aki néhány órás ott-tartózkodása alatt felkeresi az Afganisztánban szolgálatot teljesítő francia katonákat.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásában arra szólítja fel a svájci hatóságokat, hogy vonják vissza azt a diszkriminatív és jogsértő döntést, amely kvótákat határoz meg a hosszú távú tartózkodási engedélyek kapcsán lengyel, litván, lett, észt, szlovén, szlovák, cseh és magyar állampolgárokkal szemben.
Victor Ponta román miniszterelnök véleménye szerint Nyirő József a tevékenysége miatt nem részesülhet nyilvános tiszteletadásban Romániában - közölte a miniszterelnök egy pénteki sajtóértekezleten, újságírói kérdésre válaszolva.
Victor Ponta román miniszterelnök véleménye szerint Nyirő József a tevékenysége miatt nem részesülhet nyilvános tiszteletadásban Romániában - közölte a kormányfő egy pénteki sajtóértekezleten, újságírói kérdésre válaszolva.
Anders Behring Breivik, a szélsőjobboldali tömeggyilkos perének pénteki tárgyalásán méltatta az elfogására kiszállt norvég rendőröket, jóllehet a terrorelhárítókat sok bírálat érte késedelmes fellépésükért.
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Drámai mértékben csökken a belga állami cégek vezetőinek fizetése egy új törvénytervezet értelmében, amelyet pénteken vitatott meg az Elio Di Rupo kormányfő vezette kabinet.
Szigorítja a látogatási szabályokat az auschwitz-birkenaui múzeum a június 8-án kezdődő, lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatban.
A svéd hadiipari cég, a Saab főnöke azzal vádolta meg versenytársait, hogy tisztességtelen eszközökhöz folyamodnak egy svájci vadászgép-üzlet megkaparintása érdekében.
A vatikáni rendőrség őrizetbe vett egy személyt, akinek bizalmas iratok voltak a birtokában. Olasz médiajelentések szerint a pápa személyi inasáról, Paolo Gabrieléről van szó.
A lázadás kezdete óta először, pénteken a szíriai hadsereg páncélosai bevonultak Aleppóba, az ország második legnagyobb városába, ahol az utóbbi hetekben példátlan méretű tüntetések voltak Bassár el-Aszad rendszere ellen.
Megerősítheti a Muzulmán Testvériség dominanciáját az egyiptomi elnökválasztás csütörtökön lezárult első fordulója. Az eddigi eredmények szerint ugyanis a mozgalom politikai szárnya, a Szabadság és Igazság Párt vezetője, Mohamed Morszi áll az élen, s nagy valószínűség szerint be is jut a második fordulóba.
Az ENSZ ellenőrei a korábbinál magasabb szintre dúsított urán nyomait találták meg - közölte egy diplomata Bécsben, ahol tegnap tették közzé a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) negyedéves jelentését Irán nukleáris programjáról. A jelentésben 27 százalékos dúsítottságot bizonyító nyomokat találtak.
A börtönből is szervezi neonáci ellenállási mozgalmát Anders Behring Breivik. A norvég tömeggyilkos ugyanis egy német és egy svéd szélsőjobboldali gyilkossal is felvette a kapcsolatot.
Megoldódhat egy majdnem harminc éve eltűnt vatikáni állampolgárságú lány, Emanuela Orlandi ügye. Ha hinni lehet egy vatikáni ördögűző, Gabriele Amorth atya szavainak, a lányt szexpartikon való részvételre kényszerítették, később pedig végeztek vele.