Visszautasítja a Mol Nyrt. a Sanader-ítéletben elhangzottakat, közölve: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat. A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közleményében arra emlékeztet, hogy 2012 januárjában bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Mol-INA-ügyben.
Döntés születhet a Görögországnak szánt mentőcsomag következő, nyár óta esedékes részletének kifizetéséről, de Athén valószínűleg csak decemberben férhet majd hozzá a pénzhez, míg a görög államadósság csökkentésének módjáról további viták és egyeztetések várhatók az Eurogroup, az eurózóna pénzügyminisztereinek kedden délután kezdődött soron kívüli tanácskozásán.
A "minimális öntudat" jeleit mutatja Johan Friso holland herceg, aki azóta fekszik kómában, hogy idén februárban maga alá temette egy lavina az osztrák Alpokban.
A Holokauszt a zsidó nép és néhány más kisebbség tragédiája volt, ám a belőle levonható tanulságok általános érvényűek. Ha ezeket megtanítjuk a fiataloknak, akkor a jövőben kevesebben fogadják el az ezzel kapcsolatos torzításokat - nyilatkozta lapunknak Hagai Mei-Zahav, az izraeli nagykövet helyettese, aki szót ejtett a november 15-én kezdődött, s 21-én záruló magyarországi Izraeli Filmhétről is.
Az Info-Lady hálózat tagjai biztosítják, hogy a Banglades falvaiban élőkhöz is eljusson a világháló - ezen felül gyakran felvilágosítással, tanácsokkal is segítik a helyiek életét. A kezdeményezés egyre népszerűbb.
Őrizetbe vették tegnap Kasza Józsefet, a szerbiai Agrobank szabadkai fiókintézetének volt igazgatóját, a pénzintézet körül kirobbant visszásságok ügyében.
A legfontosabb állami szervek ellen tervezett terrortámadást akadályozott meg Lengyelországban a belbiztonsági szolgálat - jelentette be tegnap a krakkói ügyészség.
Kilencvennyolc szavazat a világ. Negyvennyolc órás drámai közjáték után kedden hajnalra derült ki, hogy Jean-Francois Copé, a Marine Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Frontjának választóira kacsintó politikus lett az elnöke Nicolas Sarkozy egykori csúcskonzervatív pártjának.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az afgán főváros diplomáciai negyedében szerda reggel, a terrorcselekmény az elkövetőn kívül két ember életét követelte.
A szerb ügyészség megnyitja a Vihar hadművelettel kapcsolatos aktáit, és a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján hat új eljárást indít, miután a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) felmentette a vádak alól a hadműveletet levezénylő két horvát tábornokot, Ante Gotovinát és Mladen Markacot - közölte Vladimir Vukcevic háborús perekkel foglalkozó belgrádi ügyész.
Még legalább egy hetet csúszik a megállapodás a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és az euróövezeti államok között arról, hogy miként lehet fenntartható pályára állítani a görög államháztartást, így Athén továbbra sem kaphatja meg a mentőhitel - a november végi államcsőd elkerüléséhez szükséges - újabb részletét.
Az egyiptomi külügyminiszter bejelentette, hogy létrejött a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Gázai övezetet hatalmában tartó Hamász radikális palesztin mozgalom között.
Izrael és a Gázai övezet határán viszonylagos nyugalom uralkodott tegnap azután, hogy az izraeli kabinet felfüggesztette a szárazföldi hadműveletek tervezését. Az egyiptomi közvetítésekkel folyó tárgyalások végül eredményre vezettek, s a két fél meg tudott állapodni a tűzszünet megkötéséről.
Nyolc év után először, tegnap reggel hajtottak végre halálos ítéletet Indiában, amikor Mahárástra állam egyik börtönében, Mumbaitól (Bombay) nem messze, felakasztották a Mészáros néven ismert Adzsmal Amírt.
Barack Obama délkelet-ázsiai körútja végeztével, a mai Hálaadás napi ünnep után teljes gőzre kapcsolnak majd a tárgyalások a Fehér Ház és a Kongresszus között arról, hogyan kerülhető el a zuhanás a "pénzügyi sziklaszirtről" a szakadékba.
Magyarország szempontjából is sok forog kockán a ma este kezdődő brüsszeli uniós csúcstalálkozón. Az EU állam- és kormányfői a következő, 2014-2020 közötti költségvetésről kívánnak megállapodni. Minél jobban megkurtítják a kiadásokat, annál rosszabbul járnak azok az országok, amelyek eddig az uniós pénzek haszonélvezői voltak.
Felháborodással fogadták a görög kormánykoalíció vezető szereplői, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerda hajnalig tartó ülésükön sem tudtam közös nevezőre jutni a Görögországnak nyújtandó újabb hitelrészlet odaítéléséről. Athén ezért egyre nagyobb bajba kerül.
Nem a kiadások általános szintjének az emelése az egyetlen megoldás a Magyarország számára 2014 és 2020 között elérhető felzárkóztatási támogatások drasztikus csökkentése ellen: nagyobb büdzsé nélkül is javítható a magyar pozíció a BruxInfo szerint. A csütörtökön kezdődő uniós csúcson a szűkebb pénzügyi keret egyes költségvetési fejezetek közötti újraelosztása lehet az egyik fő vitatéma.
Egyiptomi, amerikai, német és francia diplomáciai erőfeszítések nyomán szerda este életbe lépett a tűzszünet Izrael és a gázai palesztin szervezetek között. A megállapodás betartását az egyiptomi kormány fogja ellenőrizni.
Felfüggesztették a zágrábi rendőrakadémia két oktatóját, mert azzal gyanúsítják őket, hogy mentorságuk alatt 26, egymással teljesen vagy részben megegyező diplomamunka született.
Több mint negyvenezer, többségében civil halálos áldozata van Szíriában a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen húsz hónapja kirobbant megmozdulásoknak - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
A kohéziós (felzárkóztatási) politika fenntartása mellett érveltek magyar európai parlamenti (EP-) képviselők az EP strasbourgi plenáris ülésén, a középtávú uniós keretköltségvetésről csütörtök este kezdődő EU-csúcstalálkozóra tekintettel.
Az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén elfogadták azt az állásfoglalást, amely szerint a következő, 2014-es EP-választásokig célszerű lenne módosítani a választással kapcsolatos szabályokon. Egyebek közt lehetővé tennék, hogy az unió javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöki tisztségére az európai politikai pártok állítsanak jelölteket.
Angela Merkel lehetségesnek nevezte, hogy nem születik megállapodás az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről a tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök este kezdődő brüsszeli tanácskozásán.
Az eredetileg tervezett csütörtök este nyolc órakor nem tudták megkezdeni az EU-országok rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozóját a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetése ügyében, mert nagyon elhúzódtak az előzetes konzultációk.
Tegnap este magyar idő szerint nyolc órakor tűzszünet lépett életbe a Közel-Keleten Izrael és a Hamász között. A fegyvernyugvással kapcsolatos megállapodást Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és az egyiptomi külügyi tárcavezető, Mohamed Kamel Amr jelentette be közös kairói sajtóértekezletükön.
Kulcsfontosságú övezet fölött veszítette el az ellenőrzést Bassar el-Aszad hadserege. Három hetes támadás és több halálos áldozat árán a szíria felkelők átvették a kontrollt a kelet-szíriai Deir Ezzor tartományban fekvő Majadin város és a közelben lévő katonai bázis fölött.
Abszolút többséget kér Artur Mas, a katalán nacionalisták vezetője a vasárnapi előrehozott tartományi választásokon, mivel szerinte csak ennek révén válhat lehetővé, hogy 2016-ban kiírják a népszavazást Katalónia függetlenné válásáról. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök állítja, nincs olyan erő, amely képes lenne kiszakítani Katalóniát Spanyolországból és Európából. A felmérések szerint a…
Tegnap, az amerikai és egyiptomi nyomásra szerda este életbe lépett Hamász és Izrael közötti tűzszünet első napján, az élet kezdett visszatérni a normális kerékvágásba a térségben. Az Izrael Rádió szerint a tűzszünet első óráiban még tucatnyi rakétát lőttek ki a Gázai övezetből, amelyeket azonban provokációnak tekintett az izraeli hadsereg, és nem válaszolt rá.
Alig kezdődött meg csütörtök késő este, nem sokkal éjfél után már fel is függesztették - péntek délig - az unió 2014 és 2020 közötti időszakának keretköltségvetéséről szóló EU-csúcstalálkozót - közölték diplomaták.
A kínai külügyminiszter üdvözölte a gázai tűzszünetet és egymillió dolláros rendkívüli segélyt ajánlott fel Palesztina számára. Jang Csie-cse a palesztin elnök különmegbízottjával, Basszám al-Szalhéval tárgyalt pénteken Pekingben.
Az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről szóló EU-csúcs csak akkor lesz eredményes, ha minden vitatémában egyetértésre jutnak a részvevők - hangsúlyozta egy uniós forrás az MTI azon érdeklődésére, hogy Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács elnökének a legújabb javaslata valóban tartalmazza-e a maximálisan adható kohéziós források GDP-hez viszonyított arányának emelését.
Pánikot keltett a pénteki olasz sajtó szerint a tavaszi választásokra készülő itáliai pártok között Giorgio Napolitano államfő bejelentése, miszerint az örökös szenátor Mario Montit nem lehet miniszterelnöknek jelölni.
Az Európai Unió számára a bővítés prioritás marad, annak ellenére is, hogy jelenleg a gazdasági bajok, a pénzügyi viták állnak a figyelem középpontjában. Ezt hangsúlyozta csütörtökön Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője, megnyitva az unió bővítési stratégiájáról az Európai Unió Házában rendezett kerekasztal-beszélgetést.
Pénteken nem sokkal dél után folytatódott az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek célja, hogy a tagországok megállapodásra jussanak az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről.
A tűzszünet jobboldali kritikája sem ártott a Likud párt és az Avigdor Liberman külügyminiszter vezette szélsőjobboldali Jiszráél Béténu (Izrael az Otthonunk) közös listájának az izraeli választások előtt két hónappal.
Nem jött létre a megállapodás az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások végeztével pénteken..
Megállapodás nélkül ért véget pénteken Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó. Orbán Viktor szerint Magyarország számára előnyösebb az, hogy nem jött létre megállapodás, mint az, hogy ha a Herman Van Rompuy által az éjjel ismertetett javaslatot fogadták volna el.
A Macy's tradicionális hálaadásnapi felvonulása nézőinek szeme láttára halt meg egy bohócnak öltözött férfi New Yorkban - közölte pénteken a New York Post.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a román köztelevízió (TVR) területi stúdiói nem hajlandók műsorra tűzni a párt román nyelvű választási hirdetését, amely autonóm régiókat és föderációs államberendezkedést sürget Romániában.