2012. október 16. kedd

okt. 16
8:04
Hőerőművet ért fegyveres támadás (Metropol)
Augusztus óta több katonai célpontot fegyveres támadás ért Elefántcsonparton.
okt. 16
8:18
Veszik vagy viszik Rajkát a szlovákok? (Infostart)
Egyre több szlovákiai lakos költözik a Pozsonyhoz közeli Rajkára. A határ menti községben már lassan kisebbségben lesznek a magyarok. A betelepülőket elsősorban a kedvező ingatlanárak vonzzák. Egy szlovák cég ingatlanhirdetésében Rajka már úgy bukkan fel, mint Pozsony "hatodik kerülete".
okt. 16
8:54
Beiratkozási ösztöndíj a Rákóczi Szövetségtől (Infostart)
Több mint 700 partiumi iskolakezdő veheti át beiratkozási ösztöndíját a Rákóczi Szövetségtől.
okt. 16
9:48
Szlovákia nem sértett uniós jogot (Metropol)
2009. augusztus 21-én megakadályozták Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását.
okt. 16
9:48
Ítélet a Sólyom-ügyben: Szlovákia nem sértett uniós jogot (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának kedden kihirdetett ítélete szerint Szlovákia nem sértette meg az uniós jogot, amikor megakadályozta a köztársasági elnök látogatását.
okt. 16
10:24
Hágában megnyílt Hadzsics pere (Metropol)
Az 1991 júniusa és 1993 decembere között a Kelet-Szlavónia területén elkövetett gyilkosságok miatt vádolják.
okt. 16
13:24
Nem EU-konform a Google (Metropol)
A keresőcéget új adatvédelmi szabályainak módosítására szólította fel az unió.
okt. 16
14:00
Ítélet a Sólyom-ügyben (Infostart)
A szlovák diplomácia és a szlovák igazságügyi tárca üdvözölte, a szlovákiai magyarság politikai érdekképviselete viszont sajnálatosnak tartja az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának kedden kihirdetett ítéletét, amely megállapítja: Szlovákia nem tett uniós jogot sértő lépést, amikor 2009. augusztus 21-én megakadályozta Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását.
okt. 16
14:00
Helyeslés és sajnálkozás Szlovákiában (Metropol)
A szlovák diplomácia és a szlovák igazságügyi tárca üdvözölte, a szlovákiai magyarság politikai érdekképviselete viszont sajnálatosnak tartja az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának kedden kihirdetett ítéletét, amely megállapítja: Szlovákia nem tett uniós jogot sértő lépést, amikor 2009. augusztus 21-én megakadályozta Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását.
okt. 16
14:02
Karadzsics: elismerést érdemelnék (Metropol)
Radovan Karadzsics elmondta: minden tőle telhetőt megtett a boszniai háború elkerülése érdekében.
okt. 16
14:36
Megtörte hallgatását Basescu (Metropol)
Basescu kijelentette, hogy a 2004 óta tartó államfői mandátumainak egyik legfontosabb eredménye a romániai kommunizmus elítélése.
okt. 16
14:54
Megtörte hallgatását Basescu (Kripto Akadémia)
A romániai kommunizmus bűneit leleplező legújabb könyv bemutatóján vett részt kedden Bukarestben az elnöki hivatalba visszatért Traian Basescu román államfő, aki hosszabb hallgatás után mondott beszédet a nyilvánosság előtt, ez volt a második nyilvános szereplése a visszatérés óta.
okt. 16
15:30
Festményeket loptak egy hollandiai múzeumból (Metropol)
A rotterdami Kunsthal Múzeumból többek közt Picasso, Matisse, Monet és Gauguin műveit vitték el.
okt. 16
16:24
Nem volt megrendelője a Politkovszkaja-gyilkosságnak (Metropol)
Lezárult a nyomozás az orosz újságírónő meggyilkolásával gyanúsítottak ügyében.
okt. 16
16:42
"Zöldebbek" lehetnek a városok 2030-ra (Metropol)
A világ városiasodott területeinek összmérete több mint kétszeresére fog növekedni.
okt. 16
17:00
Kilőtték autó kerekét a rendőrök Budapesten (Metropol)
A VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozói egy körözött férfivel szemben intézkedtek, aki ellenszegült.
okt. 16
17:18
Romney beérte Obamát (Metropol)
A republikánus kihívó kiélezte a versenyt, sőt több államban meg is előzte riválisát.
okt. 16
18:48
Benyújtotta lemondását John Dalli uniós biztos (Infostart)
Azonnali hatállyal lemondott az Európai Bizottság egészségügyért és fogyasztóvédelemért felelős tagja kedden - jelentette be a bizottság.
okt. 16
18:48
Hősnek tartja magát a Costa Concordia kapitánya (Metropol)
Schettino szerint az ő lélekjelenlétének és szakértelmének köszönhető, hogy a hajón utazó 4229 ember többsége megmenekült.
okt. 16
19:24
Lemondott a máltai uniós biztos (Metropol)
Egy máltai vállalkozó a biztossal való kapcsolatára hivatkozva pénzt kért egy dohányipari cégtől, cserébe pedig azt ígérte, hogy befolyásolni tud jövőbeni uniós döntéseket.
okt. 16
20:18
Birkák vetélkednek a szenegáli tévében (Metropol)
A nyugat-afrikai országban a juh szinte családtagnak számít, akár a kutya vagy a macska a nyugati világban.
okt. 16
21:30
Megkezdődött a Prestige tartályhajó pere (Metropol)
A 70 ezer tonna nyersolajat szállító tartályhajó 2002. november 19-én süllyedt el Spanyolország partjai közelében.

2012. október 17. szerda

okt. 17
5:54
Enyhíti az utazási korlátozásokat Kuba (Kripto Akadémia)
Újabb reformlépésre szánta rá magát Kuba. Havannában bejelentették, hogy jövő januártól a kubai állampolgároknak már nem kell előzetes engedélyt kérniük ahhoz, hogy külföldre utazhassanak. Ehhez, mint más államokban, elegendő lesz, ha érvényes útlevéllel és a célországba szóló vízummal rendelkeznek.
okt. 17
6:12
Obama bizonyítani akar (Kripto Akadémia)
Döntő fontosságú lehet az elkövetkező hét az amerikai elnökválasztási kampányban. Két tévévitán is megvív Barack Obama és Mitt Romney. Kedden este a Long Island-i Hofstra Egyetemen afféle lakossági fórumot tartanak, ahol a nézőközönség tehet fel a kérdéseket, hétfőn pedig Floridában az utolsó, már ismét hagyományos formátumú tévévita során a külpolitika területén mérik össze erejüket. Mindössze…
okt. 17
6:14
Megvan az időpont, kezdődik az izraeli kampány (Kripto Akadémia)
Támogatja az előrehozott választásokat az izraeli parlament, január 22-én az urnákhoz járulhatnak Izrael polgárai. A Knesszet hétfő késő este, a téli ülésszaka első napján, Benjamin Netanjahu kormányfő kérésére, többségi döntéssel oszlatta fel önmagát, s ezzel gyakorlatilag el is indul a választási harc.
okt. 17
6:16
Magyarország veszített Szlovákiával szemben (Kripto Akadémia)
Szlovákia nem sértette meg az uniós jogot, amikor 2009. augusztus 21-én megakadályozta Sólyom László magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását - így döntött tegnap az Európai Unió Bírósága. Robert Ficó üdvözli az ítéletet, Balázs Péter volt külügyminiszter szerint a bíróság a könnyebb utat választotta.
okt. 17
6:18
Repedezik a koalíció (Kripto Akadémia)
Nemcsak gazdasági, politikai jellegű gondok is megnehezítik azokat az igyekezeteket, melyek révén Görögországot az eurózónában kívánják tartani. Az athéni parlament ugyanis várhatóan csak november közepén szavaz a további megszorításokról. Ráadásul ezek elfogadása nem vehető készpénznek.
okt. 17
6:48
Obama visszavágott a tévévitában (Infostart)
Éles pengeváltások jellemezték a helyi idő szerint kedd este megrendezett második elnökjelölti tévévitát Barack Obama elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney között.
okt. 17
7:24
CNN: Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát (Kripto Akadémia)
Barack Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát - jelentette helyi idő szerint kedd éjjel a CNN hírtelevízió.
okt. 17
7:42
Most Obama nyerte a szópárbajt (Metropol)
Éles pengeváltások jellemezték a második elnökjelölti tévévitát. Obama agresszív és energikus vitapartnernek mutatkozott.
okt. 17
8:00
Holland nő a gerillák tárgyalóküldöttségében (Metropol)
Az angolul is folyékonyan beszélő nő lesz a FARC küldöttségének egyik szóvivője.
okt. 17
8:00
Éles pengeváltások a második Obama-Romney tévévitán (Kripto Akadémia)
Éles pengeváltások jellemezték a helyi idő szerint kedd este megrendezett második elnökjelölti tévévitát Barack Obama amerikai elnök és republikánus kihívója, Mitt Romney között.
okt. 17
8:36
Robbantásos merénylet Afganisztánban (Metropol)
A pokolgép egy kelet-afganisztáni közös NATO-afgán támaszpont bejáratánál robbant.
okt. 17
8:36
Nemi erőszakkal gyanúsítanak két amerikai katonát Japánban (Kripto Akadémia)
Nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe két amerikai katonát Okinaván, ami tovább élezheti a feszültséget a helyi lakosság és az amerikai hadsereg között a Pentagon egyik legfőbb kelet-ázsiai bázisának számító dél-japán szigeten.
okt. 17
10:06
Büntetőeljárást indítottak egy orosz ellenzéki vezető ellen (Kripto Akadémia)
Büntetőeljárást indítottak Szergej Udalcov ismert orosz ellenzéki politikus ellen "tömeges zavargásokra való előkészületek" miatt - jelentette be szerdán a szövetségi nyomozó hivatal szóvivője.
okt. 17
10:08
Autógyári munkások kinevették a miniszterelnököt (Kripto Akadémia)
Kinevették Mikola Azarov ukrán miniszterelnököt a zaporizsjai autógyár munkásai, amikor a kormányfő a dolgozók átlagbéréről beszélt.
okt. 17
10:42
Obama és Romney úgy küzdött "mint két, grundon összezördült vagány" (Kripto Akadémia)
Barack Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát - jelentette egybehangzóan helyi idő szerint kedd éjjel a CNN hírtelevízió és a CBS News.
okt. 17
12:48
A csehek megvétózhatják a bankuniót (Infostart)
Petr Necas miniszterelnök szerint Csehország kész megvétózni az egységes európai uniós bankfelügyelet létrehozását, ha nem lesznek megoldva azok a problémák, amelyek veszélyeztetik a csehországi pénzügyi rendszer stabilitását.
okt. 17
12:48
Japánokat vertek Sanghajban (Metropol)
Az ittas állapotban lévő kínaiak késsel és törött italosüveggel sebesítették meg a japánokat.
okt. 17
14:00
Külföldi sajtó a megszorításról - Ki lesz a következő "bűnbak"? (Kripto Akadémia)
A Rzeczpospolita című lengyel napilap online kiadása szerint Orbán Viktor minduntalan külső bűnbakot keres gazdaságpolitikája sikertelenségéért: korábban ezt a szerepet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) játszotta, jelenleg viszont az Európai Unió tölti be.
okt. 17
14:54
Tisztújítás az Európai Néppártban (Kripto Akadémia)
A leköszönő elnökség ülésével megkezdődött szerdán Bukarestben az Európai Néppárt (EPP) 21., tisztújító kongresszusa, amelyen a jobbközép ernyőszervezet alelnökeként, Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
okt. 17
16:06
Kormányalakítási megbízatást kapott Ivanisvili (Metropol)
A parlamentnek is meg kell erősítenie a következő napokban, a kormány bemutatása után.
okt. 17
16:42
Tőkés: fordítsák kisebbségvédelemre az EU Nobel-békedíját (Kripto Akadémia)
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az javasolta szerdán az Európai Néppárt (EPP) bukaresti tanácskozásán, hogy az Európai Unió fordítsa kisebbségvédelmi célokra a Nobel-békedíjjal járó pénzösszeget annak elismeréséül, hogy a kontinens békéjéhez a kisebbségek felelősségteljes politizálása is hozzájárult.
okt. 17
17:18
Kiürítették a stockholmi amerikai nagykövetséget (Metropol)
Kiürítették rövid időre szerdán az Egyesült Államok stockholmi nagykövetségét, miután a képviselet egy ismeretlen anyagot tartalmazó levelet kapott.
okt. 17
18:30
A felkelők végezték ki Kadhafit (Metropol)
Szirt városért vívott ütközet után ölték meg a Kadhafi-rezsim 66 hívét, köztük a volt elnököt és Muataszim fiát is.
okt. 17
20:18
Kezdődő EU-csúcs: sürgető munkaerőpiaci helyzet (Infostart)
Szakértők szerint a gazdasági hangsúlyok uralják a csütörtökön kezdődő, két napos EU-csúcsot. A tagállami vezetők várhatóan áttekintik, milyen haladást sikerült elérni a növekedési és munkahely-teremtési paktum megvalósítása terén. Az Európai Tanács elnöke szerint a szükséges megállapodások megvalósítása terén "az elmaradás kockázata" érzékelhető, és meghívólevelében sürgette a gyorsabb,…

2012. október 18. csütörtök

okt. 18
5:54
Fel akarta robbantani a Fed egyik épületét egy bangladesi férfi (Infostart)
Az Egyesült Államokban fel akarta robbantani a regionális szövetségi bank New York-i épületét egy bangladesi férfi.
okt. 18
5:54
Pénzért mandátum? (Kripto Akadémia)
Megszűnni látszik a román pártok ideológiai elkülönülése, a választási hajrában korábban elképzelhetetlen szövetségek jönnek létre. A román politikát amúgy is sújtó, egyik pártból másikba való átülések követhetetlen szintre kerültek.
okt. 18
5:56
Végzetes hibák sorozata (Kripto Akadémia)
Bár valóságos hősnek állította be magát Francesco Schettino, a 2012. január 13-án szerencsétlenül járt luxushajó, a Costa Concordia kapitánya a szerencsétlenség okait vizsgáló, hétfő óta tartó bizonyítási eljárás során, a szakértő a bíróság előtt úgy vélekedett, bőven lett volna ideje arra, hogy elkerülje a sziklával való ütközést. A meghallgatáson résztvevő Rónai Péter ügyvéd elmondása szerint a…
okt. 18
6:12
Sokan csalódtak az arab tavaszban (Kripto Akadémia)
Másfél évvel az arab tavasz után az érintett országokban jelentősen apadt a változások iránti lelkesedés. Gazdaságilag ugyanis sehol sem sikerült áttörést elérni, politikailag pedig a helyzet továbbra sem stabil. Különösen Egyiptomban nagy a csalódottság, ahol az új egyiptomi elnök, Mohamed Morszi alig teljesítette választási ígéreteit. Igaz, nincs is könnyű helyzetben, hiszen súlyos problémákat…

Keresés