A mexikói Los Zetas drogkartell két fegyveresét megölték, egyet pedig foglyul ejtettek hétfőn a guatemalai biztonsági erők, feltételezhetően abból a bandából, amely a hétvégén több mint kéttucat parasztot mészárolt le Guatemela északi részén, Petén tartományban.
Lopás gyanújával őrizetbe vettek Kenyában két magyar állampolgárt, egy feltételezett nemzetközi bűnbanda tagjait - jelentette hétfőn a Nairobi Star című lap internetes kiadása.
Átszállították hétfőn a Rikers Island börtönbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szombaton letartóztatott vezérigazgatóját - közölte New York város büntetés-végrehajtási hivatala. A szexuális zaklatással vádolt Dominique Strauss-Kahn első bírósági meghallgatását nem sokkal ezt megelőzően tartották, ahol az IMF-vezér tagadta az ellene felhozott vádat. A bíróság ugyanakkor elutasította Strauss-Kahn…
Az Egyesült Államok az összes politikai fogoly szabadon engedésére szólította fel Mianmart azután, hogy az ázsiai országban ismertették a közkegyelemről szóló rendeletet. Egy kormányilletékes közölte, hogy a rendeletnek köszönhetően hozzávetőleg 17 ezer rabot engednek ki a börtönökből.
Az Egyesült Államok az összes politikai fogoly szabadon engedésére szólította fel hétfőn Mianmart azt követően, hogy az ázsiai országban ismertették a közkegyelemről szóló rendeletet.
Bombát hatástalanított az ír hadsereg Dublin közelében hétfő este, néhány órával II. Erzsébet brit királynő érkezése előtt - közölte a dublini rendőrség.
Rainer Höss tizenkét évesen tudta meg, hogy a nagyapja a történelem egyik legkegyetlenebb tömeggyilkosa volt: az iskola kertésze, egy auschwitzi túlélő kékre-zöldre verte, amikor meghallotta, hogy az egykori auschwitzi lágerparancsnok unokája.
Lopás gyanújával őrizetbe vettek Kenyában két magyar állampolgárt, egy feltételezett nemzetközi bűnbanda tagjait - jelentette hétfőn a Nairobi Star című lap internetes kiadása.
Nem hozott döntést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a szervezet őrizetben lévő vezetőjének jövőjéről. A tanács közleménye szerint a rövid hétfői ülésen tájékozódtak a Dominique Strauss-Kahn ellen hozott vádakkal kapcsolatban. Mint közölte, az IMF és az igazgatótanács a továbbiakban is nyomon követi az üggyel kapcsolatos fejleményeket.
Működőképes pokolgépet találtak keddre virradóra egy autóbuszon az ír főváros közelében, nem sokkal a brit uralkodó történelmi jelentőségű látogatása előtt, ám II. Erzsébet királynő írországi programja keddi hivatalos londoni bejelentés szerint nem változik.
A mombasai rendőrség őrizetbe vett két magyar állampolgárt, akik feltehetően egy nagyobb banda tagjaként ATM-es lopásokra specializálódtak - közölte a kenyai The Star című napilap internetes oldala. A két magyart még szombat éjjel vették őrizetbe az ország délkeleti részén fekvő Kilifi városban, amikor a Kenyai Kereskedelmi Bank pénzkiadó automatájából próbáltak pénzt szerezni.
Az egyik legnagyobb amerikai büntetőintézet magáncellájában töltötte a hétfő éjjelt Dominique Strauss-Kahn. A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának ügyvédei szerint a szobalány provokálta a férfit, három évvel ezelőtti magyar szeretője szerint DSK kényszerítette őt.
Bocsánatot fog kérni a nemzettől és amnesztiát kér Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök - tudta meg az al-Shorouk című kairói napilap. A lap hivatali forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Mubarak egyiptomi és arab televíziókhoz eljuttatott levelében "saját maga és családja nevében is bocsánatot kér az emberek ellen elkövetett bűnökért".
Kigyulladt a líbiai biztonsági szolgálat egyik épülete és az ország korrupcióellenes hivatala hétfő éjjel, miután a NATO légitámadást intézett Tripoli ellen. A két épület az al-Dzsumhurija sugárúton fekszik, nem messze Moamer Kadhafi egyik rezidenciájától.
A magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszonyáról beszélt hétfőn este Markó Béla, a szövetség volt elnöke az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában.
"Meglepődött és elszomorodott" Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, amikor kiderült, jobbközép pártja, a Szabadság Népe (PDL), a legerősebb bázisának számító Milánóban alulmaradt a helyhatósági választások első fordulójában.
„Meglepődött és elszomorodott” Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, amikor kiderült, jobbközép pártja, a Szabadság Népe (PDL), a legerősebb bázisának számító Milánóban alulmaradt a helyhatósági választások első fordulójában.
Súlyosan bántalmaztak a szíriai kormány ügynökei kedden több tucat diákot, akik Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen tüntettek az észak-szíriai Aleppó egyetemi negyedében - mondta el egy emberjogi aktivista.
Gyermeket vár Carla Bruni-Sarkozy, a francia államfő felesége - mondta Nicolas Sarkozy édesapja a német Bild című lap keddi számában megjelent interjúban. "Örülök, hogy unokám lesz" - fogalmazott a magyar származású Sárközy Pál. Nicolas Sarkozy 82 éves apja hozzátette: bár fia és menye nem tudja még, hogy milyen nemű lesz a gyerek, ő "biztos benne, hogy kislány lesz, méghozzá olyan gyönyörű, mint…
Mihail Hodorkovszkij, az egykori Yukos (Jukosz) kőolajkonszern fő részvényese és volt üzlettársa, Platon Lebegyev második perének fellebbviteli tárgyalását kedden a vádlottak jelenlétében május 24-re halasztotta a Moszkvai Városi Bíróság.
Éhségsztrájkjának huszonhatodik napján kritikusra fordult Jurij Lucenko volt ukrán belügyminiszter egészségi állapota - közölte kedden a kijevi mentőkórház orvosaira hivatkozva a Korreszpondent hírportálja. Családja, baráti köre, sőt a kijevi pátriárka is hiába kéri, hogy hagyjon fel a tiltakozásnak ezzel az önromboló formájával.
Keddre virradó éjszaka Moszkvában letartóztattak egy férfit, akit gyilkossággal és kannibalizmussal gyanúsítanak - adta hírül az ukrán Korreszpondent hírportálja. Az emberevő áldozatának testrészeit az orosz főváros különböző pontjain találták meg, de néhány "falat" a hűtőszekrényéből is előkerült.
A tálibok szigorú afganisztáni uralma – 1996-2001 – alatt tilos volt a televízió, a zene és a mozi, de az iszlamisták ma már a modern technológia minden eszközét bevetik afganisztáni harcukban.
Kárpátalján a kettős állampolgárság-ügy jócskán túlhaladta a megye határait. Annak ellenére, hogy Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, a határ menti térségben hatalmas az érdeklődés az uniós tagállam Magyarország állampolgársága iránt, beleértve az ukránokat is. Az ország titkosszolgálata a szovjet rezsimet idéző megfélemlítésekkel igyekszik gátat szabni a folyamatnak.
Négynapos állami látogatásra Írországba érkezett kedden II. Erzsébet királynő, akinek személyében éppen száz éve először lépett a jelenlegi Ír Köztársaság földjére brit uralkodó.
Az egyiptomi állam javára lemondott vagyonáról kedden Suzanne Mubarak, a korábbi egyiptomi államfő felesége, hogy véget érjen a korrupciós vádak miatt ellene indított vizsgálat.
Egy Kína-EU Egyetem létrehozását is felvetette Herman Van Rompuy, az Európai Tanács (ET) elnöke a Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel folytatott pekingi találkozóján, amelyet építőnek minősített a kedden az MTI pekingi irodájába is eljuttatott közleményében.
Az 1994-es ruandai népirtásban játszott szerepéért harminc év börtönre ítélte a ruandai hadsereg vezérkarának egykori főnökét kedden az ENSZ által Tanzániában felállított Nemzetközi Törvényszék.
Az egyiptomi hatóságok szabadlábra helyezték Hoszni Mubarak elűzött egyiptomi elnök feleségét, miután vagyonának egy részét az államnak adta - közölte hétfőn az illegális vagyonszerzésekkel foglalkozó egyiptomi hatóság. Suzanne Mubarakot előző hét pénteken 15 napig tartó előzetes letartóztatásba helyezték, a vagyonával kapcsolatos nyomozás részeként.
Életét vesztette két magyar katona Afganisztánban, amikor gépjárművük felborult - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A balesetben négy társuk megsérült. A honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította a két elhunyt katonát.
Életét vesztette két magyar katona Afganisztánban, amikor gépjárművük felborult - közölte a Független Hírügynökséggel a Honvédelmi Minisztérium. A balesetben négy társuk megsérült. A tárca tájékoztatása szerint a katonák logisztikai szállítást végeztek, amikor Baghlan tartományban a baleset történt. A járműben hatan utaztak. Egy magyar katona a helyszínen, egyik társa pedig a kórházba szállítást…
Dominique Strauss-Kahn valóban rávetette magát a manhattani szálloda szobalányára, és szexuális kapcsolatot létesített vele, de az IMF vezérigazgatójának védőügyvédje szerint a nő akarta ezt - írta kedden a New York Post bulvárlap.
Egy brazil bíróság bűnösnek talált két amerikai pilótát a 154 ember halálát okozó 2006-os légi katasztrófáért, amikor egy kis magángép az Amazonas felett összeütközött egy Boeing 737-essel. A bíróság először mindkét pilótát négy és fél évig tartó börtönbüntetésre ítélte, de az ügyben döntő bíró közmunkára változtatta büntetésüket - jelentette kedden az AFP francia hírügynökség.
A magyar közgazdásznő, aki 2008-as davosi világgazdasági csúcson engedett Dominique Strauss-Kahn IMF-vezérigazgató közeledésének, úgy érezte, hogy a felettese rákényszerítette őt a viszonyra, amelyre nehéz lett volna nemet mondania - írta kedden a The New York Times egy, az érintetthez közel álló, névtelenül nyilatkozó személyre hivatkozva.
Rainer Höss tizenkét évesen tudta meg, hogy a nagyapja a történelem egyik legkegyetlenebb tömeggyilkosa volt: az iskola kertésze, egy auschwitzi túlélő kékre-zöldre verte, amikor meghallotta, hogy az egykori auschwitzi lágerparancsnok unokája.
Nem választotta meg Dobroslav Trnkát, az ellenzék jelöltjét főügyésznek a szlovák parlament. Iveta Radicová szlovák miniszterelnök már korábban bejelentette, ha Trnka bizalmat kap, akkor ő távozik tisztségéből. Ez egyben a koalíciós kormány bukását is jelentette volna.
Egy marokkói bíró kedden vádat emelt hét ember ellen a 17 halálos áldozattal járó marrákesi robbantással kapcsolatban - értesült az AFP francia hírügynökség egy, a marokkói igazságszolgáltatásban dolgozó tisztségviselőtől. Egyebek mellett terrorcselekmények elkövetésére létrehozott szervezet megalapításával, és betiltott vallási csoporthoz tartozással vádolják őket.
Már csaknem minden nyolcadik brit külföldi születésű: a betelepülők száma eléri a hétmilliót a szigetországban, közülük minden tizedik kelet-európai. A külföldi születésűek aránya a lakosságon belül tizenkét százalék felé közelít, az utóbbi húsz évben megkétszereződött a viszonyszám.
Akár 74 éves börtönbüntetésre is ítélhetik a szexuális erőszakkal vádolt IMF-vezérigazgatót, Dominique Strauss-Kahnt. Pénteken dönt további sorsáról egy New York-i bíróság. Áldozata saját állítása szerint nem tudta, ki volt a támadó. A felmérések szerint Francois Hollande-nak, a szocialisták korábbi főtitkárának a legnagyobb az esélye arra, hogy Sarkozy ellen induljon.
Rekordnagyságúra nőtt tavaly a német háztartások készpénzben, bankbetétben és értékpapírban fekvő vagyona. A német nemzeti bank (Bundesbank) statisztikája szerint ingatlanok és értéktárgyak nélkül összesen 4 ezer 933 milliárd eurós vagyonnal rendelkeztek a háztartások 2010 végén.
Az egyiptomi különleges erők volt ezredesét, Szaif al-Adelt választották meg állítólag az al-Kaida ideiglenes vezetőjének - állítja egy, a terrorszervezet belső ügyeiben bennfentes forrásra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem lépett érintkezésbe vezérigazgatójával Dominique Strauss-Kahn szombati New York-letartóztatása óta, de úgy véli, hogy fontos lenne, ha erre "a kellő időben" sor kerülne - közölte z IMF egyik szóvivője.
Az egyiptomi különleges erők volt ezredesét, Szaif al-Adelt választották meg állítólag az al-Kaida ideiglenes vezetőjének - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. Azért választottak ideiglenes vezért, mert a terrirszervezet tagjai állítólag aggódtak már, miért késik az új vezető.
Kivégeztek kedden egy férfit Mississippiben, akit egy 79 éves nő 1994-es megerőszakolása és meggyilkolása miatt ítélt halálra a bíróság. A most 38 éves Rodney Gray kivégzése volt az Egyesült Államok déli részén fekvő államban egy hét alatt a második kivégzés. Múlt kedden a négy ember meggyilkolásával vádolt, 52 éves Benny Joe Stevenst végezték ki Mississippiben.
A feltehetően öngyilkosságra készülő raboknak járó megfigyelés alatt tartják a Nemzetközi Valutaalap vezetőjét is a Rikers Island börtönben - közölte az NBC. A televízió egy magát megnevezni nem kívánó forrástól úgy tudja, hogy Dominique Strauss-Kahnt 15-30 percenként ellenőrzik, és egyrészes ruhát és fűző nélküli cipőt kapott, hogy minimálisra csökkentsék az öngyilkossági kísérlet kockázatát.