2010. július 11. vasárnap

júl. 11
15:33
Új Rainbow Warriort épít a Greenpeace (Metropol)
Egy gdanski gyárban megkezdődött az új Rainbow Warrior, azaz a Greenpeace környezetvédő szervezet új hajójának építése szombaton, vagyis éppen 25 évvel azután, hogy az ugyanezt a nevet viselő hajót elsüllyesztették Új-Zélandnál.
júl. 11
16:09
Elvesztette szenátusi többségét a japán kormány - exit poll (Infostart)
Japán balközép koalíciós kormánya a vasárnapi választásokon elvesztette többségét a szenátusban - ez derül ki a szavazóhelyiségekből távozók körében végzett felmérésekből.
júl. 11
16:09
Egymilliónál is többen tüntettek Katalónia autonómiájáért (Kripto Akadémia)
Több mint egymillió katalán tüntetett szombat este Barcelonában nagyobb autonómiát követelve Katalóniának, és tiltakozva a spanyol alkotmánybíróság döntése ellen, amely értelmében a régióban többségben élő katalánokat nem lehet "nemzetalkotó" népcsoportnak tekinteni a spanyol alaptörvény szerint.
júl. 11
18:15
Az utóbbi ötven év legkomolyabb ellenzéki sikere Havannában (Infostart)
Az utóbbi ötven év legkomolyabb előrelépésének tartja Héctor Palacios, az egyik legismertebb kubai ellenzéki, hogy a szigetország hatóságai úgy döntöttek, szabadon engednek 52 politikai elítéltet.
júl. 11
18:15
Meghalt egy magyar hegymászó Olaszországban (Kripto Akadémia)
Életét vesztette vasárnap egy magyar hegymászó az olasz Dolomitokban, a Sella-tornyoknál, Bolzano és Trento provinciák határán.
júl. 11
19:27
Vallási tanítók ősztől a teheráni iskolákban (Metropol)
Több száz vallási elöljárót fognak alkalmazni ősztől a teheráni iskolákban a nyugati befolyás és belső ellenzék leküzdése céljából.
júl. 11
20:03
Vallási elöljárók a teheráni iskolákban (Kripto Akadémia)
Több száz vallási elöljárót fognak alkalmazni ősztől a teheráni iskolákban a nyugati befolyás és belső ellenzék leküzdése céljából.
júl. 11
20:21
Másfél millió kínai turistára számítanak Tajvanon (Kripto Akadémia)
Csúcson lesz az idén a turizmus a Tajvani-szoros két partja között, a szigetre másfél millió kínai turistát várnak a kínai belföldről - mondta a szorosközi gazdasági, kereskedelmi és kulturális fórumon a Kuomintang, Tajvan kormányzó pártjának tiszteletbeli elnöke a hétvégén Kuangcsouban (Guangzhou).
júl. 11
20:57
Netanjahu: Iránnak nem szabad megengedni, hogy atomfegyvere legyen (Kripto Akadémia)
Az olyan "irracionális rezsimeknek" mint Irán, nem szabad megengedni, hogy atomfegyverük legyen, és tévedés azt gondolni, hogy Teherán ambícióit féken lehet tartani - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy amerikai televízióban.
júl. 11
21:33
Közeledés a kubai kormány és ellenzék között (Kripto Akadémia)
Az utóbbi ötven év legkomolyabb előrelépésének tartja Héctor Palacios, az egyik legismertebb kubai ellenzéki, hogy a szigetország hatóságai úgy döntöttek, szabadon engednek 52 politikai elítéltet.
júl. 11
22:09
Orosz repülők vásárlására buzdítja az Aeroflotot Putyin (Kripto Akadémia)
Hazai gyártmányú repülőgépek vásárlására buzdította Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök az Aeroflot vezérigazgatóját, akinek beszámolójából az derült ki, hogy elsősorban külföldi gépekkel bővül az orosz nemzeti légitársaság repülőparkja.
júl. 11
23:39
Tengeralattjáró szállította a kokaint (Metropol)
Öt tonna kokainnal megpakolt tengeralattjárót tartóztatott fel a guatemalai haditengerészet - közölte vasárnap az ország hadserege.

2010. július 12. hétfő

júl. 12
5:39
Meggyilkolták Basternák Lászlót (Kripto Akadémia)
A szlovák rendőrség szervezett bűnözés elleni hivatala nyomoz a pénteken meggyilkolt Basternák László ügyében. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) 53 éves politikusát saját háza előtt lőtték fejbe, azonnal életét veszítette. Értesülések szerint egy somorjai férfit szombaton őrizetbe vettek a gyilkossággal kapcsolatosan. Egyes hírek szerint szerb vagy albán bérgyilkos lehetett a tettes.
júl. 12
5:41
Felsőházi kudarc Japánban (Kripto Akadémia)
Érzékeny veszteségeket szenvedett a tegnapi felsőházi választásokon a kormányzó Japán Demokrata Párt (DPJ) és koalíciós partnere, az Új Néppárt (NPP) az első exitpoll eredmények szerint.
júl. 12
5:57
Fidel Castro újra felbukkant (Kripto Akadémia)
Jól néz ki a 83 éves, súlyos betegsége miatt négy éve visszavonultan élő Fidel Castro, akiről új képek jelentek meg az interneten. A kubai vezető hosszú ideje először jelent meg a nyilvánosság előtt, múlt hét közepén felkereste a havannai nemzeti tudományos kutatóközpontot (CNIC).
júl. 12
5:59
Srebrenicában még temetnek (Kripto Akadémia)
A boszniai háborúban elkövetett srebrenicai mészárlás áldozataira emlékeztek vasárnap Bosznia-Hercegovinában. Az évfordulós megemlékezésen, amelyet a Srebrenicától néhány kilométerre északra, Potocari falunál felavatott központi emlékhelynél tartottak, több tízezer ember vett részt.
júl. 12
6:51
Öt tonna drog Guatemalában (Infostart)
A guatemalai haditengerészet egy öt tonna kokaint szállító tengeralattjárót tartóztatott fel. A házilag készített, 17 méter hosszú jármű az Egyesült Államokba tartott, fedélzetén négy kolumbiai kábítószercsempésszel és a rakománnyal.
júl. 12
6:53
Ugandában a vb-döntő alatt gyilkoltak (Infostart)
Uganda fővárosában 64 ember - köztük egy amerikai állampolgár - meghalt, amikor több pokolgép robbant fel két szórakozóhelyen.
júl. 12
7:09
Emelkedik a gabona világpiaci ára (Infostart)
Emelkedik a gabona világpiaci ára, mert a nagy gabonatermelő helyeket aszály sújtja. Oroszország legnagyobb gabonatermesztő térségében, a Volga menti vidéken ötven éve nem látott forróság tette tönkre a vetést.
júl. 12
7:11
6,2-es erősségű földrengés volt Chile északi részén (Infostart)
Erős, a Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés volt este Chile északi részén.
júl. 12
7:27
Tragédia árnyékolja be a spanyol győzelmet (Kripto Akadémia)
Két pokolgép robbant fel vasárnap éjszaka két kampalai szórakozóhelyen, ahol a vendégek tévén nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét; a rendőrség legújabb közlése szerint 64 ember halt meg a detonációkban Uganda fővárosában.
júl. 12
7:45
Robbanások az ugandai fővárosban (Metropol)
Két pokolgép robbant fel vasárnap éjszaka két kampalai szórakozóhelyen, ahol a vendégek tévén nézték a labdarúgó-világbajnokság döntőjét; a rendőrség legújabb közlése szerint 64 ember halt meg a detonációkban Uganda fővárosában.
júl. 12
8:57
A japán kormánypárt súlyos vereséget szenvedett a szenátusi választáson (Infostart)
Súlyos vereséget szenvedett a legnagyobb japán kormánypárt a vasárnap tartott szenátusi választáson, a balközép koalíciós kabinet pedig elvesztette többségét a felsőházban - derül ki a hétfői japán lapokban összesített eredményekből.
júl. 12
9:33
Hibázott az izraeli katonai vezetés (Infostart)
Több súlyos hibát is elkövetett az izraeli katonai vezetés a gázai török segélyszállító hajókonvoj elleni támadás megszervezésekor és végrehajtásakor.
júl. 12
9:51
Elismerte a súlyos vereséget a japán kormányfő (Kripto Akadémia)
Súlyos vereséget szenvedett a legnagyobb japán kormánypárt a vasárnap tartott szenátusi választáson, a balközép koalíciós kabinet pedig elvesztette többségét a felsőházban - derül ki a hétfői japán lapokban összesített eredményekből.
júl. 12
10:27
Gázai segélyflottilla - Súlyos hibát követett el Izrael (Kripto Akadémia)
Súlyos hibákat követett el az izraeli katonai vezetés a gázai segélyflottilla elleni támadás megszervezésekor és végrehajtásakor május végén - állapította meg egy nyugalmazott izraeli tábornok által vezetett vizsgálóbizottság.
júl. 12
10:29
Ismét létrehozzák a rettegett KGB-t? (Kripto Akadémia)
Az orosz sajtó szerint a külpolitikai érdekek fontosabbnak bizonyultak a kémbotránynál, ám a Külső Hírszerző Szolgálatnál (SZVR) minden bizonnyal fejek hullanak.
júl. 12
10:45
Három rendőr sebesült meg egy belfasti zavargásban (Metropol)
Három rendőr lőfegyverektől sebesült meg azokban a zavargásokban, amelyek vasárnapról hétfőre virradóra robbantak ki az észak-írországi Belfastban, ahol az Orániai Rend szokásos nyári felvonulásai zajlanak.
júl. 12
11:21
Betancourt kárpótlást követel (Metropol)
Ingrid Betancourt kolumbiai politikus szerint nem kapott megfelelő védelmet 2002-ben, amikor marxista lázadók több társával együtt elrabolták elnöki kampánykörútján, és emiatt követel kárpótlást az államtól.
júl. 12
11:21
Kétszázezer embert veszélyeztet egy víztározó (Kripto Akadémia)
Egy kétszázezres északnyugat-kínai várost, Golmudot veszélyezteti a közelében lévő megtelt víztározó 30 millió köbméter vize - közölték hétfőn a Csinghaj (Qinghai) tartományi illetékesek.
júl. 12
11:39
Kárpótlási pert indít Betancourt (Kripto Akadémia)
Ingrid Betancourt kolumbiai politikus szerint nem kapott megfelelő védelmet 2002-ben, amikor marxista lázadók több társával együtt elrabolták elnöki kampánykörútján, és emiatt követel kárpótlást az államtól.
júl. 12
11:57
Nyitrán ül Basternák feltételezett gyilkosa (Infostart)
Nyitrán tartják vizsgálati fogságban Basternák László szlovákiai magyar politikus állítólagos gyilkosát. A szlovákiai média értesüléseit a hatóságok nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
júl. 12
11:57
Frunda bírálja az RMDSZ vezetését (Kripto Akadémia)
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi marosvásárhelyi ülésén kijelentette, nincs konfliktus Traian Basescu román államfő és az RMDSZ között.
júl. 12
11:59
Letartóztatták Basternák gyilkosát (Kripto Akadémia)
"A tettest szombaton délután 15:30 órakor elfogtuk. A kihallgatások és az előkerült bizonyítékok alapján hétfőn vádat emeltek ellene. A vád: gyilkosság" - közölte Michal Kopcik, az országos rendőrfőkapitány első helyettese pozsonyi sajtóértekezleten.
júl. 12
12:15
Elfogták Basternák gyilkosát (Infostart)
Szlovák médiaértesülések szerint őrizetbe vették Basternák László feltételezett gyilkosát. A hatóságok a hírt nem erősítették meg, de nem is cáfolták. A rendőrség várhatóan délután ad tájékoztatást az ügyről.
júl. 12
12:33
Kiadják Polanskit az USA-nak? (Metropol)
A svájci kormány bejelentette, hogy hétfőn közleményt ad ki Roman Polanski Egyesült Államoknak történő kiadatásával kapcsolatban.
júl. 12
12:51
Somorjai pénzbehajtó lehet Basternák gyilkosa (Metropol)
Nyitrán tartják vizsgálati fogságban Basternák László szlovákiai magyar politikus állítólagos gyilkosát. A szlovákiai média értesüléseit a hatóságok nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
júl. 12
13:09
Még nem ébredt fel a félisten (Kripto Akadémia)
Herkulesi feladatok várnak Mesterházy Attilára, az MSZP újonnan megválasztott elnökére - írta a Der Standard című osztrák lap. A mindeddig inkább jellegtelennek ható politikust ellenjelölt nélkül, a szavazatok 87 százalékával választották meg.
júl. 12
13:45
Elmaradt a balközép átütő siker Mexikóban (Kripto Akadémia)
Az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) hét mexikói államban jutott kormányzói helyhez abból a tíz államból, ahol helyi idő szerint vasárnap tették közzé a regionális választások hivatalos végeredményét.
júl. 12
14:21
Agrárdemonstráció magasabb tejárakért (Metropol)
Mintegy 500 gazdálkodó demonstrált hétfőn Brüsszelben magasabb tejárat követelve.
júl. 12
14:39
Svájc nem adja ki Polanskit (Metropol)
A svájci kormány elutasította az Egyesült Államok kérelmét Roman Polanski kiadatására, és bejelentették, hogy megszüntetik a rendező házi őrizetét.
júl. 12
14:57
Letartóztatták Basternák gyilkosát (Metropol)
A szlovák rendőrség hétfőn délután megerősítette, hogy elfogták Basternák Lászlónak, a dél-szlovákiai Ógyalla volt polgármesterének, a Magyar Koalíció Pártja révkomáromi járási elnökének a gyilkosát.
júl. 12
14:57
Adatgyűjtéssel harcolnak a korrupció ellen Kínában (Kripto Akadémia)
Az utóbbi idők egyik legszigorúbb országos korrupcióellenes intézkedését hirdették ki a kínai államtanács és a kommunista párt vezető szervei - derül ki a kínai média hétfői beszámolóiból.
júl. 12
14:59
Medvegyev: Irán az atomfegyver közelében (Metropol)
Irán közel jár ahhoz, hogy rendelkezzen az atomfegyver létrehozásához szükséges eszközökkel - mondta hétfőn Dmitrij Medvegyev orosz elnök.
júl. 12
15:33
Eldönthetik, hogy hol válnak (Kripto Akadémia)
Jóváhagyták hétfőn az EU-országok kormányai az uniós tagállamok egy csoportjának - jelen esetben 14 országnak, köztük Magyarországnak - az első úgynevezett megerősített együttműködését, amely a nemzetközi párok helyzetének könnyítésére, a jogbiztonság erősítésére irányul.
júl. 12
16:27
"Hamis" Rubenst adott el Diana hercegnő öccse? (Kripto Akadémia)
Szakértők szerint nem biztos, hogy Peter Paul Rubens alkotása az a kép, amelyet Charles Spencer gróf, a néhai Diana hercegnő öccse árvereztetett el Rubens-festményként a minap.
júl. 12
16:45
Sarkozy elvesztette az irányítást (Metropol)
A francia lapok címlapján terebélyesedő Bettencourt-ügy következménye, hogy két évvel a következő elnökválasztás előtt kérdésessé vált, hogy Nicolas Sarkozy államfő képes lesz-e az ország irányítását ismét kézbe venni.
júl. 12
17:03
Rekordsebességgel olvad az északi-sarki jég (Metropol)
Az északi-sarki jég olyan nagy mértékben olvadt az utóbbi hónapban, mint az 1979-ben kezdődött mérések óta egyetlen júniusban sem.
júl. 12
17:03
"Dzsihád kézikönyv" kezdőknek (Kripto Akadémia)
Hogyan gyártsunk pokolgépet házilag, mit vigyünk magunkkal a hátizsákunkban, ha dzsihádra (szent háború) készülünk, hogyan titkosítsuk üzeneteinket: ezekre ad választ az al-Kaida arab-félszigeti szervezete (Aqpa) új, angol nyelvű folyóiratában.
júl. 12
17:39
Hazautaznak a magyar diákok Philadelphiából (Metropol)
Öt nappal a Delaware folyón történt végzetes hajóbaleset után hétfőn hazautazik Philadelphiából az a magyar csoport, amelynek két tagja odaveszett a tragédiában.

Keresés