Felmérések alapján a németek 12-20 százalékának vannak antiszemita nézetei vagy érzelmei - mondta Werner Bergmann, a berlini Műszaki Egyetem antiszemitizmussal foglalkozó kutatóintézetének professzora csütörtökön Budapesten.
Későbbre halasztották a rivális palesztin csoportok a nemzeti megbékélésről Egyiptomban folytatott tárgyalásaikat, anélkül, hogy áttörést értek volna el nemzeti egységkormányuk programját és méretét illetően - közölte csütörtökön az egyik résztvevő.
Mirko Cvetkovic szerb kormányfő azt fogja kérni pénteken Belgrádba látogató horvát kollégájától, Ivo Sanadertől, hogy Zágráb vonja vissza a Szerbia ellen népirtás vádjával a hágai Nemzetközi Bírósághoz benyújtott keresetet.
Súlyos eladósodás miatt csőd fenyegeti a római operaházat, az olasz kulturális minisztérium ezért kilátásba helyezte, hogy az intézményt a kormány által megbízott különleges igazgató felügyelete alá helyezik - adta hírül az olasz média csütörtökön.
Nemi erőszak és más szexuális vétségek miatt csütörtökön vádat emeltek Mose Kacav volt izraeli államfő ellen - közölte az izraeli igazságügyi minisztérium szóvivője.
Nyolcvanan megsebesültek a tervezett felsőoktatási reformok ellen tüntető egyetemi hallgatók és rendőrök összetűzésében a spanyolországi Barcelonában, a hatóságok hét embert előállítottak - közölte csütörtökön a rendőrség szóvivője.
A berlini pénzügyminisztérium szóvivője érthetetlennek nevezte a svájciak felháborodását a bankrendszerüket ért kijelentés miatt. Időközben a svájci külügyminisztériumba idézték a berni német nagykövetet és tiltakoztak Peer Steinbrück pénzügyminiszter kijelentése ellen, amelyben indiánokhoz hasonlította a svájci népet, amelynek tudnia kell, hogy a katonaság kivonul ellenük, ha nem mérsékelik…
Tízévi szolgálat után kivonják a spanyol katonákat Koszovóból - jelentette be csütörtökön a spanyol védelmi miniszter, ami azonnal bírálatot váltott ki a NATO-ban.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben tárgyalásokat jelentett be a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), új hitelkeretről Lengyelország számára, jelentette a lengyel PAP hírügynökség.
Lengyelország nem kap hitelt a Nemzetközi Valutalaptól (IMF), ellenkezőleg, az IMF számára való hitelezést, az IMF alapfeltöltésében való részvételt vette fontolóra a kormány, mondta csütörtök este Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter Brüsszelben, hatásában jócskán helyesbítve miniszterelnöke, Donald Tusk korábbi nyilatkozatát.
Lengyelország nem kap hitelt a Nemzetközi Valutalaptól (IMF), ellenkezőleg, az IMF számára való hitelezést, az IMF alapfeltöltésében való részvételt vette fontolóra a kormány, mondta csütörtök este Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter Brüsszelben, hatásában jócskán helyesbítve miniszterelnöke, Donald Tusk korábbi nyilatkozatát.
Oroszországban 8,5 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya februárban a januári 8,1 százalékról a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) számítási módszere szerint.
Százezrek csatlakoztak csütörtökön a francia szakszervezetek által két hónapon belül második alkalommal meghirdetett általános sztrájkhoz. A tiltakozók Nicolas Sarkozy elnök válságkezelése ellen tüntettek, és további szociális intézkedéseket követelnek a gazdasági válság következményei és a munkanélküliség enyhítésére.
Hivatalosan javasolta az Európai Néppárt csütörtökön, hogy az Európai Bizottság elnöke az ősszel újraválasztandó testületben is José Manuel Durao Barroso legyen.
Egy évvel lejjebb szállítaná a büntethetőség alsó határát a román Büntetőtörvénykönyv módosított változata. Eddig csak 14 éves kortól lehetett büntetőjogi felelősségre vonni román állampolgárokat, ezután 13 kortól lehetne megtenni ezt.
Napi 23 órában egy ablaktalan szűk cellába zárva raboskodik minden idők legnagyobb Wall Street-i szélhámosa, Bernie Madoff egy manhattani szövetségi börtön szuperbiztos szárnyában - írta a New York-i Daily News című napilap.
Ismét fekete csütörtök van Franciaországban, az élet ugyanis félig lebénult a legnagyobb szakszervezetek által szervezett országos tiltakozónap miatt. Legutóbb alig két hónapja, január 29-én volt hasonló akció, és akkor az érdekvédelmi szervezetek felhívására mintegy két és fél millió ember vonult az utcára a válság miatt egyre romló életkörülményeik elleni tiltakozva. A Le Monde beszámolója…
A tavalyi évhez képest visszaesett a kalóztámadások száma Szomália partjainál, a nemzetközi haditengerészeti erők járőrözésének köszönhetően - közölte a brit kormány egyik minisztere csütörtökön.
A Nabucco-gázvezeték mellett, négy Magyarországot is érintő energiaprojekt számíthat az Európai Unió pénzügyi támogatására, ha a tagállamok vezetői pénteken befejeződő csúcstalálkozójukon jóváhagyják a gazdaságélénkítést szolgáló beruházások listáját. Gyurcsány Ferenc szerint a hatékony válságkezelés nemzeti, regionális és európai megoldásokat egyaránt követel.
Hat ember meghalt, két másik pedig megsérült, amikor a sűrű ködben épületbe csapódott be egy ecuadori katonai kisrepülőgép csütörtök este a főváros, Quito északi villanegyedében.
Franciaországban 29 százalékkal több új céget alapítottak februárban az előző hónaphoz képest. A statisztikai hivatal adatai szerint a gazdasági válságot meghazudtoló jelenség a január 1-jétől bevezetett új, "önvállalkozónak" nevezett formával magyarázható, amelynek lényege az, hogy csak akkor kell adót és járulékot fizetni, ha van tényleges bevétel.
Moszkva óvatos derűlátással és komoly eredményekben reménykedve tekint Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök Londonban, április elején, a húszak csúcsértekezletén tartandó első személyes találkozója elé - mondta pénteki sajtóértekezletén Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes Moszkvában.
A válság miatt az amerikaiak egyre jobban lemondanak a drága nyaralásról és keresik az alternatív kikapcsolódási lehetőségeket. Ezek egyike az egyre népszerűbb horgászás.
A brüsszeli EU-csúcsértekezleten megállapodás született arról, hogy megkétszerezik, 50 milliárd euróra emelik 25 milliárdról az unió válságkezelő alapját, amely az euróövezeten kívüli EU-tagok megsegítésére szolgál, szükség esetén, idézett egy meg nem nevezett EU-illetékest pénteken a Reuters hírügynökség.
Erősebb, hatékonyabb NATO-ra van szüksége a világnak, ezért az áprilisi csúcstalálkozón fel kell újítani a szervezet tízéves stratégiáját - mondta a honvédelmi miniszter az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének 60. születésnapjára szervezett budapesti konferencián. Szekeres Imre megváltoztatná az afganisztáni szerepvállalás logikáját is.
Az elmúlt hetekben hangoztatott párhuzamok ellenére Magyarország gazdasági helyzete nem hasonlítható Ukrajnáéhoz - mondta az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai szakértő. Sz. Bíró Zoltán hangsúlyozta, hogy az ukrán nemzeti fizetőeszköz, a hrivnya az elmúlt bő fél évben több mint 50 százalékot veszített értékéből, az országban meghatározó ipari ágazatokban pedig drasztikusan visszaesett a…
A vártnál nagyobb mértékben fog zsugorodni az osztrák gazdaság az év első negyedében, mielőtt a gazdaságélénkítő intézkedések elkezdik éreztetni a hatásukat - jósolta pénteken az osztrák jegybank.
A következő három év során összesen 400 millió fontsterlinggel kényszerül csökkenteni költségkeretét a BBC - jelentette be Mark Thompson, a brit közszolgálati rádió és televízió a vezérigazgatója.
Magyarország jelenleg Közép-Európa legbetegebb országa, de a problémákat okozó jelenségek nem újkeletűek: az ország harminc éve el van adósodva - írta a Le Nouvel Observateur című francia hetilap legfrissebb számában.
A román államvasút, a CFR az idén több mint 12 ezer dolgozót bocsát el 78 ezer alkalmazottjából. A bejelentett átalakítási program a teher- és személyszállítást egyaránt érinti - közölte a Mediafax hírügynökség, a vasutas szakszervezetre hivatkozva.
Összeütközött egy amerikai atom-tengeralattjáró és egy kétéltű hadihajó pénteken a Perzsa-öbölbe vezető Hormuzi-szorosban a péntekre virradó éjszaka - közölte az amerikai haditengerészet.
Három európai szervezet közös nyilatkozatban figyelmeztetett arra, hogy a gazdasági világválság rasszizmust és idegengyűlöletet vált ki a kontinensen mindenekelőtt a lakosság legvédtelenebb csoportjaival szemben.
Romániában érvénytelenítette a verespataki aranybánya építésére vonatkozó egyik engedélyt a temesvári táblabíróság. A határozat jogerős, így az ellen már nem fellebbezhet a beruházó kanadai-román vegyesvállalat.
Hétvégi csemege az összeesküvés-elméletek kedvelőinek: a Fehér Ház hivatalos fotósa szerint Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök fiatalkorában találkozott Ronald Reagan amerikai elnökkel, és mivel aktív KGB-tiszt volt, sétáló turistának adta ki magát. Putyin valószínűleg bóknak veszi majd az állítást, mert a "bizonyíték" szerint sűrű hajkoronája volt.
Holnap tarják a köztársasági elnökválasztást Szlovákiában. A mintegy 4 millió 250 ezer választó hét jelöltre voksolhat, de csak kettőnek - Ivan Gasparovic jelenlegi államfőnek és Iveta Radicovának - van reális esélye a sikerre.
Barack Obama amerikai elnök személyesen kért bocsánatot az értelmileg sérültek nemzetközi olimpiai szervezetének elnökétől, amiért a Jay Leno-show vendégeként saját bowling teljesítményét a speciális olimpiával rokonította.
Ötven halálos áldozatot követeltek az Afganisztán különböző vidékein lezajlott összecsapások az elmúlt huszonnégy órában - közölte pénteken az országba vezényelt amerikai haderő. Hasonló számokat közöltek az afgán hatóságok is.
Az orosz kormány módosította a 2009-re szóló költségvetést és a válság kezeléséről szóló új tervet vitatott meg: mindkét tervezetet a parlament elé viszik, utóbbit széleskörű társadalmi vitára is bocsátják - jelentették pénteken az orosz lapok.
Simon Peresz izraeli államfő ritkaságszámba menő rádiós üdvözletet küldött pénteken az iráni népnek, dicsérve az iráni embereket, de hozzáfűzte, hogy jobb helyzetben lennének jelenlegi fundamentalista vezetőik nélkül.
Az angolai látogatáson tartózkodó XVI. Benedek pápa elítélően szólt pénteken Luandában a művi terhességmegszakításról, s mint kiderült beszédéből, még a gyógyküretet is ellenzi.
Az amerikai first lady biokertészetet létesít a Fehér Ház mögött; Michelle Obama kisiskolásokkal együtt fogott hozzá pénteken az elnöki veteményes kialakításához.