Az amerikaiak csaknem kétharmada ért egyet azzal az állítással, hogy gyakran pontatlanok a médiában megjelenő tudósítások - derül ki a Pew intézet közvélemény-kutatásából.
A cseh képviselőház már kedden szavazhat önmaga feloszlatásáról, miután a cseh parlament mindkét háza alkotmánymódosítást fogadott el. A képviselőház alkotmányos (háromötödös) többséggel oszlathatja fel önmagát.
Tiltakozását fejezte ki a Magyar Koalíció Pártja (MKP) amiatt, hogy a szlovák kulturális minisztérium a hét végén fizetett hirdetésekben próbálta megmagyarázni, hogyan kell értelmezni a sokat vitatott államnyelvtörvényt.
Egy helyi bíróság vasárnap - gyorsított eljárás keretében - megkezdte annak a két, 17, illetve 18 éves fiatalnak a meghallgatását, akik előző nap késő délután a müncheni városi vasút egyik állomásán - sokak szeme láttára - agyonvertek egy 50 éves férfit.
Belgium azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja meg, nem történt-e versenyellenes lépés az Adam Opel GmbH eladása során, mivel egyes aggodalmak szerint Németország mások kárán óvta meg telephelyeit.
Törökország kész megrendezni Irán és a hat nagyhatalom - az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország - képviselőinek találkozóját, amelyen a teheráni atomprogramról tárgyalnának.
Több száz baloldali anarchista részvételével a hétvégén Hamburgban zavargásokra került sor, amelyekben mintegy 40 rendőr és 20 randalírozó sérült meg, és 130 embert őrizetbe vettek.
Lezuhant vasárnap egy izraeli vadászgép Ciszjordániában, a szerencsétlenül járt F-16-os pilótája, Aszaf Ramón Hebron városa közelében szörnyethalt az izraeli védelmi minisztérium közlése szerint.
Robert Fico sikeresnek minősítette a csütörtöki magyar-szlovák kormányfői találkozót, mert a feleknek lehetőségük volt véleményt cserélni a vitás kérdésekben, különösen a szlovák államnyelvtörvény ügyében.
Egy nappal elhalasztották Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és George Mitchell, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja közötti hivatalos megbeszélést, amelyet eredetileg hétfőre terveztek - közölte az izraeli miniszterelnök hivatala.
Az államnyelv használatáról szóló új szlovák törvény felkavarja a kedélyeket mind Budapesten, mind Pozsonyban, a két ország közötti feszültség ugyanakkor irritálja az Európai Uniót - ezeket a gondolatokat adta címként hétfői írásának az Adevarul.
Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezérének újabb hangfelvétele jelent meg - közölte egy terrorveszélyt figyelő amerikai szervezet.
A közvélemény és a sajtó számára általános csalódást okozott Angela Merkel kancellár és kihívója, Frank-Walter Steinmeier televíziós vitája, pártjaik azonban úgy értékelték, hogy az egyetlen alternatívát csakis jelöltjük nyújtja az állampolgárok számára a szeptember 27-i németországi parlamenti választásokon.
Fellebbezést nyújtott be Tajvan előző elnöke a korrupciós vádak miatt rá kiszabott életfogytig tartó börtönbüntetés ellen - közölte hétfőn az exállamfő hivatala.
Az iszlám értékekkel ellentétesnek tartja az afgán parlament felsőháza, hogy a hatóságok szabadlábra helyeztek egy istenkáromlásért húsz év börtönre ítélt újságírót.
Immár a francia kormány is foglalkozik a France Telecom távközlési vállalatnál történt öngyilkosságokkal azt követően, hogy pénteken újabb dolgozó vetett véget az életének. Az áldozat egy 32 éves nő, aki a cég internetes üzletága, az Orange ügyfélszolgálatán dolgozott, és a társaság egyik párizsi irodájának negyedik emeletéről vetette le magát.
Sok paraszt kénytelen eladni a feleségét, hogy visszafizethesse adósságát a helyi uzsorásoknak Észak-Indiában, ahol a monszunesőzések megcsappanásának következményeként évek óta szárazság pusztít - figyelmeztettek szociális segítségnyújtással foglalkozó szervezetek.
Sok paraszt kénytelen eladni a feleségét, hogy visszafizethesse adósságát a helyi uzsorásoknak Észak-Indiában, ahol a monszunesőzések megcsappanásának következményeként évek óta szárazság pusztít.
A nőktől a világ több pontján megtagadják az alapvető szabadságjogokat - mutatott rá az ENSZ emberi jogi főbiztosa egy hétfőn elmondott fölszólalásában. Ez különösen a Perzsa- öböl menti országokra, Szudánra és Afganisztánra vonatkozik - tette hozzá.
Sok nőt, legalább húszat agyontapostak a pakisztáni Karacsiban hétfőn, miután pánik tört ki ingyenes liszt- és rizsosztásra váró tömegben - közölték kórházi források. Az áldozatok száma még nőhet - tették hozzá.
Indonézia hithű muzulmán Aceh tartományában bevezették a halálra kövezés intézményét házasságtörés esetére. A törvényt egyhangúlag fogadta el hétfőn a helyi parlament, és 30 napon belül lép hatályba.
Irán felkészült arra, hogy megvédje magát egy katonai támadással szemben - jelentette ki az iráni atomenergia-ügyi hivatal vezetője Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlésének hétfői ülésnapján.
A szlovákiai nyelvtörvény által hátrányosan megkülönböztetett és megbírságolt állampolgároknak nyújt ingyenes jogi segítséget a Lehet Más a Politika (LMP) párt által létrehozott alapítvány, amelynek bejegyzését hétfőn kérték a Fővárosi Bíróságnál - közölte Szabó Tímea, a párt választmányi tagja Budapesten sajtótájékoztatón.
Tervezési hiba okozta a szibériai Szajan-Susenszki Vízi Erőműben augusztus 17-én bekövetkezett, 75 emberéletet követelő balesetet - jelentette ki hétfőn Nyikulaj Kutyin, az orosz Állami Műszaki Felügyelet elnöke.
Elsüllyedt egy utasokat és rakományt egyaránt szállító hajó a Kongó folyón, s legalább 15-en vízbe fulladtak, mintegy 90-en pedig eltűntek - közölték hétfőn a katangai tartományi hatóságok.
Szomáliai kalózok hétfőn elengedtek egy görög hajót, miután saját állításuk szerint 2 millió dolláros váltságdíjat kaptak a járműért és a 21 fős Fülöp-szigeti legénységért.
Több százan tüntettek hétfőn Pristinában az EULEX és a szerb rendőrség együttműködési megállapodása ellen, s követelték, hogy mondjon le Hashim Thaci miniszterelnök.
A szászországi neonácik és a cseh elvbarátaik egyre szorosabb összefogására figyelmeztet egy német csoport hétfőn Drezdában bemutatott kiadványa, amely a határon túli kollégákkal közösen végzett kutatásokat összegzi.
Élesen bírálták magyar európai parlamenti képviselők a nyáron módosított szlovákiai államnyelvtörvényt az Európai Parlament plenáris ülésén, hétfőn Strasbourgban.
A globális felmelegedésnek köszönhetően két teherszállító hajó átjutott a legendás északkeleti átjárón, amelyet idáig rendszeresen jéghegyek tettek hajózhatatlanná. A két hajónak a kerülők kiiktatásával tíz napot sikerült lefaragniuk a menetidőből.
Óvatosan nyilatkoztak hétfőn az Európai Unió egyes tagországainak külügyminiszterei az Iránnal szembeni szankciók megszigorítását illetően, és inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy Brüsszel választ vár Teherántól az október elsejére tervezett tárgyaláson a nyugtalanító iráni atomprogrammal, illetve az emberi jogokkal kapcsolatos kérdésekre.
Élesen bírálták magyar európai parlamenti képviselők a nyáron módosított szlovákiai államnyelvtörvényt az Európai Parlament plenáris ülésén, hétfőn Strasbourgban.
Tízezrek tüntettek az Egyesült Államokban Barack Obama elnök egészségügyi reformja ellen, amely biztosításhoz juttatna további 47 millió embert, de amelyben felmerült az állami szerepvállalás lehetősége is. A Fehér Ház most olyan jelzéseket ad: nem sürgetné az állami egészségbiztosító megjelenését.
Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az afganisztáni misszió időtartamának meghosszabbításáról szóló kormánydöntés beszámolóját az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfői ülésén.
Barack Obama amerikai elnök meghosszabbította egy évvel a Kuba elleni kereskedelmi embargót, bár a tavalyi elnökválasztási kampány óta azt hangoztatja, szorosabb kapcsolatok építésére és nagyobb nyitottságra törekszik a szigetországgal.
Vérre menő televíziós vita helyett inkább kedélyes beszélgetésként jellemezhető a két német kancellárjelölt, a kereszténydemokrata Angela Merkel és szociáldemokrata kihívója, Frank-Walter Steinmeier televíziós vitája. A vasárnap esti párbaj kapcsán több hírmagyarázó úgy véli: távolról sem biztos, hogy a választás esélyese, a CDU valóban a szabaddemokratákat tartják leendő koalíciós partnerüknek.…
Várhatóan nemzeti hősként fogadják Bagdadban az iraki újságírót, Muntaszir az-Zaidit, akit márciusban ítéltek három éves börtönbüntetésre. Az arab világ egyik legnépszerűbb személyiségét ma engedik el börtönéből. Sok iraki szerint neki köszönhető, hogy az országban kevesebb a merénylet, s valamelyest egybekovácsolódott az ország korábban oly széthúzó népe.
Az ENSZ új szervezetben egyesíti a világszervezet négy korábbi, a nők jogaival foglalkozó hivatalát - erről az ENSZ-közgyűlés hozott határozatot helyi idő szerint hétfőn New Yorkban. A lépés pártolói szerint a hivatalok összevonása áttörés a női egyenjogúságért folytatott harcban, bírálók szerint viszont ez csak akkor igaz, ha egyértelműen megszabják az új szerv feladatait.
Csehországban a romák a tettleges rasszista támadások fő áldozatai - állapítja meg kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az Európa Tanács fajgyűlölet és intolerancia elleni bizottsága (ECRI).
Az ENSZ új szervezetben egyesíti a világszervezet négy korábbi, a nők jogaival foglalkozó hivatalát - erről az ENSZ-közgyűlés hozott határozatot helyi idő szerint hétfőn New Yorkban.
Az ENSZ menekültekkel foglalkozó ügynöksége a nemrég elhunyt Edward Kennedy szenátornak ítélte oda a Nansen Menekültügyi Díjat a menekültek védelme és támogatása érdekében 45 éven keresztül kifejtett páratlan tevékenysége elismeréseként.
Kelet-Európa nincs oda Barack Obamáért - derül ki egy friss felmérésből. Kommentátorok ezt azzal magyarázzák, hogy a régió úgy érzi: elhanyagolja az amerikai külpolitika - vagy ahogy egy román illetékes megfogalmazta: Obama hozzáállásánál egy penészes hagyma is többet ér. Mindeközben az elnök otthon arra figyelmeztette az üzleti világot: nem térhet vissza a felelőtlen magatartáshoz.
Hat, gumicsónakban utazó észak-afrikai gyereket kapott el a spanyol parti őrség; a kicsik az éjszaka leple alatt indultak el Marokkóból a Gibraltári-szoroson keresztül.