Észak-Korea hazai összterméke (GDP) tavaly visszaemelkedett körülbelül oda, ahol három évvel azelőtt tartott, hála a jó időjárást követő, kitűnő termésnek és a külföldi nyersanyag- és kőolajsegélyeknek, közölte saját becslése alapján vasárnap a dél-koreai központi bank.
A svájci szövetségi rendőrség egy honlapot figyelve Vaud kantonban "szúrta ki" a világhálóhely egy feltöltőjét az Interpol nemzetközi rendőrszövetségtől kapott tipp alapján. A szervezetben legalább kétezer ember ténykedett.
Hondurasban a katonaság letartóztatta Manuel Zelaya baloldali elnököt az újjáválasztása, az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vitában
Fegyverrel szólította híveit templomba a vasárnapi istentiszteletre egy lelkész az Egyesült Államokban: nem ő fogott rájuk fegyvert, hanem kérte, hogy hívei hozzanak.
Budapest akkor tudja "jól fogadni" az orosz tulajdonszerzést Magyarországon, ha az "arányos, átlátható és kiszámítható" - hangsúlyozta Balázs Péter magyar külügyminiszter Szergej Lavrov orosz kollégájával Korfun tartott megbeszélésükön.
Több mint 2 ezer embert vettek őrizetbe és tartanak fogva, több százan pedig eltűntek az elnökválasztás után kirobbant heves tüntetések nyomán Iránban - közölte vasárnap a francia fővárosban az Emberi Jogok Ligája Nemzetközi Szövetségének (FIDH) illetékese.
Hondurasban a katonaság letartóztatta Manuel Zelaya baloldali elnököt az újjáválasztása, az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vitában. A kormány egyik minisztere szerint Zelaya politikai menedéket kért Costa Ricától.
A síiták többsége nem ért egyet azzal, hogy a vallási vezetés aktívan részt vegyen a politikában - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rostoványi Zsolt egyetemi tanár. A Közel-Kelet-szakértő hozzátette: ennek ellenére az iráni ellenzékiek nem rendszerváltozást akarnak.
Hondurasban a katonaság letartóztatta Manuel Zelaya baloldali elnököt. Hírügynökségi jelentések szerint a héten újraválasztott államfőt egy légitámaszponton őrzik.
Az amerikai elnök kész megfontolni újabb gazdaságösztönző programot, ha szükséges lenne, de pillanatnyilag nem úgy tűnik, hogy szükség lenne még több pénzre, így vélekedett a Fehér Ház vezető gazdasági tanácsadója, David Axelrod vasárnap az NBC televízió "Meet the Press" című műsorában.
Páncélozott katonai járművek jelentek meg a hondurasi főváros, Tegucigalpa utcáin nem sokkal azután, hogy vasárnap kora reggel a hadsereg letartóztatta Manuel Zelaya elnököt, akit a légierő egyik támaszpontjára vittek.
A tilalom ellenére vasárnap több ezren gyűltek össze Teheránban a tüntetések áldozatainak emlékére rendezett gyászünnepségre, melyet az iráni főváros központjában álló Goba-mecsetben akartak megtartani. A tüntetők és a rendőrség között ismét összecsapásokra került sor.
Az amerikai elnök kész megfontolni újabb gazdaságösztönző programot, ha szükséges lenne, de pillanatnyilag nem úgy tűnik, hogy szükség lenne még több pénzre - így vélekedett a Fehér Ház vezető gazdasági tanácsadója, David Axelrod vasárnap az NBC televízió "Meet the Press" című műsorában.
Az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) olaj- és gázipari vállalat adózott eredménye tavaly 62 százalékkal 143,917 milliárd rubelre nőtt az előző évi 88,626 milliárdról, és a konszern a törzsrészvényekre fizetendő osztalékot 0,60 rubelben- az előző évi szinten -, az elsőbbségi részvényekre fizetendőt 1,326 rubelben - az előző évinél 61,7 százalékkal magasabban - állapította meg.
A Singapore Airlines óriásgépe a párizsi Roissy-Charles-De-Gaulle repülőtérről indult volna Szingapúrba délután egy órakor, fedélzetén majd háromszáz utassal. Repülőtéri források közlése szerint a járatot a hidraulikus rendszer szivárgása miatt törölték.
Váratlanul meghalt Michael Jackson, a popzene királya, és hosszú rákbetegség után elhunyt Farrah Fawcett amerikai színésznő, a Google keresőportálon másnap, péntek reggel azonban nem rájuk, hanem a hűtlen dél-karolinai kormányzó szeretőjére kerestek rá a legtöbben.
A Nemzetközi Valutaalap hétfőn figyelmeztette a francia kormányt, hogy "a recesszió ára és a költségvetési ösztönzés költsége minden bizonnyal jelentősen rontani fogja az eddig is nagy adóssággal terhelt államháztartás kilátását középtávon".
A szlovákiai - az egykori felső-magyarországi - Lőcse városa és a helyi gótikus templomban található oltár, Lőcsei Pál mester alkotása is felkerült a hét végén az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listájára.
Berlinben a gazdasági miniszter úgy vélte, hogy Németország túljutott a pénzügyi válság mélypontján. Ezzel mintegy cáfolta a kereskedelmi bankok múlt héten közzétett felmérését, amely szerint az ország gazdasági teljesítménye 2015 előtt aligha érheti el a krízis előtti szintet.
Petőfi Sándor pozsonyi szobra csak az 1911-es felavatást követő évtizedben állhatott háborítatlanul Pozsony központi terén. Azóta rendszeresen éri támadás, legutóbb 2007 áprilisában ismeretlen tettesek levágták a költő és a múzsáját jelképező szoboralakok kezét.
Romává nyilváníttatná magát a romániai Bihar megyében található Tenke református lelkipásztora, hogy állami támogatást kapjon az egyháza által működtetett öregotthonnak.
A 4300 lakosú községközpontban tizenöt éve tart fenn idősek és mozgássérültek gondozását ellátó otthont a helyi református egyházközség. A hatóságok azonban mindeddig elmulasztották folyósítani a jogszabály alapján járó állami hozzájárulást.
Michael Jackson elérte azt, amire halála előtt készült - ismét a csúcsra került. Az egyszerre forradalmi dalszerző-énekesként és kizökkent sztárként számon tartott híresség lemezeladásai meredeken megugrottak a hétvégén. Közben kellemetlen hírek kezdenek kiszivárogni arról, hogyan kezelte a család a halálhírt, és hogyan teltek Jackson napjai élete végén.
A francia miniszterelnök szerint "elkerülhetetlen" a nyugdíjkorhatár felemelése. François Fillon úgy fogalmazott a kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) vezetői előtt tartott beszédében, hogy "csak úgy tudjuk megmenteni a nyugdíjbiztosítási rendszerünket, ha hosszabb ideig dolgozunk". A nyugdíjkorhatár felemelése robbanásveszélyes témának számít, és egy friss felmérés szerint a franciák kétharmada…
Húsz évvel a berlini fal leomlása után erősödőben van az egykori NDK iránti nosztalgia. A kormány megbízásából készült felmérés kimutatta, hogy a keletnémetek közel fele szívesen emlékszik vissza az 1989 előtti rendszerre, a múlt megszépítő köde egyre több személyt kerít hatalmába.
Százötven év börtönbüntetésre ítélték hétfőn New Yorkban Bernard Madoff Wall Street-i szupercsalót. Ekkora, maximális büntetést kértek az ügyészek minden idők legnagyobb Wall Street-i szélhámosa ellen, az áldozatok nagy számára, az ellopott pénz hatalmas összegére és a csalás szerteágazó következményeire hivatkozva.
Az iráni Őrök Tanácsa megerősítette hétfőn a bő két héttel ezelőtti elnökválasztás vitatott eredményét, amely szerint Mahmúd Ahmadinezsád szerezte meg a győzelmet a voksolás első fordulójában - közölte az IRIB állami tv-adó.
Franciaországban immár a második új generációs támadó atommeghajtású tengeralattjáró építését kezdik el, azt követően, hogy a honvédelmi miniszter a hét végén aláírta az erről szóló megrendelést. A lépés része annak a néhány éve elindított programnak, melynek keretében a hadsereg jelenleg szolgálatban lévő, Rubis nevet viselő, szintén atommeghajtású tengeralattjáró-osztályát a legmodernebb…
Az iráni Őrök Tanácsa megerősítette hétfőn a bő két héttel ezelőtti elnökválasztás vitatott eredményét, amely szerint Mahmúd Ahmadinezsád szerezte meg a győzelmet már a voksolás első fordulójában.
Továbbra is gyorsan terjed az új típusú influenza: a világ 116 országában 70 893 fertőzöttet tartanak nyilván, a betegségnek eddig 311 halálos áldozata van - közölte hétfőn közzétett legfrissebb jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A legutóbb, pénteken közzétett adatok óta több mint 11 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma.
Legalább hat ember életét vesztette, ötven pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett hétfőn éjjel az észak-olaszországi Viareggio városban, ahol kisiklott egy tehervonat, majd két, cseppfolyós gázzal feltöltött tartálykocsija kigyulladt és felrobbant - közölte Lucca tartomány prefektúrája.
Messze Barack Obama amerikai elnök a legnépszerűbb a világ vezető politikusai közül egy friss közvélemény-kutatás hétfőn nyilvánosságra hozott eredményei szerint.
Hat évvel az invázió kezdete után eltűnnek az amerikai járőrök az iraki utcákról. A helyi biztonsági szervek teljes készültségben várták, hogy a koalíciót vezető erők visszavonuljanak bázisaikra az iraki városokból. Irakban keddre nemzeti ünnepet hirdettek, a mérföldkőnek számító eseményt azonban véres merényletek előzték meg.
A Yemenia jemeni légitársaság közlése szerint 142 utas és 11 fős személyzet tartózkodott azon a repülőgépen, amely kedden hajnalban zuhant le a Comore-szigetek közelében. A mentés során három holttestet és egy túlélőt találtak a tengerben.
Feltételekhez kötötte a német alkotmánybíróság keddi ítéletében a lisszaboni szerződés németországi ratifikálását. Az ítélet alapján Horst Köhler államfő a ratifikációs okiratot egyelőre nem írhatja alá.
Először bizonyult ellenállónak a Tamiflu nevű, jelenleg legfontosabb vírusellenes gyógyszerrel szemben az új influenza vírusa - közölték hétfőn nemzetközi egészségügyi tisztviselők.