Nyugati gyártmányú tiltott hadianyagot, pusztító fehér foszfort is használnak a tálibok Afganisztánban - állítja a londoni Times. Közben váratlanul leváltották az afganisztáni amerikai erők parancsnokát.
Lengyelország szeptember végéig több földgázt importál az eddiginél az orosz Gazpromtól a lengyel importőr monopólium, a PGNiG és a Gazprom kedden nyilvánosságra hozott megállapodása szerint.
Politikai menedékjogot kapott Peruban három volt bolíviai miniszter - jelentette be a perui külügyminiszter. Egyikük esetében már pénteken, a másik két politikus ügyében tegnap határoztak.
Indiában megkezdődött a parlamenti választások ötödik, egyben utolsó szakasza. Hét szövetségi államban mintegy 107 millió választásra jogosult polgár adhatja le szavazatát és dönthet az 543 képviselői helyből még fennmaradó 86 mandátum sorsáról.
Korrupció gyanújával fegyelmi eljárás indult kedden Portugáliában a helyettes államügyész ellen, aki egyben az Európai Unió ügyészi együttműködési ügynökségének, az Eurojustnak az elnöke.
Portugáliában korrupció gyanúja miatt fegyelmi eljárás indult a főügyész ellen, aki egyben az Eurojust elnöke is. A gyanú szerint José Luís Lopes da Mota nyomást gyakorolt a hatóságokra, hogy minél előbb zárják le a Freeport-ügy néven ismertté vált korrupciós vizsgálatot.
Jóváhagyta az azonos nemű párok házasodását törvényessé tevő jogszabálytervezetet New York állam alsóháza. A szenátusban a következő hetekben szavaznak a kérdéséről.
Hírügynökségi értesülés szerint Lettország nem tudja fizetni a nemzetközi szervezetekben betöltött tagságából adódó költségeit. A BNS hírügynökség úgy tudja: a lett kormány megtagadta a külügyi tárca arra irányuló kérését, hogy a rendes költségvetésen kívüli forrásokból fizessék be a többi között a NATO-nak, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek a több hónapja esedékes,…
Hét afgán civil esett áldozatul annak az öngyilkos merényletnek, amelyet szerdán reggel követtek el az afganisztáni Hoszt városában egy amerikai bázis ellen - közölte az amerikai hadsereg.
Nem kizárt a szakadás a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában (MKP), mert az MKP vezetősége és a párt parlamenti frakciójából kilépett három képviselő egyelőre nem tudtak megegyezni a helyzet megoldásáról - derült ki az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban szerdán közölt értesülésekből.
Kínában az egy évvel ezelőtti pusztító földrengésre emlékeztek. A természeti katasztrófában leginkább érintett Szecsuan tartomány egyik városában Hu Csin-tao államfő részvételével tartották a hivatalos megemlékezést.
Miután kitoloncolták az Egyesült Államokból és kiadták Németországnak, tegnap megérkezett Münchenbe az ukrán születésű John (Ivan) Demjanjuk, akit azzal vádolnak, hogy a holokauszt korszakában emberiség elleni bűnöket követett el. A 89 éves férfit a stadelheimi börtönbe szállították. Előbb orvosi vizsgálaton esik át, majd a bajor fővárosban bíróság elé állítják.
Svájcban rekordáron, 10 és fél millió svájci frankért kelt el egy hibátlan belsejű, élénk kék színű, 7,03 karátos gyémánt az este a Sotheby's árverésén.
Több száz lopott egyháztörténeti dokumentumot foglalt le az olasz pénzügyőrség az észak-olaszországi Treviso, Gorizia, Porderone és Padova körzetében. Az összesen 448 dokumentum között 43 a XIII. századból származó pergamenre készült.
A ciszjordániai Betlehembe érkezett szentföldi zarándoklatának hatodik napján a pápa. A katolikus egyházfőt Mahmúd Abbász palesztin elnök fogadja, ezután szabadtéri misét pontifikál a Születés Bazilikája, a Szentföld legrégibb és a kereszténység egyik legfontosabb zarándokhelye előtt. XVI. Benedek később visszavonul imádkozni a Születés Barlangjába, ahol a hagyomány szerint Jézus Krisztus a…
Venezuelában Hugo Chávez elnök elleni összeesküvéssel vádolnak egy francia-svájci és 3 dominikai állampolgárt. A francia Le Figaro azt írta: a 15 éve Venezuelában élő francia férfit múlt pénteken az ország északi részén lévő Margarita-sziget repülőterén tartoztatták le, miután a hatóságok valóságos fegyverarzenált találtak caracasi lakásban.
Luxemburgban megtámadták francia és belga munkások a világ legnagyobb acélipari csoportja, a nyugat-európai - indiai ArcelorMittal központját, miközben odabent a részvényesek közgyűlése zajlott. A mintegy ezer tüntető az elbocsátások ellen tiltakozva füstbombákat és vasdarabokat dobált az épületre. Az alsó szinten betörtek az ablakok, de a közgyűlés a felső szinten folytatódott.
Kínában már a második bizonyított újinfluenzás megbetegedést regisztrálták: egy férfi a beteg, aki nemrég tért vissza Kanadából - közölte szerdán a helyi egészségügyi minisztérium.
Kudarc a magyar szocialisták számára címmel, pécsi keltezésű elemzésben foglalkozott a városban tartott polgármester-választással szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Szlovénia behozatalának legnagyobb része Magyarországról származik, az euróövezethez tartozó állam azonban csak a 16. a magyar külkereskedelmi partnerek között - hangzott el szerdán Lendván, a kis- és középvállalkozások nemzetközivé válásának elősegítésére a határmenti régiókban rendezett konferenciasorozat szlovéniai állomásán.
Azonnal fizessék vissza a kiutalt összeget - utasította David Cameron, a brit ellenzéki konzervatívok vezetője pártja parlamenti képviselői közül azokat, akik túlzó költségtérítéseket vettek fel. A példát igen gyorsan követték a kormánypárt érintett politikusai is.
Legkevesebb 38 civil esett áldozatul szerdán Srí Lanka északkeleti részén egy alkalmi kórházat érő tüzérségi támadásban - közölte a kórház egyik orvosa.
Németországban egyre több olyan újszülött látja meg a napvilágot, akinek apja vagy anyja külföldi. Miközben azonban egyre emelkedik a bevándorlók száma, egyre kevesebben folyamodnak a honosításért.
Rekord nagyságú, több, mint egymilliárd eurós büntetést szabott ki szerdán az Európai Unió az Intel számítástechnikai óriáscégre, azzal érvelve, hogy a kaliforniai székhelyű lapkagyártó üzleti politikája sértette az uniós versenyszabályokat, ellehetetlenítvén versenytársát, az AMD-t.
Megszavazta szerdán az olasz parlament alsóháza azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében bűncselekménynek minősül, és ötezertől tízezer euróig terjedő pénzbüntetéssel sújtható az illegális bevándorlás.
Egy számítógépes programban hagyott téves számítás miatt 300 millió eurós, mai árfolyamon több mint 80 milliárd forintos kára keletkezett a francia nyugdíjbiztosítónak. A hibát huszonöt éves használat után vettek észre. A nyugdíjak számításához 1984 óta használt szoftver nagylelkűen túlbecsülte a munkában töltött negyedévek számát.
Barack Obama amerikai elnök korábbi álláspontját megváltoztatva úgy döntött, mégsem hozza nyilvánosságra a kormány a terrorgyanús személyekkel szembeni durva bánásmódról készült fotókat - közölte szerdán a Fehér Ház.
Florida partjainál az első jelentések szerint 9 ember meghalt, amikor elsüllyedt egy haiti menekülteket szállító hajó. A mentőalakulatok eddig 17 embert tudtak kimenteni 24 kilométerre a floridai partoktól a nyílt tengeren.
Észak-Koreában június elején bíróság elé állítják azt a két amerikai újságírónőt, akit illegális határátlépés címén vettek őrizetbe az ázsiai országban. A kaliforniai Current TV két munkatársát márciusban vették őrizetbe.
Peruban kitiltották a homoszexuálisokat a rendőrség soraiból, mert a kormány attól tart, hogy a saját nemükhöz vonzódó rendőrök jelenléte rossz fényt vet a testületre.
Az Egyesült Államok Magyarország gazdasági partnereként, az energiabiztonságban érdekelt szuperhatalomként és NATO-szövetségesként is támogatja az energiadiverzifikációt, az orosz gáztól való függetlenedés programját - ezt érzékelte szerdai washingtoni tárgyalásain Kóka János, az Országgyűlés Nabucco-bizottságának elnöke.
Mintegy 15 ezer fogyasztó maradt áram nélkül három Párizs környéki településen azt követően, hogy a francia áramszolgáltató alkalmazottai úgynevezett "vad kikapcsolást" hajtottak végre. A dolgozók március vége óta próbálnak ezzel a módszerrel fizetésemelést kiharcolni. A cégvezetés bírósághoz fordult.
Chicagóban ebben a tanévben 36 iskolás gyereket gyilkoltak meg; az Illinois állambeli város már New Yorknál és Los Angelesnél is veszélyesebb az amerikai fiatalok számára - írta a The Washington Times.
Szentföldi látogatásának hetedik napján Názáretbe érkezett a pápa. XVI. Benedek zarándokútjának legnagyobb miséjét pontifikálja a Kedumim hegyén, amelyre mintegy 40 ezer hívőt várnak.
Palermóban 19 embert tartóztattak le a szicíliai csendőrök mára virradóra. Az őrizetbe vetteket bűnszövetkezésben való részvétellel, zsarolással, védelmi pénzek szedésével és kábítószer-kereskedéssel vádolják.
Fordulatra, paradigmaváltásra van szükség a világ pénzügyi rendszerében, mivel tarthatatlan, hogy Ázsia szegény államai, főleg Kína finanszírozza a fejlett államok, elsősorban az Egyesült Államok túlfogyasztását - mondta Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Közép-Európai Egyetem professzora, az MDF EP listavezetője csütörtökön Budapesten.
A magyar-szlovák viszony valódi problémáját nem a Szlovák Nemzeti Párt, illetve néhány száz szélsőséges jelenti, hanem az, hogy a felek továbbra is képtelenek "józanul, objektív módon és empátiával" kezelni a közös múltat és a közös jövőt - olvasható abban a jegyzetben, amelyet a Sme című szlovák liberális lap közölt csütörtökön.