2009. május 28. csütörtök

máj. 28
12:21
Új influenza már Szlovákiában is (Kripto Akadémia)
Szlovákiában is megjelent a H1N1 influenzavírus okozta első megbetegedés - jelentette csütörtökön az Aktuálne.sk internetes hírportál egészségügyi illetékesekre hivatkozva.
máj. 28
13:12
Teljesítmény alapján bérezik a köztisztviselőket (Infostart)
Rövidesen teljesítményük alapján fogják bérezni a francia köztisztviselőket - jelentette be a pénzügyminiszter. E célra úgynevezett kollektív érdekeltségi rendszert dolgoznak ki, melyről csütörtökön kezdődnek a tárgyalások a köztisztviselők szakszervezeteivel. Az érdem szerinti, de eddig csupán az egyéni teljesítményt díjazó bérezést egyébként a francia kormány már egy éve bevezette, de az csupán…
máj. 28
13:51
Izrael nemzetközi hadijogot sértett? (Kripto Akadémia)
Az Amnesty International (AI) azzal vádolja csütörtökön kiadott éves jelentésében Izraelt, hogy a tavaly év végén indított gázai offenzívája idején megsértette a nemzetközi hadijogot.
máj. 28
16:12
Amnesty International: Izrael megsértette a hadijogot (Infostart)
Az Amnesty International szerint Izrael a múlt év végén indított gázai övezeti offenzívája idején megsértette a nemzetközi hadijogot.
máj. 28
16:14
Amnesty International: Nő az elnyomás a világon (Infostart)
A nemzetközi pénzügyi válság miatt fokozódnak a jogsértések és ez robbanásveszélyes helyzetet hozott létre - állítja éves jelentésében az Amnesty International emberjog-védő szervezet.
máj. 28
16:48
Markó Béla: A cél három romániai magyar képviselő Brüsszelben (Infostart)
Erős és egységes ebben a pillanatban az erdélyi magyar politika - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyet Kelemen Hunorral, az RMDSZ ügyvezető elnökével együtt tartott csütörtökön.
máj. 28
17:42
Terrorista kiképzőtáborba jár a német fiatalok egy része (Infostart)
Berlinben a képviselőház megszavazta az igazságügyi miniszter azon törvényjavaslatát, amely súlyos börtönnel bünteti azokat, akik terrorkiképzést biztosító táborokban készülnek fel esetleges erőszakcselekmények elkövetésére. A törvény szabadságvesztéssel sújtja azokat is, akik az internetről robbanószerek előállításához szükséges útmutatást szereznek be.
máj. 28
17:44
Törékeny élénkülést hoz az autóiparnak a roncsprémium (Infostart)
Rendkívül óvatosak a francia gépkocsiipar szereplői, akik a piaci helyzetet továbbra is kifejezetten törékenynek érzékelik. A legnagyobb autógyártó, a Peugeot-Citroën szóvivője az Inforádiónak azt mondta: csak jövő évtől várnak némi javulást.
máj. 28
19:30
Az EU-ban élő muzulmánok harmada panaszkodik diszkriminációról (Infostart)
Az EU tagállamokban élő muzulmánok 31 százaléka érezte úgy tavaly, hogy diszkriminálják.
máj. 28
19:32
Új vesét kapott a svéd trónörökös vőlegénye (Infostart)
A nyilvánosság teljes kizárásával veseátültetésen esett át Viktória svéd trónörökös 35 éves vőlegénye; Daniel Westling apja veséjét kapta meg, a műtét sikeres volt.
máj. 28
19:48
Az angol Guardian a Jobbikot is emlegette cikkében (Infostart)
Az eurófób, populista pártok több országból is bejutnak az Európai Parlamentbe a júniusi választások után, írja, többek között a Jobbikra utalva a brit Guardian. A lap szerint a szélsőbal és a szélsőjobb erők is jól szerepelhetnek. A parlamenti mandátumokkal pedig európai pénzekhez jutnak.
máj. 28
20:06
Oroszország megszabadult az elfogott kalózoktól (Infostart)
Oroszország átadott 29 kalózt egy afrikai országnak felelősségre vonás céljából - értesült az Interfax orosz hírügynökség a fegyveres testületek köreiből, amelyek azonban az országot nem nevezték meg.
máj. 28
20:08
Berlusconi összetévesztette a cseh kormányfőt a köztársasági elnökkel (Infostart)
Összetévesztette a cseh kormányfőt a köztársasági elnökkel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök csütörtökön egy Rómában mondott beszédében.

2009. május 29. péntek

máj. 29
4:51
Rajta vagyunk az amerikaiak "radarképernyőjén" (Kripto Akadémia)
Magyarországot továbbra is megbízható és megbecsült szövetségesként tartják számon az Egyesült Államokban, nem kerültünk le az amerikaiak „radarképernyőjéről” – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Somogyi Ferenc magyar nagykövet Washingtonban.
máj. 29
6:36
Cáfolta az ENSZ-főtitkár, hogy Moszkva megzsarolta volna (Infostart)
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kategorikusan cáfolta a grúz ENSZ-nagykövet azon állítását, hogy a világszervezet első számú tisztségviselője "orosz zsarolásnak engedve" jelentős változást eszközölt a kaukázusi országról készített jelentésében.
máj. 29
6:54
Nem erősítik meg az amerikai csapatokat Dél-Koreában (Infostart)
Az Észak-Korea körüli feszültség ellenére az Egyesült Államoknak nem áll szándékában megerősíteni Dél-Koreában állomásozó csapatait - közölte pénteken az amerikai védelmi miniszter.
máj. 29
7:15
Első hazai fertőzésgyanú Kínában (Kripto Akadémia)
Első ízben észleltek Kínában új influenza-fertőzés gyanúját olyan betegnél, aki nem külföldről tért haza, hanem a jelek szerint otthon kapta meg a kórt.
máj. 29
7:33
A halottak is kaptak segélyt! És ez teljesen komoly! (Kripto Akadémia)
Túlságosan is komolyan vette a gazdaságélénkítést az ausztrál kormány, ugyanis az adófizetők mellett a több ezer halottnak is kiutalták a 900 ausztrál dolláros segélyt.
máj. 29
8:09
Az Egyesült Államok nem erősíti meg csapatait Dél-Koreában (Kripto Akadémia)
Az Észak-Korea körüli feszültség ellenére az Egyesült Államoknak nem áll szándékában megerősíteni Dél-Koreában állomásozó csapatait - közölte pénteken az amerikai védelmi miniszter.
máj. 29
12:18
"Vissza akarja hódítani" a bűnbandáktól a külvárosokat az államfő (Infostart)
Nicolas Sarkozy döntött: a jövőben az iskolaigazgatók a fegyverek kiszűrésére ellenőrizhetik a diákok táskáját, 184 intézmény pedig szorosabb rendőri felügyelet alá kerül. Az államfő a hamarosan bevezetendő intézkedésekről csütörtökön beszélt, azt követően, hogy a folyamatosan növekvő iskolai erőszak ügyéről tárgyalt az oktatási és a belügyi tárca vezetőivel.
máj. 29
12:21
Az új influenzavírus miatt zártak be egy iskolát Belgiumban (Kripto Akadémia)
Bezártak egy iskolát a belga hatóságok pénteken, mert az egyik diáknál a H1N1 influenzavírus jelenlétét azonosították.
máj. 29
12:23
Berlusconi nem akar a baloldali bírák gyűlöletkampányának áldozatává válni (Kripto Akadémia)
Újabb támadást intézett az olasz kormányfő az ország igazságszolgáltatása ellen, és a bírói testületben jelen lévő "felforgató tendenciák" veszélyére figyelmeztetett.
máj. 29
12:25
A szerb kormányfő fogadta Balázs Pétert (Kripto Akadémia)
Mirko Cvetkovic szerb kormányfő pénteken Belgrádban fogadta Balázs Péter külügyminisztert, aki egynapos látogatásra érkezett Szerbiába.
máj. 29
12:57
Belehalt a szumóiskolában kapott verésekbe (Kripto Akadémia)
Hat évi börtönre ítélték annak a japán szumóiskolának a volt vezetőjét, akinek egyik tanítványa belehalt a verések okozta sérülésekbe.
máj. 29
13:15
Észak-Korea ismét rakétát lőtt (Kripto Akadémia)
Újabb kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú rakétával Észak-Korea keleti partjai mentén
máj. 29
15:21
Háborúra készülnek? Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea (Kripto Akadémia)
Észak-Korea pénteken újabb kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú rakétával keleti partjai mentén - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Phenjan ezen a héten már hatodik alkalommal lőtt ki rakétát.
máj. 29
15:23
A német kormánynak nem kell az Opel? (Kripto Akadémia)
A német kormány nem akarja minden áron megmenteni az Opelt, a finanszírozási kockázatok átvállalásánál bizonyos határt szab - közölte a kormányzati szóvivő helyettese.
máj. 29
16:15
Elképesztő! Évente 70 ezer gyermeket rabolnak el Kínában (Kripto Akadémia)
Gyermekeket csempésző hálózatot számolt fel Kína déli részén a rendőrség - jelentette pénteken az Új Kína állami hírügynökség.
máj. 29
16:17
"Kevesebb Európát" (Kripto Akadémia)
Egyre több brit akar egyre "kevesebb Európát", és most már számottevő azoknak az aránya, akik legszívesebben az EU-n kívül látnák Nagy-Britanniát - ez az egyik világos üzenete a jövő heti európai parlamenti választások előtt nyilvánosságra került felméréseknek.
máj. 29
16:19
Hoppá! Romákat ítéltek el rasszista támadásért (Kripto Akadémia)
Három romát ítéltek el pénteken a nyugat-csehországi Plzenben (Pilsen) rasszista indítékú támadásért.
máj. 29
16:48
Újabb tiltakozás a romániai magyar intézményvezetők leváltása ellen (Infostart)
Újabb tiltakozó nagygyűlést tartanak június 3-án, Marosvásárhelyen - közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) honlapján.
máj. 29
16:50
Mészárlások nyomai a Srí Lanka-i tengerparton (Infostart)
Húszezer tamil polgári lakost öltek meg a Srí Lanka-i polgárháború végén, és a legtöbb áldozatot a kormányerők aknatámadásai szedték - állítja exkluzív összefoglalójában a londoni Times. A háborúról szóló vizsgálatok ötletére idegesen reagáló Srí Lanka-i kormány ennél jelentősen kevesebb áldozatot ismer el.
máj. 29
16:51
Északon már folyik az EP-választás (Kripto Akadémia)
Svédországban, Finnországban és Észtországban összesen közel félmillió ember már leadta szavazatát az európai parlamenti választások keretében - közölte az EP sajtószolgálata pénteken Brüsszelben.
máj. 29
16:52
Félmillióan már szavaztak is az EP-választáson (Infostart)
Svédországban, Finnországban és Észtországban összesen közel félmillió ember már leadta szavazatát az európai parlamenti választások keretében - közölte az EP sajtószolgálata pénteken Brüsszelben.
máj. 29
17:09
Vasárnap Genfből közvetít misét az MTV (Kripto Akadémia)
Ünnepi miséket, illetve istentiszteleteket tartanak vasárnap és hétfőn a keresztény egyházak országszerte pünkösd alkalmából.
máj. 29
18:36
A Bundestag nem vizsgálja a német képviselők Stasi-kapcsolatait (Infostart)
Elutasította a Bundestag pénteken azt a javaslatot, hogy valamennyi volt és jelenlegi parlamenti képviselőt világítsanak át esetleges Stasi-kapcsolataik felderítésére.
máj. 29
18:54
A Facebookon talált rá magyar fiára az angol anya - 27 éve vesztette el (Infostart)
A Facebook közösségi portálon találta meg egy brit asszony 27 éve eltűnt fiát, akit elvált férje "rabolt el" tőle egy láthatáson. A Dorsetben élő Avil Grube 1982-ben vált el magyar férjétől, s ő kapta meg a kisfiuk feletti felügyelet jogát. Ám volt férje egy láthatás alkalmával eltűnt a gyerekkel, és az asszony soha többé nem akadt a nyomára. Egészen márciusig, amikor húga beütötte a fiú nevét a…
máj. 29
19:51
Hoppá! „Fasiszta” magyar utcanévadás ellen tiltakoznak (Kripto Akadémia)
Tiltakozását jelentette be a kárpátaljai Rahó tanácsának (közgyűlésének) néhány képviselője az ellen, hogy a testvérváros Szegedről nevezzék el a várost átszelő Tisza egyik partszakaszát, mondván a „fasiszta” elnevezés sértené az ukránok méltóságát.
máj. 29
20:06
A "Szeged" név fasiszta egy ukrán képviselő szerint (Infostart)
Tiltakozását jelentette be a kárpátaljai Rahó tanácsának (közgyűlésének) néhány képviselője az ellen, hogy a testvérváros Szegedről nevezzék el a várost átszelő Tisza egyik partszakaszát, mondván a "fasiszta" elnevezés sértené az ukránok méltóságát.
máj. 29
20:42
A fenekükön jelölnék meg az AIDS-betegeket (Infostart)
Azt javasolja a szváziföldi képviselő, hogy minden AIDS-est jelöljenek meg a hátsóján, hogy így fogják vissza a betegség egyre gyorsabb terjedését az országban.
máj. 29
21:03
Irán megvádolja az Egyesült Államokat (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok áll a záhedáni síita mecsetben elkövetett pokolgépes merénylet mögött - jelentette pénteken a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség egy vezető beosztású tartományi tisztségviselőre hivatkozva.
máj. 29
21:21
Javaslat a kalózkodás elleni eljárásokhoz (Kripto Akadémia)
Hollandia azt javasolta pénteken, hogy állítsanak fel nemzetközi törvényszéket a szomáliai kalózkodás elleni fellépésre, s közölte, hogy júniusra szakértői értekezletet hív össze ebből a célból.

2009. május 30. szombat

máj. 30
4:51
Már Washington is bátorítja a magyar reformot (Kripto Akadémia)
Magyarországot régi és szoros szövetségesnek, jó barátnak tekintjük, közös értékeket vallunk, számos közös célkitűzésért dolgozunk együttműködve - hangsúlyozta lapunknak a napokban Washingtonban az amerikai külügyminisztérium Magyarországgal foglalkozó illetékese. Jamie la More cáfolta, hogy Közép-Európa és Magyarország kikerült volna az amerikai diplomácia fókuszából.
máj. 30
9:18
Szőke nők a gazdasági helyzet javításáért (Infostart)
A litván szűke nők egyesülete azt reméli, hogy javíthat az ország rossz gazdasági helyzetén azzal, hogy fesztivált rendez a fővárosban. Azt remélik, hogy ötszáz szőke nő gyűlik majd össze a hétvégi rigai eseményre, amely számos koncertet, egy divatbemutatót és szőke golfot is magában foglal - mondta Marika Girede főszervező.
máj. 30
9:36
Szabadon sétálnak az erőszakoskodó pedofilok? (Infostart)
Sok esetben elkerülik a börtönt a gyermekeken erőszakot elkövető bűnözők, mivel az ítélet enyhe - derült ki a napokban. A legsúlyosabb, gyermekek rovására elkövetett szexuális bűncselekmények elkövető közül tizenkettőből egy szabadon sétál ki a bíróságról Nagy-Britanniában.
máj. 30
9:38
Kivégezték Iránban a mecsetrobbantásért elítélt három férfit (Infostart)
Iránban nyilvánosan kivégezték szombaton három férfit, akit elítéltek a záhedáni síita mecsetben elkövetett pokolgépes merényletért - jelentette az IRNA hivatalos hírügynökség. Akasztásukat a mecset mellett hajtották végre.
máj. 30
9:54
Észak-koreai atomrobbantás: nyugalomra int egy kínai tábornok (Infostart)
Nyugalomra intette a nemzetközi közösséget egy magas rangú kínai katonai vezető szombaton Észak-Korea nukleáris tevékenységével kapcsolatban.
máj. 30
10:15
Egyetemistákat tartóztattak le (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vettek több mint harminc orosz állampolgárságú egyetemistát Kairóban - közölte az orosz külügyminisztérium.
máj. 30
10:17
Elfogták Németország legkeresettebb bűnözőjét (Kripto Akadémia)
Kilenc évi bujkálás után elfogta a német rendőrség az ország legkeresettebb bűnözőjét, a bankrablásért elítélt 56 éves Thomas Wolfot.
máj. 30
11:27
Szörnyű! Szakadékba zuhant egy utasokkal teli autóbusz (Kripto Akadémia)
Szakadékba zuhant egy autóbusz Peruban, 21 ember szörnyethalt - jelentették szombaton a helyi hatóságok, de nem közölték, hogy járművön hány utas volt összesen.

Keresés