Légiós betegség veszélye miatt kiköltöztettek háromszáz vendéget egy miami szállodából, miután kiderült, hogy a heveny légúti kórban megbetegedett október óta az EPIC luxushotel három volt lakója, s egyikük meghalt.
Feszült hangulatban indult kedden a koppenhágai ENSZ klímakonferencia kilencedik napja. A világszervezet főtitkára felszólította a delegációkat, hogy hagyják abba az egymásra mutogatást, a dán főváros utcáin kitört éjjeli zavargásokban pedig több mint 200 embert vett őrizetbe a rendőrség.
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel kedden a közép-pakisztáni Dera-Gázihán város egyik piacterén, s az első jelentések szerint többen meghaltak és megsebesültek.
Pokolgépes támadásokat követtek el kedden az észak-iraki Moszulban a szír katolikus egyház két temploma ellen. A két robbanásban egy ember meghalt, és legkevesebb negyvenen megsebesültek - közölték rendőrségi és kórházi források.
Sajtótájékoztatón ismertették Sanghajban a városban 2010 májusától megrendezendő világkiállítással kapcsolatos magyar terveket. Az eseménynek külön aktualitást adott, hogy hatvan éve vette fel Budapest a diplomáciai kapcsolatokat Pekinggel.
Agyonlőttek két kurd tüntetőt, többet pedig megsebesítettek a dél-kelet-törökországi Mus városában kedden, miután helyi bolttulajdonosok rátámadtak a legnagyobb kurd párt betiltása miatt tiltakozókra.
Mahmúd Abbász palesztin elnök akkor hajlandó újra tárgyalni Izraellel, ha a zsidó állam felhagy telepépítési politikájával, és beleegyezik, hogy az 1967-es háború előtti határok alapján jöjjön létre a palesztin állam.
Oroszországban idén 500 gyermeket öltek meg és további 88 vesztette életét gondatlanságból okozott súlyos testi sértés következtében - hívta fel a figyelmet az orosz gyermekjogi biztos.
Újabb polémiát váltott ki egy francia kormánytagnak a nemzeti identitási vitában elhangzott véleménye, amely ellen kedden civil szervezetek és ellenzéki politikusok tiltakoztak.
A szlovák külügyminisztérium kedden visszautasította azt a magyar állítást, hogy egyoldalúan megszakította az államnyelvtörvény módosításáról folytatott tárgyalásokat Magyarországgal.
A japán császár kedden fogadta Hszi Csin-ping kínai alelnököt, akiről Tokió egyébként is megkülönböztetett figyelemmel gondoskodott, kiváltva az ellenzék és a sajtó éles bírálatát.
Két kurd meghalt, többen megsebesültek azt követően, hogy kedden a Mus tartományi Bulanik városában demonstrációt tartottak a legnagyobb kurd párt betiltása miatt, és helyi boltosok a tiltakozókra támadtak.
Jogi eljárással próbálja elejét venni a British Airways az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni sztrájksorozatának - közölte kedden a legnagyobb brit légitársaság.
A NATO és Oroszország kapcsolatainak fejlesztése, Afganisztánnal összefüggő kérdések, valamint az orosz elnök európai biztonsági kezdeményezése kerül terítékre Dmitrij Medvegyev és Anders Fogh Rasmussen moszkvai megbeszélésén - jelezték orosz források.
A NATO és Oroszország kapcsolatainak fejlesztése, Afganisztánnal összefüggő kérdések, valamint az orosz elnök európai biztonsági kezdeményezése kerül terítékre Dmitrij Medvegyev és Anders Fogh Rasmussen moszkvai megbeszélésén - jelezték orosz források kedden.
Kínában elkezdődött a világ leghosszabb, tenger felett átívelő hídjának építése. A déli Kuangtung tartományban Hongkongból Makaóba vezető híd hossza 50 kilométer lesz, ebből 35 kilométer vezet a tenger felett.
Az érvényesülés lehetősége az NDK-ban nagyon is nyitva állt az egykori nácik előtt: a kommunista állampárt (NSZEP) szép számmal vette föl soraiba a Hitler vezette párt egykori tagjait - mutatott rá egy német történész.
Megvédelmezte az Emberi Jogok Európai Bírósága egy keddi ítéletében a Financial Times, a The Independent, a The Times és a The Guardian című brit napilapok, valamint az ugyancsak brit Reuters hírügynökség jogát forrásaik titokban tartásához.
A fejlett és fejlődő országok közötti mély érdekellentétek miatt úgy tűnik, elakadnak a tárgyalások a koppenhágai klímacsúcson.A patthelyzetet a remények szerint a környezetvédelmi miniszterek intenzív egyeztetése oldhatja fel.
Az amerikai egészségügyi hatóságok 800 ezer H1N1 vírus elleni vakcinát hívnak vissza, mivel az nem biztosít megfelelő védelmet az influenza új fajtája ellen - közölte kedden az országos Betegségmegelőzési Központ (CDC).
A dán tévénézők is láthatták, amint szívrohamot kapott a koppenhágai klímacsúcs egyik résztvevője a hét végén a globális felmelegedés okairól folyó vita során.
Huszonkét millió "eltűnt" e-mailt kutattak fel a Bush-kormány internetes levelezéséből a Barack Obama vezette amerikai adminisztráció számítógépes szakemberei.
Két évtizeddel ezelőtt romániaiak tízezrei fogtak össze és álltak ki határozottan a szabadság és az egyenlőség mellett - áll Barack Obama üzenetében, amelyet a temesvári forradalom évfordulója alkalmából küldött Tőkés Lászlónak.
Egy felmérés adatai szerint Kárpátalja lakói az idén mintegy 10 millió eurót költenek karácsonyi és újévi ajándékok vásárlására, főként Magyarországon és kisebb részben Szlovákiában.
Az olasz kormányfő várhatóan szerdán elhagyhatja azt a milánói kórházat, ahol az ellene elkövetett hétvégi támadás óta kezelték, ám orvosai tanácsára legalább két hétig távol kell tartania magát a közügyektől.
Észak-Korea arra készül, hogy december 20-tól február elejéig lezárja határait - közölte egy dél-koreai napilap szerdán. Elemzők szerint a határzár - biztonsági megfontolásokból - a Kim Dzsong Il tervezett kínai útjával is összefüggésben lehet.
Barack Obama szűkebb pátriája, Illinois állam sietett az amerikai elnök segítségére: felajánlották, hogy a Chicagótól mintegy 150 mérföldre lévő Thomson település börtönében helyezhetik el azokat a terrorizmussal gyanúsított guantánamói foglyokat, akiket semmilyen körülmények között nem lehet szabadon bocsátani.
Irán-ellenes szankciókat előirányzó törvénytervezetet szavazott meg nagy többséggel helyi idő szerint kedden este az amerikai képviselőház. Egy iráni tisztségviselő szerint a szankciók nem okoznának problémát az országnak.
Az ausztráliai Perth szövetségi bírósága óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezte szerdán a kiadatási fogságból a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentait (Zentai Károlyt).
Lemondott miniszterelnök-jelölti tisztségéről Liviu Negoita, a román Demokrata Liberális Párt (PD-L) bukaresti III. kerületi polgármestere, akit Traian Basescu november elején bízott meg kormányalakítási feladattal.
Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőnek súlyos gégegyulladása van, ami vélhetően annak tudható be, hogy rengeteget dohányzik és nagy mennyiségben fogyaszt alkoholt - jelentette egy szöuli rádióállomás.
Az ausztráliai Perth szövetségi bírósága óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezte szerdán a kiadatási fogságból a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentait (Zentai Károlyt).
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető súlyos gégegyulladásban szenved, ami vélhetően annak tudható be, hogy rengeteget dohányzik és nagy mennyiségben fogyaszt alkoholt - jelentette szerdán egy szöuli rádióállomás.
Irán-ellenes szankciókat előirányzó törvénytervezetet szavazott meg nagy többséggel helyi idő szerint kedden este az amerikai képviselőház. Egy iráni tisztségviselő szerint a szankciók nem okoznának problémát az országnak.
Lemondott miniszterelnök-jelölti tisztségéről Liviu Negoita, a román Demokrata Liberális Párt (PD-L) bukaresti III. kerületi polgármestere, akit Traian Basescu november elején bízott meg kormányalakítási feladattal.
Új törvénnyel szigorítaná a dohányzási tilalmat Spanyolországban Trinidad Jimenez egészségügyi miniszter a jövő évben. Nem lehetne dohányozni szórakozóhelyeken sem.
Magyarország a kör négyszögesítésével próbálkozik címmel közölt cikket szerdai számában az osztrák Wirtschaftsblatt a jövő évi parlamenti választás kilátásairól.
A rendőrség szerint több száz, más források szerint mintegy 3 ezer tüntető gyűlt össze szerda reggel Koppenhágában a Climate Justice Action (Akció az Éghajlati Igazságosságért) nevű szervezet felhívására. A tüntetők azt tervezik, hogy "békés eszközökkel" áttörnek a klímacsúcsnak helyet adó Bella Centert övező masszív rendőrségi kordonokon, és a hivatalos tárgyalókat is kihívva "ellencsúcsot"…