2009. október 13. kedd

okt. 13
9:00
Oroszországgal esküszik össze Irán ellen az USA (Kripto Akadémia)
Moszkvában kezdett tárgyalásokat kedden Hillary Clinton amerikai külügyminiszter; a megbeszélések középpontjában az iráni atomprogram áll - közölte az amerikai külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese.
okt. 13
10:48
Előrelépés az új START-szerződés ügyében (Metropol)
Hillary Clinton amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi moszkvai tárgyalásán sikerült előrelépést elérni a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről szóló új szerződés kérdéseiben - derült ki Lavrov szavaiból a megbeszélést követő sajtóértekezleten.
okt. 13
11:24
Alternatív Nobel-díjat osztottak (Metropol)
A légkör védelméért, az atomfegyvermentes világért és a szegénység okozta betegségek ellen küzdő személyek kapják idén az alternatív Nobel-díjat.
okt. 13
11:36
Négy évtized múlva nagy bajba kerülhet az emberiség (Infostart)
Mintegy 70 százalékkal kellene növelni a világon megtermelt élelmiszerek mennyiségét az elkövetkezendő 40 év alatt ahhoz, hogy a Föld egyre növekvő lakossága ellátható legyen - figyelmeztet az ENSZ élelmezési szervezete.
okt. 13
12:00
Háborús ok kell? Az al-Kaida mindig kéznél van... (Kripto Akadémia)
A grúz titkosszolgálat segíti az al-Kaida terrorhálózatot "terroristák kiképzésében és csecsen területre küldésében" - mondta kedden Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB, volt KGB) igazgatója a Ria-Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.
okt. 13
12:36
Ismét lecsapott az oxigénpalackos bankrabló (Metropol)
Úgy tűnik, jobban van az oxigénpalackos bankrabló: már elég levegője van felszerelés nélkül is munkájához és az ahhoz tartozó meneküléshez.
okt. 13
12:36
Börtönben a börtön ellen tiltakozók (Kripto Akadémia)
Egytől négy hónapig terjedő elzárásra ítélt keddre virradóra a poitiers-i büntetőbíróság a nyugat-franciaországi város zavargásaiban részt vettek közül három személyt, öten négytől hat hónapig terjedő felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.
okt. 13
12:38
Szappanoperákban népszerűsítik az internetet (Metropol)
Szappanoperákba rejtett népszerűsítő kampánnyal hívnák fel az internethez még nem csatlakozott britek figyelmét, hogy a világhálóval anyagi helyzetük is jobbra fordulhatna.
okt. 13
12:54
A világ lakosainak hatoda éhezik (Metropol)
Az idén mintegy 100 millióval már egymilliárdra emelkedik az éhezők száma a világon, ez több, mint az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada lakossága együttvéve. Elsősorban a fejlődő országokban, vidéken teremtett szörnyű helyzetet az üzemanyagok és az élelmiszerek 2007-2008-ban indult áremelkedése.
okt. 13
12:56
Elfogták a milánói robbantó tettestársait (Metropol)
Elfogtak egy líbiai és egy egyiptomi állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a milánói csendőrségi laktanya elleni merénylet elkövetőjének tettestársai voltak - jelentette kedden az olasz média.
okt. 13
13:30
Nem lesz újabb hidegháború - jól haladnak Clinton és Lavrov tárgyalásai (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi moszkvai tárgyalásán sikerült előrelépést elérni a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről szóló új szerződés kérdéseiben - derült ki Lavrov szavaiból a megbeszélést követő sajtóértekezleten.
okt. 13
13:48
Lecsaptak a terroristák - 16 embert raboltak el a tálibok (Kripto Akadémia)
Tálib lázadók 16 embert raboltak el két incidens során Afganisztán északi, sokáig viszonylag nyugalmasnak tartott részén - közölték kedden rendőrségi tisztségviselők.
okt. 13
14:06
Berlusconi megbékélt? (Kripto Akadémia)
"Fegyverszünetre" szólította fel az olasz ellenzéket a jobbközép kormány, amelyet éles támadások értek a miniszterelnök szexbotrányai és az immunitását kimondó törvény megsemmisítésével kapcsolatban.
okt. 13
14:24
Választási csalás Bulgáriában? (Kripto Akadémia)
A bolgár főügyészség vizsgálatot indított, miután felmerült annak gyanúja, hogy csalás történt a július 5-i parlamenti választásokon, főként a Törökországból leadott szavazatokkal kapcsolatban - jelentette be kedden Nikolaj Kokinov szófiai ügyész.
okt. 13
14:42
Megbukott a román kormány (Kripto Akadémia)
Megszavazta az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt kedden a román parlament két háza, megbuktatva ezzel Emil Boc egypárti kormányát.
okt. 13
15:00
Iránban eljárás indult Karubi ellen (Metropol)
Eljárás indult Iránban Mehdi Karubi ellenzéki vezető ellen, amiért azt állította, hogy több letartóztatott tüntetőt megerőszakoltak egy börtönben - jelentette kedden az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.
okt. 13
15:02
Megbukott a román kormány (Metropol)
Megszavazta az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt kedden a román parlament két háza.
okt. 13
15:12
A korábbinál több nemzeti tanács alakulhat Szerbiában (Infostart)
A korábbinál néggyel több, összesen 19 nemzeti tanács alakulhat meg Szerbiában - jelentette az emberi és kisebbségi jogok minisztériumának államtitkárára, Aniko Muskinja Hajnrihra hivatkozva a BETA hírügynökség.
okt. 13
15:14
Elutasította a hágai törvényszék Karadzic beadványát (Infostart)
Elutasította a hágai Nemzetközi Törvényszék kedden Radovan Karadzsics beadványát, amelyben az egykori boszniai szerb vezető az ellene indított eljárás megszüntetését kérte arra hivatkozva, hogy 1996-ban a volt amerikai főtárgyaló büntetlenséget ígért neki.
okt. 13
15:18
A cseh alkotmánybíróság vizsgálja majd a Lisszaboni Szerződéssel (Metropol)
A cseh alkotmánybíróság október 27-én nyilvános ülésen fogja megvitatni a szenátorok egy csoportja által a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatban megfogalmazott beadványt - közölte Tomás Langásek, a taláros testület főtitkára kedden.
okt. 13
15:20
A hágai törvényszék elutasította Karadzsics beadványát (Metropol)
Elutasította a hágai Nemzetközi Törvényszék kedden Radovan Karadzsics beadványát, amelyben az egykori boszniai szerb vezető az ellene indított eljárás megszüntetését kérte arra hivatkozva, hogy 1996-ban a volt amerikai főtárgyaló büntetlenséget ígért neki.
okt. 13
15:22
Több nemzeti tanács alakulhat Szerbiában (Metropol)
A korábbinál néggyel több, összesen 19 nemzeti tanács alakulhat meg Szerbiában - jelentette az emberi és kisebbségi jogok minisztériumának államtitkárára, Aniko Muskinja Hajnrihra hivatkozva a BETA hírügynökség.
okt. 13
16:12
A palesztinok csalódtak Obamában (Metropol)
A palesztin Fatah párt egy belső dokumentuma szerint "elszállt minden remény", amelyet a palesztinok Barack Obama új kormányába vetettek, mert az amerikai elnök több, a palesztinok számára kulcsfontosságú kérdésben is visszatáncolt korábbi álláspontjától.
okt. 13
16:14
Karzai támogatja újabb amerikai csapatok küldését (Metropol)
Hamid Karzai afgán elnök az ABC amerikai televíziónak adott keddi interjújában Kabulból közölte: az afgán nép védelme lebeg a szeme előtt, és ezért támogatja további amerikai csapatoknak az országba küldését.
okt. 13
16:30
Clinton nem indul többet elnökválasztáson (Metropol)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy televíziós interjúban kijelentette: nem indul többet elnökválasztáson.
okt. 13
17:18
Megbukott a román kormány (Infostart)
Megbukott kedden a román kormány, miután a parlament két háza megszavazta az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt.
okt. 13
17:20
Felelősségre vonják az erőszakot kiáltó iráni politikust (Infostart)
Eljárás indult Iránban Mehdi Karubi ellenzéki vezető ellen, amiért azt állította, hogy több letartóztatott tüntetőt megerőszakoltak egy börtönben - jelentette kedden az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.
okt. 13
17:22
Eljárás indul Sólyom László szlovákiai látogatása miatt (Infostart)
Magyarország kötelességszegési eljárást indít az Európai Bizottságnál, amiért Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 21-én nem engedték be Szlovákiába - közölte a kormányszóvivő kedden.
okt. 13
17:36
Az egyiptomi elnökkel tárgyalt Sólyom László (Infostart)
Magyarország és Egyiptom kapcsolatának erősítéséről és a politikai együttműködésről tárgyal Budapesten az egyiptomi elnök. Hoszni Mubarakot fogadta Sólyom László köztársasági elnök a Sándor Palotában.
okt. 13
17:54
Két hét múlva dőlhet el a Lisszaboni Szerződés sorsa (Infostart)
Csehországban október 27-én, nyilvános ülésen fogja megvitatni a jobboldali szenátorok egy csoportja által a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatban megfogalmazott beadványt az alkotmánybíróság.
okt. 13
18:12
Ki szab határt az erőszaknak Kongóban? (Infostart)
Január óta több mint ezer civilt gyilkoltak meg Kelet-Kongóban lázadó milicisták és kormánykatonák, és 900 ezren kényszerültek elmenekülni az erőszak elől - közölték egy összefoglaló jelentésben emberjogi szervezetek.
okt. 13
19:24
Újabb amerikai csapatlétszámnövelés Afganisztánban (Infostart)
Újabb 13 ezer katonát küld Afganisztánba az Egyesült Államok; erről - sajtóbeszámolók szerint - titokban döntött a Fehér Ház. Washington márciusban 21 ezer fős csapaterősítést jelentett be, ezen felül küldenének 13 ezer főnyi kisegítő személyzetet Afganisztánba.
okt. 13
19:26
Klaus egyelőre nem hajlandó garantálni a cseh kormánynak, hogy aláírja a Lisszaboni Szerződést (Infostart)
Václav Klaus egyelőre nem hajlandó garantálni a kormánynak, hogy feltétele teljesítése és az alkotmánybíróság pozitív döntése esetén aláírja a Lisszaboni Szerződést, mert ő is csak ígéretet kapott a kabinettől arra, hogy tárgyalásokat kezdeményez uniós partnereivel feltételeinek a teljesítése végett.
okt. 13
19:28
Sarkozy elítélte a fia kinevezése körüli polémiát (Infostart)
Miközben egyre többen követelik, hogy a francia államfő középső, 23 éves fia lépjen vissza a Párizs üzleti negyedét, a La Défense-t irányító közhivatal (EPAD) elnökségére való jelöltségtől, az államfő kedden elítélte a kinevezés körül kialakult polémiát.

2009. október 14. szerda

okt. 14
7:06
Izrael az ENSZ BT összehívását kérte a Hezbollah miatt (Infostart)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) sürgős összehívását kérte Izrael, miután Dél-Libanonban a hét elején felrobbant a Hezbollah síita szervezet egy feltételezett fegyverraktára - jelentette be az izraeli külügyminisztérium.
okt. 14
7:12
SOS! Az ENSZ zászlaja alatt csapna le a Hezbollahra Izrael (Kripto Akadémia)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) sürgős összehívását kérte Izrael, miután Dél-Libanonban a hét elején felrobbant a Hezbollah síita szervezet egy feltételezett fegyverraktára - jelentette be az izraeli külügyminisztérium.
okt. 14
7:14
Óriási vakondbombát fejleszt az USA (Kripto Akadémia)
A Pentagon felgyorsítja az MOP bunkerromboló óriásbomba fejlesztését; ez lesz a legnagyobb erejű, nem nukleáris töltetű bomba az amerikai hadsereg arzenáljában - jelentette a keddi amerikai sajtó.
okt. 14
7:16
Nem veheti át díját a kubai sztárblogger (Kripto Akadémia)
Megtagadták a kiutazási engedélyt a kubai hatóságok a karibi szigetország legismertebb bloggerétől, Yoani Sáncheztől, aki internetes naplójában rendszeresen bírálja a kommunista vezetőket - közölte maga az érintett.
okt. 14
7:30
Tárgyal a két Korea (Kripto Akadémia)
Észak-Korea hajlandó tárgyalásokat folytatni ezen a héten Dél-Koreával, előbb - szerdán - az árvizek megelőzéséről, majd pedig - pénteken - humanitárius kérdésekről, ezeken belül a koreai háborúban szétszakadt családok egyesítéséről.
okt. 14
7:32
Jogosan ítélték halálra a brit drogdílert Kínában (Kripto Akadémia)
Teljes mértékben jogszerű volt annak a brit kábítószerkereskedőnek az ügyében lefolytatott bírósági eljárás, akit első fokon halálra ítéltek - közölte a kínai külügyi szóvivő szerdán Pekingben.
okt. 14
7:48
Több ezer koszovói menekültet toloncolnak ki Németországból (Kripto Akadémia)
Több ezer koszovói menekültet toloncolnak haza Németországból egy aláírás előtt álló koszovói-német megállapodás szerint - írta szerdán a Süddeutsche Zeitung című napilap.
okt. 14
8:18
Nagyszeben polgármestere lehet a következő román kormányfő (Infostart)
Klaus Johannis, Nagyszeben német nemzetiségű polgármestere lehet Románia következő miniszterelnöke. Ez körvonalazódott az Emil Boc vezette jobboldali kormány bukása utáni keddi politikai egyeztetéseken.
okt. 14
8:24
Bunkerromboló óriásbombát fejleszt a Pentagon (Metropol)
A védelmi minisztérium elrendelte, hogy a megerősített, föld alatti bunkerek megsemmisítésére alkalmas fegyvert minél előbb fejlessze ki és készítse el a Boeing vállalat. A 15 tonnás MOP bomba - amelyet a tervek szerint B-2-es lopakodó bombázókkal lehet majd célba juttatni - állítólag már 2010 nyarára elkészülhet.
okt. 14
8:42
Folytatódik a futballdiplomácia Örményország és Törökország között (Kripto Akadémia)
Folytatódik a török-örmény "futballdiplomácia"; a két ország elnöke szerdán a törökországi Bursában együtt nézi meg a két ország labdarúgó-válogatottjának egymás elleni világbajnoki selejtező mérkőzését.
okt. 14
8:44
Megölt kempingezők miatt sajnálkozik Észak-Korea (Kripto Akadémia)
Phenjan szerdán kifejezte sajnálatát amiatt, hogy a múlt hónapban váratlanul megnyitott egy gátat, aminek következtében a határ déli oldalán többen életüket vesztették - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentésére hivatkozva a kínai sajtó.
okt. 14
9:18
Csempészeket bombázott Izrael (Kripto Akadémia)
Az izraeli légierő csempészalagutakat bombázott szerdán hajnal előtt a Gázai övezet déli részén; a légitámadásban hárman megsebesültek - közölték palesztin egészségügyi forrásból. A légitámadást azután hajtották végre, hogy palesztinok rakétát lőttek ki Izraelre.
okt. 14
9:48
Elhunyt a nürnbergi per tolmácsa, Richard Sonnenfeldt (Infostart)
Richard Sonnenfeldt, a második világháború háborús bűnöseit elítélő nürnbergi per amerikai tolmácsa 86 esztendős korában elhunyt New Yorkban.
okt. 14
9:54
Továbbra is óvatos a szlovák nyelvtörvény kérdésében Brüsszel (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem kommentálja az Európai Bizottság azt a bejelentést, hogy Magyarország kötelezettségszegési eljárást kért Szlovákia ellen, amiért Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 21-én nem engedték be az országba.
okt. 14
10:30
Nem rakétával segít Grúziának az USA (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok hajlandó hozzájárulni a grúz hadsereg újbóli felfegyverzéséhez, de nem áll szándékában, hogy Grúziában telepítse a tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit - mondta az amerikai külügyminiszter szerdán az Eho Moszkvi orosz rádióban.
okt. 14
10:42
Vette az egyik akadályt Obama egészségügyi reformcsomagja (Infostart)
Egy lázadó republikánus szenátor szavazatával 14-9 arányban elfogadta a pénzügyi bizottság Barack Obama sokat bírált egészségügyi tervét, amely több millió biztosítás nélküli lakosra terjesztené ki az ellátást. A törvényjavaslat a patthelyzet után végszavazásra kerülhet, ám továbbra is támadják jobbról is, balról is.

Keresés