A szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójának részvételi adataiból úgy tűnik, mintha valamelyest nőtt volna a szavazási kedv a két héttel korábbihoz képest.
Legkevesebb 23 ember meghalt, és mintegy 250-en megsérültek Ruanda nyugati részén egy erős földrengésben, amely az országrész több körzetében érezhető volt - közölte a helyi közrádió.
Vladimír Meciar arra készül, hogy népszavazást kezdeményez, ha a szlovák parlament az ellenzék obstrukciója miatt a jövő héten mégsem tudná ratifikálni a lisszaboni szerződést. A kormányhoz tartozó Néppárt-HZDS elnöke vasárnap egy televíziós vitaműsorban jelentette be szándékát.
A brit alsóház képviselőinek jelentős része alkalmazza saját családtagjait közpénzen, csak ezt sokan igyekeznek különböző ügyeskedésekkel, például a házastársak nevének manipulálásával leplezni - mondta vasárnap megjelent lapnyilatkozatában az a brit ellenzéki képviselő, akit rokonainak csalárd alkalmazásával vádolnak.
Vladimír Meciar arra készül, hogy népszavazást kezdeményez, ha a szlovák parlament az ellenzék obstrukciója miatt a jövő héten mégsem tudná ratifikálni a lisszaboni szerződést. A kormányhoz tartozó Néppárt-HZDS elnöke vasárnap egy televíziós vitaműsorban jelentette be szándékát.
A 2006 nyarán Nyitrán megvert magyar egyetemista lány egyik feljelentője a hétvégén azt sugallta, hogy egy külföldi titkosszolgálat áll a lány mögött. Malina Hedviget saját elmondása szerint 2006 nyarán két ismeretlen bőrfejű azért verte meg a nyitrai utcán, mert magyarul beszélt. Peter Korcek, a feljelentő, aki jelenleg saját közlése szerint cipő-nagykereskedést működtet, korábban - még Vladimir…
Leszerelő brit katonák garázdálkodtak Cipruson, ezért közülük kilenc ellen vádat emelnek - jelentette be vasárnap a helyi rendőrség. A bakák akár hét év börtönt is kaphatnak. A szórakozó társaság mintegy húsz tagja péntek éjjel feldúlta és kifosztotta Ajía Napa fürdőhelyen a Bedrock bárt, és megverte az ellenszegülőket. Egy ember koponyatöréssel kórházba került. A ciprusi brit haderők szóvivője…
Kilenc határsértőt fogtak a Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei vasárnap hajnalban Mórahalmon - közölte az MTI-vel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az első három emberre nem sokkal 6 óra előtt lettek figyelmesek, majd a közelben, bokrok mögé elbújva további három embert találtak a járőrök, illetve egy órával később újabb három személyt Mórahalmon igazoltattak - mondta…
Meglepően magas a részvétel a szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójában: 18 óráig a szavazásra jogosultak 57,8 százaléka adta le a voksát, míg a két héttel korábbi első fordulóban ugyanaddig 53,45 százalék. A két jelölt, Boris Tadic jelenlegi államelnök, és Tomislav Nikolic radikális vezér között igen kiélezett a küzdelem. A választás első fordulójában, amikor a jogosultak több…
Demokrata párti becslések szerint Borisz Tadics jelenlegi államfő 50,4 százalékot, a radikális párti Tomiszlav Nikolics 47,7 szerzett a szerbiai elnökválasztás második fordulójában. A voksok felének összeszámlálásánál kiadott összesítés szerint Tadicsra 2260 ezren (50,4 százalék), Nikolicsra 2160 ezren (48,2 százalék) szavaztak. A radikálisok azt állítják, 0,8 százalékkal ők vezetnek. A CeSID…
Az első előrejelzések szerint Boris Tadic jelenlegi elnök marad Szerbia államfője a következő öt évre. A Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért nevű, pontos választási megfigyeléseiről ismert szervezet szerint - a szavazatok 70 százalékának feldolgozása után - Tadic 50,3 százalékkal vezet a voksok 48,1 százalékát megszerzett Tomislav Nikolic radikális pártvezér előtt.
Csádban a hadsereg szerint két napos harc után visszaverték a lázadókat a fővárosból. New Yorkban a kialakult helyzetről tárgyalt az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de az ügyben egyelőre nem történt előrelépés.
Boris Tadic marad Szerbia államfője - derült ki a vasárnap késő estére, a második elnökválasztási fordulóban leadott szavazatok több mint 80 százalékának feldolgozása után. A központi választási bizottság szerint Tadic a voksok 50,75 százalékát kapta, ellenfelének, a radikális pártvezér Tomislav Nikolicnak pedig 47,56 százalék jutott - jelentette Fazekas László, az MTI tudósítója.
Erőteljes robbanás történt helyi idő szerint hétfő hajnalban az ausztráliai Sydney-ben; ketten megsérültek, az anyagi kár jelentős - közölte a rendőrség.
A tavaly decemberben meggyilkolt Benazir Bhuttót négy csoport is meg akarta ölni - derül ki volt pakisztáni kormányfő poszthumusz emlékirataiból, amelyből a The Sunday Times közölt részleteket a hét végén. Az összeesküvők között volt Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjének egyik fia és Baitullah Mehszúd pakisztáni törzsi vezető. A pakisztáni hatóságok Mehszúdot…
Erős robbanás történt helyi idő szerint hétfő hajnalban az ausztráliai Sydney-ben. A robbanásban ketten megsérültek, az anyagi kár jelentős - közölte a rendőrség.
Együttes ülést tart a Párizs melletti Versailles-ban hétfőn a francia törvényhozás alsó- és felsőháza, hogy elfogadják azt az alkotmánymódosítást amely ahhoz szükséges, hogy a parlament szentesítse a Lisszaboni Szerződést, azaz az Európai Unió új alkotmányos szerződését.
Guantánamói bíróság elé áll hétfőn egy 15 éves korában elfogott, ma 21 éves fiatalember, akit terroristagyanús személyként tartanak fogva a kubai területen lévő amerikai támaszponton. A kanadai születésű Omar Khadrot azzal vádolják, hogy megölt egy amerikai katonát.
Kilencen életüket vesztették egy társasházban keletkezett tűzben Németországban, a Rajna-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben - közölte hétfőn reggel a helyi rendőrség.A halálos áldozatok között öt gyerek is van. Hatvanan megsérültek.
Újabb otthonokban folyhat fluoriddal dúsított víz a csapokból - ezt tervezi bejelenteni a brit kormány. A szakértők szerint ezzel a módszerrel ugyanis hatékonyan és viszonylag egyszerűen lehet megvédeni a gyerekek fogainak egészségét.
Koszovó jövője, védelmi és biztonságpolitikai kérdések, valamint a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés témája egyaránt napirenden szerepel Nicolas Sarkozy francia elnök hétfői hivatalos "villámlátogatásán", amelynek keretében Traian Basescu román államfővel megállapodást ír alá a két ország közötti stratégiai partnerség gyakorlati alkalmazásáról.
Különös eset döbbentette meg a napokban a német - s nem csak - orvostársadalmat. Egy neves ulmi klinika hasonlóan neves ortopédsebésze ugyanis egy csípőprotézis-műtét során összeesett, elveszítve eszméletét. Az 58 éves Christian T. vérében alkoholt mutattak ki. Az ügy ráirányította a figyelmet az orvosok helyzetére, amely különösen az egészségügyi reform több mint két évvel ezelőtt történt…
Tovább dagad a brit parlamenti lehallgatási botrány, miután az ellenzéki konzervatívok árnyékkormányának belügyminiszter közölte: már korábban levélben figyelmeztette Gordon Brown miniszterelnököt arról, hogy a kormányzó Munkáspárt egyik képviselőjét lehallgatja a Scotland Yard. A miniszterelnök stábja tagad, az igazságügy-miniszter vizsgálatot rendelt el.
Nem mer lépni a rendőrség, de a tanárok és a városvezetők is szemet hunynak a becsületbeli bűncselekmények fölött - attól tartanak, hogy rasszizmussal vádolják meg őket.
Szerbia szerencsésen választott államfőt - mondta az InfoRádiónak Juhász József délszláv szakértő. Az egyetemi docens szerint Milosevic bukása óta most volt a legnagyobb veszélye annak, hogy tényleges visszarendeződés történjen az országban. A vasárnapi elnökválasztást Boris Tadic jelenlegi államfő nyerte a radikális pártvezér Tomislav Nikoliccsal szemben. A választásokról szólva a Vajdasági…
A szavazatok 98,8 százalékának összesítése szerint rendkívül szűk, alig több mint százezer szavazatnyi előnnyel nyerte meg Boris Tadic, a Demokrata Párt elnöke a vasárnapi szerbiai elnökválasztást - közölte hétfőn a belgrádi Központi Választási Bizottság.
Szűk három százalékkal nyert Borisz Tadics a radikális Tomiszlav Nikoliccsal szemben az elnökválasztáson. A voksok mintegy 99 százalékának összeszámlálása alapján Tadics 50,57, Nikolics pedig 47,71 százalékot szerzett. Míg az első fordulóban a radikálisok jelöltje nyert a nagyvárosokban, ezúttal megfordult a trend, s Tadics győzött a nagy településeken. Belgrádban például kilenc százalékos…
Magyarország egyértelműen üdvözli Boris Tadic győzelmét a vasárnapi szerb elnökválasztáson, az eredmény fontos a vajdasági magyarok és Koszovó szempontjából is - mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn.
A cseh orvosok egyelőre elégedettek a vizitdíj beszedésével, az első hónap tapasztalatai kedvezőek számukra. Úgy tűnik, a lakosság is elfogadta a változást.
Csehországnak fél éven belül állást kell foglalnia azzal a panasszal kapcsolatban, amelyet a kitelepített szudétanémetek egy csoportja tett az ENSZ emberi jogi bizottságában a cseh kárpótlási törvényekkel összefüggésben - írja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap hétfőn. A szudétanémetek azt állítják, hogy a cseh kárpótlási törvények számukra diszkriminatívak, s ezért nem tudnak…
Egyre nő a feszültség az Egyesült Államokban a Szuper Kedd közeledtével, amely sok szempontból döntő nap lehet az amerikai elnökválasztáson. Ekkor ugyanis 24 államban tartanak előválasztásokat, azaz nagy valószínűséggel eldőlhet, hogy a kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták kit indítanak az őszi választáson. Összeállításunk első részében a republikánus versengést vesszük górcső alá.
Legkevesebb négyen haltak meg hétfőn egy öngyilkos merénylet során a dél-izraeli Dimónában - közölte az izraeli rendőrség. A mentőszolgálatoktól származó tájékoztatás szerint a két öngyilkos merénylő is a halottak között van, további tíz ember megsebesült.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfőn nyílt levélben gratulált Boris Tadic szerb elnöknek újraválasztása alkalmából. Megerősítette, hogy Brüsszel fel kívánja gyorsítani Szerbia közeledését az unióhoz. Tadic vasárnapi választási győzelme - tette hozzá - döntő pillanatban született meg, nem csupán Szerbia, hanem az egész nyugat-balkáni térség szempontjából.
Az újjáválasztott Boris Tadic szerb államfő megállapodott a délvidéki magyar politikai erőkkel arról, hogy a jövőben erőteljesebben fogja támogatni a magyarok törekvéseit - közölte hétfőn Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, aki üdvözölte a Demokrata Párt vezetőjének vasárnapi győzelmét
Az ENSZ vagy az Afrikai Unió hozhat olyan határozatot, amely módosítja a Csádban állomásozó francia csapatok misszióját - jelentette ki hétfőn Bernard Kouchner francia külügyminiszter a párizsi Roissy repülőtéren, ahova megérkezett az első két, a csádi harcok elől menekülő külföldieket szállító repülőgép.
Egy halottja és 23 sebesültje (egyikük életveszélyesen sebesült) van az öngyilkos merényletnek, amelyet hétfőn a déli órákban palesztin terroristák Dimona dél-izraeli kisvárosban követtek el. Ez volt az első öngyilkos merénylet Izrael területén az év eleje óta. A merényletért az "Iszlám Dzsihád" és a "Népi Ellenállás" nevű szervezet vállalta a felelősséget. Míg Mahmúd Abbász elnök a Palesztin…
Egyre nő a feszültség az Egyesült Államokban a Szuper Kedd közeledtével, amely sok szempontból döntő nap lehet az amerikai elnökválasztáson. Ekkor ugyanis 24 államban tartanak előválasztásokat, azaz nagy valószínűséggel eldőlhet, hogy a kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták kit indítanak az őszi választáson. Összeállításunk második részében a demokrata jelöltek harcának fejleményeit…
Románia rendkívül lojális partnerként fog viszonyulni az Európai Unió döntéseihez, de nem fogja elismerni Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét - jelentette ki hétfőn Bukarestben Traian Basescu.
A horvát miniszterelnök azt ígéri, hogy hazája "maximális sebességre" kapcsol a megrekedt reformok végrehajtásában, s bízik abban, hogy 2009 végén lezárulhatnak az uniós csatlakozási tárgyalások.
Mintegy kétmilliárd koronás többlettel kívánnak gazdálkodni az idén a cseh egészségbiztosítók. A kilenc egészségbiztosító idei biztosítási tervét hétfőn hagyta jóvá a cseh kormány, s továbbította a képviselőháznak. Az egészségbiztosítók tervezett bevételei összesítve 208 milliárd koronát tesznek ki, míg a kiadások 206,2 milliárdot.
Az olasz jobboldal vezére, Silvio Berlusconi szerint a választások előre hozatal a legjobb megoldás a kormányválságra, ezért nem támogatja ideiglenes kabinet kinevezését.
Az olasz jobboldal vezére, Silvio Berlusconi szerint a választások előre hozatal a legjobb megoldás a kormányválságra, ezért nem támogatja ideiglenes kabinet kinevezését.
Oroszországban már csak két hónap van hátra az elnökválasztásig, de nem lehet azt mondani, hogy túlzottan intenzív kampány folyna. Dmitrij Medvegyev, Vlagyimir Putyin elnök kiszemelelt útódja jelezte: nincs ideje tévévitákra az ellenfeleivel. A potenciális kihívók egyikét, Kaszjanov volt miniszterelnököt pedig el is tiltották az indulástól. A Kreml-párti média most a Medvegyev-imázs erősítésével…