2008. március 7. péntek

márc. 7
19:36
Megölték a FARC egy újabb vezetőségi tagját (Kripto Akadémia)
A kolumbiai hadsereg végzett a kormány ellen harcoló legnagyobb gerillaszervezet vezetőségének egy újabb tagjával - közölte a helyi sajtó katonai forrásokra hivatkozva.
márc. 7
19:48
Békemisszió a Közel-Keletre (Kripto Akadémia)
A Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök alapította és egykori neves politikusokból álló tanács háromfős, közvetítő delegációt küld a Közel-Keletre - jelentette be pénteken Johannesburgban Az idősek (The Elders) nevű szervezet.
márc. 7
19:54
Medvegyev több mint 70 százalékkal nyert (Kripto Akadémia)
Dmitrij Medvegyevet választották Oroszország államfőjévé - jelentette be hivatalosan is az orosz Központi Választási Bizottság pénteken későn este Moszkvában.
márc. 7
20:05
A kolumbiai hadsereg végzett a FARC gerillaszervezet egyik vezetőjével (Infostart)
A kolumbiai hadsereg végzett a kormány ellen harcoló legnagyobb gerillaszervezet vezetőségének egy újabb tagjával - közölték a hatóságok.
márc. 7
20:16
Eltűnt egy szupermodellből lett nőjogi aktivista Brüsszelben (Kripto Akadémia)
Szerda óta nem látták Waris Dirie szomáliai származású egykori modellt, a női körülmetélés elleni harc egyik szószólóját.
márc. 7
20:33
Ankarába érkezett az iraki államfő (Kripto Akadémia)
Irak szeretne "stratégiai és szilárd" kapcsolatokat kialakítani a szomszédos Törökországgal - közölte pénteken Ankarában az iraki államfő.
márc. 7
20:49
Szlovákiának mégsem kell a gyors euró? (Infostart)
A szlovák kormánykoalíció nem egységes az euró bevezetésének ügyében. Ján Slota, a nemzeti párt elnöke váratlanul megkérdőjelezte az európai pénznem gyors bevezetésének szükségességét.
márc. 7
21:01
Bush: a kubai vezetőváltás nem módosít Washington politikáján (Kripto Akadémia)
Nem változtat az Egyesült Államok Kubával kapcsolatos politikáján a szigetországban minap lezajlott vezetőváltás, az, hogy Fidel Castro helyét öccse, Raúl vette át az állam élén.
márc. 7
21:48
Az amerikai politikus elveti Koszovó megosztásának gondolatát (Kripto Akadémia)
Elvetette Koszovó szerbek és albánok közötti megosztásának gondolatát a pénteken Pristinában tárgyaló Daniel Fried európai és eurázsiai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár-helyettes.
márc. 7
23:03
Kolumbia lezárta viszályát szomszédaival (Kripto Akadémia)
Véget ért a Kolumbiát két szomszédjával, Ecuadorral és Venezuelával szembeállító viszály: a három ország vezetői ezt megpecsételendő nyilvánosan kezet fogtak egymással a latin-amerikai államfők pénteki találkozóján.

2008. március 8. szombat

márc. 8
6:23
Elővigyázatossági okokból, megfigyelik a volt kormányfőt (Kripto Akadémia)
Kórházba szállították péntek éjjel Margaret Thatcher volt brit kormányfőt. A 82 éves Thatchert, aki rekord ideig, 1979-től 11 évig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke a Konzervatív Párt élén, a BBC értesülése szerint "elővigyázatossági okokból, megfigyelésre" vitték a St. Thomas kórházba, amely a Temze partján, éppen a parlamenttel szemben van.
márc. 8
6:34
Saját testőrei ölték meg a kolumbiai gerillák vezetőségi tagját (Kripto Akadémia)
Saját testőrei ölték meg Ivan Ríost, a kolumbiai kormány ellen harcoló legnagyobb, szélsőbaloldali gerillaszervezet vezetőségi tagját - jelentette ki Juan Manuel Santos védelmi miniszter.
márc. 8
7:17
Várhatóan marad a jelenlegi kormány (Kripto Akadémia)
Előre hozott parlamenti választások kezdődtek szombat reggel Malajziában: az országot eddig kormányzó koalíció várhatóan hatalmon marad, a kormányfő politikai jövője azonban kérdéses lehet.
márc. 8
10:17
Frattini is indul az olasz választásokon (Infostart)
Indul az olaszországi parlamenti választásokon az Európai Bizottság igazságügyi, szabadságjogi és biztonsági kérdésekért felelős alelnöke. Franco Frattini a jobboldali Silvio Berlusconi volt kormányfő Forza Italia nevű pártjának a tagja.
márc. 8
10:23
Megváltoztatják az EP-képviselők asszisztenseinek alkalmazási szabályait (Kripto Akadémia)
Megváltoztatják az európai parlamenti (EP-) képviselők asszisztenseinek alkalmazási szabályait, miután vitatható tételeket találtak a 2004-2005-ös bizonylatok szúrópróbaszerű átvizsgálása során.
márc. 8
10:39
Elhagyhatta a kórházat a Vaslady (Infostart)
Kórházban töltötte a szombatra virradó éjszakát Margaret Thatcher volt brit kormányfő, akit kivizsgálás után, szombat délután hazaengedtek.
márc. 8
11:14
Lezárták a konfliktust Dél-Amerikában (Infostart)
Lezárta az egy hete tartó konfliktust Kolumbia, Ecuador és Venezuela.
márc. 8
11:26
Több ezren tüntettek Afganisztánban a Mohamed-karikatúrák újraközlése miatt (Infostart)
Afganisztánban több ezren tüntettek a Mohamed-karikatúrák újraközlése és egy iszlám-ellenes film miatt.
márc. 8
11:59
Brüsszel szigorítja a képviselők asszisztenseinek alkalmazási szabályait (Infostart)
Megváltoztatják az európai parlamenti képviselők asszisztenseinek alkalmazási szabályait, miután az ellenőrök vitatható tételeket találtak a 2004-2005-ös bizonylatok átvizsgálásakor.
márc. 8
12:16
Választások Máltán (Infostart)
Máltán parlamenti választásokat tartanak elso alkalommal azóta, hogy a földközi-tenegri ország 2004-ben belépett az Európai Unióba.
márc. 8
12:58
Nőtt a HIV-fertőzöttek száma Magyarországon (Infostart)
Másfélszer több HIV-fertőzöttet regisztráltak tavaly Magyarországon, mint egy évvel korábban: ezzel mintegy 1500-ra nőtt a HIV-pozitívok száma.
márc. 8
14:03
Észak-Korea elismeri: szakembereket küldött szíriai katonai és polgári létesítményekbe (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államokkal folytatott legutóbbi tárgyalásain Észak-Korea elismerte, hogy szakembereket küldött szíriai katonai és más létesítményeibe, visszautasította ugyanakkor azokat a feltételezéseket, hogy köze lenne Szíria nukleáris fejlesztéseihez - mondták el diplomáciai források pénteken New Yorkban.
márc. 8
14:19
Az év vihara csaphat le Nagy-Britanniára (Infostart)
Az év eddigi legnagyobb viharát jósolják brit meteorológusok; az Atlanti-óceán felől közelítő orkán az előrejelzések szerint vasárnap este éri el Írországot és Nagy-Britanniát.
márc. 8
14:31
Súlyos vonatbaleset Görögországban (Infostart)
Görögországban több mint 20-an, köztük hatan súlyosan megsérültek, amikor kisiklott egy vonat az ország középső részén.
márc. 8
14:49
Egyiptomi rendőrök meglőttek egy izraeli területre belépni igyekvő szudánit (Kripto Akadémia)
Meglőttek egyiptomi rendőrök egy szudáni férfit, aki illegálisan izraeli területre akart lépni az egyiptomi Sinai-félszigetről - közölte egy egyiptomi biztonsági illetékes.
márc. 8
15:23
Putyin Medvegyevről: "Nem hiszem, hogy vele könnyebb dolguk lesz" (Infostart)
Moszkvában tárgyal a további együttműködés lehetőségeiről a német kancellár. Angela Merkel az első nyugat-európai vezető politikus, aki Dmitrij Medvegyev elnökké választása után az orosz fővárosba utazott. A német politikus találkozott Vlagyimir Putyin, hivatalban lévo elnökkel is.
márc. 8
15:25
Légszennyeződés áldozatai Mexikóban (Kripto Akadémia)
Évente négyezren halnak meg a levegő nagyfokú szennyezettsége következtében Mexikóvárosban a Szennyezésmentes Közlekedés Nemzetközi Tanácsának (ICCT) becslése szerint. Ennek okozója négymilliónál több autó, százezer taxi, 28 ezer autóbusz és teherautók tízezrei, amelyek nap nap után ellepik az utcákat - véli a szakértői testület. A 22 millió lakosú Mexikóváros és térsége a világ legsűrűbben lakott…
márc. 8
15:36
Tüntettek Afganisztánban a Mohamed-karikatúrák újraközlése és egy iszlámellenes film miatt (Kripto Akadémia)
Több ezren tüntettek szombaton a nyugat-afganisztáni Herát városában Dánia- és Hollandia-ellenes jelszavakat skandálva, tiltakozásul a két nyugat-európai országban szerintük elkövetett iszlámgyalázás miatt. Rendőrségi becslés szerint tízezren, egy helyszíni tudósító szerint feleannyian vonultak Herát központján át a város stadionjába, ahol a szónokok elítélték Dániát, amiért az ország lapjai…
márc. 8
16:19
Lemondott a szerb miniszterelnök (Infostart)
Lemondott Vojislav Kostunica szerb kormányfő.
márc. 8
16:26
A szerb kormányfő új választásokat kezdeményez (Infostart)
Szerbiában hétfőre rendkívüli kormányülést hívott össze a kormányfő. Az InfoRádió tudósítója szerint Vojislav Kostunica várhatóan a parlament feloszlatását, és május 11-re előrehozott választások kiírását kezdeményezi.
márc. 8
17:54
Ankara és Athén bízik benne, hogy még idén újrakezdődnek a ciprusi egyesítési tárgyalások (Kripto Akadémia)
Törökország és Görögország szombaton egyaránt reményét fejezte ki, hogy még idén újrakezdődhetnek a megosztott földközi-tengeri szigetország, Ciprus egyesítését célzó tárgyalások.
márc. 8
18:21
Angela Merkel Moszkvában (Kripto Akadémia)
Anna Politkovszkaja újságírónő gyilkosai mindenképpen megkapják büntetésüket, csak azt nem tudni, hogy mikor - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz elnökválasztás óta első külföldi politikusként Moszkvába érkezett Angela Merkellel tartott találkozója után nyilatkozva.
márc. 8
19:17
Sarkozy exneje tagadta, hogy SMS-t kapott volna az államfőtől (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy volt feleségét kihallgatta a párizsi rendőrség, miután a francia államfő feljelentést tett a Le Nouvel Observateur című hetilap ellen. Cécilia Ciganer-Albeniz tagadta, hogy volt férje néhány nappal Carla Brunivel kötendő házassága előtt kompromittáló tartalmú szöveggel SMS-t küldött neki.
márc. 8
20:34
Lemondott a szerb kormányfő (Kripto Akadémia)
A koszovói függetlenség és Belgrád Európai Unióhoz való közeledése ügyében támadt szerbiai kormányválság miatt szombaton lemondott Vojislav Kostunica kormányfő. A nacionalista vezető egyszersmind előre hozott parlamenti választások megtartására szólított fel. A koalíción belüli egység hiánya miatt a kormány képtelen a működésre - indokolta döntését Kostunica. A hét folyamán már jelezte, hogy…
márc. 8
21:23
Bush vétót emelt a vízbefojtásos vallatási módszereket betiltó jogszabály ellen (Kripto Akadémia)
George Bush amerikai elnök vétót emelt szombaton az ellen a jogszabály ellen, amely megtiltotta volna, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a vízbefojtást szimuláló és egyéb ellentmondásos vallatási módszereket alkalmazzon.

2008. március 9. vasárnap

márc. 9
5:49
Az előny Obamánál (Kripto Akadémia)
Az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó szoros küzdelemben Barack Obama nagy előnnyel szerezte meg az elsőséget a wyomingi előválasztási fordulóban szombaton.
márc. 9
6:05
Tömegsír a gyümölcsösben (Kripto Akadémia)
Mintegy száz holttestet rejtő tömegsírt fedeztek fel Bagdadtól nyolcvan kilométerre északra - közölte az iraki rendőrség.
márc. 9
7:56
Két nap alatt közel hatvan áldozat (Kripto Akadémia)
Ötvenhárom tamil lázadót öltek meg a Srí Lanka-i katonák az elmúlt két napban a sziget északi részén folyó összecsapásokban - közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
márc. 9
9:31
Obama Wyomingot is hozta (Infostart)
Az Egyesült Államokban a csaknem végleges eredmények szerint Barack Obama szerezte meg a szavazatok többségét Wyoming-i demokrata jelölőgyűléseken.
márc. 9
9:37
Kétezer horgász sodródik egy jégtáblán (Infostart)
Csaknem kétezer lékhorgász rekedt egy jégtáblán az Oroszországhoz tartozó Szahalin sziget partjainál - közölték az orosz hatóságok.
márc. 9
9:52
Veszélyben a tigrisek (Infostart)
Öt év alatt 40 százalékkal csökkent a tigrisek száma Indiában. Már csak 1400 példány maradt belőlük. Ha figyelembe vesszük, hogy itt él a világ tigris-populációjának 40 százaléka, a helyzet elég riasztó.
márc. 9
10:14
A tengerentúlon már lezárták az urnákat (Infostart)
Rendkívüli esemény nélkül zajlott le a magyarországi népszavazás New Yorkban, Washingtonban és Los Angelesben, abban a három amerikai nagyvárosban, ahol a legtöbben kívántak szavazati jogukkal élni az amerikai földrészen.
márc. 9
10:38
Több ezres tüntetés Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az iszlámgyalázás ellen tiltakozva több ezer diák tüntetett vásárnap a kelet-afganisztáni Dzsalálábád városánál, dániai és hollandiai zászlókat égetve és éltetve az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet.
márc. 9
10:48
Spanyolországban megkezdődtek a választások (Kripto Akadémia)
Spanyolországban vasárnap reggel megkezdődtek a parlamenti választások, amelyeken szoros versenyfutás várható a kormányzó szocialisták és a konzervatív ellenzék között.
márc. 9
10:56
Spanyolországban választásokat tartanak (Infostart)
Spanyolországban vasárnap reggel megkezdődtek a parlamenti választások, amelyeken szoros versenyfutás várható a kormányzó szocialisták és a konzervatív ellenzék között.
márc. 9
11:04
Szeparatizmusellenes akció Ungváron (Kripto Akadémia)
Határozatlan időre szóló tüntetést hirdetett meg szerdai kezdettel Ungvárra magát nemzeti-hazafiasnak nevező öt kárpátaljai ukrán szervezet, tiltakozásul az ukránellenes erők szerintük erősödő kárpátaljai tevékenysége ellen.
márc. 9
11:12
A szerb kormányfő jobb döntést nem is hozhatott volna (Infostart)
A szerb kormányfő a legésszerűbb megoldást választotta, amikor előrehozott választások kiírását kezdeményezte - véli az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense. Vojislav Kostunica május 11-ét javasolta a választások megtartására.
márc. 9
11:14
Terrorista támadást akadályoztak meg egy kínai repülőgépen (Metropol)
Terrorista akciót hiúsított meg a személyzet egy kínai személyszállító repülőgépen - jelentették be vasárnap a pekingi hatóságok.
márc. 9
12:21
A tibeti nép kisebbségbe szorul hazájában (Kripto Akadémia)
A kínai hatóságok elnyomása hihetetlen méreteket öltött, és a tibeti nép lassan jelentéktelen kisebbséggé fogyatkozik himalájai szülőföldjén - mutat rá a dalai láma.
márc. 9
12:23
Az első nyugati kormányfő, aki meglátogatta Medvegyevet (Infostart)
A német kancellár nem vár lényegbe vágó változást az új orosz államfő hivatalba lépése után Berlin és Moszkva kapcsolatában. Angela Merkel az első nyugati kormányfő, aki Medvegyev elnökké választása óta az orosz fővárosban járt.

Keresés