2008. december 12. péntek

dec. 12
16:39
Agyvérzése után jól van Kim Dzsong Il - állítja az orvosa (Infostart)
Kim Dzsong Il észak-korai diktátor jól van, és valószínűleg változatlanul ő irányítja az országot. Ezt neves francia orvosoktól lehet tudni, akik kezelik, műtik, gyógyítják az észak-koreai elnököt és a kommunista nomenklatúrát. Az évek óta rendszeresen Phenjanba utazó szakemberek most először nyilatkoztak szupertitkos tevékenységükről a francia sajtónak.
dec. 12
18:27
Az oroszok szigorítják a helyi közigazgatási választásokat (Kripto Akadémia)
A jövőben az oroszországi helyi közigazgatási választásokon kizárólag a politikai pártok indíthatnak jelölteket, legalábbis ilyen értelmű törvényjavaslatot terjesztettek az orosz parlament alsóháza (duma) elé.
dec. 12
18:45
Ókori római csatamezőt tártak fel Németországban (Kripto Akadémia)
Ókori római csatamezőt tártak fel Göttingen mellett; a germán törzsek és a birodalmi légiók közötti ütközet, amelyre a Kr. u. III. században került sor, átírja a térség történelmét - jelentette be az alsó-szászországi műemlékvédelmi hivatal.
dec. 12
18:47
Felhalmozott tatozások miatt fűtés nélkül több család Kijevben (Kripto Akadémia)
Az ukrán fővárosban több helyen kikapcsolták a fűtést, és gondok vannak a vízellátással a felhalmozott adósságok miatt.
dec. 12
19:39
Tovább csúszik az Álomgép próbaútja (Infostart)
A Boeing repülőgép-gyár ismét elhalasztotta az elődeinél jóval üzemanyag-takarékosabbnak kikiáltott Dreamliner modell próbarepülését. Az első darabokat pedig csak egy év múlva tervezi leszállítani. Eddig négyszer halasztották el a 787-es üzembe állítását.
dec. 12
20:15
Ismét kövekkel támadtak a görög fiatalok a rendőrökre (Kripto Akadémia)
Újabb zavargások és tüntetések voltak pénteken Görögországban tiltakozásul amiatt, hogy egy rendőr lelőtt szűk egy héttel ezelőtt egy kamaszfiút, mert az megdobált egy rendőrautót.
dec. 12
20:33
A terrorizmussal gyanúsított férfira kínzás vár? (Kripto Akadémia)
A spanyol kormány pénteken hozzájárult ahhoz, hogy kiadjanak Oroszországnak egy terrorizmussal gyanúsított csecsen férfit, Murat Gaszajevet, akit az Amnesty International emberjogi szervezet szerint kínzás fenyeget Oroszországban.
dec. 12
20:35
Chisinau korlátozza a román televíziós adásokat (Kripto Akadémia)
Tiltakozott pénteken a román kormány Moldovánál amiatt, hogy a chisinaui hatóságok megtagadták a romániai Pro TV moldovai leányvállalatától a működési engedély meghosszabbítását.
dec. 12
20:37
"A kolera rasszista és előre kitervelt támadás Zimbabwe ellen" (Kripto Akadémia)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még egyáltalán nem sikerült megfékezni Zimbabwéban az augusztusban kitört kolerajárványt.
dec. 12
22:21
Hibák sokaságát követik el a háziorvosok (Infostart)
A brit családorvosok együttesen naponta csaknem hatszázszor hibáznak, tévedéseik közül pedig minden ötödikkel egészségi károkat is okoznak a betegeiknek.
dec. 12
23:15
Amerikai katonák lelőttek négy civilt Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az eset Vardak tartományban történt, és az afganisztáni nemzetközi erők (ISAF) szóvivője számolt be róla.

2008. december 13. szombat

dec. 13
5:33
Gyurcsány egyedül maradt és engednie kellett (Kripto Akadémia)
„Amit el lehetett érni, elértük, amit nem, azt meg világossá tettük” – így foglalta össze Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az európai uniós csúcson megszületett klímavédelmi megállapodást. A vártnál korábban tető alá hozott döntéssel az Európai Unió a világon egyedülálló környezetvédelmi kötelezettségeket vállal – mondta a találkozót követő sajtóértekezletén Nicolas Sarkozy soros EU-elnök. Az…
dec. 13
11:15
Robbantások sorozata Athénban (Infostart)
Nyolc kisebb pokolgép robbant hajnalban a görög fővárosban, senki nem sérült meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a detonációk bankoknál, egy bevásárlóközpontnál és a kormánypárt helyi irodájánál történtek. A belvárosban két autót felgyújtottak.
dec. 13
15:45
A hadszíntéren vigasztalta csapatait a brit kormányfő (Infostart)
Az Afganisztán déli részén állomásozó brit csapatokat kereste fel Gordon Brown miniszterelnök, egy nappal azután, hogy négy brit katona halt meg Hilmend tartományban.
dec. 13
16:57
Találtak kibúvót az amerikaiak a megállapodás alól (Infostart)
2009. június 30. után kiképzéssel és tanácsadással segítik az iraki fegyveres erők munkáját az amerikai katonák - jelentette ki az Irakban állomásozó amerikai haderő parancsnoka.

2008. december 14. vasárnap

dec. 14
8:06
Az alkohol lehet a kihalás szélén álló törzs végzete (Infostart)
Alig százan élnek már csak Indiában, egy kis szigeten az ong törzsből, most pedig még újabb csapás érte őket: nyolc ember halt meg, miután mérgező folyadékot ittak. Másik tizenöt ember még kórházban van.
dec. 14
9:56
India megsértette Pakisztán légterét (Index)
A mumbai mészárlás óta egyre durvul a két atomhatalom viszonya
dec. 14
10:12
Sétálva termelik az energiát a jegykezelő automaták számára a metróban (Infostart)
Az állomáson áthaladó utasok lépései által termelt energiával működtetik a jegykezelő automatákat és a hirdetőoszlopok fényeit két tokiói metróállomáson.
dec. 14
10:30
Pokolgép robbant Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Taligába rejtett pokolgép robbant fel vasárnap Afganisztán legnagyobb déli városában, Kandahárban, a detonációban három afgán rendőr életét vesztette és többen megsebesültek.
dec. 14
11:24
A szomáliai elnök leváltotta a miniszterelnököt (Kripto Akadémia)
A szomáliai államfő vasárnap leváltotta a miniszterelnököt, arra hivatkozva, hogy nem sikerült megteremtenie a biztonságot a káosz uralta kelet-afrikai országban.
dec. 14
11:42
Helyreállt a nyugalom a görög fővárosban (Infostart)
A tüntetők és a rendőrök éjszakai összecsapásai után vasárnap reggelre helyreállt a nyugalom Athénban. A legutóbbi csatározások közép-európai idő szerint hajnali fél kettőig tartottak és a Műszaki Főiskola környékére összpontosultak. A tüntető fiatalok a diák halála óta megszállva tartják az oktatási intézményt.
dec. 14
13:12
Helyreállt a nyugalom a görög fővárosban (Kripto Akadémia)
A tüntetők és a rendőrök éjszakai összecsapásai után vasárnap reggelre helyreállt a nyugalom Athénban.
dec. 14
13:14
Litvániában nem kell IMF segítség (Kripto Akadémia)
Litvánia nemrég megválasztott új kormánya azzal számol, hogy jövőre 4,8 százalékkal csökken a hazai össztermék.
dec. 14
15:01
Magyarok nélkül a nagykoalíció (Infostart)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem vállalhatja, hogy csupán "végrehajtója" legyen egy olyan kormányprogramnak, amelynek kidolgozásában nem is vett részt, s amelynek tartalmát még nem is ismeri, inkább ellenzékbe vonul - mondta vasárnap Bukarestben tartott sajtóértekezletén Markó Béla.
dec. 14
15:19
Havazás bénítja meg a mediterrán országokat (Infostart)
Az erős havazás miatt több hágó is járhatatlan Spanyolország északi részén, az ausztriai Tirolban jelentősen nőtt a lavinaveszély, Olaszországban a megáradt Tevere elsodort egy ír turistát. Spanyolországban hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy csak végszükség esetén induljanak útnak gépkocsival.
dec. 14
15:19
Irakba látogatott Bush amerikai elnök (Kripto Akadémia)
Meglepetésszerű búcsúlátogatásra Irakba érkezett vasárnap George Bush amerikai elnök - közölte a washingtoni Fehér Ház.
dec. 14
16:30
Az amerikai elnök rajtaütése Irakban (Infostart)
Meglepetésszerű búcsúlátogatásra Irakba érkezett vasárnap George Bush amerikai elnök - adta hírül a washingtoni Fehér Ház, már az érkezés után.
dec. 14
17:24
A válság örökre elsodorhatja a fontot (Infostart)
A lélektani határnak tekintett egy euró alá süllyedt számos kiskereskedelmi pénzváltó helyen a font sterling egységének árfolyama, és ez szakértői vélemények szerint most már komolyan felveti Nagy-Britannia eurócsatlakozásának szükségességét.
dec. 14
18:36
Válságkezelési sokszínűség, avagy ki hazudtol meg kit? (Infostart)
Az MSZP szerint az Európai Unióban nincs egységes válasz a gazdasági válság kihívásaira, de abban egyetértés van, hogy a vállalkozások növekedését és a munkahelyek megőrzését biztosító közvetlen lépésekre van szükség - mondta Veress József, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint a Gyurcsány-kormány egyedül maradt Európával szemben.
dec. 14
18:54
Aláírták a gazdasági stabilitást előíró román koalíciós megállapodást (Infostart)
A gazdasági stabilitást, a munkahelyek megőrzését, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását, a decentralizáció folyamatának gyorsítását, az infrastruktúra fejlesztését jelöli meg a jövendő román kormány legfőbb feladatai között a parlamenti választásokon élen végzett pártok által vasárnap aláírt koalíciós megállapodás.
dec. 14
19:12
Havazás sokkolja Dél-Franciaországot (Infostart)
A folyamatos havazás miatt százezer háztartásban szünetelt vasárnap az áramszolgáltatás Franciaország középső és déli részén. A téli időjárás jelentős fennakadásokat okoz az országutakon és a vasúti közlekedésben is.
dec. 14
19:48
Irán 1,5-2 millió hordós napi termeléscsökkentést javasol az OPEC-csúcson (Infostart)
Irán napi 1,5-2 millió hordós termeléscsökkentést javasol majd a Kőolaj-Exportáló Országok Szervezetének (OPEC) december 17-i algériai csúcsértekezletén, közölte az iráni olajminiszter a hétvégén.
dec. 14
20:06
Puhítják Obama ígéreteit - mikor zárják be Guantánamo-t? (Infostart)
Nem szabad elsietni a guantánamói börtöntábor bezárását, Barack Obama leendő elnöknek előbb az ott fogva tartott terroristagyanús személyek sorsáról kell döntenie - figyelmeztetett Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter vasárnap, eredetileg a BBC televíziónak adott, de az Egyesült Államokban is publicitást élvező interjújában.
dec. 14
20:07
Az egekbe emelkedett a szélsőjobboldali erőszak! (Kripto Akadémia)
A szélsőjobboldali erőszak korábban nem tapasztalt mértékéről beszélt, s a leghatározottabb hatósági intézkedéseket helyezte kilátásba a bajor belügyminiszter vasárnap annak kapcsán, hogy a gyanú szerint egy neonáci támadó megkéselte és súlyosan megsebesítette a passaui rendőrfőnököt.
dec. 14
20:42
Tavasszal elkezdődhet az amerikai ingatlanpiac fellendülése (Infostart)
Az amerikai ingatlanpiacon már a jövő tavasszal meg kell kezdődjön a fellendülés - véli az amerikai ingatlanmogul, Sam Zell. Zell jelenleg a világ négy térségét látja leginkább alkalmasnak beruházásokra, mert ezeken a területeken a kereslet folyamatosan nő: Kínát, Brazíliát, a Közel-Keletet, és Kelet-Európa egyes részeit.
dec. 14
21:36
Megdobálták Busht! (Kripto Akadémia)
Kutyának nevezte és egy pár cipővel megdobálta egy iraki újságíró George Bush amerikai elnököt vasárnapi bagdadi sajtóértekezletén, amelyet Núri al-Máliki iraki kormányfővel folytatott megbeszélése után tartott.
dec. 14
22:12
Újraválasztották Marie-George Buffet-t (Kripto Akadémia)
A várakozásoknak megfelelően a Francia Kommunista Párt (PCF) 34. kongresszusán - negyedik alkalommal - újraválasztotta vasárnap Marie-George Buffet-t a főtitkári posztra.

2008. december 15. hétfő

dec. 15
5:42
Nem a magyar kisebbség elleni gesztus, csak nincs szükségük rá a parlamentben (Kripto Akadémia)
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak a Demokrata Liberális Párttal (PD-L) alkot kormánykoalíciót, közölte Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök szombat este, miután a két politikai alakulat sikerrel fejezte be a koalíciós tárgyalásait. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ – a PSD akaratának megfelelően – nem lesz részese a kormánynak. Traian Basescu elnök nemrégiben Theodor Stolojant bízta meg a…
dec. 15
6:00
Hozzávágta csukáját az amerikai elnökhöz a dühös újságíró (Infostart)
Kutyának nevezte és egy pár cipővel megdobálta egy iraki újságíró George Bush amerikai elnököt vasárnapi bagdadi sajtóértekezletén, amelyet az iraki kormányfővel folytatott megbeszélése után tartott. Az elnök tájékoztatta az ijedt publikumot, hogy merénylője 44-es lábbelit hord.
dec. 15
6:18
Az elektori kollégium hétfőn "választja" Obamát elnökké (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok elektori kollégiuma hétfőn "választja" amerikai elnökké Barack Obamát, miután mind az 50 szövetségi államban és Washington D.C.-ben befejeződött a választási eredmények hitelesítése.
dec. 15
6:36
Írország tízmilliárd euróval menti bankjait (Infostart)
Írországban a pénzügyi válság miatt 10 milliárd euróval tölti fel tíz kereskedelmi bank tőkéjét a kormány.
dec. 15
6:36
Most kiderül hányan szavaztaka Obamára (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok elektori kollégiuma hétfőn "választja" amerikai elnökké Barack Obamát, miután mind az 50 szövetségi államban és Washington D.C.-ben befejeződött a választási eredmények hitelesítése.
dec. 15
6:38
Lemond a megüresedő szenátori helyet pénzért áruló kormányzó? (Infostart)
Hétfőn lemondhat hivataláról Rod Blagojevich, a korrupcióval vádolt illinois-i kormányzó, aki állítólag pénzért és egyéb előnyökért akarta áruba bocsátani azt a szenátori mandátumot, amely Barack Obama amerikai elnökké választásával megüresedett - hangzott el az NBC televízióban.
dec. 15
6:38
Montenegró jönne az Unióba (Kripto Akadémia)
Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök hétfőn adja át Nicolas Sarkozy francia államfőnek, az Európai Unió soros elnökének Montenegró uniós tagfelvételi kérelmét - jelentette a podgoricai média.
dec. 15
6:40
Afganisztánba érkezett Bush amerikai elnök (Kripto Akadémia)
Meglepetésszerű látogatásra Afganisztánba érkezett vasárnap este George Bush amerikai elnök - adta hírül hétfőn a washingtoni Fehér Ház, már az érkezés után.
dec. 15
6:42
Elindultak a légijáratok Kína és Tajvan között (Kripto Akadémia)
Elindultak a közvetlen, rendszeres légijáratok Kína és Tajvan között, első ízben a polgárháború csaknem hat évtizeddel ezelőtti befejeződése után.
dec. 15
6:54
Elindultak a közvetlen légijáratok Kína és Tajvan között (Infostart)
Elindultak a közvetlen, rendszeres légijáratok hétfőn Kína és Tajvan között, első ízben a polgárháború csaknem hat évtizeddel ezelőtti befejeződése óta.
dec. 15
6:54
Felborult egy komp a Fülöp-szigeteken (Kripto Akadémia)
Felborult egy komp a Fülöp-szigetek északkeleti részén, a jármű 28 utasa a tengerbe fulladt, további 22 pedig eltűnt - közölték hétfőn a hatóságok.
dec. 15
6:56
Szlovák-magyar külügyi találkozó, mi sül ki belőle? (Kripto Akadémia)
A magyar-szlovák alapszerződésről, a kormányközi vegyes bizottságokról és aktuális kétoldalú kérdésekről is tárgyal ma a két ország külügyminisztere Budapesten.
dec. 15
7:12
A baszk nacionalisták szembeszállnak a spanyol parlamenttel (Kripto Akadémia)
A regionális baszk parlament Spanyolországtól való függetlenséget hirdető nacionalista pártjai nem kérnek a Vuelta a Espana kerékpáros körversenyből.

Keresés