A washingtoni G20 találkozón részt vevő országok vezetői közel járnak ahhoz, hogy megegyezésre jussanak a közös zárónyilatkozat szövegéről - közölték helyi idő szerint pénteken késő este a francia küldöttség névtelenül nyilatkozó tagjai.
Egy szlovák lap szerint aligha visz magával Robert Fico szlovák kormányfő olyan videofelvételt Révkomáromba, Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel folytatandó tárgyalására, amely bizonyítaná, hogy indokolt volt a kemény rendőri fellépés a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen.
Egy szlovák lap szerint aligha visz magával Robert Fico szlovák kormányfő olyan videofelvételt Révkomáromba, Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel folytatandó tárgyalására, amely bizonyítaná, hogy a dunaszerdahelyi rendőrattak indokolt volt.
Háborognak a londoni álláskeresők, attól félnek ugyanis, hogy az olimpiai beruházások kapcsán nekik ígért munkákat is a bevándorlók kapják. A munkaügyi irodákban, ahonnan toborozzák a munkavállalókat, eddig 20 ezer bevándorló regisztráltatta magát.
Négyszemközti megbeszéléssel, a programhoz képest pár perc késéssel kezdődött meg szombaton délelőtt a magyar-szlovák kormányfői találkozó a révkomáromi városházán.
Nyugodt körülmények között kezdődött meg szombaton tíz órakor a révkomáromi városházán a magyar és a szlovák miniszterelnök találkozója. Amikor Gyurcsány Ferenc kilépett autójából, szórványos taps hallatszott az eseményt figyelő közel kétszáz érdeklődő köréből, amely akkor is folytatódott, amikor kezet fogott Robert Ficóval.
Közös nyilatkozatot írt alá Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáról, valamint a kisebbségek védelméről Révkomáromban. A szlovák kormányfő a magyar nacionalisták ténykedését, magyar kollégája a dunaszerdahelyi incidenssel kapcsolatos választ kifogásolta.
Többről van szó, mint futballkonfliktusról - írja a magyar-szlovák viszonyról a Frankfurter Allgemeine Zeitung, míg a Die Welt a feszültséget a magyar nacionalisták számlájára írja.
"Összeomolhat" az angol font, ha a brit kormány eladósodással és költekezéssel próbál kilábalni a súlyosnak ígérkező recesszióból - mondta szombaton megjelent nyilatkozatában az ellenzéki Konzervatív Párt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje.
Gyurcsány Ferenc azt javasolta szlovák kollégájának, hogy 2009 első félévében találkozzanak újra Budapesten. A magyar miniszterelnök ezt a szombati révkomáromi közös sajtótájékoztató végén jelentette be, miközben kezet fogott a szlovák kormányfővel.
Az amerikai elnök szerint jó esély van arra, hogy megállapodás jöjjön létre a fejlett ipari hatalmak és a legnagyobb feltörekvő gazdaságok rendkívüli csúcstalálkozóján. Az elemzők azonban arra számítanak, hogy érdemi előrelépés csak Barack Obama hivatalba lépése után lesz.
Mint ha karmesterpálcával intettek volna be nekik, ötmillió amerikai bukott le a padlóra és bújt az asztal alá egyszerre. Nem a gazdasági válság legújabb rossz híre elől akartak menekülni: a hétvégén tartották az amerikai történelem legnagyobb katasztrófavédelmi gyakorlatát.
Izraeli területre rakétát kilövő négy palesztin fegyveres veszítette életét egy izraeli légicsapásban vasárnap Gáza városának keleti részén - közölte egy palesztin forrás és az izraeli hadsereg.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tagországai megállapodásra jutottak arról, hogy támogatást nyújtanak a pénzügyi válság által súlyosan érintett Izlandnak.
Kaliforniában több mint tízezer embernek kellett elhagynia otthonát és több száz lakóház leégett az állam déli részén harmadik napja pusztító bozóttűz miatt.
A romániai viszonyokat dicsérte, a szlovákiaiakat bírálta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottsága fideszes elnöke egy kolozsvári rendezvényen.
Szúd-Arábia ötéves, 400 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programot indít a globális pénzügyi válság negatív hatásainak ellensúlyozása érdekében - mondta Abdullah szaúdi uralkodó a washingtoni G-20-értekezleten.
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető megjelent a nyilvánosság előtt, egy, a hadsereg által rendezett művészeti eseményen - közölte a hivatalos észak-koreai hírügynökség.
A bagdadi kormány elfogadta vasárnapi ülésén az iraki-amerikai biztonsági megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai csapatok 2011 végéig Irakban maradhassanak.
Levélben fordul Robert Ficohoz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amelyben azt kéri a szlovák miniszterelnöktől, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról folytasson le egy, a rendőrségtől független vizsgálatot, ennek eredményét pedig küldje meg Magyarországnak. Erről maga Gyurcsány Ferenc beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Új jobboldali párt alakult a Kreml kezdeményezésére vasárnap Moszkvában, az eddigi ellenzéki Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ), a Demokrata Párt és az Állampolgári Erő összeolvadásával.
A bagdadi kormány elfogadta az iraki-amerikai biztonsági megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai csapatok 2011 végéig Irakban maradhassanak.
Várhatóan a jövő héten is folytatódik a hétfőn kezdődött sztrájk az Alitalia légitársaságnál további jelentős fennakadásokat okozván a légi forgalomban a járatok törlése, illetve késlekedése miatt.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben fordul Robert Ficóhoz, amelyben azt kéri a szlovák miniszterelnöktől, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról folytasson le egy, a rendőrségtől független vizsgálatot, ennek eredményét pedig küldje meg Magyarországnak. Erről maga Gyurcsány Ferenc beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján. A Fidesz az elhangzottakkal kapcsolatban ismételten sajnálatát…
Szomália kormánya közel áll az összeomláshoz, az iszlamista fegyveres felkelők átvették az ellenőrzést az ország nagy része felett - közölte a kelet-afrikai állam elnöke.
Két pokolgépes merényletben meghaltak 18-an vasárnap Irakban, további 27-en pedig megsebesültek. A halálos áldozatok között van hét rendőr és két milicista is - közölte a rendőrség.
Robert Fico szerint a szlovákiai magyar kisebbség európai viszonylatban átlagon felüli jogokat élvez. A szlovák miniszterelnök ezt a pozsonyi közszolgálati televizió vasárnap déli politikai vitaműsorában jelentette ki.
A szlovák házelnök, a köztársasági elnök és a miniszterelnök volt a vendége a szlovák közszolgálati televízió (STV) vasárnapi vitaműsorának, melyben Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő szombati révkomáromi találkozója volt a téma: Pavol Paska, Ivan Gasparovic és Robert Fico teljesen egybecsengő álláspontot képviselve továbbra is a magyar felet marasztalja el a két ország…
Budapest is csatlakozott az önkormányzatok nemzetközi fejlesztési chartájához. A fejlesztési és segélyezési dokumentumot Demszky Gábor főpolgármester írta alá vasárnap Strasbourgban az Európai Fejlesztési Napokon.
A tengerentúli járatok 30-35 százalékát, az Európába és a belföldre közlekedőknek pedig felét törölte a hétvégén az Air France-KLM légitársaság a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakozó pilóták négynapos sztrájkja miatt. A légitársaság ügyvezető igazgatója az eddigi károkat 100 millió euróra becsülte.
A tengerentúli járatok 30-35 százalékát, az Európába és a belföldre közlekedőknek pedig felét törölte a hétvégén az Air France-KLM légitársaság a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakozó pilóták négynapos sztrájkja miatt.
Komoly belpolitikai vitává fajult a brit konzervatív árnyékkormány pénzügyminiszter-jelöltjének kijelentése az utóbbi időben megrendült helyzetű angol font összeomlásának veszélyéről. Vasárnapi brit sajtókommentárok szerint azonban Nagy-Britanniának a súlyos befektetői bizalomvesztés miatt akár IMF-segélyre is szüksége lehet, ha nem kezd "azonnal" tárgyalásokat az eurócsatlakozásról.
Öt év múlva, 65 évesen ülhet az Egyesült Királyság trónjára Károly walesi herceg, miután az akkor már 90 felé közeledő II. Erzsébet királynő átadja neki a koronát - értesült a Sunday Express című lap.
Eredménytelenül zárult vasárnap a francia Szocialista Párt háromnapos tisztújító kongresszusa Reimsben, miután a főtitkári posztra pályázó jelöltek egyikének sem sikerült a küldöttek többségének támogatását elnyernie.
Ehud Olmert izraeli kormányfő azzal vádolta meg a kabinet vasárnapi ülésén a Hamász palesztin szervezetet, hogy "darabjaira zúzta" a júniusban életbe lépett tűzszünetet a Gázai övezetben.
A Richter-skála szerint 7,5-es erősségű földrengés volt Indonézia közelében - jelentette az amerikai földtani intézet. A földmozgás miatt a térségben cunamiriadót rendeltek el. Esetleges áldozatokról, károkról egyelore nem érkeztek hírek. A rengés középpontja a Celebesz szigeten 21 kilométeres mélységben volt.
Barack Obama megválasztott amerikai elnök vasárnap lemondott Illinois állam washingtoni szenátori posztjáról, amelyet négy évig töltött be; a szövetségi állam vezető lapjaiban közzétett nyílt levelében saját útját Abraham Lincolnéhoz hasonlította.