2008. január 24. csütörtök

jan. 24
19:55
Rendőr is lövöldözött a Hedvig-bábura (Index)
A szlovák rendőrség kötelékébe tartozó férfi a megvert nyitrai egyetemistáról elnevezett bábura lőtt.
jan. 24
20:10
Láncfűrészek rontották el a brazil elnök kedvét (Infostart)
Hihetetlen tempóban fogy az amazóniai esőerdő: csak 2007 utolsó öt hónapjában háromezer négyzetkilométernyi területen pusztították el a növényzetet, legnagyobbrészt illegálisan.
jan. 24
20:14
Influenza-világjárvány alakulhat ki (Index)
Az Egészségügyi Világszervezet szerint milliók halálát okozhatja a madárinfluenza mutálódott változata.
jan. 24
20:16
Ígéretet tettek a békére a kenyai ellenfelek (Index)
A kenyai zavargások kitörése óta először találkozott csütörtökön a megválasztott elnök és fő vetélytársa, és mindketten ígéretet tettek, hogy a békén fognak munkálkodni.
jan. 24
20:41
Muzulmán fejkendőben járhatnának egyetemre (Index)
A török kormánypárt az ellenzékkel szövetkezve eltörölné az egyetemeken a fejkendő hordásának tilalmát.
jan. 24
20:47
Meghalt a megkéselt örmény diák Moszkvában (Index)
A rendőrség szerint a támadás mögött nem rasszista indíték volt.
jan. 24
20:55
Megbukott az olasz kormány (Infostart)
Benyújtotta lemondását Romano Prodi olasz kormányfő Giorgio Napolitano államfőnek - közölte az olasz elnöki hivatal. A tájékoztató szerint Napolitano arra kérte Prodit, hogy ügyvivő minőségben vezesse a kormányt, amíg zajlanak a válság rendezését célzó politikai tárgyalások. Előzőleg Prodi elvesztette a bizalmi szavazást a szenátusban. Napolitanónak döntenie kell arról, hogy előre hozott…
jan. 24
21:01
Gyorshír! Az olasz kormányfő elvesztette a bizalmi szavazást! (Kripto Akadémia)
Nem szavazott bizalmat csütörtök este az olasz szenátus Romano Prodi miniszterelnök balközép kormányának. Prodinak ezután be kell nyújtania lemondását.
jan. 24
21:21
Újra felgyorsult az Amazonas pusztulása (Index)
A Föld tüdejének tartott őserdő területe 1970 óta 700 ezer négyzetkilométerrel csökkent.
jan. 24
21:51
Összefogtak a hollywoodi sztárok Koszovó függetlensége ellen (Infostart)
A Koszovó megtartásáért foggal-körömmel küzdő Szerbia onnan kapott váratlan és igen értékes segítséget, ahonnan valószínűleg egy csöppet sem számított rá: Hollywoodból. Politikai döntések meghozatalára ugyan nem, de szimpátiakeltésre annál inkább képes sztárok fogtak össze, s karolták fel a dél-szerbiai tartomány függetlenségét elutasító belgrádi álláspontot.
jan. 24
22:16
Őrizetbe vették Szemjon Mogiljevicset (Index)
Moszkvában adócsalással gyanúsítják a korábban olajszőkítésbe keveredett maffiafőnököt.
jan. 24
22:27
Vérontás nélkül találkoztak (HírExtra)
A kenyai zavargások kitörése óta először találkozott csütörtökön a megválasztott elnök és fő vetélytársa, és mindketten ígéretet tettek, hogy a békén fognak munkálkodni. Mwai Kibak megválasztott elnök és Raila Odinga személyes találkozóját az ENSZ-főtitkár megbízottja hozta tető alá Nairobiban.
jan. 24
23:23
Szaddám Irán miatt titkolózott (Index)
Szaddám Huszein Irán miatt nem tárta fel, hogy nincsenek titkos fegyverei.

2008. január 25. péntek

jan. 25
6:04
Hogy halt meg a nácikkal paktáló politikus? (Infostart)
A közelmúltban nyilvánosságra hozott dokumentumok újraindították a vitát Indiában a második világháború idején a nácikkal és a japánokkal lepaktáló Subhas Chandra Bose halálával kapcsolatban.
jan. 25
6:51
Rendőr is lőtt a Hedvig-bábura (HírExtra)
Az eddigi hírekkel ellentétben mégis volt rendőr azok között, akik a szímői lőtéren egy Hedvignek nevezett célbábura lövöldöztek. Az illető nem a szlovák belügyminisztérium, hanem a közlekedési tárca felügyelete alá tartozó vasúti rendőrség kötelékébe tartozik.
jan. 25
7:23
150 millió dollárral segítenék a gazdaságot (HírExtra)
Az amerikai kongresszus demokrata és republikánus vezetői csütörtökön előzetes, elvi megállapodásra jutottak az új amerikai gazdaságélénkítő csomagterv adózási könnyítéseiről. A Bush-kormányzat szeretne gyors megegyezésre jutni arról, hogy 150 milliárd dollárral segítik meg a gazdaságot.
jan. 25
8:35
Már 700 km-re is el tudja lőni az atomot Pakisztán (Index)
Sikeres kísérletet hajtottak végre a hadsereg közlése szerint.
jan. 25
8:44
900 forintot ajánlott a bérgyilkosnak (HírExtra)
Öt dollár és 90 fájdalomcsillapító tabletta fejében akart megöletni egy férfi az Egyesült Államokban egy nőt bérgyilkossal.
jan. 25
8:54
Halálra etették őket (HírExtra)
Az utolsó mókusok is kimúltak az ukrajnai Poltava parkjaiban - az állatokkal nem valamiféle titokzatos járvány, hanem falánkságuk végzett.
jan. 25
9:22
Hillaryt és McCaint támogatják (HírExtra)
A vezető amerikai liberális napilap, a The New York Times szerkesztőbizottsága a demokrata párti Hillary Clinton, illetve a republikánus John McCain elnökjelöltségét támogatja.
jan. 25
9:28
Benyújtotta lemondását a kormányfő (HírExtra)
Benyújtotta lemondását Romano Prodi olasz kormányfő Giorgio Napolitano államfőnek - közölte csütörtök este az olasz elnöki hivatal. A tájékoztató szerint Napolitano arra kérte Prodit, hogy ügyvivő minőségben vezesse a kormányt, amíg zajlanak a válság rendezését célzó politikai tárgyalások.
jan. 25
9:33
Wolfowitz lesz az elnök (HírExtra)
Az amerikai külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési bizottságának elnöke lesz Paul Wolfowitz, a Világbank volt elnöke - jelentette be csütörtökön a tárca.
jan. 25
9:35
Ellenőrizni kell a határt (HírExtra)
A Gázai övezettel közös határa ellenőrzésére szólította fel Egyiptomot csütörtökön Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki egyszersmind elismerte, hogy az egyiptomi kormány nehéz helyzetben van. "Megértem, hogy nehéz a helyzetük.
jan. 25
9:44
Tizennyolc embert gázolt halálra a vonat (HírExtra)
Tizennyolc vasúti munkást gázolt halálra egy szuperexpressz a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány Ancsiu város közelében - közölte pénteken a vasútügyi minisztérium.
jan. 25
10:02
Hadbíróság előtt a gyilkossággal vádolt katonák (Infostart)
Az Egyesült Államokban hadbíróság elé állítanak három amerikai katonát, mert a vád szerint agyonlőttek egy sebesült és fegyvertelen iraki lázadót.
jan. 25
10:12
Tüntettek a Világgazdasági Fórum ellen (HírExtra)
A davosi Világgazdasági Fórum ellen tüntettek a globalizáció ellenzői péntekre virradóra Zürichben és Wintherthurban - közölte a svájci rendőrség.
jan. 25
10:55
Őrizetbe vették a világ legnagyobb maffiafőnökét (HírExtra)
Moszkvában őrizetbe vették a világ legnagyobb orosz maffiafőnökének tartott Szemjon Mogiljevicset, aki évekig élt Magyarországon, s akit számos forrás összefüggésbe hoz az olajszőkítési üggyel is. Eredetileg úgy tűnt, a nagy fogás Vlagyimir Nyekraszov, az Arbat-Presztizs üzletlánc tulajdonosa, akit egy Snájder nevű emberrel együtt vettek őrizetbe.
jan. 25
11:01
Egyiptom részlegesen lezárta a rafahi átkelőt (Infostart)
Az egyiptomi határőrök részlegesen lezárták a rafahi átkelőt, és csak azokat a palesztinokat engedik át, akik visszatérnek a Gázai övezetbe. A határőrök csütörtök este óta rohamfelszerelésben állnak sorfalat a határnál.
jan. 25
11:06
Edwards hideg leheletét érezheti Clinton (Index)
A csütörtöki felfordulás után pénteken stabilizálódni látszik a helyzet a demokraták dél-karolinai versenyében.
jan. 25
11:06
Újabb zavargások és halottak Kenyában (Infostart)
Kenyában újabb zavargások kezdődtek az ország délnyugati részén. Az összecsapásokban hárman meghaltak, több százan megsebesültek. Molo körzetéből már több tízezren menekültek el otthonukból.
jan. 25
11:26
Kenyai vérfolyam - Nakuruban újabb áldozatok (HírExtra)
Hárman életüket vesztették, több százan megsebesültek Kenya délnyugati részén a vitatott eredményű elnökválasztásra visszavezethető összecsapásokban - közölte pénteken a helyi vöröskereszt. A tájékoztatás szerint gyakorlatilag lezárták a fővárostól, Nairobitól északnyugatra fekvő Nakuru települést.
jan. 25
11:28
Libanoni merénylet (HírExtra)
Erős robbanás történt pénteken Bejrút egyik keresztények lakta negyedében, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek - közölte egy biztonsági forrás. Több gépkocsi lángokban áll, köztük egy katonai jármű. Az egyik legjelentősebb libanoni tévé szerint a robbantás egy bizonyos gépkocsi ellen irányult a Hazmije utcán, a Furn el-Sebak negyedben.
jan. 25
11:39
Egyiptomi határszigor (HírExtra)
Az egyiptomi határőrök részlegesen lezárták a rafahi átkelőt, csak azokat a palesztinokat engedik át, akik Egyiptomból visszatérnek a Gázai övezetbe, és a tömeget vízágyúkkal oszlatták szét - közölték szemtanúk. Az egyiptomi határőrök csütörtök este óta rohamfelszerelésben, pajzzsal a kezükben sorfalat állnak a rafahi átkelőnél.
jan. 25
12:12
Célkeresztben a sovinizmus (HírExtra)
Malina Hedvig évek óta húzódó ügye épp nyugvóponton volt, amikor hétfő este bejárta néhány egy videó a sajtót, amelyen ismeretlenek a lányról elnevezett bábúra lövöldöznek. A szlovák hivatalos szervek tagadása ellenére a botrányos felvételről kiderült, hogy mégiscsak van köze a rendőrséghez. Kiélesített magyarellenesség, már megint.
jan. 25
12:29
Lemondott a védelmi miniszter (HírExtra)
Lemondott Frantisek Kasicky, a szlovák kormány védelmi minisztere. Robert Fico kormányfő a pénteken benyújtott lemondást elfogadta. Fico kormányának Kasicky az első leköszönő minisztere, aki vélhetően azért mondott le, mert a tárcájánál közbeszerzés keretében több milliárd koronát akartak hóeltakarításra és egyéb hasonló munkákra költeni, de a botrányos tervre fény derült.
jan. 25
12:45
Új magyar konzulátus nyílt Oroszországban (HírExtra)
Ünnepélyes keretek között átadták Magyarország új főkonzulátusát az oroszországi Jekatyerinburgban. Az intézmény elsődleges feladata a regionális gazdasági kapcsolataink fejlesztése, illetve a vízumkiadás megkönnyítése. Az eseményen megjelent Gilyán György, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Berta Krisztina a Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának vezetője.
jan. 25
13:39
Keddig hajlandó tárgyalni az olasz államfő (Infostart)
Olaszországban a tervek szerint jövő keddig tárgyal a parlamenti pártok vezetőivel a kormányfő lemondása után a köztársasági elnök. Romano Prodi csütörtök este nyújtotta be lemondását, miután elvesztette a bizalmi szavazást a szenátusban.
jan. 25
13:47
Mégsem sztrájkolnak az olaszok (HírExtra)
Az Olasz Vasút (FS) értesítése szerint a január 26-án 21 órától 27-én 21 óráig meghirdetett általános munkabeszüntetést lemondták, ezért a hétvégén nem módosul a menetrend az olasz vasúton - közölte a MÁV Zrt. pénteken. A közlemény szerint a Budapest-Velence között közlekedő Venezia nemzetközi vonat is a teljes útvonalon jár.
jan. 25
14:44
Prodi bukott, az ellenzék ünnepel (HírExtra)
Az olasz kormányfő csütörtök este a szenátusban tartott bizalmi szavazáson megbukott. Prodi a voksolás után benyújtota lemondását. Az ellenzék előrehozott választásokat sürget. A volt miniszterelnök már most győzelmi mámorban úszik, római villájában még csütörtök este ünnepséget rendezett.
jan. 25
14:58
Hárman maradtak a demokraták (Index)
A sorsdöntő február 5-i szuperkeddhez közeledve csak a legizmosabb három demokrata jelölt maradt versenyben, mivel az egyébként sem sok vizet zavaró Dennis Kucinich kongresszusi képviselő 2004 után másodszor is kiszáll az elnökjelölti versenyből.
jan. 25
15:00
Remény Verespatakon: elhajtják a bányavállalatot? (Infostart)
Rosszindulatú ferdítésnek tekinti a verespataki aranybánya nyitására késülő Rosia Montana Gold Corpration a zöld szervezeteknek azt a bejelentését, hogy a verespataki rendezési terv érvénytelenítése a bányaprojekt engedélyezési folyamatának az újraindítását vonja maga után.
jan. 25
15:10
A Greenpeace megtalálta a Rába szennyezőjét (Infostart)
A stájerországi Wollsdorfban lévő bőrgyár szennyvízértéke október óta drasztikusan megemelkedett, és túllépte a törvényesen megengedett határt, ami kiváltó oka lehet a Rába újbóli habzásának - közölte a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet.
jan. 25
15:43
Helmut Kohl megszívta (HírExtra)
Testi sértés és a dohányzást tiltó törvény megszegése miatt eljárást kezdeményeztek Helmut Schmidt egykori nyugatnémet kancellár és felesége ellen, mert nyilvános helyen rágyújtottak.
jan. 25
16:00
Megvan a Rába-habzás oka (HírExtra)
A stájerországi Wollsdorfban lévő bőrgyár szennyvízértéke október óta drasztikusan megemelkedett, és részben túllépte a törvényesen megengedett határt, ami kiváltó oka lehet a Rába újbóli habzásának - közölte a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet. A szervezet közleménye szerint a törvényesen engedélyezett határértéket tizenkétszeresen lépte túl a szennyezés.
jan. 25
16:14
Oprah Winfrey lenne Obama alelnöke, Mitt Romney a jó ízlésért felelős miniszter (Kripto Akadémia)
Amennyiben demokrata részről Barack Obama szállna harcba a Fehér Házért, Oprah Winfrey, a talkshow-királynője lenne az alelnökjelöltje - az illinois-i szenátor, az amerikai előválasztások egyik demokrata párti főszereplője David Letterman Late Night Show című műsorában szerepelve tréfálkozott ily módon csütörtök este.
jan. 25
16:26
Hiába tréfálkoznak, Obama az esélyes (HírExtra)
Amennyiben demokrata részről Barack Obama szállna harcba a Fehér Házért, Oprah Winfrey, a talkshow-királynője lenne az alelnökjelöltje - az illinois-i szenátor, az amerikai előválasztások egyik demokrata párti főszereplője David Letterman Late Night Show című műsorában szerepelve tréfálkozott.
jan. 25
16:39
Norvégiában tölti le büntetését egy boszniai szerb háborús bűnös (Index)
Norvégiában tölti le börtönbüntetésének fennmaradó részét Vidoje Blagojevic háborús bűnök miatt elítélt volt boszniai szerb katonatiszt.
jan. 25
16:53
Radikalizálódhat az MKP? (HírExtra)
A jelenlegi szlovák kormánykoalíció legalább nyolc évre tervezhet, ez pedig az ellenzékben lévő Magyar Koalíció Pártjának (MKP) radikalizálódásához vezethet - mondta Frantisek Miklosko, a szintén ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egyik vezető politikusa pénteken Budapesten.
jan. 25
16:58
A palesztinok falat romboltak (HírExtra)
Az Egyiptomot a Gázai övezettől elválasztó határon egy újabb falszakaszt romboltak le pénteken a palesztinok, lehetővé téve, hogy ismét több százan zúduljanak be egyiptomi területre. A betonfalat egy földgyalu segítségével döntötte le néhány fekete ruhába öltözött álarcos.
jan. 25
17:05
Kodifikálják a montenegrói nyelvet (HírExtra)
A montenegrói kormány bizottságot hozott létre azért, hogy kodifikálja a montenegrói nyelvet. A 13 tagú, nyelvészekből, írókból, irodalomkritikusokból és nagy tekintéllyel bíró személyiségekből álló bizottságnak véglegesítenie kell a montenegrói helyesírást, nyelvtant, s a montenegrói nyelv szótárát is.

Keresés