Túlórát rendelnek el a fővárosi hulladékbegyűjtésben részt vevő és a begyűjtést kiszolgáló munkatársak körében a hétvégére. Persze csak akkor, ha ezúttal az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik – közölte a MOHU Budapest Zrt.
Házilag barkácsolt hókotróval segített az utak takarításában egy dorogi férfi, saját autójára szerelt ideiglenes hólapátot. A helyiek hálásak neki, a rendőrök mégis megbüntették, mert szerintük szabálytalan volt az átalakítás. A férfi a Híradónak azt mondta, jogszerű a bírság, de csak segíteni akart. 85 ezer forintra büntették, a közösség máris öss
A havazás és az ónos eső miatt több tucat településen kimaradt a szemétszállítás. A MOHU szerint jön a pótlás, de van, ahová a kukásautók biztonsági okokból nem tudnak behajtani.
Az időjárás enyhülése ellenére az ország több pontján továbbra is kihívásokkal kell szembenézni. Csütörtökön helyenként sűrű köd nehezíti a közlekedést, míg az Északi-középhegységben, az Észak-Alföldön és Budapesten minimális ónos eső várható – közölte az Operatív Törzs csütörtökön.
Az ország nagy részén csütörtök éjfélig borult, párás és helyenként tartósan ködös idő várható, amelyet zúzmara is kísérhet. Délnyugaton azonban kevesebb felhőre és enyhébb időre lehet számítani.
Miközben a dorogiak hősként tekintettek rá, a rendőrök megbírságolták Veres Pétert, mert hókotróvá alakította az autóját. Pedig ő csak az utat szerette volna tisztán tartani. A szerszámkészítőként dolgozó férfit nyolcvanötezer forintra büntették meg és nem ő az egyetlen, akinek a jószándék ellenére kell fizetnie. Egy sándorfalvai asszony néhány éve
Az extrém időjárási körülmények, a csúszós utak és járdák, a röpködő mínuszok egyaránt veszélyeztetik az épségünket, egészségünket, főleg, ha nem megfelelő ruházatot, cipőt viselünk. A helyzetet rontja, hogy több településen tovább romlott a levegő minősége az országban. Helyenként az egészségügyi határérték felett alakulhat a szálló por mennyisége
Kelet felé lassan elhagyja a csapadékzóna Magyarországot, ám addig is állandósul a gyenge ónos eső, amely jellemzően borult, párás, ködös időt eredményez. Holnap a rétegfelhős tájakon – főleg az Alapokalján – zúzmaralerakódás és lokálisan "ipari" havazás fordulhat elő.
Elsőfokú, citromsárga riasztás adtak ki több járásra csütörtök estétől. Ezeken a helyeken ónos esőre kell számítani, másutt pedig sűrű köd nehezíti majd a közlekedést.
Pénteken még országszerte borult, párás, ködös idő várható, ónos szitálással, havas esővel, majd feltámad a szél, és a hétvégén egyre több helyen süt ki a nap, ugyanakkor lesznek tartósan párás, borult körzetek is. A hőmérséklet csúcsértéke 0 Celsius-fok körül alakul, de az éjszakák ismét fagyosak lesznek, vasárnapra virradóra a derült tájakon ismé
A hőmérséklet kora délután általában -2 és +3 fok között alakul, de délnyugaton néhol ennél több fokkal melegebb is lehet. Az éjszaka is enyhébbnek ígérkezik.
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás ma, bár napközben valamelyest javulhatnak a látási viszonyok. Délnyugaton, illetve az északkeleti tájakon időszakosan csökken a felhőzet. Ónos szitálás, szitálás bármikor előfordulhat.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban adott interjút. A kormányfő egyebek mellett a hóhelyzetről és az időjárás okozta nehézségekről is megfogalmazott mindenkit érintő gondolatokat. Szóba került a szemétszállítás.
A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szemb
A téli időjárásban szétáznak, sófoltosak lesznek a lábbelik, a latyak, a hólé gyakran olyan szennyeződéseket hagy maga után, amelyek nemcsak esztétikai problémát okoznak, de az anyagot is károsíthatják. A bőr megkeményedik, a velúr mattá válik, elszíneződik, és mindez az anyag élettartamát is rövidítheti. Ha mindennap alaposan megtisztítjuk a lábbe
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
A miniszterelnök szerint az EU stratégiája arra épül, hogy Ukrajna megnyeri a háborút, Oroszország pedig jóvátételt fizet, amiből mindenki visszakapja a pénzét. A kormányfő úgy véli, tárgyalásokkal kellene lezárni a háborút, nem pedig pénzt küldeni Ukrajnának, amivel rengeteg ember ember halálát és hadirokkanttá válását finanszírozzák.
A 27 éves Péter nemcsak utakat takarított, de bajba jutott autósoknak is segített. A hatóságok azonban lesújtottak rá, elvették a forgalmiját és 85 ezres csekket nyomtak a kezébe.
Pénteken még országszerte borult, párás, ködös idő várható, ónos szitálással, havas esővel, majd feltámad a szél, és a hétvégén egyre több helyen süt ki a nap, ugyanakkor lesznek tartósan párás, borult körzetek is. A hőmérséklet csúcsértéke 0 Celsius-fok körül alakul, de az éjszakák ismét fagyosak lesznek, vasárnapra virradóra a derült tájakon ismé
A Normafát érintő tömegközlekedési járatok ezen a hétvégén is sűrűbben közlekednek - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel, azt kérve a kirándulóktól, hogy aki teheti, a közösségi közlekedést válassza autó helyett.
Decemberben 44 produkcióval gazdagodtak az RTL+ Premium csomagjai. Januárban is számos újdonságra számíthatnak az előfizetők: többek között felkerül egy magyar klasszikus, a VIASAT3 egyik sikeres műsora, több kultikus alkotás, egy világsztár új produkciója, valamint az RTL Magyarország új realityje is. Útközben elmeséled (Fotó: Kovács Bálint) 1-
Sajtótájékoztatón jelentette be tőzsdei megjelenését Békés vármegye egyetlen klímaforgalmazó középvállalkozása. A békéscsabai cég a hazai klímapiac vármegyei képviselőjeként jelentős mérföldkőhöz érkezett.
Kép forrása: Moto4 Northern Cup A jelenlegi sorozatok 2026-tól így alakulnak át: Moto4 Northern Cup Moto4 European Cup Moto4 Asia Cup Moto4 British Cup Moto4 Latin Cup A Road to MotoGP piramis új struktúrája MotoMini → első lépcső Moto4 → regionális utánpótlás Red Bull Rookies Cup / Moto3 Junior FIM World Championship → közvetlen Moto3‑előszoba Mo
13 százalékkal többet repültek honfitársaink 2025-ben, mint 2024-ben és 540 különböző várost fedeztek fel a Kiwi.com foglalási adatai alapján. A legnépszerűbb úti célok a mediterrán országok voltak, de a keresések és foglalások alapján a magyarok körében is egyre inkább hódít a coolcationing, azaz egyre többen utaznak nyáron északabbra is. Litvánia
A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A rendőrség legfrissebb közleménye szerint a Balaton déli partján a jégvastagság elérte a 12–15 centimétert, ami egyes helyeken már alkalmassá teszi a jégen való tartózkodást, ha betartjuk az előírt szabályokat.
Zenta egyre több utazót csábít, legyen szó munkáról, pihenésről vagy hétvégi kiszakadásról. A folyó fölött átsuhanó esti fények, a nyugodt sétány hangulata és a barátságos vendéglátók mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a
A budapesti gasztronómia egyik legprogresszívebb étterme, a Fiktív bejelentette: március 1-jén végleg bezár. A háromsapkás, Dining Guide-toplistás hely szerint nem a kreativitás, hanem a gazdasági körülmények kényszerítették ki a döntést.
Horvátországban csaknem tízezerrel csökkent a turisztikai férőhelyek száma, amit Tonči Glavina turisztikai és sportminiszter az átfogó turisztikai, területrendezési és adóreformok közvetlen, pozitív eredményének tart - írta meg a Croatia Week.