Az idei tavasz a szokásosnál kissé melegebb volt, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 0,5 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
Hatályba lépett a másodfokú hőségriasztás. Ilyenkor a népegészségügy központ egészségügyi javaslatai mellett tűzvédelmi tanácsokra is érdemes odafigyelni. Az InfoRádió Mukics Dániel tűzoltó alezredest, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőjét kérdezte.
Tiszta erőből nyár - mondhatnánk, és valóban így van, hiszen végre nem érkezik meg menetrend szerint a csütörtöki hidegfront, ezért hétvégén akár 35 fokos hőség is lehet. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösen hívják fel a figyelmet a tartós hőség veszélyeire.
Bár Medárd napján többfelé is eshet az eső, utána ismét szárazabbra fordul az idő és fokozódni fog az aszály – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Egyre nagyobb területre terjed ki, és fokozódik az aszály. A növények egyre jobban szenvednek, ami a termésen is meg fog látszódni.
Hidegfront töri ketté a kánikulát Pünkösdkor – írja az Időkép. Az előrejelzés szerint hétfőre felfrissülhetünk. A lehűlés nem lesz tartós, keddtől újra melegedni fog az idő.
A hétvégén folytatódik a kánikula és akár 37 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban, majd pünkösdvasárnap záporral, zivatarral és erős, olykor viharos széllel hidegfront érkezik, hétfőre pedig országszerte mintegy 10 Celsius-fokkal esik vissza a hőmérséklet – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Brutális hőségre számíthatunk hétvégén, ma és holnap is egyre közelebb kerülünk a 40 fokhoz. A kánikulát azonban vasárnap megtöri egy hidegfront, amely sok csapadékot és erős szeleket hoz magával, s a hőmérséklet is nagyot esik majd.
Az 1990-es taxisblokádhoz, netán az 1987-es nagy havazáshoz mérhető totális káoszt okozna, ha tényleg leállna a budapesti közösségi közlekedés. Több napra, nem pedig úgy, ahogy Karácsony Gergely főpolgármester pénteken délben demonstratív célból 10 percre leállítja a BKK járatait. Ez egy tiltakozó akció a kormányzati pénzelvonások miatt. De mi les
A száraz biomassza miatt gyors tűzterjedés alakulhat ki kisebb szél vagy lejtőhatás esetén is, ugyanis megnő a keletkező tüzek intenzitása, a felszíni tüzek 15-30 méteres lángmagasságú koronatűzzé fejlődhetnek.
Szombaton és vasárnap is 27 Celsius-fok fölé emelkedhet a napi középhőmérséklet az ország egy részén - derül ki a HungaroMet Zrt. pénteki veszélyjelzéseiből.
Az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős idő várható, azonban északnyugaton helyenként erőteljesebb lehet a felhőképződés, és ott a délutáni, esti órákban hevesebb záporok, zivatarok jelenhetnek meg – írja a HungaroMet.
Kánikula lesz, sok napsütéssel, a napi átlaghőmérséklet egyes területeken elérheti a 27 C fokot is. Nyugat felől közben már vastagabb felhők közelednek. Késő délutántól az északnyugati területeken heves zivatarok is előfordulhatnak jégesővel. Éjszaka hidegfronttal érkezik a lehűlés.
A nyár idén is tartogat meglepetéseket: hőség, viharok és kiszámíthatatlan időjárás vár ránk. Mutatjuk, mikor érdemes szabadságot kivenni, és mikor jobb, ha otthon maradsz!
Az idei első hőhullámnak lassan vége, a vasárnap érkező markáns hőségzáró front a felfrissülés mellett erős, viharos szelet és zivatarokat is hoz - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
A balatoni viharjelzés követésére hívta fel a figyelmet a pünkösdi hétvégén a siófoki meteorológiai obszervatórium vezetője. Horváth Ákos a HírBalaton portálnak szombaton kiemelte: egy gyors mozgású hidegfront éri el a Balaton térségét pünkösdvasárnap a déli órákban északnyugati irányból, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva.
Vasárnap napközben front vonul át az ország felett északnyugat-délkelet irányban. Előtte a délnyugati, mögötte az északnyugati szelet kísérhetik erős, utóbbit időszakos jelleggel akár nagyobb területen is – főleg nyugaton – viharos lökések, óránként 60–80 kilométer/órás sebességgel – írja a Facebook-oldalán a HungaroMet.
A vasárnapi időjárás nem ígérkezik békésnek: az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) figyelmeztetése szerint markáns hidegfront érkezik, amely nemcsak jelentős hőmérséklet-csökkenést hoz, de komoly viharokat is okozhat helyenként. A nap folyamán az ország több pontján is számítani lehet zivatarokra, jégesőre és viharos széllökésekre, miközben a
A délnyugati szelet egyre többfelé élénk, olykor erős lökések kísérik, majd a fronttal együtt északnyugatira fordul, és átmenetileg több helyen viharossá válik.
Nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap az országban – hívja fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. Ma különösen fontos a fényvédő krémek és a szalmakalap használata.
Az ország egyik felére zivatar és széllökések, a másik felében hőségre figyelmeztetnek pünkösdvasárnap. Északnyugat felől hidegfront érkezik, amely mentán zivatarok is kialakulhatnak. A Dunántúlon erős, akár 70 kilométer/órás széllökésekre is számíthatunk.
17 vármegyére frissített riasztást adott ki a HungaroMet, zivatarokra, jégesőre, viharos szélre és extrém hőségre figyelmeztetve. Két vármegyében már narancssárga riasztás van érvényben a perzselő meleg miatt, de a legtöbbeket inkább a közelgő viharok és jégesők érintik.
Hidegfront tart az ország felé, ami várhatóan vasárnap ér ide, maga előtt pedig hullámokban nyomja az egyre melegebb és melegebb légtömegeket. Úgy tűnik, hogy melegrekordok sora dőlhet meg, akár már pénteken. Keleten és délkeleten 36 fok közelébe is emelkedhet a hőmérséklet, de szombaton már az egész országban veszélybe kerülhetnek a rekordértékek.
Délben nem több mint 13 fok volt a Vas vármegyei Kendig-csúcson, délkeleten azonban egyes helyeken 33-34 fokig melegedett a levegő. Hatalmas kontraszt mutatkozott az ország keleti és nyugati fele között, a hidegfront hatására ugyanis nyugat felől jelentősen csökken a hőmérséklet.