A tavaszi időjárás kiszámíthatatlansága miatt a kertészeknek különösen figyelniük kell a kajszibarack és a meggy virágzására. A virágfertőző monília elleni védekezés most elengedhetetlen, hiszen a gomba könnyen elviheti az egész termést. Zsigó György növényorvos felhívásában hangsúlyozta, hogy a permetezés nem halasztható, különösen a kajszibarack
Március utolsó hetében is folytatódik a változékony időjárás, több hullámban kell esőre számítani, a hét közepétől gyakran lesz erős, viharos a szél. A hét elején még akár 20 Celsius-fok is lehet napközben, majd a hét további részében már jellemzően 14-15 fok körül alakul a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Felhősen indul a hétfő, záporokra és zivatarokra is számíthatunk. Később azonban az ország nagy részén kisüt a nap, de délutánra ismét visszatér a borús idő. Mindeközben akár 21 fokot is mérhetünk.
Hatékony vízmegtartásra és csapadékvíz-gazdálkodásra van szükség a városokban is, hogy a nyári hőhullámok idején se száradjanak ki az erdők és ne öntse el az utakat egy-egy hirtelen lezúduló zápor. Ennek mikéntjéről az InfoRádió Őrsi Gergelyt, a II. kerület polgármesterét kérdezte.
Az ország nagyobb részében zivatarokra és tartós, sűrű ködre figyelmeztetnek kedden, néhol pedig még jégeső is előfordulhat. Napközben naposabb és felhősebb időszakok váltják egymást, marad a 15-20 fok.
A Netflix sci-fi sorozatában, a Háromtest problémában az egész világot megdöbbenti, hogy fényesen villogni kezd az éjszakai égbolt, ahogy mondják, rájuk kacsint a világegyetem, pár epizóddal később pedig kiderül, hogy egy invázióra készülő földönkívüli civilizáció üzent így az emberiségnek. Valami ehhez hasonló égi tüneményt látott rengeteg honfitá
Kedden éjszaka ismét felbolydul az időjárás: az ország nagy részén zivatarokra kell készülni, helyenként jégdara és intenzív csapadék is előfordulhat. A HungaroMet előrejelzése szerint csak három vármegye maradhat szárazon, míg máshol akár hajnalig is villámlással kísért viharok tombolhatnak. Szerdán napközben fokozatosan csillapodik a helyzet, de
A meteorológusok az e hétre vonatkozó időjárás-előrejelzésüket két időszakra osztották. Kezdetben Csehországban melegebb lesz, de több csapadék várható. Ezután gyakrabban fog előbukkanni a nap, de visszatérnek a fagyok, és a hegyekben havazni fog.
Március utolsó hétvégéjén sem kímél minket az időjárás: sokfelé esőre és erős szélre kell számítani. A délnyugati területeken akár 30 milliméternél is több csapadék hullhat, miközben északon szinte száraz marad a levegő.
Az elmúlt héten csökkent a csapadékhiány, még pár napig folytatódik a talajok feltöltődése, majd szárazabb időszak kezdődik – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
A hétvégén is folytatódik a változékony, gyakran csapadékos idő. A szél élénk, olykor erős lesz, a hőmérséklet csúcsértéke pedig szombaton 9 és 16, vasárnap 12 és 17 Celsius-fok között várható – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Délelőttig borult idő lesz, és sokfelé várható eső, zápor. Délelőttől kezdve azonban délkelet felől fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőzet – írja a HungaroMet.