A katasztrófavédelem közleményében hangsúlyozta, hogy az autóval közlekedők csak a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel, kizárólag téli gumival induljanak útnak.
Megérkezett az idei első hó a Kékestetőre. A havazás előrejelzések szerint több tájegységünkön meg is marad. A következő pár napban ráadásul nemcsak a Kékestetőn és Dobogókőn hullhat jelentős mennyiség. Ideje komolyan venni a téli időjárást?
A társaság mérnökségein már hadrendbe állították a több száz munkagépet, feltöltötték a síkosságmentesítéshez szükséges anyagkészleteket, és kész ütemtervek alapján várják a beígért havazást - hangsúlyozta az InfoRádióban Czipár Zoltán üzemeltetési igazgató.
Az ősz eddig sem volt unalmas, az időjárás szeszélyei folyamatosan gondoskodtak róla, hogy ne unatkozzunk. Szeptemberben a hidegfrontok és a Vénasszonyok nyara váltották egymást, október pedig hűvösen indult, sok helyen már korán be kellett kapcsolni a fűtést. November ugyan hozott némi enyhülést, de december időjárása már egyértelműen a tél határo
Szombat délelőttig akár 15 centiméteres hó is hullhat a Bakonyban és az Északi-középhegység magasabb részein, de síkvidéken is több helyen kialakulhat hótakaró. A meteorológusok viharos széllökésekre figyelmeztetnek, a közlekedőknek pedig fokozott óvatosságot és téli felkészülést javasolnak.
Túlnyomóan borult időre számíthatunk, csupán rövid időre vékonyodhat el a felhőzet. A csapadék átmenetileg megszűnik, majd a késő délelőtti óráktól dél felől újabb csapadékzóna érkezik. Ekkortól főként tapadó hó és havas eső valószínű, de a keleti megyékben még eső is előfordulhat.
Az ország jelentős részén borult, felhős, esős az idő. Veszprém vármegye jelentős részén és Eger térségében intenzív havazás a jellemző. A Dunántúli-középhegység vonulatában, Putnok és Miskolc környékén hószállingózásra kell számítani.
Ahogy az előrejelzések ígérték, a péntek reggeli havazás után szombat reggelre is több helyen ébredtek fehér tájra, elsősorban a Dunántúlon, de Borsodból is küldtek az emberek havazós fotókat, videókat. A hétvége további részében is számítani kell csapadékra, valamint nehezített közlekedési viszonyokra.
Az ország nagy részén vizes, csúszós, a havazás által érintett tájakon latyakos, hókásás, elsősorban a magasabban fekvő tájakon havas útszakaszokra kell számítani. Jöhet ónos eső is a napokban.
Az előttünk álló napokban országos szinten csapadékos időre készüljünk, eső, havas eső és havazás egyaránt várható. A Dunántúlon és az északi hegyekben havas eső, tapadó hó is kialakulhat, síkvidéken többnyire csak vékony hóréteg gyűlhet össze, a hegyekben azonban vastagabb hótakaró sem kizárt. Galériánkban a Magyarország havas tájairól készült fén
Délután újabb havazás érkezik az ország területére, amely vasárnap hajnalig tarthat ki, így a hóréteg további gyarapodására lehet számítani a csúcsokon, ahol akár 20 centi is összejöhet.
A hétvégi havazás következtében a Dunántúlon és a hegyvidéki területeken télies útviszonyokra kell számítani, több helyen hófúvás nehezíti a közlekedést. Bár a friss hó kedvez a téli sportoknak, a hazai sípályák még nem nyitottak meg, a hóágyúzás előkészítése folyamatban van.
Több helyen okoz fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segíteniük kellett a tűzoltóknak szombat délután - közölte a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A havazás miatt négy dunántúli megye számos települése elérhetetlenné vált autóbusszal szombat estére, a legtöbb Zalában - közölte honlapján a MÁV-csoport.
Riasztást adott ki az erős szél miatt a HungaroMet. Az érintett területeken a széllökések sebessége meghaladhatja a 70 kilométer/órát is – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
A havazás nagy gondokat okoz a közlekedésben, egymást érik a koccanások és a komolyabb balesetek. A jelek szerint a megváltozott útviszonyok váratlanul érték a sofőröket. Sorra kapjuk a híreket arról, az ország melyik felében vannak nehézségek, ilyenkor persze azt is érdemes figyelni, mit tanácsolnak, merre lehet haladni, hol számíthatunk nehézsége
Sok a baleset országszerte, rengeteg gondot okozott a havazás, a megváltozott útviszonyokhoz nem minden sofőr tudott alkalmazkodni. Ám könnyen lehet, még csak most jön a neheze számunkra. Erre figyelmeztet a Budapesti Közművek, a cég sajtóközleményt adott ki arról, mi várhat ránk, mire érdemes figyelnünk.
Több helyen okoz fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segíteniük kellett a tűzoltóknak szombat délután. Az egész országban gondot okoz a havazás: az időjárási és útviszonyok miatt szombat estére autóbusszal elérhetetlenné vált Baranya, Somogy, Veszprém és Zala vármegye több települése.
Az ősz utolsó napjai még viszonylag enyhe, barátságos időjárást kínálnak, ám hamarosan megmutatkozik a tél hűvösebb, zordabb oldala. A következő hetekben várhatóan tovább esnek a hőmérsékletek, egyre több helyen indulhatnak fagyos reggelekkel a napok, és akár az első hó is lehullhat. Itt az ideje előkeresni a vastagabb kabátokat, és lassan felkészü
Péntek hajnalban már az országban több felé szakadt a hó. Az ország legmagasabb pontján, a Kékestetőn meg is maradt, és a meteorológusok azt mondják, szombat reggel sokfelé számíthatunk arra, hogy fehér lesz a táj. Azt viszont nem igazán ígérik, hogy karácsonykor az egész országot mesébe illő hó takarja majd. Ezt az élményt, a fehér karácsonyt egyr
Vasárnap is várható havazás az országban. A felhőzet az ország nyugati részében szakadozhat fel. Két vármegyére adták ki a figyelmeztetést a meteorológusok havazás miatt. Győr környékén pedig riasztást a hófúvás veszélye miatt.
Az északkeleti megyékben időszakos gyengülő havazás, hószállingózás még előfordulhat. A szelet viszont egyre nagyobb területen kísérik élénk lökések, így hófúvásra is lehet számítani.
A hétvégi havazás után igazi fordulat következik az időjárásban: a fehér takaró lassan olvadni kezd, és a következő napokban országszerte kiadós esőkre számíthatunk. A télies napokat a nedves, szürke idő váltja fel, a hőmérséklet pedig fokozatosan emelkedik, így a fagyos reggelekre és hideg nappalokra mérsékelt, 3–8 fok körüli hőmérséklet következi
Reagált a BKV a szombat esti esetre: pénzhiány miatt csúszott a probléma teljes megoldása, ezért alakul ki újra és újra kátyú a Lurdy Plazánál. Az autósok kárát a BKV biztosítása fedezi, az úthibát javították.
Bulihangulatban várták a segítséget azok az autósok, akiknek egy kiálló villamossín egymás után hasította ki a gumiját Ferencvárosban szombat este – erről beszélt a Híradónak egy autómentő, aki több károsultnak is segített. Összesen 14 autós járt pórul ugyanott. A BKV azt ígéri, a biztosításuk mindenki kárát megtéríti, és már kijavították az úthibá
Idén korán érkezett a havazás, amely országszerte sok helyen okozott fennakadást a közlekedésben. Az időjárási és útviszonyok miatt szombat estére autóbusszal elérhetetlenné vált Baranya, Somogy, Veszprém és Zala vármegye több települése, több helyen okozott fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segít