Az éjszaka képződött sűrű köd pénteken napközben a legtöbb helyen ritkul, megemelkedik, vagy feloszlik. Estétől főként az Északi-középhegység, illetve a Kisalföld térségében kell ismét sűrű köd kialakulására számítani. A ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat.
Nincs jó hírünk a mai időjárást tekintve: marad a döntően borult, párás, helyenként ködös idő, délen, délnyugaton lehetnek kevésbé felhős, napos tájak, illetve időszakok. A szitálás mellett helyenként gyenge eső is előfordulhat. A délnyugati szelet a déli megyékben kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alaku
Ősszel és télen a legtöbb autós ugyanazzal a reggeli bosszúsággal küzd: bepárásodott szélvédő, jég a tükrön és odafagyott ablaktörlő. Pedig pár trükk és egy kis előrelátás elég ahhoz, hogy a kocsid ne egy jégkunyhóként várjon reggel. Mutatjuk, mire figyelj, hogy időt és ideget spórolj.
Vasárnap már nagyobb területet érinthet a ködoszlató szeles idő, a naposabb déli megyékben 20 fok közelébe melegszik a levegő. Hétfőre megérkezik a front északnyugat felől esővel, záporokkal, sőt helyenként zivatarokkal.
Egy sürgősségi mentőhajó indult megkeresni azt a két horgászt, akik eltévedtek a sűrű ködben a Balatonon és nem tudtak kievezni a partra. Az elveszett horgászokat telefonon próbálták kinavigálni a partra, eredménytelenül, ekkor indultak a vízimentők a segítségükre.
Délnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik a felhőzet, és süt ki a nap, északkeleten, illetve az Északnyugat-Dunántúlon tartósabban borongós, párás maradhat az idő.
Borongós, párás, ködös idővel indul a vasárnap a térségben, majd napközben is marad a borús, helyenként nyirkos idő. Számottevő csapadék estig nem várható, de néhol szitálás előfordulhat. Általában gyenge, mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. Hajnalban 8, kora délután 11 fok körül alakul a hőmérséklet.
Vasárnap hőmérsékleti szempontból éles kettősség várható az országban, amelyben a szélviszonyok játsszák a főszerepet. Míg az ország déli felén a hidegpárna megszűnésével tavaszias idő köszönt be, az északi és északnyugati területeken hűvös, borongós marad a légkör.
A hétvégén nem volt eseménydús Magyarország időjárása, borongós, nyirkos, ködös időnk volt, és csak néha-néha bukkant elő a nap. Számottevő csapadék sem volt sehol, legfeljebb néhol fordult elő némi szitálás, és a déli, délnyugati szél is gyenge maradt. Változást az érkező hidegfront hozhat.
Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Ma szinte mindenhol esős, szeles idő várható. A markáns hidegfront mögött jóval hidegebb levegő érkezik, így ma még enyhébb idő lesz, de a hét közepén sok helyen fagy is valószínű.
Hétfőn még 16 és 22 fokos időre számíthatunk, de mire levonul a front, már csak 5-10 fokot mérhetünk. A lehűlést hozó zivatarokat erős szél és apró szemű jég is kísérheti.
Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak.
Az ősz utolsó napjai még viszonylag enyhe és kellemes időt hoznak, de nemsokára megérkezik a tél hidegebb, keményebb arca. A közelgő hetekben fokozatosan csökken majd a hőmérséklet, egyre gyakoribbá válnak a fagyos reggelek, és akár az első hóesés is megérkezhet. Érdemes tehát elővenni a melegebb ruhákat, és lassan felkészülni a tél beköszöntére.
Ha egy országnak olyan fejlett nemzeti adatszolgáltató központja van, mint Magyarországnak, akkor a mesterséges intelligencia modellek segítségével nagyon pontos előrejelzéseket tehet, hogy mikor, mennyi turista érkezhet. Például most 97 százalékos pontossággal előre lehet vetíteni, hogy hányan lesznek Budapesten decemberben – mondta az InfoRádió A
Hétfőn markáns hidegfront érkezik az országba, amely jelentős időjárás-változást hoz magával. Az előrejelzések szerint erős szél, eső, záporok és zivatarok várhatók, az esti órákban pedig a magasabb területeken akár hópelyhek is megjelenhetnek. A nyirkos, hideg időszak véget ér, helyét egy dinamikusabb légköri rendszer veszi át, amely alaposan felk
A HungaroMet a hétfő délutáni bejegyzését így kezdte: "Tombolnak a zivatarok." A déli országrészben felszakadozott a felhőzet, ami kedvezett a zivatarok kialakulásának – mint írják, a légrétegződés labilissá vált –, így november közepén nyárias időjárási helyzet alakult ki az Alföldön.
Vihar csapott le Magyarország számos területére hétfőn. A zivatarokat olyan látványos időjárási jelenségek is kísérték, amelyek nem fordulnak elő minden nap.
A hazánk felett átrobogó hidegfront nyomában nyugodt, napsütéses lesz az idő, de csak átmenetileg, mert a hét második felétől újból beborul az ég és talán még havazhat is!
A szélerősödéssel és csapadékkal járó hidegfront mögé kerülünk keddre. A nap folyamán már nagyrészt száraz idő várható sok napsütéssel, átlag körüli maximummal, de az ország keleti felén helyenként hózápor is előfordulhat.
Az összefüggő frontfelhőzet és a csapadékzóna délelőtt délkelet, kelet felé levonul, ezt követően jobbára gyengén felhős, napos, száraz idő várható, de a Miskolc-Békéscsaba vonal mentén több gomolyfelhő képződhet, és ott helyenként zápor, hódara-zápor, hózápor is előfordulhat – írja a HungaroMet.
Az éjszaka csendben érkezett: hó borította be hazánk legmagasabb pontját, a Kékest, valamint Bánkútot is, a hidegfronttal érkező lehűlésnek köszönhetően a 1014 méteres hegycsúcs reggelre fehéres árnyalatot kapott.
Havas reggelre ébredt Kékestető és Bánkút, ezzel megérkezett az idei első komoly hidegfront. A sarkvidéki légörvény miatt egyre gyakoribbak a hirtelen lehűlések, miközben a klímaváltozás már évek óta megnehezíti a síszezont Európában. Ausztriától Szlovákiáig idén is készülnek a hóra, a szakértők pedig elárulták, hol és milyen áron lehet síelni a kö