A nagy esőzések miatt teljes szélességében lezárták a 21-es főutat a 28-as kilométernél Pásztó közelében, valamint a 35-ös főutat a 75-ös kilométernél Debrecen-Józsa településen pénteken.
Gáspár Bea Instagram-történetben mutatta be, hogy hogyan zúdult el a házuk mellett a nagy csapadékmennyiségtől felduzzadt patak, ami kicsivel később a kertjükbe is betört.
Neszmély és Süttő között péntek délután ismét elöntötte a vasúti pályát a hordalék, ezért a két Komárom-Esztergom vármegyei település között nem közlekedhetnek a vonatok – közölte a Mávinform.
A Balaton átlagos vízállása 5 centimétert emelkedett az elmúlt 4 nap alatt, s péntekre elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet a vizugy.hu adatai szerint.
Hömpölygött a víz az utcákon, patakok léptek ki a medrükből és két emberéletet is követelt a heves, szélsőséges időjárás csütörtökön Heves vármegyében, de Nógrád vármegyét sem kímélte a kegyetlen vihar. Mutatjuk!
Újból erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amely mellett legalább néhány órás napsütés is várható. Több helyen lehet zápor, illetve felhőszakadással kísért zivatar is. Szélerősödés csak zivatar környezetében lehet.
Megint rengeteg esőt kapunk a nyakunkba, 20-50 milliméter is lehullhat egy-egy helyen. A zivatarok környezetében viharos szélre és jégesőre is számítani lehet.
Az elmúlt öt nap során Kékestetőn 169,4 milliméter eső esett, míg Szolnokon csak 0,1 milliméter - ismerteti az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán szombaton.
A magyar fürdők átvészelték az energiaválságot, de az időjárás és a kiutazási láz miatt egyre kevesebben látogatják. Minden eddiginél mélyebben kell majd zsebbe nyúlni, ha a hazai strandokat látogatnánk.
A hétvége mindkét napján, leginkább a délutáni órákban várható nagy eső az ország jelentős részén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat egyes fokozatú, citromsárga riasztást adott ki az ország jelentős részére zivatar, valamint kisebb részére felhőszakadás miatt.
Habár az e heti időjárás nem éppen ezt támasztja alá, de tagadhatatlan, hogy beköszöntött a nyár, és ezzel együtt egyre inkább telnek meg a strandok és egyre lengébb öltözet a kényelmes.
Encsen reggel óta lehullott 52 mm csapadék, de Budapest több kerületében is 30-40 mm eső ömlött néhány óra alatt. A katasztrófavédelem munkatársai még villamosról is utasokat mentettek. A klímakutató úgy véli, hiába a nyár eleji esőzések, Magyarország felmelegedése továbbra is folytatódik.
Az intenzív zivatarokat több helyen is jégeső kísérte. Az előrejelzés szerint az éjszaka sem csillapodik az időjárás, az ország déli felére sárga riasztást adtak ki.
Szárazabbá válik az időjárás a jövő hét elején és országszerte több órás napsütés várható, de a hőmérséklet csúcsértéke némileg visszaesik, a legmelegebb órákban 20 és 25 Celsius-fok között várható. A szél több helyen megélénkül, néhol erős lehet. A hét második felében ismét visszatér a borult idő, többfelé lehet zápor, zivatar.
A csapadékos májusi és június eleji időjárás miatt a megszokott párolgás helyett tovább nőtt tavaink vízszintje – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella azt is megismételte, pár napon belül dönthetnek arról, hogy szükség van-e a Sió-csatornán leereszteni a Balaton egy részét.