Nem lesz sok változás az időjárásban, a gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk és már csak a keleti, délkeleti határ mentén fordulhat elő egy-egy zápor, zivatar.
A keddi időjárás nem sok jót tartogatott, amit a miskolci 35-ös buszjárat utasai igencsak megszenvedtek. Egy, az internetre felkerült videón jól látszik, hogy szó szerint bokáig merülnek a vízbe az utasok, menet közben hullámzik víz a lábuk alatt.
Azt javasolják, hogy ha lehetséges, 11 és 15 óra között kerüljék az emberek a napozást, és használjanak vállat takaró pólót, szalmakalapot, illetve fényvédő krémet.
A jó időnek köszönhetően már 20-21 fokos a Balaton vize, a Velencei-tóé pedig csütörtök kora délután Agárdnál a 24 fokot is elérte. Ez azt jelenti, hogy a bátrabbak már most is nyugodtan megmártózhatnak hazánk legnagyobb tavaiban.
A jövő héten is kora nyárias idő várható, sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden többfelé, a hét többi napján elszórtan lehet zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Suhajda Szilárd keresésére indított mentőcsapat amilyen gyorsan csak lehetett átkutatta azt a helyet, ahol utoljára látták, de nem találták meg. Vasárnapra helikopteres felderítést terveztek a hegyoldal fölött, hogy továbbra nyomokra bukkanjanak, de az időjárás miatt a gép nem tudott fölszállni.
Pünkösdhétfőn is marad a kellemes, napos időjárás, a nyárias meleg, ám hirtelen záporokkal és zivatarokkal is számolnunk kell. De a 30 fokot így is megközelíti a legmagasabb hőmérséklet.