Sötét fellegekkel, rémisztő képet festve jelent meg nemrég a hazánkba megérkező zivatarlánc. A viharok először Dunántúl déli és délnyugati tájait érték el, majd a Balaton térsége következett.
A Széchenyi 2020 program keretében 386 millió forintból korszerűsítették Táton a település kertvárosi részének csatornahálózatát, több mint három kilométeres szakaszon – tájékoztatta a megyei területfejlesztési társaság az MTI-t.
Jól jött az elmúlt napok csapadékos időjárása a mezőgazdaságnak - nyilatkozta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Szántóföldi Növénytermesztési és Beszállítóipari Osztályának elnöke.
Szombaton és vasárnap már 30 fok körüli maximumok lesznek napközben. Addig azonban még a heves esőzések és zivatarok miatt is figyelmeztetés van érvényben több megyében.
Elképesztő állapotok uralkodnak Nógrádsipeken. A településen villámáradások okoztak hatalmas károkat, a víz térdig ért, nagyjából 300 ház és 600 ember került veszélybe. A falu egy völgyben fekszik, ezért a magas területekről nagy sebességgel zúdult le az áradat – derült ki az RTL Híradóból.
Az elmúlt napok heves esőzései bizony a természetet is megbolygatták. Az áradásokkal, esővíz-felhasználással kapcsolatos kérdéseinkre Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője válaszolt.
Hosszú idő után ma végre jobbra fordul az időjárásunk. Kellemes tavaszias idő várható, 20 fok feletti maximumokkal, az ország legnagyobb részén nem lesz csapadék.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta, hogy az elmúlt időszakban lehullott csapadék következtében nagyon sokfelé alakult ki árhullám, de kritikus helyzet sehol. A nagyobb magyarországi folyókon az állami védvonalak között folynak le az árhullámok, rendkívüli helyzetre nem számítanak.
Míg a hét eddigi részében esős időjárás tombolt, az intenzív csapadékot korai nyárias meleg fogja váltani a hét végén. Akár 29 Celsius-fok is lehet, ám a napsütéssel komoly veszély is érkezik, vigyázzanak!
Szombat délután már 30 fok körül lesz a hőmérséklet, viszont több helyen is nagyon erős lesz az UV-B sugárzás. Akár 15 perc alatt is le lehet majd égni.
A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban, az érkező vizet ahol lehet, a hullámtérbe vezetik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Berobban a nyár - így foglalja össze a lényeget az OMSZ. Bővebben: a hűvös, csapadékos időszak véget ért, a hétvégén meleg, napos időre számíthatunk; zápor, zivatar pedig csak kevés helyen alakulhat ki.
Általában sok napsütésben lesz részünk a kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Néhol záporeső, esetleg egy-egy zivatar nem zárható ki. Az északkeleti, keleti szelet már nagyobb területen kísérhetik élénk lökések.