Éjszaka egy markáns hidegfront érte el hazánkat észak felől, amelynek hatására egyre többfelé viharossá fokozódik a szél. Hétfőn napközben azonban már fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, emellett pedig a legtöbb helyen sok napsütésben lesz részünk.
Változó felhőzet és vad hőmérsékletek várhatóak. Éjszaka nyugaton csökken, északkeleten átmenetileg megnövekszik a felhőzet, északon néhol kisebb eső előfordulhat. Kedden kezdetben túlnyomóan napos idő lesz, majd délután egyre több felhő várható, napközben helyenként, estétől északnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső. Estére mindenü
Csapadékvíz-elvezető csatornarendszert építenek ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaigaron, Tiszaderzsen és Tiszaszentimrén. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, összesen több mint 900 millió forint támogatásból megvalósuló beruházások a tervek szerint ez év végére készülnek el – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Meg
Kezdetben túlnyomóan napos idő lesz, majd délután egyre több felhő várható, estétől északnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső - derül ki az Agrárszektor keddi (2020.02.25.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakar
A késő esti órákban markáns hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására ismét megerősödik a szél és helyenként az ég is megdördülhet, de a hétfőihez hasonló szélviharra ezúttal nem kell számítani.
Eddig tartott a napos idő. Esős, szeles idő várható szerdán. Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható, néhol kisebb eső lehet. Éjszaka északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor, néhol zivatar. Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé valószínű eső, záp
Szerdán hidegfront érkezik, sok csapadékkal, néhol zivatarral – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzésében. Zivatarveszély miatt több megyére figyelmeztetést adtak ki szerdára. Azt írták: szerdára virradó éjszaka északnyugat felől hidegfront érkezik, majd vonul át az országon, intenzív csapadékzónáva
Az OMSZ figyelmeztet, hogy ismét rossz idő várható. Szerdán hidegfront érkezik, sok csapadékkal, néhol zivatarral – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a kedden eljuttatott veszélyjelzésében. Zivatarveszély miatt több megyére figyelmeztetést adtak ki szerdára. Azt írták: szerdára virradó éjszaka északnyugat felől hidegfront érkezik, majd v
Zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.
Szerdán hidegfront érkezik, sok csapadékkal, néhol zivatarral - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzésében. Zivatarveszély miatt több megyére figyelmeztetést adtak ki szerdára.
A szél többnyire erős, zivatarok környezetében akár viharos is lehet. Jellemzően eső várható, de az intenzívebb gócokban jégdara (apró szemű jég) is hullhat.
Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, átmeneti felszakadozások inkább csak délen lehetnek. Sokfelé várható eső, zápor, a déli megyékben helyenként zivatar is. Északnyugatira fordul, megélénkül, néhol meg is erősödik a szél. A csúcshőmérséklet általában 7 és 10 fok között valószínű, de délen, délkel