2020. október 11. vasárnap

okt. 11
11:03
Ilyenek az októberi időjárási kilátásaink, a hónap utolsó hete nagy meglepetést tartogathat (Háziállat)
A meteorológiai szolgálat vasárnap délelőtt délelőtt azt írta a Fecebookon, hogy megnézték, hogy az Európai Középtávú Előrejelző Központ legfrissebb valószínűségi és anomália (átlagtól való eltérés) előrejelzései alapján milyen jellegű(!) időnk lesz a következő két hét során. - október harmadik hetében (12-18) kiadós esőkre és nagy hőmérséklet-k
okt. 11
11:27
Kiadós esőre figyelmeztetnek az ország nyugati felén (Háziállat)
Intenzív csapadékzóna érkezik vasárnap késő este, nyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső. Több helyen 20 millimétert meghaladó mennyiség hullhat.
okt. 11
12:57
Esős, borús, őszies hetünk lesz (Háziállat)
A hét elején a nappali hőmérsékletek csúcsértéke a 23 Celsius fokot is elérheti, a hétvége felé ez már inkább 18 fok lesz, az éjszakák pedig már valódi őszi időt mutatnak. Az országosan előforduló esők mellett a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet országos átlaga 8-11 fok között várható.
okt. 11
13:24
Figyelmeztetés országszerte! A jövőheti időjárás nagy meglepetéseket hoz majd (Blikk)
Lesznek változások!
okt. 11
14:15
Figyelem, brutális esőzések jönnek! (Háziállat)
Vasárnap az ország északi és nyugati felén egy hidegfront miatt helyenként számíthatunk esőre, záporokra, majd a délutáni, esti óráktól nyugat felől egyre többfelé. Délkeleten, keleten még szakadozottabb lehet a felhőzet, kisüthet a nap. A Dunántúlon és északon feltámad az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 11 és 21 fok között alakul, nyu
okt. 11
15:33
Rengeteg esőt kapunk a nyakunkba, és nem ez az egyetlen kellemetlenség (Infostart)
Lehűlés is várható, egyre kevesebb helyen lesznek 20 Celsius-fokos maximumok, helyenként hajnalban már fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
okt. 11
15:45
Szeles, esős idő keseríti meg az életünket a héten (Háziállat)
Kiadós eső várható hétfőn és kedden, az ország középső részén fog esni a legtöbb – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hétfőn reggel, kora délelőtt a Dunántúlon és középen lehet eső, zápor, később a középső és keleti megyékben várható intenzívebb csapadék. A legtöbb eső a középső országrészben valószínű, a Dunántúlon időnként vihaross
okt. 11
16:51
Ma éjjel kialakulhatnak az első hópelyhek (Háziállat)
A front nyomában az ország egyes nyugati területein fagypont alá csökkenhet a hőmérséklet, az eső hóval keveredhet.
okt. 11
18:51
Végleg búcsút inthetünk az idei vénasszonyok nyarának (Háziállat)
Végleg búcsút inthetünk az idei vénasszonyok nyarának. Már ma éjszaka kiadós eső érkezik nyugatról. A Dunántúlon helyenként az egyhavi csapadéknál is több eshet, a záporokat, zivatarokat erős szél kíséri. Lehűl a levegő, legfeljebb 15 fok lehet. A Kőszegi-hegység magasabb pontjain még havas eső is eshet.
okt. 11
19:21
Kiadós esőket, viharos szelet hozhat a jövő hét (Háziállat)
A Köpönyeg.hu előrejelzése.

2020. október 12. hétfő

okt. 12
0:06
Teszteltük, mennyit látnak belőlük az autósok: ezért fontos, hogy láthatóvá tegyük gyerekeinket az őszi homályban (Blikk)
Magyarország ― Harry Potter varázsköpenyében volt képes láthatatlanná válni, itthon viszont ugyanehhez nem szükséges semmiféle mágia. A héttől kezdődő szutykos, esős időjárásban az iskolából hazainduló gyerekek hókuszpókusz nélkül is láthatatlanok lehetnek a szürkületben az autósok számára, ha kabátjuk, nadrágjuk beleolvad az őszi homályba.
okt. 12
4:42
El fogunk ázni, figyelmeztetést is kiadtak (Infostart)
Hétfő estig egy frontrendszer alakítja a Kárpát-medence időjárását: hullámot vet, mozgása lelassul, emiatt néhol jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás.
okt. 12
6:18
Nos, ez az a reggel, amikor nem érdemes kikelni az ágyból: hideg eső, viharos szél, borús nap (Háziállat)
Erős szél, kiadós eső és lehűlés jellemzik majd a jövő hét elejének időjárását. Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég – olvasható a meteorológiai szolgálat honlapján. Sokfelé várható eső, a Tiszántúlon erre főként délutántól lehet számítani. Eközben a nyugati megyékben a délután folyamán átmenetileg megszűnik a csapadék. A Dunántúlon mege
okt. 12
6:24
Lehűlés jön, esős, szeles időre figyelmeztetnek (Háziállat)
Egy frontrendszer alakítja a Kárpát-medence időjárását, a héten lehűlés kezdődik.
okt. 12
7:18
Ez még csak a kezdet: rengeteg eső zúdulhat az országra a napokban, már a riasztást is kiadták (Blikk)
Szükség lesz ma az esernyőkre, hiszen az egész országban eső várható, többnyire pedig felhős, borult lesz az ég.
okt. 12
7:24
Rengeteg eső jön, erős széllökések is lesznek: riasztást adtak ki a fél országra (SzMo)
Ha az ország középső részében élsz, ne indulj el otthonról esernyő nélkül.
okt. 12
7:36
Rengeteg eső jön, erős széllökések is lesznek: riasztást adtak ki a fél országra (Háziállat)
Ha az ország középső részében élsz, ne indulj el otthonról esernyő nélkül.
okt. 12
9:18
Több napig felettünk időzik egy ciklon (Háziállat)
A hét első felének időjárását egy mediterrán ciklon határozza meg, amelynek hatására sok felhő lesz felettünk és gyakran kell csapadékra is számítani.
okt. 12
10:18
Országszerte borús, esős időnk lesz (Háziállat)
Erősen felhős, borult idő várható hétfőn. Országszerte esőre, záporesőre, a Tátra hegyvonulatain pedig havazásra lehet számítani. Nyugat- és Közép-Szlovákiában a kiadós esőzések mellé lehűlés is párosul.     A legmagasabb nappali hőmérséklet mindössze 7 és 13 Celsius-fok között alakul, de Zemplénben akár 19 fok is lehet. Gyenge lesz a légmozgás, vi
okt. 12
14:24
Van, ahova már megérkezett a tél: havazott a szomszédainknál, Ausztriában és Szlovéniában is (SzMo)
Nálunk eső esik, az Alpokban hó.
okt. 12
15:24
Megérkezett a hó a szomszédokhoz (Háziállat)
Kiadós havazást hozott a nálunk komoly esőzést okozó mediterrán ciklon a szomszédos országok hegységeibe. Gyönyörű a látvány: (Triglav-Kredarica,...
okt. 12
15:30
Jönnek az első fagyok, már nem csak a hegyekben lesz nulla fok alatti hőmérséklet (SzMo)
Az ország leghidegebb és legmelegebb pontja között akár 20 fok különbség is létrejöhet. A magasabb helyeken havas eső, hó is hullhat.
okt. 12
15:42
Jönnek az első fagyok, már nem csak a hegyekben lesz nulla fok alatti hőmérséklet (Háziállat)
Az ország leghidegebb és legmelegebb pontja között akár 20 fok különbség is létrejöhet. A magasabb helyeken havas eső, hó is hullhat.
okt. 12
15:54
Szeles, csapadékos őszi időnk lesz kedden (Háziállat)
Mindössze 6 és 13 fok között alakul a csúcshőmérséklet.
okt. 12
16:00
Van, ahova már megérkezett a tél: havazott a szomszédainknál, Ausztriában és Szlovéniában is (Háziállat)
Nálunk eső esik, az Alpokban hó.
okt. 12
16:12
Jönnek az első fagyok, a hegyekben havazhat is (Háziállat)
Kedden az ország leghidegebb és legmelegebb pontja között akár 20 fok különbség is lehet.
okt. 12
17:18
Nagy esők jönnek, már másodfokú figyelmeztetést adtak ki (Infostart)
Marad a sok csapadék, nagy területen lesz erős az északnyugati szél. A Kisalföldön, az Alpokalján, a Dunántúli-középhegységben és a Zemplénben is óvatosan!
okt. 12
19:06
Hűvös, szeles idő vár ránk (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 6 és 13 fok között várható.
okt. 12
20:54
Kiadták a másodfokú riasztást: nem sok köszönet lesz abban, ami kedden vár ránk (Háziállat)
Kiadta az OMSZ keddre a narancssárga, azaz másodfokú riasztást, mivel az ország egyes területein erős széllökésekre és heves esőzésre lehet számítani.

2020. október 13. kedd

okt. 13
0:06
Lecsap a vihar! Erős széllökések, sok eső, lehűlést hoz a mai nap (Blikk)
Kiadták a riasztást.
okt. 13
0:10
Kiadták a másodfokú riasztást: nem sok köszönet lesz abban, ami kedden vár ránk (Blikk)
Kiadta az OMSZ keddre a narancssárga, azaz másodfokú riasztást, mivel az ország egyes területein erős széllökésekre és heves esőzésre lehet számítani.
okt. 13
0:12
Táncoltak a felhők a pécsi TV-torony fényében (Háziállat)
A TV-torony kivilágítása látványos színekbe öltöztette a felhőket.
okt. 13
4:42
Megint bőrig ázhatunk, több dolog miatt is figyelmeztetést adtak ki (Infostart)
A Kárpát-medence időjárását eleinte még csak a hullámzó front, majd egyre inkább a Kárpátok fölött elvonuló mediterrán ciklon alakítja, emiatt több helyen kell kiadósabb esőre számítani.
okt. 13
5:42
Kellemetlen lesz a kedd (Háziállat)
Kedden ismét borongós, lehangoló lesz a nap, továbbra sem pihenhet szervezetünk. További sok eső és erős szél várható, és a hőmérséklet is alacsony marad!
okt. 13
5:54
Kedden még kiadós esőkre és erős szélre kell számítanunk (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 16 fok között alakul.
okt. 13
6:00
Viharos szél, és eső, csúnya időre ébredt az ország, mi várható ma? (Háziállat)
A Dunántúl kiterjedt részén viharos a szél, és intenzív a csapadék, mire számíthatunk a folytatásban? A mai napot egy ciklon csapadékrendszere határozza meg, amely tőlünk jelenleg délkeletre örvénylik, azonban a nap folyamán keleti irányból körbeszaladja az országot a ciklon magja. Habár jelenleg a legintenzívebben délnyugaton esik az eső, a nap fo
okt. 13
6:54
Jobban teszi, ha ma otthon marad! Kiadták a másodfokú riasztást, bármikor ránk szakadhat az ég (Blikk)
Nem kegyelmez az időjárás, hatalmas mennyiségű csapadék eshet a következő napokban.
okt. 13
7:00
Jobban teszi, ha ma otthon marad! Kiadták a másodfokú riasztást, bármikor ránk szakadhat az ég (Háziállat)
Nem kegyelmez az időjárás, hatalmas mennyiségű csapadék eshet a következő napokban.
okt. 13
7:12
Narancsszínű veszedelem: kiadták a figyelmeztetést az ország északkeleti részére (Háziállat)
A nagy mennyiségű csapadék veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az ország nagy részén. Néhány megyében erős szélre is figyelmeztetnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: az ország felett lévő csapadékzóna – főként a keleti, északkeleti és északi tájakon – kia
okt. 13
7:30
Másodfokú riasztást is kiadtak a sok eső miatt: ma is ázni fog az ország nagy része (SzMo)
Északkeleten több mint 30 mm eső is eshet 24 óra alatt, míg a Dunántúlon az erős szél okozhat gondot.
okt. 13
7:33
Nem tágít az ítéletidő: kiadták a riasztást - erre kell számítani a héten (Ripost)
Szeles, gyakran csapadékos őszi idő lesz a héten.
okt. 13
7:36
Kiadták a riasztást: durva esőt, viharos szelet kapunk a nyakunkba (Háziállat)
Kedden többfelé várható ismétlődő eső, zápor, több helyen jelentős mennyiség eshet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 16 fok között alakulhat. Túlnyomóan borult lesz az ég, és többfelé várható ismétlődő eső
okt. 13
7:42
Folytatódik az ítéletidő! Első és másodfokú riasztás van érvényben (Metropol)
Néhány megyében erős szélre is figyelmeztetnek.
okt. 13
7:42
Másodfokú riasztást is kiadtak a sok eső miatt: ma is ázni fog az ország nagy része (Háziállat)
Északkeleten több mint 30 mm eső is eshet 24 óra alatt, míg a Dunántúlon az erős szél okozhat gondot.
okt. 13
8:48
Első- és másodfokú figyelmeztetések a sok eső miatt (Háziállat)
Csapadék veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az ország nagy részén.
okt. 13
8:50
Kiadták a figyelmeztetést: rengeteg csapadék hullik kedden, viharos szél társul hozzá (Háziállat)
Kiadták a figyelmeztetést: rengeteg csapadék hullik kedden, viharos szél társul hozzá
okt. 13
9:18
Figyelmeztetés: kelet és északkelet ázik és fázik (Háziállat)
Kiadós csapadék és kellemetlen szél.
okt. 13
9:24
Hidegre és akár 20 milliméter esőre is számíthatunk Komárom-Esztergomban (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott Komárom-Esztergom megyében eső miatt.
okt. 13
10:00
Kiadós eső, szerdán a hegyekben havas eső! (Háziállat)
Kedden borult időre számíthatunk sokfelé újabb kiadós mennyiségű...
okt. 13
14:00
Csütörtökön újabb csapadék érkezik (Háziállat)
Újabb mediterrán ciklon érkezik a hét negyedik napján, többfelé ismét kiadós eső hullhat.

Keresés