A derült éjszakát követően pénteken változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok követik egymást, és a déli óráktól a Dunántúlon nyugat felől helyenként, majd este, késő este már az ország középső harmadán is előfordulhat néhol eső, futó zápor.
Délelőtt még derült vagy gyengén felhős lesz az ég, majd a késő délelőtti, déli óráktól az ország északkeleti, északi területein gomolyfelhők képződnek, emellett nyugat felől a délután során kétszer is erősen megnövekszik a felhőzet.
Pénteken északnyugat felől egyre inkább egy magassági teknő húzódik térségünk fölé, emiatt felhősebb időre, és helyenként kisebb mennyiségű csapadékra is számítani lehet.
Magyarország - Záporokra, zivatarokra készülhetünk pénteken, főként az ország nyugati, északnyugati részén növekszik meg a felhőzet. A mérsékelt keleti, északkeleti szelet délkeleten élénk lökések kísérhetik, délután 23-28 fok várható.
A hét vége időjárását egy újabb hidegfront határozza meg, majd a hét elejére megnyugszik az idő és intenzív melegedés kezdődik. A hét közepén ismét 30 fok feletti hőmérséklet várható.
Szombat estig a Kárpát-medence fölé váltakozó nedvességtartalmú, hűvös, eleinte stabil, majd egyre labilisabb rétegződésű levegő érkezik. Folytatódik az ilyenkor megszokottnál kissé hűvösebb idő.
Szombat estig a Kárpát-medence fölé váltakozó nedvességtartalmú, hűvös, eleinte stabil, majd egyre labilisabb rétegződésű levegő érkezik. Folytatódik az ilyenkor megszokottnál kissé hűvösebb idő.
Egyre inkább a tőlünk nyugatra elhelyezkedő magasnyomás peremén érkező váltakozó nedvességtartalmú, egyre hűvösebb, szombaton kissé labilisabb rétegződésű léghullámok alakítják térségünk időjárását. Ma főként a Dunántúlon lehet kisebb eső, holnap északon több, délen kevesebb helyen alakulhat ki zápor, zivatar.
Nyugat felől átmenetileg egyre több felhő érkezik, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lesznek. Főként a Dunántúlon valószínű kisebb eső, zápor. Péntek éjszaka változóan felhős lesz az ég, eleinte néhol, elsősorban délen, majd hajnalban északnyugaton fordulhat elő eső, záporeső.
Az északi megyékben kevesebb, másutt több napsütésre számíthatunk, szórványosan várható zápor, zivatar. Késő délutántól gyengül a csapadékhajlam, és egyre több helyen a felhőzet is csökken - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az északi megyékben kevesebb, másutt több napsütésre számíthatunk, szórványosan várható zápor, zivatar. Késő délutántól gyengül a csapadékhajlam, és egyre több helyen a felhőzet is csökken - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Feltámad az északnyugati szél, és szórványosan alakulhat ki lokális csapadék. A záporok mellett főleg északon, északkeleten és a nyugati határ közelében fordulhatnak elő zivatarok. Délután azért 22-28 fok is lehet, délkeleti maximumokkal. Hidegfronti hatást érzékelhetünk. (Időkép)
Szombaton szórványosan számíthatunk lokális csapadék kialakulására. A záporok mellett, leginkább északon, északkeleten és a nyugati határ közelében fordulhatnak elő zivatarok. Feltámad az északnyugati szél. Délután 22-28 fokot mérhetünk, délkeleti maximumokkal. Hidegfronti hatás várható. – írja az Időkép. (A címoldali illusztráció forrása: Pixabay
Bizony jó ideje már nem lehet feltétel nélkül bízni a nyári melegben: évek óta minden nyáron vannak esős, felhős, kifejezetten őszi időjárású napok, hetek.
Elsőfokú riasztást adott ki felhőszakadások veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország keleti részére. Az érintett területeken rövid idő alatt akár húsz milliméternél is több eső eshet.
Elsőfokú riasztást adott ki felhőszakadások veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország keleti részére. Az érintett területeken rövid idő alatt akár húsz milliméternél is több eső eshet.
Szombat este helyenként még eshet, vasárnap gomolyfelhős-napos, többfelé szeles idő várható, hétfőn napsütéses. A hőmérséklet még nem éri el a 30 fokot.
A mai napon megszűnik a hideg levegő utánpótlása, egyre inkább anticiklon alakítja időjárásunkat. Holnaptól ismét egyre melegebb léghullámok érkeznek hozzánk.
A következő napokban egyre melegebb levegő éri el térségünket, és többnyire anticiklonális hatások érvényesülnek. A még mindig kissé hűvös hajnal után hétfőn már néhány fokkal erősödik a nappali felmelegedés, kánikulai melegre a hét közepétől számíthatunk.
Melegszik az idő a következő napokban: ismét 30 Celsius-fok feletti maximumok várhatók, pénteken akár 37 fok is lehet. Sok lesz a napsütés, a hét második felében lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
- Melegszik az idő a következő napokban: ismét 30 Celsius-fok feletti maximumok várhatók, pénteken akár 37 fok is lehet. Sok lesz a napsütés, a hét második felében lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Melegszik az idő a következő napokban: ismét 30 Celsius-fok feletti maximumok várhatók, pénteken akár 37 fok is lehet. Sok lesz a napsütés, a hét második felében lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Valljuk be - legtöbbször nem is azért eszünk, mert valóban éhesek vagyunk, hanem azért, hogy növeljük a komfortérzetünket. A stressz, az időjárás, a napszakok mind hatással vannak arra, hogy mennyit eszünk.