A napokban az iskolás gyerekek szüleire záporoznak a kiadások. Miközben a tanszerek és a tanévkezdési feladatok listáját pipálgatják, ezekre olyan forrásból is szerezhetnek pénzt, amiről sokan nem is tudnak. Az iskolakezdésre felhasználhatják az egészségpénztári megtakarításukat, a gyermeküknek nyitott bankszámlával pedig további tízezreket zsebelh
2026 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 754 700, a nettó átlagkereset 529 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,1, a nettó átlagkereset 9,4, a reálkereset pedig 7,6%-kal múlta felül az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset emelkedése többek között a családi kedvezmény, illetve az anyákat érintő kedvezmény
Horvátországban 1,7 százalékra lassult a gazdasági növekedés a második negyedévben az első negyedévi 2,2 százalékról, ami a leggyengébb ütem 2020 negyedik negyedéve óta. A GDP ennek ellenére már a huszonkettedik egymást követő negyedévben bővült. A háztartások fogyasztása jelentősen visszaesett, míg az export és az import egyaránt növekedésnek indu
9,6 milliárd forintos adózás utáni számviteli nyereséggel zárta az év első felét a Gránit Bank egyedi (nem konszolidált) szinten, ez 9,6%-kal elmarad az egy évvel korábbitól. A második negyedévben ebből elért 3,0 milliárdos profit 39,2%-os csökkenést jelent. Bár éves összevetésben tovább növekedett a bank, áprilisi elejétől június végéig jelentős c
A Revolut megkezdte első saját márkás stablecoinjának, az EURR-nek a bevezetését Európában. Az euróhoz kötött token indulása nemcsak egy új kriptoterméket jelent a fintech kínálatában, hanem jól illeszkedik abba az átrendeződésbe is, amelyet a MiCA-szabályozás indított el az európai stablecoinpiacon. Közben a Revolut végleg kivezeti a Tether USDt-j
A nyár végével a sütőtökök fejlődése az egyik legfontosabb szakaszához érkezik: a termések tovább gyarapodnak, keményedik a héjuk, húsukban pedig emelkedik a szárazanyag- és cukortartalom.
A kormány 120 ezer forintra emeli az öregségi nyugdíj legkisebb összegét januártól - erről Magyar Péter miniszterelnök csütörtök délelőtt tett közzé videót. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az emelés több százezer nyugdíjas havi jövedelmére lesz hatással, sokaknak akár a duplájára is emelkedhet a nyugdíja.
Rövid, intenzív és rendhagyó történetekben idézi meg a magyar történelem sorsfordító pillanatát a Történelmi miniatűrök című új televíziós formátum az M5 kulturális csatornán. A jeleneteket egyetlen snittben rögzítették.
Olaszországot csütörtöktől újabb, idén már az ötödik hőhullám sújtja. Az Észak-Afrikából érkező forró légtömeg több déli területen 40 °C fölé tornássza a hőmérsékletet, Rómában pedig 38 °C-ot is mérhetnek. Az enyhülés a hétvégén kezdődhet - írta meg a Wanted in Rome.
Gázömlés miatt leállították a vonatközlekedést Nagymarosnál a szobi vasúti fővonalon csütörtök délután – közölte a Mávinform. A Kismaros-Szob szakaszon késések vannak, a G70-es és Z70-es vonatok csak a Nyugati pályaudvar és Verőce között járnak, a nemzetközi vonatok várakoznak. A lezárás a közúti közlekedést is érinti, így a vonatpótló buszok szerv
A poloskák szívogatása jelentős problémát okozhat a házikertben nevelt paradicsom és paprika esetén. A petecsomók eltávolítása, a megelőző fizikai védekezés, valamint a természetes ellenségek támogatása mind hozzájárulhat ahhoz, hogy csökkentsd a kártételt és egészséges termést takaríthass be.
A Magyar Fejlesztési Bank vállalta a Demján Sándor Tőkeprogram feltételeinek megfelelő 145 vállalkozás finanszírozását, és négy hónappal meghosszabbította a befektetési időszakot. A 43,9 milliárd forintos második forrásrészlet folyósítása azonban egyelőre várat magára: az MFB az MKIK Tőkealap-kezelőnél történt vezetőváltás után előbb ellenőrizni kí
Júniusban a versenyszférán belül több alágazatban 6, sőt ennél is csekélyebb mértékben nőttek a bérek. Az összesített adatok szerint a vállalkozásoknál a korábbi hónapokban látott két számjegyű dinamikával szemben a nettó átlagkereset 8,9 százalékkal nőtt.
Egy francia bíróság először ismerte el, hogy a kozmikus sugárzás szerepet játszhat a légiutas-kísérők daganatos megbetegedéseiben. A döntés nemcsak az érintett dolgozónak jelent áttörést, hanem más, hasonló keresetek előtt is utat nyithat - tudósított a BBC.
A tiszta átállás társadalmi költségeinek enyhítésére közel 5 milliárd eurót mozgósíthat Görögország az Európai Bizottság által most jóváhagyott program keretében. Az eddigi legnagyobb nemzeti Szociális Klímatervből több százezer háztartást, közlekedőt és mikrovállalkozást készítenének fel az ETS2 bevezetésére.
Az üzleti életben a döntések meglepően nagy része sokszor nem is a tárgyalótermek steril falai között születik meg, hiszen a közös étkezések vagy a hasonló, kötetlenebb gasztronómiai programok olyan hangulatot teremtenek, ahol a partnerek könnyebben megnyílnak egymás felé. Egy kellemes helyszínen eltöltött reggeli vagy akár csak egy közös kávészüne
Gázömlés miatt csütörtök délután leállították a vonatközlekedést Nagymarosnál a szobi vasúti fővonalon – közölte a Mávinform. A Kismaros-Szob szakaszon közlekedő vonatok késtek, a G70-es és Z70-es járatok csak a Nyugati pályaudvar és Verőce között közlekedtek, a nemzetközi vonatok pedig várakozni kényszerültek. A lezárás a közúti és a Volán-közleke
Vannak szavak, amelyekkel egyre gyakrabban találkozhatunk a hírekben, a közösségi médiában vagy éppen hétköznapi beszélgetésekben, mégsem biztos, hogy elsőre pontosan tudjuk, mit jelentenek. A Google keresési adatai alapján most ismét olyan kifejezésekből válogattunk, amelyek sokak kíváncsiságát felkeltették az elmúlt időszakban. Ma már elég lenne
Az altcoin szezon egy olyan piaci fázist ír le, amikor a tőke a bitcoinból a kisebb kapitalizációjú tokenekbe áramlik, jelentős és átfogó hozamot termelve az altcoinok számára, nem pedig elszigetelt pumpálások révén. Az elemzők működésileg úgy definiálják, hogy egy érme az index szempontjából „altcoinnak” számít, ha a bitcoinon kívül kereskedhető t
Csütörtökön két jelentős budapesti egészségügyi intézmény, a Honvédkórház és az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatóját is váratlanul menesztették. Míg az utóbbi intézmény esetében szeptember 1-jével, indoklás nélkül vonták vissza a több mint tíz éve hivatalban lévő vezető megbízását, a Honvédkórház igazgatójának leváltása egyelőre még nem nyilvános, ám
Augusztus második felében továbbra is a meleg, száraz időjárás és a csapadékhiány volt meghatározó, amelyet csak átmeneti lehűlések és elszórt záporok, zivatarok szakítottak meg.
Csütörtökön alakult ki az Atlanti-óceán felett a Dolly trópusi vihar, amely a 2026-os atlanti hurrikánszezon negyedik elnevezett vihara. A rendszer egyelőre messze jár a szárazföldtől, a hétvégén azonban már esőzéseket hozhat a Kis-Antillák térségébe - jelentette a CBS.
Nepál és Kína egyaránt újabb árvízveszélyre figyelmeztetett a Himalájában, miután a két ország határának mindkét oldalán egy-egy gáttó alakult ki. Ezek átszakadása komoly fenyegetést jelent abban a térségben, ahol a hét elején bekövetkezett pusztító áradás következményeivel még javában küzdenek.
Szeptember 7-ig jelentkezhetnek az őszi érettségi vizsgákra azok, akik októberben és novemberben szeretnének vizsgázni. A jelentkezők többféle vizsgatípust választhatnak, többek között rendes, szintemelő, ismétlő, javító és előrehozott érettségit is tehetnek.
Nem most tudta meg, hogy agydanagata van, de először beszélt róla a Dawson és a haverok sztárja, Busy Philipps. A színésznő egykori kollégája, James Van Der Beek februárban hunyt el rákos megbetegedés miatt.
Percek alatt vitték el Európa egyik legjelentősebb őskori aranyleletét egy spanyol kisváros múzeumából. A villenai kincs elrablása a kontinensen az utóbbi időben megszaporodó, profi módon végrehajtott múzeumi betörések sorába illeszkedik - tudósított a The Guardian.
Csődvédelmet kért a Bayer Construct és a zuglói beruházásért felelős projektcége, miután a kormány augusztus elején elállt a Bosnyák téren épülő irodakomplexum megvásárlásától. A Balázs Attila vezette vállalatcsoport a működés fenntartása mellett kilencven napon belül megkezdi a tárgyalásokat a hitelezőkkel a pénzügyi helyzet rendezése és a cég meg
A nyestek jelenléte komoly problémát okozhat padláson és autóban is. Ismerd fel a biztos jeleket, zárd le a bejutási pontokat, és fedezd fel a tartós, állatbarát elriasztási lehetőségeket, amelyekkel távol tarthatod ezeket az alkalmazkodó ragadozókat!
A közép-kelet-európai autópiacon az új autók értékesítése csaknem egy százalékkal haladta meg a koronavírus-járvány előtti, 2019 első félévi volument az idei első fél évben, míg az Európai Unió egésze továbbra sem tért vissza a járvány előtti szintre – derül ki az AutoWallis legfrissebb, csütörtökön bemutatott autópiaci elemzéséből.
Újabb amerikai nagybank fizet jelentős kártérítést Jeffrey Epstein áldozatainak: egy szövetségi bíró jóváhagyja a Bank of America 72,5 millió dolláros egyezségét. A felperesek szerint a pénzintézet a gyanús tranzakciók figyelmen kívül hagyásával hozzájárult Epstein szexuális visszaéléseinek fenntartásához.
A Médiapiac értesülése szerint dr. Tóth Csaba jogász, médiaszakember, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) elnöke is pályázik a Médiatanács elnöki tisztségére, miközben az iparágban egyre inkább kész tényként kezelik azt is, hogy Polyák Gábor jogász, médiaszakember, az ELTE professzora szintén indulhat a pozícióért.
Mostanában egyre többször jön szembe a közösségi médiában, hogy szőlőt értékesítenek. A teljesség igény nélkül kerestünk meg négy borvidéket, hogy az okokat keresve megtudjuk, mi a valóság az alacsony felvásárlási ár mögött.
Önkéntes alapon működő tőketörlesztési moratórium indul szeptember elsejétől az agrárvállalkozások likviditásának biztosítására, erről állapodott meg az agrártárca a Magyar Bankszövetséggel - jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter.
A lehetőség minden hitelt, lízingszerződést és a garanciavállalást magában foglal, de a hitelkamatokat törleszteni kell tudnia a nehéz helyzetbe került vállalkozásnak. A bankok maguk határozzák meg a pontos feltételeket.
Több mint 4 milliárd forintos, a közös jogkezelőktől származó támogatási keretről döntött első ülésén a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága, emellett jövő évtől 25-ről 5 százalékra csökkentik az egyedi miniszteri keretet – közölte Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A Meta az év elején nagyszabású átszervezésbe kezdett, amellyel a mesterséges intelligencia segítségével váltotta volna ki alkalmazottai jelentős részét. A terv azonban technikai akadályokba és a munkavállalók ellenállásába ütközött, így a vállalat végül meghátrálásra kényszerült - írta a Techspot.
A Media1 birtokába került belső levél szerint a Médiatanács és az NMHH elnöki posztjának megpályázására készülő Tóth Csaba, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) elnöke maga javasolta egyetemi ismerősét, dr. Lendvai Andrást a jelölésben közreműködő parlamenti eseti bizottság tanácskozási jogú szakmai résztvevőjének. Tóth a Media
Európa idei hőhullámai után már nemcsak az idei termés miatt aggódnak a gazdák. A tartós szárazság miatt egyre bizonytalanabbá válik az őszi vetés is, így könnyen lehet, hogy a mostani időjárás hatásait jövőre is érezni fogjuk az élelmiszerárakon és a termés mennyiségén.