Tizenhárom évnyi sikertelen tárgyalássorozat után hivatalos jogi lépéseket tesz a Gróf Széchenyi Elemér Sárvár-Felsővidék Alapítvány a Széchenyi név engedély nélküli használata miatt. A szervezet szerint az állami gazdaságfejlesztési programok éveken át jogsértő módon alkalmazták a védjegyoltalom alatt álló Széchenyi nevet, ami akár az európai unió
Nyáron egyre gyakrabban telnek el hosszabb időszakok számottevő csapadék nélkül, ilyenkor pedig a kert madarai számára sem magától értetődő, hogy könnyen elérhető vizet találnak. Nemcsak inniuk kell: a tollazat tisztán tartásához rendszeresen fürdenek is.
Az AI-alapú változások sikeres megvalósításához ma már nem elegendő a technikai tudás. A brit IT-szakemberek körében ugrásszerűen megnőtt a kereslet a digitális transzformációval, a stratégiai gondolkodással és a csapatmenedzsmenttel kapcsolatos képzések iránt.
Szabó Imre Szilárd helyettes államtitkár fogadta a Dunaferr munkavállalóinak érdekképviselőit – közölte a Vasas Szakszervezeti Szövetség a Facebook-oldalán. Az egyeztetésen megállapodtak a dolgozóknak szóló támogatások újratervezésének főbb kereteiről.
Megérkezett a hidegfront hazánk északnyugati területeire, aminek hatására az Észak-Dunántúlon mérséklődött a kánikula, az ország döntő részén azonban továbbra is 35 fok feletti hőséget mérnek – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-videójából.
Tudd meg, miért rothad belül a hagyma! Bemutatjuk a felszedés, szárítás és tárolás során elkövetett gyakori hibákat és a legjobb megelőzési praktikákat.
A hazai fesztiválszezon csúcsán a szórakozni vágyók nemcsak a zenei kínálat, hanem a pénztárcájuk teherbíró képessége alapján is választanak helyszínt. Az árak drasztikus növekedése az elmúlt években mindenütt tetten érhető, ám az olló meglepően tágra nyílt: a nemzetközi elitbe tartozó Sziget Fesztivál, a budapesti éjszakai élet bázisának számító B
A nyári szabadságolási időszak minden évben komoly próbatétel elé állítja a vállalatokat. Miközben a munkavállalók számára természetes igény, hogy hosszabb időre kikapcsolódjanak, a HR-nek és a vezetőknek arról kell gondoskodniuk, hogy a szervezet működése közben is zavartalan maradjon.
Közvetlen és biztonságos kerékpáros kapcsolat jön létre Dunakeszi és Budapest között: hamarosan összekapcsolódik az észak-pesti EuroVelo 6 nemzetközi útvonalával - közölte Vitézi Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán kedden.
Megvan a Tractor of the Year 2027 döntőseinek mezőnye. A nemzetközi versenyben 23 traktor és hat kategória képviseli az európai mezőgépgyártás élvonalát.
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az SD Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben. A versenyhatóság gyanúja szerint a vállalkozás a "Vertim" étrend-kiegészítő termék népszerűsítése során megtévesztő egészségre vonatkozó, valamint egyéb állításokat alkalmazott. A GVH az elmúlt időszakban több, étrend-kiegészítőkke
Komoly vereséget szenvedett a Meta egy új-mexikói bíróságon. A vállalatot 567 millió dollár (közel 180 milliárd forint) megfizetésére kötelezték. Ez pedig még nem minden: öt éven belül több gyermekvédelmi intézkedést is be kell vezetnie a Facebookon, illetve az Instagramon.
Baka Andrást, a Tisza Párt képviselőcsoportja által jelölt jogtudóst, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta meg kedden az Országgyűlés Magyarország nyolcadik köztársasági elnökévé. A titkos szavazás első fordulójában 146 képviselő szavazott, Baka András 140:6 arányban, 0 tartózkodás mellett kapta meg a parlament támogatását. A választáso
A vállalat fontos stratégiai változásokat jelentett be kültéri szárazföldi járműveket (Olv) érintő üzletágában. Céljuk a hosszú távú fenntartható növekedés és a versenyképesség megőrzése, ezért átalakítják az Atv- és a Side-by-Side (Ssv) üzletágat.
Az elmúlt években a munkáltatók a juttatási csomagok folyamatos bővítésével igyekeztek válaszolni a munkaerőpiaci igényekre. A mentális egészségtámogatástól a családi programokig terjedő skála azonban egy idő után átláthatatlan káosszá válhat, ami épp a juttatások hatékonyságát és a munkavállalói élményt rontja.
Baka Andrást választotta Magyarország új köztársasági elnökévé az Országgyűlés. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke egyedüli érvényes jelöltként indult az államfői tisztségért, miután a parlament érvénytelennek nyilvánította a Mi Hazánk által támogatott Tóth Máté jelölését. Baka Andrást titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg
Idén országszerte 210 helyszínen, összesen 570 kilométernyi fő- és mellékút újul meg közel 149 milliárd forintból, aminek a jelentős részét uniós források fedezik – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből.
Dél-Korea 950 milliárd dollár értékű új AI-kezdeményezésekkel erősítené pozícióját a technológiai versenyben. Az ország Samsung Electronics és SK Group vállalataival, valamint amerikai technológiai cégekkel dolgozna együtt az egyre nagyobb számítási kapacitás- és chipigény kielégítésén.
Elszámoltatás igen, bosszú nem – ez volt a fő üzenete Baka András beszédének, amelyet köztársasági elnökké választása után mondott el az Országgyűlésben. Az új államfő szerint az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága, az előttünk álló alkotmányozás pedig nem válhat egyetlen politikai erő ügyévé.
Az európaiak egyre kevésbé bíznak abban, hogy az Egyesült Államok hosszú távon garantálja a kontinens biztonságát, ugyanakkor saját védelmi képességeiket sem tartják elegendőnek. Egy friss felmérés szerint az uniós polgárok többsége támogatná az európai országok nagyobb önállóságát a védelemben, ám komoly kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy Eu
Elszámoltatás igen, bosszú nem – ez volt a fő üzenete Baka András beszédének, amelyet köztársasági elnökké választása után mondott el az Országgyűlésben. Az új államfő szerint az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága, az előttünk álló alkotmányozás pedig nem válhat egyetlen politikai erő ügyévé.
Az urbanizáció és a talaj lezárása (beépítése, leaszfaltozása) világszerte drasztikusan átalakítja a települések vízforgalmát és mikroklimatikus viszonyait, mely hatást az elmúlt napokban országszerte érezhetjük.
Az MIT kutatói olyan 3D nyomtatási technológiát fejlesztettek ki, amelynek segítségével a nyomtatott tárgyak elektronikát, szenzorokat vagy kijelzőket nélkülözve is képesek vizuális visszajelzést adni. A ShiftLens nevű megoldás a mechanikai mozgást optikai elemekkel kombinálja, így a tárgyak megjelenése használat közben automatikusan megváltozhat.
Csökkent a napi dohánytermék-használók aránya Magyarországon, de még így is rosszabbul állunk az uniós átlagnál. Az Eurostat friss adatai szerint 2025-ben a 16 éves és idősebb magyarok 18,9 százaléka fogyasztott naponta dohányterméket vagy kapcsolódó terméket – például e-cigarettát, nikotinpárnát vagy hevített dohányterméket. Igaz, három évvel korá
Nem tudott megállapodni a svájci parlament felsőházának gazdasági és adóügyi bizottsága az UBS-re vonatkozó új bankszabályozási javaslatról kedden, miután egyes törvényhozók a Credit Suisse összeomlása nyomán kidolgozott szigorúbb kormányszabályok enyhítését szorgalmazták - írja a Reuters.
A HungaroMet előrejelzése szerint az elkövetkező egy hétben sem várható érdemi esőzés. A tavasz óta tartó csapadékmentes időszak miatt már az ország közel 89 százalékán közepes vagy annál súlyosabb mezőgazdasági aszály alakult ki, ami a kukoricatermést is veszélyezteti. A szárazság a Google Trends adatai alapján az internetes keresésekben is tükröz
A Kárpát-medence felett kedden egy észak-európai ciklon hidegfrontja vonul át, amelynek hatására nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél, de csapadékra csak kevés helyen lehet számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 27 és 33 fok között várható - jelentette a HungaroMet.
Medúzák tömkelege zavarta meg a legnagyobb francia atomerőmű működését, a Gravelines-ban működő létesítmény három reaktorát le kellett állítani a tengeri állatok miatt, egy negyedik reaktor is csak korlátozottan üzemel – közölte kedden az EDF üzemeltető vállalat.
A következő évek során 51 milliárd forintos fejlesztési programból megújulhatnak az ivóvízhálózatok, hogy csökkenjen a vízveszteség - jelentette be a közösségi oldalán hétfőn Gajdos László.
A világ legnagyobb állami vagyonalapja, a norvég olajalap vezérigazgatója keddi beszédében úgy vélekedett, nem zárható ki, hogy az alap teljes vagyona egyszer megsemmisül, egyúttal a mostani "abnormális" piaci helyzetre figyelmeztetett - írja a Reuters.
Egy vízlépcső a folyó működését változtatná meg az erőmű igényeihez szabva, míg a sok országban alkalmazott hűtőtornyok az erőművet igazítanák hozzá a folyó természetes korlátaihoz.
Az infláció sok éve a legjobb eredményét mutatta júliusban, de bőven vannak olyan vakfoltok a gazdaságban, amik megoldásra várnak - írja elemzésében a GKI.
A kriptovaluták világa eddig nagyrészt a tranzakciós sebesség növeléséről és a hálózati díjak csökkentéséről szólt, ám az Ethereum legújabb fejlesztési ütemterve egyértelműen jelzi, hogy a blokklánc-ökoszisztéma szintet lépett. Vitalik Buterin és a hálózat vezető fejlesztői a közelmúltban hangsúlyos stratégiai átalakulást végeztek: a jövőbeli mérfö