A hazai vállalkozók régóta nem voltak ennyire derűlátók. A Vosz Barométer üzleti hangulatindexe 63 százalékon áll – ez a legmagasabb érték a mérés három és fél éves történetében. A beruházási hajlandóság mégis 30 százalékra esett vissza. Miért nem követik hát a tettek a hangulatot?
A K&H új funkcióval bővíti parkolási szolgáltatását, így az ügyfelek a folyamatban lévő parkolásukat már mobilbanki bejelentkezés nélkül is megtekinthetik és kezelhetik. A szolgáltatásnak 2026. április 30-ig több mint 43 ezer regisztrált felhasználója volt, akik összesen több mint 278 ezer sikeres parkolási tranzakciót hajtottak végre.
Radikálisan más lesz az idei augusztus 20-i állami ünnepség: nem csupán a megrendezés költsége lesz jóval kevesebb – a tavalyi 14,5 milliárd, illetve az előző kormány által tervezett idei 17,5 milliárdos költségvetés helyett 4 milliárd forint – de a forma is megváltozik, fényfestés, lézer – és drónshow lesznek a hangsúlyosak a megszokott tűzijáték
Az augusztus 10-i hét ismét számos meglepetést tartogat számunkra: nemcsak a bitcoin, az ether, vagy éppenséggel a solana árfolyama indulhat el ugyanis egy bizonyos irányba, hanem rengeteg kriptovaluta-cég közli második negyedéves jelentését az első negyedéves veszteséget követően. A vállalati jelentések mellett pedig temérdek makrogazdasági adatot
A vezető amerikai részvényindexek új történelmi csúcsra emelkedtek múlt héten, a jó hangulat pedig átragadt ma reggel az ázsiai piacokra is. A befektetők a vártnál gyengébb amerikai foglalkoztatási adatokból arra következtetnek, hogy az amerikai jegybank szeptemberben kisebb eséllyel emel kamatot. Az európai részvénypiacokon vegyesek a mozgások, a
Rendkívüli időpontban fejeződik be A hegyi doktor – újra rendel című sorozat a TV2-n: a műsorváltozást követően módosult az augusztus 14-én záruló évad vetítési ideje is.
Az elmúlt hónapokban jellemzően céláremelések érkeztek a hazai blue chipekre. A folyamat azonban most minthogyha megtörni látszana, hiszen az OTP-re és a Richterre is korábbinál alacsonyabb célár érkezett.
A TV2 Híradója volt az elmúlt hét legnézettebb televíziós műsora Magyarországon, de az RTL Híradója a második helyen végzett, a közéleti műsorok között pedig az RTL Házon kívülje és az ATV Aktuálja is erős eredményt ért el. Híradók, viták és háttérműsorok: a politika uralta a tévés toplistát.
Az OECD országok közül Costa Ricában volt a legmagasabb, 29,6 százalékos a gyermekszegénységi ráta, amelyet Izrael követett 23,2 százalékkal. Spanyolországban és az Egyesült Államokban is minden ötödik gyermek közül több mint egy élt a szegénységi küszöb alatt.
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15-20.
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
Mozgalmas vasárnapjuk volt a tűzoltóknak: országszerte számos szabadtéri tűzhöz és több, mezőgazdasági épületet érintő káresethez riasztották az egységeket.
Közlekedési katasztrófahelyzet alakult ki Olaszország autópályáin és tranzitútvonalain a nyári főszezon és a közelgő Ferragosto ünnep egybeesése miatt. Az olasz hatóságok kiadták a legmagasabb szintű, úgynevezett "bollino nero" (fekete jelzésű) riasztást, miután a hétvégén több mint 25 millió gépjármű zúdult az utakra. A káosz közvetlenül érinti az
Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 4
A német vállalatnál mesterséges inteligencia vizsgálja a szövetminőséget Az ipari textilszolgáltató tovább erősíti technológiai vezető szerepét a Desion nevű Ai-specialista cégben megszerzett részesedéssel.
Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkül
A világ pénznemei sokkal változatosabbak, mint az euró, a dollár vagy a forint. Ebben a kvízben olyan különleges fizetőeszközökkel találkozhatsz, amelyek egy-egy távoli ország kultúrájához és történelméhez kapcsolódnak.
Az elmúlt napok rendkívüli hősége és az extrém alacsony dunai vízállás miatt a hazai villamosenergia-rendszer napok óta fokozott terhelés alatt működött. A kormány péntektől feloldotta a lakossági önkéntes fogyasztáscsökkentésre vonatkozó felhívást, a helyzet kezelésében elsősorban a nagy energiafelhasználók működésének optimalizálása marad előtérb
2026 áprilisában az Európai Unió ideiglenes megállapodásra jutott a társadalombiztosítási jogszabályok felülvizsgálatáról. A változtatás egyik célja a társadalombiztosítási ügyintézés egyszerűsítése és gyorsabbá tétele.
Az adatközpont-építési hullám finanszírozásában érdekelt bankok és vagyonkezelők egyre komolyabban veszik a helyi közösségek ellenállását és a belőle fakadó kockázatokat – derült ki a legnagyobb Wall Street-i pénzintézetek vezetőinek a nyilatkozataiból.
A Duna a magyar gazdaság egyik legfontosabb természeti infrastruktúrája. Közlekedési útvonalként, ipari erőforrásként, ivóvízbázisként és turisztikai célpontként is kiemelt jelentősége van. A tartós vízállás csökkenése és alacsony szinten való stagnálása emiatt több gazdasági ágazatot negatívan érinthet - olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapí
A halfogyasztás rendkívül egészséges, a népszerű füstölési eljárás során azonban rákkeltő hatású policiklusos aromás szénhidrogének, úgynevezett Pah-vegyületek is az élelmiszerbe kerülhetnek. A szigorú európai uniós határértékeknek és a rendkívül érzékeny laboratóriumi vizsgálatoknak köszönhetően a gyártási folyamatok jól szabályozhatók, így a füst
A téli retek augusztusi vetése kiemelten fontos, ha nagy, egészséges gumókat szeretnél elérni. A helyes időzítés, ritkítás és folyamatos nedvesség mind hozzájárul ahhoz, hogy reteked ne legyen pudvás vagy fás. Mutatjuk, mire ügyelj!
Hamarosan felszólal Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben, a parlament kétnapos rendkívüli ülése hétfőn 13 órakor kezdődik. A kormányfő napirend előtti felszólalásában várhatóan több aktuális politikai és gazdasági kérdést is érint, de a figyelem elsősorban a köztársaságielnök-választásra és Baka András jelölésére irányulhat. A kormányfő m
Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
A vállalatok egyre nehezebben találnak kész szakembereket, miközben a klasszikus kékgalléros munkakörök is átalakulóban vannak, és egyre kevésbé írhatók le pusztán fizikai feladatokkal. A Jobtain szakértői szerint a munkaerőhiány következő szakaszára már nem a hagyományos toborzási logika a válasz, hanem egy új munkavállalói réteg, az „újgalléros”
A 2019-ben elfogadott Nemzeti Exportstratégia felülvizsgálatát a globális járvány, a geopolitikai feszültségek és a változó külkereskedelmi környezet teszi indokolttá. A stratégia kkv-fókuszú fejlesztést, a feldolgozóipari hozzáadott érték növelését és az energiabiztonság megerősítését sürgeti a korábbi, részben irreálisnak bizonyult célkitűzések h
A Mattel a Barbie Signature sorozat legújabb darabjával tiszteleg a legendás Whitney Houston előtt: a különleges baba az énekesnő páratlan örökségét, rekordokat döntő karrierjét és időtlen zenei munkásságát ünnepli, amely generációk művészeit inspirálta, és a mai napig világszerte rajongók millióihoz szól.
A Jefferies tartásról alulteljesítőre rontotta az Apple részvényeinek besorolását. Az elemzőház gyengébb bevételi kilátásokra, visszafogottabb iPhone keresletre és az új technológiai funkciók lassabb térnyerésére számít.
Egy 60 éves gazdát jelentős értékű vagyoni kár okozásával vádolt meg a lengyel ügyészség, miután traktorával mintegy 200 méteren felszántotta a friss aszfaltot.
Az uniós Gdp 1,2 százalékát termelte meg Magyarország 2025-ben; a vásárlóerő-paritáson számított egy főre eső magyar Gdp az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban.
A mesterséges intelligencia terjedése a munkakörök mellett már azt is átalakítja, milyen terekben dolgozunk. A következő évek irodáiban kevesebb hagyományos munkaállomásra, több csendes zónára és rugalmasabb közösségi terekre lehet szükség, miközben a hibrid munkavégzés eddigi logikája is változhat.
Látványosan megváltoztak a közelmúltban a magyarok sörfogyasztási szokásai. A Kifli.hu legújabb számaiból az derül ki, hogy idén nyáron már minden harmadik online megrendelt sör alkoholmentes, közben a kraft tételek iránti kereslet és a gyümölcsös ízek népszerűsége is gyorsan nő.