A világ legnagyobb szállodaláncát üzemeltető amerikai Marriott International az elemzők által vártnál magasabb egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereséget ért el az idei első negyedévben.
A Nintendo szeptembertől megemeli a Switch 2 konzol árát, mert az alkatrészek és a memóriachipek drágulása miatt az előző évhez képest visszaeső eladásokkal számol az aktuális pénzügyi évben - számolt be a Cnbc.
A héten már írtunk arról, hogy az ezüst napokban látható produkciója megér egy misét. Hát meg. Talán kettőt is, hiszen azóta még látványosabb az arany másodhegedűsének is csúfolt nemesfém röppályája. A végtelenbe és tovább? Ez lehet az ezüst új mottója, melynek ralija ugyan a nemesfémpiacon látott vágtával egyszerre lódult meg, de itt most más, ele
A munkaerőpiacon jelenleg akár négy különböző generáció tagjai dolgoznak egymás mellett, ami egyedülálló lehetőségeket és komoly kihívásokat is rejt. Cindy Gunn, a Gi Group UK HR-vezetője szerint a transzparencia és az edukáció elengedhetetlen a generációs különbségekből adódó feszültségek feloldásához.
Az energiaszolgáltatók, az energiaigényes iparágak üzemeltetői, valamint a kritikus infrastruktúrák – így adatközpontok és repülőterek – kibervédelmi ellenálló képességét kívánja segíteni a Siemens új szolgáltatása. A megoldás választ ad a
Csak idén márciusban 281 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a bankok, ami felülmúlja az eddigi, tavaly novemberben elért, 274 milliárdos csúcsot is - derül ki a jegybank friss adataiból.
A vendégek és a vendégéjszakák száma is csökkent Romániában az első negyedévben - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közölt adataiból.
A fogyasztói árak áprilisban 2,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet hazánkban, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Ezzel ismét a jegybanki toleranciasávba emelkedett vissza az inflációs mutató. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek ismét az árak, az elemzői konszenzus 0,6% volt. Az éves maginfláció 1,9%-ról
Rendőrautó vitte el Tarsoly Csabát a II. kerületi otthonától csütörtök reggel, ahol mostanáig házi őrizetben volt – értesült a Portfolio. Megkeresésünkre a Szegedi Ítélőtábla elárulta: Tarsoly ellen még február 5-én született jogerős ítélet a soltvadkerti takarékszövetkezeti ügyben, hűtlen kezelés, pénzmosás és vesztegetés miatt 2 év letöltendő bör
A Szedd le magad! gyűjtőoldal országos listát tett közzé azokról a helyszínekről, ahol idén nyáron telerakhatjuk kosarainkat friss, hazai földi eperrel. Ezeket adjuk közre.
Európa következetesen magasabb tárolási szinteket tart fenn, a piac pedig hamarosan elkezdheti beárazni a következő tél kockázatait. Éppen ezért a gáztárolók feltöltése prioritássá vált.
Május 8-án, pénteken a Cinema City ismét bebizonyítja, hogy a mozi valóban mindenkit összehoz: ezen az éjszakán a Cinema City Mammut filmvásznai ezúttal gigantikus monitorokká alakulnak, a nézőtér pedig az ország legpörgősebb arénájává válik. A Cinema City Magyarország és a Konzolvilág közös szervezésében visszatérő CineGame Night az év egyik legjo
A decemberi Agrárszektor Konferenciák és a márciusi Agrárium Konferenciák sikere után a Portfolio csoport 2024-ben elindította az AgroFood konferenciasorozatot, amelyet azóta már két alkalommal is megrendezett, jellemzően május második felében. Visszatekintő cikkünkben megnézzük, mely témák foglalkoztatták az ágazat szereplőit 2024-ben és 2025-ben,
A vártnál lényegesen több, 115 ezer új álláshely jött létre áprilisban az amerikai nem mezőgazdasági szektorban, miközben az elemzők mindössze 62 ezres bővülésre számítottak, a márciusi 185 ezres adathoz képest azonban érezhető lassulást mutat a friss jelentés. A munkanélküliségi ráta változatlanul 4,3 százalékon maradt, az átlagos órabérek éves nö
A Porsche AG pénteken bejelentette, hogy több mint 500 munkahelyet szüntet meg három leányvállalatának felszámolásával. A lépést azzal indokolták, hogy a cég a jövőben ismét az alaptevékenységére kíván fókuszálni.
Csuja Imre bejelentette: lezár egy korszakot az életében, visszavonul. A színész más dolgokra szeretne koncentrálni. Korábban megrázó őszinteséggel vallott arról, hogy mindkét fiát elveszítette.
A támogatott nyugdíjbiztosítási szerződésekhez igényelhető adójóváírás nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 20-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik - figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) pénteki, MTI-nek küldött közleményében.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A tegnap megállapított értékekhez képest a hosszabb lejáratokon csökkentek a hozamok.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A tegnap megállapított értékekhez képest a hosszabb lejáratokon csökkentek a hozamok.
Több adónemben kilóg az ország, de a gyerektelen hazai munkavállalók adóterhei a regionális versenytársakhoz hasonló. Az adócsökkentéseket ígérő Tisza a társasági adóreformjával juthat bevételhez.
A hazai lakossági befektetőknél lévő magyar állampapírok mennyisége 208 milliárd forinttal nőtt márciusban, amely után a teljes állományuk piaci értéke 14 067 milliárd fölé nőtt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön publikált adataiból.
Kenőpénzek elfogadása miatt két évre felfüggesztett halálbüntetésre ítélte pénteken a kínai Szecsuan tartomány egyik középfokú népbírósága Lu Ko-huát, Csungking város korábbi vezető párttisztségviselőjét – jelentette az állami média, közölte az MTI.
"Ha a munkavállaló csak formálisan pihen, miközben folyamatosan figyelemmel kíséri a céges e-mailjeit, üzeneteit, akkor a pihenéshez való jog csupán látszólagosan érvényesül, tartalmában azonban kiüresedik."
Sok vezető tart attól, hogy ha átadja tudását és felkészíti az utódját, feleslegessé válik a szervezet számára. Valójában azonban a delegálás és a mentorálás nemcsak a csapat fejlődését szolgálja, hanem a menedzser előtt is megnyitja az utat a stratégiai projektek és az előléptetés felé.
A Mol pénteki közleménye szerint a társaság a közgyűlés által jóváhagyott, részvényjuttatáson alapuló ösztönző rendszer keretében, a 2025-ös üzleti év után összesen 196 800 darab "A" sorozatú Mol törzsrészvényt juttatott az igazgatóság tagjainak. A csomag értéke a Mol csütörtöki záróárával számolva mintegy 816,3 millió forint.
Lezárult a soltvadkerti takarékszövetkezet ügye: két évre börtönbe vonult Tarsoly Csaba. A Quaestor-ügy azonban továbbra is folyamatban van, ott elsőfokon 13 évet kapott.
Görög Mártát, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját kérte fel az Igazságügyi Minisztérium irányítására Magyar Péter leendő miniszterelnök pénteken.
Fedezd fel a múzeumok izgalmas világát ebben a kvízben, ahol híres kiállítások és különleges gyűjtemények várnak rád. Teszteld tudásodat a művészet, történelem és kultúra területén játékos kérdéseken keresztül.
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 189,1 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként 354 ezer forintnyi befizetést jelent, ami után 71 ezer forintos adójóváírás igényelhető. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 20-ig ben
Harmadik egymást követő hónapban drágultak áprilisban az élelmiszer-alapanyagok a nemzetközi piacon a magas energiaköltségek és a közel-keleti konfliktus okozta fennakadások miatt - adta hírül az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Fao) közleményében. A Fao élelmiszerár-index - ami a nemzetközi „élelmiszerkosár" havi árváltozását követi
A tech tartalmak súlya nőni fog a szerkesztőségi stratégiákban a következő 2-3 évben, de a szakújságírók elvárják az adatokat, a hitelességet, a lokális kontextust és a mesterséges intelligencia átlátható használatát– derül ki a Magyar PR Szövetség (MPRSz) TechTagozatának legfrissebb felméréséből. A digitalizáció ellenére még mindig a személyes kap
Egy új kutatás szerint a legújabb mesterségesintelligencia-rendszerek képesek önállóan lemásolni magukat. Egyesek szerint a legsötétebb forgatókönyvek válhatnak valóra.
Rendkívüli aszályhelyzet alakult ki Magyarországon 2026 tavaszán. Az elmúlt hetek csapadékhiányos időjárása miatt a talajszárazság már mostanra a júniusihoz hasonló mértékű. A Duna vízszintje vészesen apadt, az agrárium komoly kockázatokkal néz szembe, a szárazság és a fagykárok miatt is. A héten érkezett időjárás-előrejelzések szerint ugyan van re
A Durasop, Nitrozinc, Renovation Fuerza NovoPhos vagy a Renovation Fuerza Plus nem csupán nitrogént biztosítanak, hanem olyan komplex technológiai megoldásokat kínálnak, amelyek a tápanyagok talajban való megőrzését és folyamatos rendelkezésre állását támogatják.
Befutott a Minyonok és szörnyek című animációs film legújabb előzetese, amely már magyar szinkronnal is megtekinthető. A friss alkotás nyáron érkezik meg a mozikba.
Tizenhárom hónapja folyamatosan csökken az Aldi magyarországi alkalmazottainak száma: egy év alatt 1280 fővel lettek kevesebben, februárban már csak 4573-an dolgoztak a cégnél. A kiskereskedelmi lánc az Aldi Süd csoport egyik legnagyobb átalakulásának részeként alakítja át boltjai mintegy háromnegyedét új üzletkoncepcióval. A vállalat szerint az át
Olaszország legnagyobb bankja, az Intesa Sanpaolo az elemzői várakozásokat felülmúló eredménnyel zárta az első negyedévet. A kiváló teljesítményt elsősorban a kiugró kereskedési bevételek és az alacsonyabb céltartalékképzés támogatta. Úgy tűnik, a piac már előre beárazta a kiváló teljesítményt: 1,9%-os csökkenést mutat a részvényárfolyam a milánói
Három hónapja még alig 30 euró volt egy megawattóra gáz az irányadó holland tőzsdén, péntek délután elérte a 44 eurót. A New York-i tőzsdeindexek közül mindhárom plusszal nyitott a hét utolsó kereskedési napján.
A szuverén pénzreformmal – a pénzkibocsátás visszavételével – a GDP közel 4-6% évente megnyerhető, a pénzügyi rendszer biztonságosabbá tehető. A pénzreformmal kapcsolatos kritikák egy része abból ered, hogy nem határoztuk meg elég pontosan, hogy mi is az a szuverén (állami, nemzeti) pénz. Pótoljuk ezt a hiányt!