2026. május 6. szerda

máj. 6
5:45
Veszélyben a kapásnövények, májusban folytatódik az aszály (Agrárágazat)
Az agrártermelést sújtó aszály miatt kritikusan fogy a talajnedvesség, főként az Alföldön és a Duna–Tisza közén.
máj. 6
5:45
Rendkívüli öntözés: ezen bukhatnak a gazdák (Mezőhír)
A mezőgazdaság szereplői aszályban gyorsan öntöznének, de a rendkívüli öntözésnél egy papír is dönthet.
máj. 6
5:45
Gergő másfél évig élt egy hat négyzetméteres furgonban. Most elmondja, mit tervez a járgánnyal, közben pedig a tandíjáért fut (Forbes)
Azzal robbant be a közösségi médiába, hogy beköltözött egy furgonba, közben mentőzött, és az orvosi egyetemre járt, emellett főállásban mechatronikai mérnökként dolgozott. Miért érdekli ennyi minden?
máj. 6
5:51
A világ első dedikáltan az új energiás terepjárók számára fejlesztett architektúráját és a világ legfejlettebb öntöltő hibrid rendszerét is megmutatta a Geely… (Márkamonitor)
A plug-in hibrid Starray Em-i és a tisztán elektromos E5 családi Suv-ok révén egy hónappal ezelőtt a magyarországi újautópiacra is valósággal berobbanó Geely számos nagy hodrerejű, forradalmi újdonságot mutatott be a köznyelvben Pekingi Autószalonként ismert Auto China 2026 kiállításon. A részben vagy teljesen elektromos meghajtások és biztonsági t
máj. 6
5:57
Hatalmas veszteséget jelentett a Strategy, de a cég nem áll le és tovább növeli a bitcoin kitettséget (Kripto Akadémia)
12,5 milliárd dolláros nettó veszteséggel zárta 2026 első negyedévét a világ legtöbb bitcoinját felhalmozó Strategy Inc. (MicroStrategy). A veszteség nagy része a bitcoin elmúlt hónapokban mutatott eséséből és a cég által tartott állomány leértékelődéséből jött össze.  A Strategy 2026 első negyedévében 12,54 milliárd dolláros nettó veszteséget és 1
máj. 6
5:57
Kvíz: Te átmennél ma a történelemérettségin? Lássuk, tudnál-e 10-ből 10 pontot szerezni! (Pénzcentrum)
A történelem érettségi már rég nem csak a száraz évszámok magolásáról szól: a siker titka a források értelmezése és az összefüggések felismerése. Ez a történelem kvíz az elmúlt évek érettségi feladataiból szemezget, ahol idézetek, karikatúrák és plakátok segítségével kell megtalálnod a helyes válaszokat. Teszteld le, mennyire látod át a politikai e
máj. 6
5:57
„Elvadult” kert vagy tudatos ökoszisztéma? – Hol a határ? (Agrofórum)
Egyre több kertben jelenik meg az a szándék, hogy „hagyjuk a természetet dolgozni”. Kevesebb nyírás, kevesebb beavatkozás, több spontaneitás. Ez sokszor felszabadító élmény: eltűnik a kényszer, hogy minden négyzetméternek rendezettnek kell lennie. Ugyanakkor hamar felmerül a kérdés: amit látunk, az már egy működő, tudatos ökoszisztéma – vagy egysze
máj. 6
6:03
Ezt a hat állampapírt nem kellene megvennie (Privátbankár)
Mitől különleges az alábbi hat magyar állampapírfajta, mit kell tudni róluk, és miért nem érdemes megvenni ezeket itt és most? Mikor lehetnek mégis érdekesek legalább a befektetők egy kisebb része számára?
máj. 6
6:09
Rekordot döntöttek a spanyol strandok – idén már 677 partszakasz kapott kék zászlót (ProfitLine)
Spanyolországban az idén 677 szabadvízi strand nyerte el a kiválóságot jelző kék zászlós minősítést, 35-tel több, mint tavaly - ismertette a Környezetvédelmi Nevelési és Fogyasztóvédelmi Egyesület (Adeac) a felmérésének eredménye alapján kedden.
máj. 6
6:09
Vietnám felpörgeti a GMO élelmiszerek jóváhagyását (Magyar Mezőgazdaság)
A vietnámi hatóságok az eddig különálló jóváhagyási eljárásokat egyetlen folyamatba vonták össze, csökkentve a szükséges dokumentumok számát, és megerősítve a termékek engedélyezésének feltételeit.
máj. 6
6:15
Egyenlő bérek: csúszásban az uniós határidő, mit tegyenek a magyar cégek? (Piac és Profit)
A bértranszparenciáról szóló uniós irányelv hazai jogrendbe való átültetés folyamata az országgyűlési választások, illetve az ezt követő átmeneti időszak miatt időlegesen megrekedt: immár biztossá vált, hogy a 2026. június 7-i implementációs határidőre nem születik meg a végleges magyar szabályozás. A EY és Trenkwalder közös közleményben arra ösztö
máj. 6
6:15
Meghúzta a vörös vonalat az Európai Bizottság – ketyeg az óra Magyar Péter kormányának a 10,4 milliárd euróért (Portfolio)
Az Európai Bizottság most kiadott zárási útmutatója szerint az RRF 2026-os határideje nem tárgyalási alap: minden mérföldkövet augusztus 31-ig kell teljesíteni, a kifizetési kérelmeket szeptember végéig kell benyújtani, hosszabbításra pedig nincs kilátás. A Magyar Péter vezette új kormány számára ez rendkívül szűk mozgásteret jelent, hiszen a május
máj. 6
6:15
Történelem érettségi 2026: töri vizsgafeladatok, megoldások, eredmények, tippek egy helyen (Pénzcentrum)
A vizsgázók már túl vannak a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika írásbelin, ma pedig a történelemérettségi következik, amely újabb komoly megmérettetést jelent számukra. Az írásbeli vizsgák során minden tantárgynak megvannak a maga sajátos szabályai, engedélyezett segédeszközei és tipikus feladattípusai is, amelyekhez eltérő felkészülés
máj. 6
6:15
Viharos sebességgel porlad a NER (Azenpenzem)
Elképesztő iramban változnak meg a választások után Magyarországon a dolgok. Sokan mintha most kezdenék növeszteni a gerincüket, mások azonban egyszerűen a prés alól felszabadulva, vagy sima túlélésre játszva lépnek. Több területről is összegyűjtöttük a közelmúlt néhány, meglehetősen sokat mondó történetét.
máj. 6
6:15
Az AI-dilemma: hogyan lehet egyensúlyozni az innováció és új sebezhetőségek között a kiberbiztonságban? (Márkamonitor)
A mesterséges intelligencia (Ai) alapjaiban alakítja át a kiberbiztonságot. Gyorsítja az innovációt és új védelmi lehetőségeket teremt, ugyanakkor új típusú kockázatokat is létrehoz, amelyekre a szervezeteknek reagálniuk kell. A Deloitte Tech Trends 2026 kutatása alapján az Ai gyors terjedése egyszerre hoz hatékonyság növekedést és új sebezhetősége
máj. 6
6:15
Eltűnő telek, perzselő nyarak: Európa klímaválsága már a jelenünk (NRGreport)
A Copernicus friss jelentése szerint Európa egyszerre a leggyorsabban melegedő kontinens és a klímaváltozás egyik leginkább veszélyeztetett térsége.A Copernicus friss jelentése szerint Európa egyszerre a leggyorsabban melegedő kontinens és a klímaváltozás egyik leginkább veszélyeztetett térség
máj. 6
6:15
Ahogy Balásyék papíroztak: így szivattyúzták be az állami pénzeket a propagandagyároshoz (Forbes)
Az állami kommunikációt gyakorlatilag kiszervezték a Balásy-cégeknek, akik ezt az árakban érvényesítették is. Gulyás Gergelynek hiába szóltak, hogy az összegek irreálisak. Mi történt? A Facebookon írta meg az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) ügyvezető igazgatója, Petényi Mirkó, hogyan szivattyúzták ki az állami pénzeket a munkáikon ker
máj. 6
6:15
Bejutott a fertőzés Magyarországra: nincs ellenszere, szörnyű, mire képes (Agrárszektor)
Bár a kőrishajtás-pusztulás már a 2010-es évek óta jelen van Magyarországon, csak az elmúlt néhány évben vált komoly problémává. Ennek oka az lehet, hogy a 2022-es aszályos év legyengítette a hazai kőrisállományokat, a 2023-as év csapadékos kezdete pedig kedvezett a gomba elterjedésének - mondta el az Agrárszektor kérdésére Rittling István, a Pilis
máj. 6
6:21
Tarolt a fagy? Most pályázhatsz ültetvénycserére! (Agroinform)
2026. május 13-ig nyújthatók be a támogatási kérelmek a Fagykárt szenvedett ültetvények cseréjének támogatása elnevezésű pályázati felhívás második benyújtási szakaszában.
máj. 6
6:21
Nagyon kapós a 7 százalékos hozamot termelő állampapír (Haszon.hu)
A korábbi hetekhez képest sokkal több, 120 milliárd forintnyi lakossági állampapír kelt el múlt héten. A legnépszerűbb kötvény az évi 7 százalékon kamatozó Fix Magyar Állampapír volt, ebből 78,1 milliárd forintnyi mennyiség fogyott.
máj. 6
6:33
Parázs vita a taggyűlésben: közzétehető-e az el nem fogadott beszámoló? (Adózóna)
Társaság tulajdonosai egy, csak rájuk tartozó részletkérdésben nem tudtak megegyezni, de attól még a beszámoló adatai pontosak. Közzétehető-e?
máj. 6
6:33
Megvan a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke (HR Portál)
Pósfai Mihály geológust, akadémikust, egyetemi tanárt választották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 200. közgyűlésén kedden.
máj. 6
6:39
Ezt nézze: rommá vették ezeket a tech papírokat (Privátbankár)
Néhány órája ezt a képet mutatta a meghatározó index. Így zárt Amerika.
máj. 6
6:39
Leállások lesznek az egyik hazai nagybanknál (Infostart)
Több leállás is lesz az OTP Banknál májusban és június elején, egyes szolgáltatásokat nem lehet elérni majd.
máj. 6
6:39
Nőtt a Baromfi-Coop bevétele és nyeresége 2025-ben (ProfitLine)
A Baromfi-Coop Kft. nettó árbevétele 67,07 milliárd forintról 78,15 milliárd forintra, adózott eredménye 181,1 millió forintról 7,36 milliárd forintra nőtt 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett éves jelentésben.
máj. 6
6:39
Nagy dobásra készül az Aldi (Portfolio)
Az Aldi új üzletkoncepcióval alakítja át magyarországi boltjainak mintegy háromnegyedét. Az átalakítás – amely belső átrendezést jelent, nem alapterület-változást – egy évek óta készülő globális terv része, és a vállalat szerint a bejelentés időzítése nincs összefüggésben a hazai politikai helyzettel. A kínálatban a saját márkás termékek aránya tov
máj. 6
6:45
Gyakran eszel paradicsomot? Akkor fontos tudnod, mit tehet a szervezeteddel! (Agroinform)
Sokan szívesen fogyasztanak paradicsomot akár minden nap, de kevesen tudják, milyen hatással van ez a szervezetünkre. Pedig fontos lenne tudni!
máj. 6
6:45
A Lidl Plus felhasználói több mint 60 milliárd forintot spóroltak (Márkamonitor)
Negyedkilós aranyrúddal és rekordmegtakarításokkal ünnepli ötödik születésnapját a Lidl Plus Magyarországon. 2021-ben hazánk első, kizárólag digitális hűségprogramjaként indult, mára pedig az ország egyik meghatározó alkalmazásává nőtte ki magát. A Lidl Plus felhasználói eddig összesen több mint 60 milliárd forintot takarítottak meg, ebből rekordsz
máj. 6
6:45
IPAR Napjai – MACH TECH – Automotive Hungary – Ismét együtt az ipar szereplői (newtechnology.hu)
Május 18-21. között rendezik az IPAR Napjai Nemzetközi ipari szakkiállítást és a MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítást a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.  Ez a rendezvény a régió egyik legjelentősebb üzleti
máj. 6
6:51
Ejha! Kerek napja volt, ha a tech papírokra fogadott (Menedzsment Fórum)
Mindenkit kenterbe vertek a Nasdaq papírok, ezzel ért véget a kereskedés Amerikában.
máj. 6
6:51
Veszélyes folyamat zajlik a vizeken: rekordközeli felmelegedés sújtja a környezetet (Magro)
2026 márciusában mérték a második legmagasabb globális tengerfelszín-hőmérsékletet a mérések kezdete óta.
máj. 6
6:57
Rekordmagas bevétel az LG-nél (MMonline)
Az LG Electronics (LG) 2026 első negyedévében 23,73 billió KRW konszolidált árbevételt és 1,67 billió KRW üzemi eredményt ért el.Az árbevétel a vállalat történetének eddigi legmagasabb első negyedéves bevétele volt, 4,3 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakát, míg az üzemi eredmény 32,9 százalékkal nőtt.A növekedéshez jelentősen hozzájá
máj. 6
6:57
Szigorodtak a befektetési arany kereskedelmének szabályai (Üzletem)
Az arany árának történelmi csúcsa után szigorúbb szabályozást vezetett be a magyar állam a befektetési arany kereskedelmében. A részleteket a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners szakértője mutatja be.
máj. 6
7:03
Meglátogatták a Polymarket központi irodáját, de ott senki sem hallott a cégről (Kripto Akadémia)
A Polymarket hivatalosan Panamába van bejegyezve, de a címet meglátogató riporterek sem Polymarket irodát, sem alkalmazottakat nem találtak. A Polymarket mögött álló panamai társaság neve Adventure One QSS Inc., aminek székhelye egy panamavárosi felhőkarcoló 21. emeletén található. Itt azonban egy ügyvédi iroda működik, aminek a dolgozói közül senk
máj. 6
7:09
Duplájára emelték a barnamedve kilövési kvótáját Romániában (Magyar Mezőgazdaság)
Romániában elfogadták azt a törvénytervezet, amely a korábbi 426 helyett évi 859 barnamedve kilövését teszi lehetővé. A vadászati kvóta megduplázása mit eredményezhet a vadgazdálkodásban, és milyen hatással lehet a medvék hazai megjelenésére?
máj. 6
7:15
TOP 10 áprilisi kvíz: lássuk, kifognak-e rajtad legjobb irodalmi, gasztro és filmes kvízeink! (Pénzcentrum)
A Pénzcentrumon minden nap új kvíz jelenik meg a lehető legváltozatosabb témákban, ezekből minden hónapban kiválogatjuk az olvasóink kedvenceit. Áprilisban a gasztro, irodalmi és filmes kvízeink voltak a legnépszerűbbek, de sok más témában is szívesen próbára tették tudásukat az olvasóink. Mutatjuk, melyik 10 kvízünk volt a legnépszerűbb az olvasói
máj. 6
7:15
Bécs felé nyit a Just Creative (Márkamonitor)
Több éves előkészítés, számos sikeres nemzetközi projekt és professzionálisan levezényelt esemény után a Just Creative kommunikációs ügynökség átlépte az országhatárt: bejelentették rendszeres bécsi jelenlétüket. A lépés nem csupán egy új pont a térképen, hanem egy tudatosan felépített stratégiai válasz a közép-európai piac változó igényeire. A bud
máj. 6
7:15
Segédlet a jogszerű drónos növényvédelmi munkavégzéshez (Helló Sajtó!)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új tájékoztatót adott ki a drónnal végzett növényvédelmi és tápanyag-gazdálkodási munkák jogszerű végzéséről Magyarországon. A segédlet részletesen bemutatja a szükséges képesítéseket, engedélyeket és jogszabályi feltételeket, amelyek betartása elengedhetetlen a szakszerű és törvényes működéshez.
máj. 6
7:15
Kiderült a rejtett igazság arról, mi kerül valójában a magyarok tányérjára (Agrárszektor)
Az élelmiszer-adalékanyagok és aromák felhasználhatósága és felhasználása az európai élelmiszeripar egyik legszigorúbban szabályozott területe. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority, Efsa) 2026-ban publikált jelentése a 2024-es uniós monitorozási program eredményeit összegzi, és fontos képet ad arról, hogyan alakul
máj. 6
7:21
Vegyesen mozgott a forint (Adózóna)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 6
7:21
Segíted a méheket? Most akár 4000 euro-t is nyerhetsz! (Agroinform)
Az Európai Földtulajdonosok Szervezete (ELO) minden évben meghirdeti az Európai Méhdíjat.
máj. 6
7:21
Mi legyen a gyomokkal? (Agrofórum)
A címben feltett kérdésre időről-időre változott a válasz, és a problémához való hozzáállás. Sajnos igazán megnyugtató megoldás ma sincs rá, csak szeretjük könnyen letudni.
máj. 6
7:21
Százmilliárdos bukta lett a keleti nyitás mintaprojektjéből, mára csak rossz és még rosszabb opciói vannak a magyar államnak (Telex)
Teljesen megfeneklett a magyar útdíjrendszer indonéziai exportja, pedig öt éve még nagy külgazdasági sikerként mutatták be. Az elfuserált helyzetben már csak a mínusz leírása, a kétes kimenetelű jogi út vagy az egész projekt értékesítése maradt töredékáron.
máj. 6
7:21
Amit a bankok mindig is akartak: így teszi „láthatatlanná” a kriptót a Polygon (Fintech)
A blokklánc technológia egyik legnagyobb ellentmondása eddig az volt, hogy miközben átláthatóságot ígér, a vállalati és intézményi felhasználók számára éppen ez jelent akadályt. A Polygon most erre a problémára kínál megoldást: olyan privát stablecoin-fizetéseket vezet be, amelyek egyszerre biztosítanak diszkréciót és szabályozási megfelelést. Adat
máj. 6
7:27
Mi történik? Elkábult, ennyire tartják a magyar forintot (Privátbankár)
Kapkodjuk a fejünket, ha a forint árfolyamára nézünk.
máj. 6
7:33
Nyomozás indult a Morgan Stanley budapesti elemzői programja miatt Amerikában (HR Portál)
A vizsgálat egy korábbi munkavállaló bejelentése nyomán indult.
máj. 6
7:33
Hivatalosan is bejelentkeztek a Commerzbankért, furcsa az ajánlat a vezérigazgató szerint (Portfolio)
Miután az olasz UniCredit hivatalosan is ajánlatot tett a Commerzbankban meglévő részesedésének növelésére, a német bank vezérigazgatója, Bettina Orlopp szokatlannak nevezte azt, mert a részvényeseknek nem ígér prémiumot az olasz ajánlattevő - írja a Reuters.
máj. 6
7:33
1,20-ra a lélektani határtól a forint-euró árfolyam (Haszon.hu)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 6
7:39
Na merre? Tétovázva kezdte a napot a forint (Menedzsment Fórum)
Sokra nem jutott eddig a magyar fizetőeszköz a devizapiacon.
máj. 6
7:39
Itt a fordulat az orvoslásban, a sürgősségi osztályon is egyre jobb a mesterséges intelligencia (Infostart)
Újabb eredmények utalnak arra, hogy a mesterséges intelligenciának az egészségügyben is hasznát vehetik a jövőben.

Keresés