2026. május 5. kedd

máj. 5
12:59
Magyarországon lezajlott az első éles, AI-ügynök által végrehajtott fizetés (Portfolio)
A Mastercard ma bejelentette, hogy sikeresen lezajlott az első éles, hitelesített AI ügynök által végrehajtott tranzakció az OTP Bank közreműködésével.
máj. 5
13:03
Drámai fordulat a borpiacon: A brutális fagykár tüntetheti el a túlkínálatot (Agroinform)
Soha nem látott mértékű fagykár sújtotta a hazai szőlőültetvényeket: egyes borvidékeken akár 100 százalékos pusztításról számoltak be a szakemberek.
máj. 5
13:03
Fetter Valéria: Igyekszem néhány lépéssel a piaci igények előtt járni (Üzletem)
Alapvetően Hr-szakterületen, illetve ehhez szorosan kapcsolódva dolgozom, így az emberi tényező mindig az érdeklődésem középpontjában áll. Szerintem már most komoly aktualitása van az új munkavállalói készségek kialakításával, az új technológiai lehetőségek felderítésével foglalkozni – mondta Fetter Valéria interim menedzser, szakmai mentor, a Maxp
máj. 5
13:09
Jó hír érkezett a magyar államadósságról (Privátbankár)
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
máj. 5
13:09
30 milliárd forint jogdíjtól estek el a művészek 15 év alatt (ProfitLine)
Évente mintegy 1,5-2 milliárd, összesen legalább 20-30 milliárd forinttal lettek szegényebbek a jogdíjak tényleges tulajdonosai, a hazai és külföldi művészek és más jogosultak az elmúlt 15 évben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) javára kötelező elvonás és befizetési kötelezettség eredményeként - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) hétfőn az
máj. 5
13:09
Megvonták a legfontosabb feladatait, most végleg távozik az uniós csúcsvezető (Portfolio)
Alig több mint egy év után távozik posztjáról Belén Martínez Carbonell, az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) főtitkára – értesült a Politico több diplomáciai forrásból. A spanyol diplomata helyzete tavaly októberben vált bonyolulttá, amikor Kaja Kallas főképviselő egy új vezető pozíciót hozott létre, amelyhez a főtitkár legfontosabb feladatainak egy
máj. 5
13:15
Így bomlik fel a szemünk előtt a korábban biztonságot nyújtó világrend: Donald Trump keze van ebben a dologban is (Pénzcentrum)
Nagy-Britanniának és Európának fel kell ébrednie a nosztalgiából. A Chatham House konferenciája és a brit Lordok Házának Külügyi és Védelmi Bizottsága által tizenöt év után először készített, átfogó jelentés kegyetlen őszinteséggel mondja ki azt, amit sokan eddig csak suttogni mertek: az a feltétel nélküli, romantizált transzatlanti szövetség, amel
máj. 5
13:21
Zöldenergia az irodapiacon: a mérce emelkedik (Portfolio)
Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő közel megduplázta zöldenergia-arányát, az általa kezelt alapok ingatlan-portfóliójában a fizikai zöldenergia-ellátás arányát 30%-ról 50%-ra emelte. A lépés mögött egyszerre áll bérlői igény, befektetői stratégia és egy egyértelműen kirajzolódó piaci trend. A szolgáltatást nyújtó Green Cloud közleménye alapján
máj. 5
13:21
Megtorpant a magyar pótkocsipiac, de tavalyhoz képest így is jól húz – a Farmtech mulde pótkocsijai is az élvonalban (Agrofórum)
Áprilisban visszaesett a hazai mezőgazdasági pótkocsipiac, de így is 30 százalékot ugrott éves alapon. Figyelmükbe ajánljuk a Farmtech Durus teknős pótkocsijait, amelyek univerzális használhatóságuk révén minden gazdaságban nélkülözhetetlen segítők lehetnek.
máj. 5
13:21
Akár 45%-ot is eshetnek a Google részvényei az elemző szerint (KriptoMagazin)
Az Alphabet részvényeinek árfolyama akár jelentős korrekció elé nézhet a következő hónapokban egy technikai elemzés alapján. A TradingShot által 2026. május 4-én közzétett értékelés szerint az árfolyam 45%-os visszaesése sem zárható ki. A GOOGL részvény a legutóbbi kereskedési napon 379 dolláron zárt, közel 10%-os heti emelkedéssel. Havi alapon a p
máj. 5
13:27
Újabb vizsgálat indul, ezúttal a NER egyik médiafelvásárlásával kapcsolatban (Menedzsment Fórum)
Vizsgálatot indított az Indamedia-Ringier felvásárlás ügyében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert megítélése szerint a törvény alapján nem bejelentésköteles tranzakcióval kapcsolatban felmerültek ellentmondások, amelyek versenyfelügyeleti eljárás keretében tisztázhatók megnyugtatóan – erről a versenyhatóság tájékoztatta kedden az MTI-t.
máj. 5
13:27
Varga Mihály: attraktívabb szolgáltatáshoz vezethet a Revolut érkezése (Infostart)
A jegybankelnök egy konferencián arra is kitért, hogy 2008 óta közel háromszorosára nőttek a banki díjak.
máj. 5
13:33
Nyugdíjcsomaggal váltaná ki a leépítéseket a Microsoft (HR Portál)
A tech óriás első alkalommal hirdetett meg önkéntes előnyugdíjazási programot, amely az amerikai munkavállalók mintegy 7 százalékát érinti. A lépés része egy átfogóbb HR-stratégiának, amellyel a vállalat a mesterséges intelligencia korszakához igazítja a szervezeti felépítést és a bérrendszert.
máj. 5
13:39
Kiadta a riasztást az IMF: már most aggasztó úton halad a világ, ismét elszállhatnak az árak (Pénzcentrum)
A Nemzetközi Valutaalap szerint már most kedvezőtlen irányba mozdult a világgazdaság. Kristalina Georgieva hétfőn arról beszélt, hogy az infláció ismét emelkedik, miközben a közel-keleti konfliktus elhúzódása komoly kockázatot jelent.
máj. 5
13:39
Új premierek a Canal+ appban (MMonline)
A CANAL+ tavasszal is azt az élményt hozza, amiért szerethető: filmek, sorozatok, sport és élő TV egyetlen helyen, amikor csak szükség van egy kis kiszakadásra. Az aktuális kínálatban erős a bűnügyi és pszichológiai vonal, de a látványos filmek és az érzelmesebb történetek is megférnek egymás mellett.Az új sorozatok fókuszában most egyértelműen a n
máj. 5
13:39
Búcsút mondhatunk az olcsó gyümölcsnek: hatalmas pusztítást végzett az időjárás (Agrárszektor)
Áprilisban és május elején több ciklusban is durva fagy okozott nagyon komoly károkat a hazai gyümölcsösökben. A hideg éjszakákra jellemző, hogy a lehűlés még ott is rontotta a terméskilátásokat, ahol nem voltak mínuszok - ahol viszont voltak, ott néhol a jelentős, vagy akár a teljes terméskiesés az, amivel a gazdáknak számolniuk kell. A manapság m
máj. 5
13:45
Felfüggeszthetik a vendégmunkás engedélyeket - Reagált egy munkaerőkölcsönző cég (Portfolio)
A Tisza-kormány eddigi kommunikációja alapján 2026. június 1-jétől a vendégmunkások részére kiadandó engedélyek rendszere átmenetileg felfüggesztésre kerülhet, egyidejűleg a vonatkozó szabályozás felülvizsgálata is megkezdődhet. A témában a közelmúltban érkezett részvényesi megkeresésekre reagált közleményben a munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó, BÉT
máj. 5
13:45
Az X után az Instagram is szigorít: háttérbe szorítja a másolt tartalmakat (Médiapiac)
Az Instagram új szabályokat vezet be, amelyekkel az egyedi tartalmakat részesíti előnyben a többször megosztott vagy újratöltött posztokkal szemben. A cél, hogy a felhasználók változatosabb tartalmakkal találkozzanak, és több időt töltsenek a platformon.
máj. 5
13:51
Washingtonban folytat tárgyalásokat Jászai Gellért (Portfolio)
Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója washingtoni tárgyalásain a magyar-amerikai kapcsolatok további mélyítéséről folytatott egyeztetéseket, kiemelt hangsúllyal a vállalatcsoport által korábban megkezdett űripari és védelmi együttműködésekre. A vállalat közlése szerint a tárgyalások középpontjában az iparágak fejlesztési irányai, a kö
máj. 5
13:51
Add már, Uram, az esőt! Vagy van más megoldás? (Magro)
A kijuttatott nitrogén jelentős része soha nem ér célba. Kimosódik, elillan, vagy egyszerűen ott marad a talajban – hasznosulatlanul. A veszteség nagy része azonban megelőzhető. De ehhez érteni kell, mi történik a hatóanyaggal a kijuttatás pillanatától a növénybe épüléséig.
máj. 5
13:53
Korántsem aljas nyolcas: újabb készítmény juttatható ki legálisan drónnal Magyarországon (Magro)
Egy újabb szer kapott engedélyt a drónnal történő kijuttatásra Magyarországon: a Laminex LP-45 permetezőszer segédanyagot lehet használni légi kijuttatással az őszi káposztarepcében a pergési veszteség csökkentésére.
máj. 5
13:57
Tankolás – Jaj a nem védett árasoknak! (Infostart)
Emelkedik a benzinár szerdán.
máj. 5
13:57
Megmutatjuk, hogyan keletkeztek a milliárdok, amikből most visszaadna Balásy Gyula (Telex)
Az elmúlt években előfordult, hogy az állami megbízásokkal kitömött Balásy-cégek négyszer-ötször nagyobb nyereségrátával működtek, mint a hasonló tevékenységet végző konkurensek.
máj. 5
14:09
Visszavonta az MNB a River Factoring engedélyét és elrendelte végelszámolását (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a River Factoring Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását; a felügyelettel együtt nem működő pénzügyi vállalkozás vagyoni- és tőkehelyzete nem állapítható meg biztosan, emellett jelentős lejárt, de meg nem fizetett kötelezettségei vannak - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
máj. 5
14:09
Magyarországé lett az EU legmagasabb vállalati beruházási aránya - de vajon miért? (Portfolio)
2025 negyedik negyedévében az Európai Unióban a vállalati beruházások aránya 21,8%-ra, a 2015 harmadik negyedéve óta a legalacsonyabb értékre süllyedt. Eközben a magyar arány 30,1%-ra ugrott, és a 2024-es éves adat az egész EU-ban a legmagasabb volt.
máj. 5
14:09
A tartós árak mellett tavasszal még tovább csökkennek az árak a dm-ben (Márkamonitor)
A megbízhatóság alapvető érték a dm számára. A Mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig garantáltan nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A vállalat hosszú távú stratégiája mentén további árcsökkentést hajtott végre.   A kiváló ár-érték arány elérését a dm márkás termékek sz
máj. 5
14:09
Van remény a csokoládé megmentésére az erdők védelmével együtt (Magyar Mezőgazdaság)
A csokoládé az istenek eledele. Még a tudományos neve is erre utal: Theobroma cacao – a görög "isten" (theós) és "étel" (brôma) szavakból tevődik össze. Ez az örökzöld fa azonban csak biodiverz és jó szénmegkötő képességű trópusi erdőkben nő.
máj. 5
14:15
Félelmetes képességgel bír az új amerikai mesterséges intelligencia, a világ nagy részét teljesen kizárták a tesztelésből (Portfolio)
Hat európai parlamenti frakció harminc képviselője levélben fordult Henna Virkkunenhez, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökéhez. Azt követelik, hogy az EU dolgozza át a kiberbiztonsági szabályrendszerét, mivel az jelenlegi formájában alkalmatlan az olyan mesterséges intelligenciával működő hackertechnológiák kezelésére, mint az Anthropic Mythos
máj. 5
14:15
Egyetlen váratlan kiadás is padlóra küldheti a magyar családok felét: rengetegen billegnek a szakadék szélén (Pénzcentrum)
A magyar lakosság jelentős része nem érzi magát magabiztosnak a pénzügyeiben. A CIB Bank megbízásából készült friss felmérés szerint mindössze 31 százalék mondta azt, hogy teljesen átlátja és tudatosan kezeli a pénzügyeit.
máj. 5
14:15
Nyílt háború: egymást pereli a Trump-közeli projekt és Justin Sun (BitcoinBázis)
Újabb látványos jogi csata robbant ki a kriptopiacon, amelynek főszereplői ezúttal nem kisebb nevek, mint a World Liberty Financial és a Tron alapítója, Justin Sun. A konfliktus már nem csak szakmai vita vagy közösségi médiás üzengetés: mindkét fél bírósághoz fordult, miközben komoly vádakat fogalmaznak meg egymással szemben. Per kontra per: gyorsa
máj. 5
14:15
Teljesen újra kell gondolni a magyar vasúti árufuvarozást (Gyártástrend)
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége szerint rendszerszintű beavatkozás kell a magyar vasúti infrastruktúrába, hogy ne a hazai közutakat terhelje a – döntően az import által hajtott – megnövekedett nemzetközi áruforgalom.
máj. 5
14:21
Főszerkesztő-váltás az Index élén (Márkamonitor)
Főszerkesztőt vált az Index. Május közepén távozik posztjáról az eddigi főszerkesztő, Fekete-Szalóky Zoltán, aki az elmúlt hat évben vezényelte a kiadvány működését. Az új vezető házon belülről érkezik, május 15-től az eddigi főszerkesztő-helyettes Gedei Norbert veszi át a főszerkesztői posztot – jelentette be a társaság a lapnál ma megtartott dolg
máj. 5
14:21
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított az Indamedia–Ringier felvásárlás ügyében (Demokrata)
Versenyhivatali vizsgálat a Blikk eladása miatt.
máj. 5
14:27
Júliustól jön a feketeleves a bankok ügyfeleinek (Menedzsment Fórum)
Két hónap múlva lejár a kamatstop és a bankszámlákra, lakásbiztosításokra bevezetett díjstop is. Emelkedhetnek a törlesztőrészletek és a banki díjak is.
máj. 5
14:27
Ezért imádják a kertészek a nyúltrágyát (Agrofórum)
Azokban a kertekben, ahol nyulak a házikedvencek, a kerti talaj egészségéhez a család növényevő, négylábú tagjai is hozzá tudnak járulni.
máj. 5
14:33
Az online tanulás és az upskilling forradalma: Így alakul át a munkavállalói képzés (HR Portál)
A technológiai fejlődés és a szoftverfrissítések gyorsasága miatt a hagyományos képzési formák már nem elegendőek. Az online tanulás és a digitális továbbképzés vált a versenyképesség megőrzésének kulcsává a modern munkaerőpiacon.
máj. 5
14:33
Balásy cégei közel harmincszor nagyobb eséllyel nyertek közbeszerzéseket, mint a politikai kapcsolatok nélkül munkálkodó cégek (Telex)
A Korrupciókutató Intézet szerint a NER kedvenc médiacégei az elnyert szerződések 88,6 százalékánál egyedül indultak a tenderen.
máj. 5
14:39
Hihetetlen tolongás az állampapírpiacon (Infostart)
Véget ért a magyarok óvatossága az iráni háború kitörése után.
máj. 5
14:39
Matematika érettségi 2026: itt vannak a nem hivatalos megoldások (Pénzcentrum)
Véget ért az idei matematika írásbeli érettségi, és már a nem hivatalos megoldások is erléhetőek. Bár a hivatalos javítási útmutató csak szerdán jelenik meg az Oktatási Hivatal honlapján, a diákok már most ellenőrizhetik eredményeiket. A feladatsor a szakértő szerint nem tért el jelentősen a korábbi évek szintjétől,  többek között exponenciális és
máj. 5
14:39
Az Erste Bank vezetője szerint tudják, mely törvények, mely akciók mögött milyen érdekek álltak hosszú éveken át (444.hu)
Jelasity Radován szerint "itt az idő, hogy újra szakmázzunk, ne politizáljunk, lehet újra nem egyetérteni és ennek a nem egyetértésnek nem lesz retorziója".
máj. 5
14:39
Beruházni kellene, de nem mindegy, hogyan (Agrárágazat)
Az agrárszektorban a beruházás ma nem lehetőség, hanem versenyképességi kérdés – erről is szólt az Otp sajtóreggelije.
máj. 5
14:45
Levélben tájékoztat a NAV a fejlesztési adókedvezményhez kapcsolódó változásokról (Adózóna)
Idén módosul a fejlesztési adókedvezményhez kapcsolódó adatszolgáltatás rendje, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben hívja fel az érintett vállalkozók figyelmét a változásra – közölte az adóhatóság.
máj. 5
14:45
Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács (MMonline)
A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot szabott ki az ATV-vel szemben is, egy, a termékmegjelenítés szabályait figyelmen kívül hagyó televíziós műsorszám miatt.Téves korhatári kategóriába
máj. 5
14:45
„Katasztrófa” amit Jerome Powell művelt, Donald Trump ismét beleszállt a leköszönő Fed elnökbe (KriptoMagazin)
Donald Trump amerikai elnök 2026. május 5-én a Truth Social felületen ismét bírálta Jerome Powell jegybankelnököt, „katasztrófának” nevezve őt a magas kamatlábak miatt. A bejegyzés néhány nappal a jegybank következő kamatdöntő ülése előtt jelent meg. Az elnök egy képet is megosztott, amelyen Powell egy szemetesbe zuhan, a felirat pedig azt állítja,
máj. 5
14:45
Belgrádba érkezik a régió műanyagipari találkozója (Integrator FM)
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Central European Plastics Meetinget, amely az elmúlt években a régió egyik meghatározó műanyagipari találkozójává vált. Idén új helyszínre költözik az esemény, a szerb piac felé nyitva a közép-európai vállalatok számára. A Central European Plastics Meeting idén június 2-4. között Szerbiában várja a szakma képvis
máj. 5
14:51
Ezentúl már a megjelenés előtt megvizsgálják az AI-modelleket (Portfolio)
A Microsoft, a Google és Elon Musk vállalata, az xAI megállapodott az amerikai kormánnyal. Ennek értelmében az új mesterségesintelligencia-modelljeiket még a nyilvános megjelenés előtt hozzáférhetővé teszik nemzetbiztonsági vizsgálatok céljából.
máj. 5
15:03
Kiégés helyett: új trend jön a munkahelyeken (Piac és Profit)
A sabbatical – vagy alkotói szabadság – Magyarországon még mindig inkább kivételnek számít, sokan egyfajta „luxusként” tekintenek rá, pedig a szakértők szerint egyre inkább a jövő munkahelyi működésének része lehet. Az akár 12 hónapig terjedő, fizetett vagy fizetés nélküli munkaszünet célja a feltöltődés, a kiégés megelőzése, az új készségek elsajá
máj. 5
15:09
Mielőtt mindenki felmond: mutatók, amelyek előre jelzik a bajt (HR Portál)
A HR-ben a „puha” (soft) mutatók azok, amelyek nem közvetlenül forintban vagy napokban mérhetők, hanem a munkavállalók érzéseire, attitűdjeire és elkötelezettségére fókuszálnak. Ezek nehezebben megfoghatók, de gyakran ezek jelzik előre a későbbi fluktuációt vagy teljesítményromlást.
máj. 5
15:09
Törökbálinton folytatódott a PénzÁram programsorozat (Üzletem)
Törökbálinton a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara épületében rendezték meg a PénzÁram – Energiaügyek érthetően szakmai eseménysorozat újabb állomását 2026. április 28-án. A Vosz Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete, valamint a Vosz Energetikai Szekció közös programja ezúttal is arra kereste a választ, hogyan kaphatnak a
máj. 5
15:15
Hasít a tőzsde, eddig ezzel a részvénnyel lehetett ma a legjobban keresni (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,38 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden kora délutánig.

Keresés