Alig töltötte be a 18. életévét, máris az OnlyFans egyik legsikeresebb új szereplőjének számít Piper Rockelle. A korábbi gyermekinfluenszer azt állítja, hogy a platformon töltött első 24 órájában 2,9 millió dollárt keresett, üzleti menedzsere pedig több mint 40 millió dolláros éves bevételt prognosztizál számára. A látványos pénzügyi siker ugyanakk
A középkorú magyarok többsége idén nem tervez legalább ötnapos nyaralást, és ennek elsődleges oka nem az utazási kedv hiánya. A K&H felmérése szerint a hosszabb pihenésről lemondók közel háromnegyede anyagi okokra hivatkozik, miközben az időhiány vagy a munkából fakadó kötöttségek jóval kisebb szerepet játszanak a döntésben.
Az uniós források hazahozatalát jelentette be Brüsszelben Magyar Péter. A miniszterelnök 16,4 milliárd euró, mintegy 6000 milliárd forint uniós forrás felszabadításáról beszélt. Sulyok Tamás köztársasági elnök (igaz, erősen burkoltan) éppen az ehhez szükséges jogalkotás esetleges akadályozásával fenyeget.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta tárgyalási pozícióját az úgynevezett "Omnibus X" jogalkotási csomagról, amely az uniós egyszerűsítési stratégia részeként radikálisan csökkenti az agrár-adminisztrációs terheket.
A történelem nemcsak a jól ismert eseményekben és látványos fordulópontokban formálódik, hanem a háttérben végbe menő, kevésbé látható folyamatokban is. A sorsfordító döntések sokszor a nyilvánosságtól távol, zárt közegben születnek meg, miközben gyártósorok zakatolnak, adatok rajzolnak ki új összefüggéseket, és olyan közösségek dolgoznak együtt, m
Tömeges jogi problémákat vethet fel a hazai energiapiacon az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerre (EKR) hivatkozva kiszámlázott díjak gyakorlata, mivel a szolgáltatók gyakran a valós költségek többszörösét hárítják át – hívta fel a figyelmet Kovács Norbert energetikai szakjogász. Más szakértők szerint azonban ez nem lakossági számlákra von
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált díjbevétele 15 milliárd forint volt az idei első negyedévben az előző év azonos időszakában elért 17 milliárd forint után, konszolidált adózott eredménye ugyanakkor 1,3 milliárd forint lett a tavalyi első negyedévi 468 millió forinthoz képest - tette közzé a társaság negyedéves jelentésében a Budapest
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Coinbase A Coinbase neve évek óta egyet jelent a kriptovaluták világába való belépéssel. A hagyományos tőzsdéken jegyzett vállalat az egyik l
Mit tartogat a kormányváltás utáni időszak a hazai IT-piacnak? Mennyire írja át az AI a bankolást, elveszi-e a munkánkat a mesterséges intelligencia? Magyarország megtalálja-e a digitalizuációs kitörési pontokat? Szakmai közönségünk mondott véleményt a Portfolio Financial IT konferencián, mutatjuk a válaszokat.
Májusban a különféle gyümölcsfáinkat sokféle kártevő támadhatja meg. Egyesek meglehetősen észrevétlenül ügyködnek, mint pl. a cseresznyelégy fajok, mások jelenlétét a levelek torzulása, sodródása már messziről könnyedén észrevehetővé teszi.
Egy Indonéziában készült szisztematikus áttekintés és metaanalízis szerint a guavalé fogyasztása hozzájárulhat a hemoglobinszint növeléséhez serdülő lányok és várandós nők körében.
A Robinhood május 27-én bejelentette: az AI-ügynökök mostantól tőzsdézhetnek és bankkártyával is fizethetnek az ügyfél nevében. Két új termékkel nyit a cég. Az Agentic Trading számlán a felhasználó által elkülönített tőkével kereskedhet egy AI-ügynök. Az Agentic Credit Card pedig vásárolhat helyette, sőt 3 százalékos készpénz-visszatérítést is kifi
A Snopes tényellenőrző portál szerint hamis az az újra terjedő internetes állítás, amely szerint a Huggies szándékosan úgynevezett „pedofil szimbólumokat” helyezett el Oroszlánkirály-mintás pelenkáin.
A munkahelyi biztonság az anyagiaknál kezdődik, és a közegnél folytatódik – ebben minden generáció egyetért. A legfiatalabbak emellett fejlődési lehetőséget, a legidősebbek pedig kiszámítható, pontosan tisztázott feladatkört várnak el azért, hogy biztonságban érezzék magukat. Azok a cégek vonzóak számukra, amelyeknek stabil a működésük és emellett
A mesterséges intelligenciáról szóló közbeszédben gyakran a deepfake, a hallucináció vagy az automatizált dezinformáció kerül reflektorfénybe mint legnagyobb problémák. Miközben ezek valóban komoly veszélyek, a háttérben egy még alattomosabb fenyegetés nőtt iparági szintű biztonsági kockázattá: a prompt injection. Biztonságtechnikai szakértők ma ez
A Coinbase Financial Markets 2026. május 29-én elsőként kapott engedélyt arra, hogy amerikai szabályozás alatt működő határidős ügynökként közvetlen hozzáférést biztosítson ügyfeleinek a globális kriptovaluta-perpetuális és opciós piacokhoz. A lépés új lehetőséget teremthet az intézményi befektetők számára a nemzetközi derivatív likviditás elérésér
Pánik helyett gyors cselekvés! A fehér bevonat okait és a legjobb megelőzési, helyreállítási praktikákat is megmutatjuk, hogy ne legyen több gondod vele.
A bankok által önkéntesen vállalt bankszámlastop 2026. június 30-án lejár, és a pénzintézetek jelentős része már be is jelentette, hogy júliustól mennyivel drágulnak a bankszámláik. Az egyik bank nemcsak az idei, hanem a tavaly elmaradt díjkorrekciót is most érvényesíti. A money.hu pénzügyi portál összegyűjtötte, melyik banknál mekkora drágulás vár
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút a vasárnapi gyermeknapon sokszínű programkínálattal várja a családokat a hűvösvölgyi végállomáson. A vonatok a szokottnál gyakrabban közlekednek, a vasútvonal alsó szakaszán pedig betétjáratok is indulnak.
Magyarország agráriumában egyre határozottabban jelenik meg egy olyan szemlélet, amely nem kizárólag a külső inputokra és a technológiai intenzifikációra építi a termésbiztonságot, .
Pénteken Magyar Péter bejelentette, hogy az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalássorozat eredményeképp mintegy 6000 milliárd forint uniós forrást sikerült felszabadítania a kormánynak. A pénzek nem érkeznek meg automatikusan: a Tisza-kormánynak az újragondolt célokat augusztusig teljesítenie kell. Magyar Péter a Portfolio-nak adott interjújában
A városi növény nem „kinti növény” A városi zöldfelületeken gyakran tapasztalható, hogy ugyanaz a növényfaj, amely kertben vagy vidéki környezetben stabilan fejlődik, a városban évről évre gyengül. Ez nem kivétel, hanem szabályszerűség. Utcafásításoknál, parkokban és lakótelepi zöldsávokban egyaránt megfigyelhető, hogy az ültetés utáni első években
Csökkenő forgalomban emelkedett az elmúlt négy napos kereskedési héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 134 616,81 ponton zárt, 3,77 százalékkal, 4888,31 ponttal magasabban az előző heti záróértékénél.
„MI-pszichózisban” szenvednek a technológiai cégek vezetői – állítja Aaron Levie, a Box vezérigazgatója. Szerinte sok felsővezető annyira elbűvölődött a mesterséges intelligencia látványos demóitól, hogy figyelmen kívül hagyja a technológia korlátait és a valódi üzleti alkalmazás nehézségeit.
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a szolgáltatások külkereskedelmi forgalmáról, a kiskereskedelemről és az iparról is közöl adatokat.
A facélia kiváló választás a fenntartható gazdálkodásban: gyors fejlődése, gyomelnyomó képessége és méhbarát virágzata miatt egyre több gazda alkalmazza.
Tizedik alkalommal rendezi meg a Portfolio a Private Health Forum 2026 konferenciát szeptember 10-én a budapesti Marriott Hotelben, amely immár a magyar magánegészségügyi szektor legfontosabb találkozási pontjává vált. Az esemény már csak azért is érdekes, mert az egészségügy érdekes időszakát éli, az állami egészségügyben nagy tervek körvonalazódn
Egyre feljebb sprófolják a bankok azt az összeget, amennyit bezsebelhet tőlük egy új ügyfél a számlanyitásért. Az elmúlt hetekben újabb jóváírási akciók indultak, és a már meglévőket is vonzóbbá tették – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az esetenként százezer forint feletti ajándékpénzekért cserébe viszont teljes elkötelező
Az olyan nyelvek, mint a spanyol, a francia, az olasz és a holland, általában 24-30 hét tanulást igényelnek az angolul beszélők számára a professzionális munkavégzéshez szükséges jártasság eléréséhez. Az olyan nyelvek, mint az orosz, a hindi, a török és a vietnami, körülbelül 44 hetet vesznek igénybe, ami majdnem kétszer annyi, mint a legkönnyebb
Az indonéz kormány pénteken találkozott a pálmaolaj-termelő gazdák képviselőivel, hogy kezeljék a friss termések (FFB) árának meredek csökkenésével kapcsolatos aggodalmakat.
Egy névtelen Bitcoin-felhasználónak köszönhetően mostantól az Egyesült Államok Alkotmányának teljes szövege közvetlenül a Bitcoin blokkláncról olvasható. A felhasználó néhány nappal ezelőtt véste fel a dokumentum egészét a megváltoztathatatlan láncra, így az a hálózat létezésének teljes ideje alatt elérhető marad. A Bitcoin viszonylatában jelentősn
A házilag készített csigacsapdák egyszerűek és olcsók, de sokan tapasztalják, hogy a csigák újra és újra visszatérnek. Mutatjuk, hogyan javíthatsz az eredményen, mikor érdemes csapdázni, és melyek a leggyakoribb hibák!
Szokatlan történetet osztott meg követőivel Paul Schrader amerikai filmrendező és forgatókönyvíró: a 79 éves alkotó szerint „szakított” vele az általa kipróbált, mesterséges intelligenciával működő online barátnő. A Taxisofőr forgatókönyvírója egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy kíváncsiságból kezdett el használni egy MI-alapú társalkalmazást
A Perzsa-öböl exportkockázatai miatt a műtrágyaárak ugrásszerűen emelkedtek. Az európai mezőgazdaság importfüggősége fokozza a helyzet súlyosságát, különösen a nitrogénalapú műtrágyák piacán.
A poloskák visszaszorítása nem ördöngösség, de sokan elrontják az alapokat. Megmutatjuk, hogyan kerülheted el a tipikus hibákat és mitől lesz sikeres a védekezés!
A nyári hőstressz hátrányosan befolyásolja a tejelő szarvasmarhák reprodukciós teljesítményét. Az alábbi cikk rávilágít az embrióátültetés előnyeire és a hőstressz-monitorozás jelentőségére a szaporítási eredmények javításában.
Az Axios értesülései szerint az Nvidia és a Microsoft közösen fejlesztett, Nvidia CPU-val szerelt Windows PC-ket mutathat be, amelyeket több gyártó, köztük a Dell és a Microsoft saját Surface márkájának eszközeibe is bekerülhetnek. Az Nvidia ezzel először lépne be központi processzorgyártóként a PC-piacra. A Microsoft emellett egy olyan szoftvert i
Drón csapódott a délkelet-ukrajnai, orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű egyik turbinacsarnokába szombaton, és a jelentések szerint lyukat ütött az épület falán - közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az X-en tett bejegyzésben. Az ENSZ nukleáris felügyeleti szervezete helyszíni hozzáférést kért a létesítményhez.
Két megyére másodfokú, míg nyolc megyére elsőfokú figyelmeztetés lépett érvénybe Magyarországon zivatarok veszélye miatt. Néhol hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.
A szamóca- és málnatermés jelentős hányada odalett, ez a kiesés pedig komoly hullámokat vet a környező országok, így a magyarországi termelők piacán is.
Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet eljárást indított Nathan Fuller texasi lakos ellen, aki a hatóság szerint 12,3 millió dollárt gyűjtött össze mintegy 150 befektetőtől. A vád szerint Fuller hamisan állította, hogy mesterséges intelligenciával működő kriptokereskedési botokkal garantált hozamot ér el. Nathan Fuller, a texasi Cypress lakosa
A rendkívül gyenge piaci kereslet és a megcsappanó rendelésállomány miatt a Porsche ideiglenesen felfüggesztette teljesen elektromos sikermodellje, a Taycan gyártását a stuttgarti üzemében. A legendás 911-esből pedig állítólag egyelőre nem készül teljesen elektromos változat.