2026. május 29. péntek

máj. 29
23:09
A nyugdíjpénztárak 40 százalékkal kisebb hozamot értek el az egy évvel korábbinál (ProfitLine)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak befektetési tevékenységének eredménye 11,1 milliárd forint nyereség volt az első negyedévben, 40,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken kiadott jelentéséből.
máj. 29
23:21
Sabbatical leave: jogi és bérszámfejtési megoldások munkáltatóknak (HR Portál)
Számos elemzés foglalkozik a sabbatical vállalati kultúrára, elköteleződésre vagy munkavállalói jóllétre gyakorolt pozitív hatásaival, jóval kevesebb a hazai jogszabályi háttérrel, munkajogi és adóvonzatokkal, azokkal a munkáltatói és munkavállalói szempontokkal, amelyek egy jól tervezett sabbaticalt valódi win-win helyzetté tesznek. Bartók Szandra
máj. 29
23:23
Újabb tömeges leépítések jöhetnek Németországban – az autóipar a legnagyobb vesztes (HR Portál)
Miközben a német ipar három év után először növelni tudta árbevételét, a leépítések tovább gyorsulnak. Az EY friss elemzése szerint 2026 első negyedévének végére újabb 127 ezer munkahely szűnt meg, így 2019 óta már több mint 341 ezer ipari állás tűnt el Németországban. A legsúlyosabb helyzet az autóiparban alakult ki.
máj. 29
23:25
Vörösbe borul Magyarország: brutális nyár jöhet – így kell felkészülnünk (HR Portál)
Az átlagnál jóval melegebb nyarat vetít előre Európára a Meteorológiai Világszervezet (WMO), és a legnagyobb hőterhelés ismét Közép- és Dél-Európát érintheti. Magyarország is a vörös zónába került az előrejelzési térképeken. A szakértők szerint nemcsak a hőségre, hanem az egészségügyi és munkahelyi következményekre is fel kell készülnünk.
máj. 29
23:27
"Valódi versenyhelyzetet várok" – új vezetővel indul új időszak a munkaerő-kölcsönzőknél (HR Portál)
Jelentős szervezeti és stratégiai változásokról döntött éves közgyűlésén a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ). A szervezet új arculattal, öt új tagszervezettel és személyi változásokkal folytatja működését, miközben tovább erősíti a hazai, jogkövető és etikus HR-szolgáltatók szakmai érdekképviseletét.
máj. 29
23:29
Kettős viszony: használjuk, de nem igazán bízunk benne. Mi az? (HR Portál)
Az MI hatása nem az egyes feladatok automatizálásában, hanem a munkafolyamatok újraszervezésében és a döntéshozatal támogatásában a legjelentősebb. A használat azonban itthon is gyorsabban terjed, mint az iránta való bizalom. Ennek fejlődésében fontos szerepe van a szervezeteknek - derül ki a BGE friss kutatásából.
máj. 29
23:31
Miért buknak el a HR-szoftverek bevezetései? (HR Portál)
Az új HR-szoftverek bevezetésekor a technikai részletek gyakran háttérbe szorítják az emberi tényezőt, ami súlyos kudarcokhoz vezethet. A sikeres átálláshoz nem elég a jó szoftver, szükség van egy olyan tudatos kommunikációs stratégiára is, amely valódi válaszokat ad a munkavállalók kérdéseire.
máj. 29
23:33
A bónuszok evolúciója: Valóban a megfelelő teljesítményt jutalmazzuk? (HR Portál)
A modern munkakörnyezetben egyre nagyobb szakadék tátong a vállalatok által hirdetett értékek és a ténylegesen jutalmazott teljesítmények között. Justine Wollf szakértő szerint a pusztán pénzügyi alapú bónuszrendszerek már nem elegendőek a hosszú távú elkötelezettség fenntartásához.
máj. 29
23:35
Hét kulcsfontosságú lépés, amellyel a HR és a cégvezetés kivédheti a kibertámadásokat (HR Portál)
Világszerte 39 másodpercenként történik egy-egy kibertámadás, és a közhiedelemmel ellentétben a kis- és középvállalkozások a legsebezhetőbbek. Az HR-szakembereknek kiemelt felelősségük van a védekezésben, hiszen hatalmas mennyiségű bizalmas személyes és pénzügyi adat felett diszponálnak.
máj. 29
23:37
Újratervezett felnőttképzés: kevesebb jelenléti ív, több valódi eredmény (HR Portál)
A felnőttképzésről sokszor úgy beszélünk, mintha az elsősorban nyilvántartások, szerződések, jelenléti ívek, adatszolgáltatások és hatósági megfelelési pontok összessége lenne. Pedig a felnőttképzés eredeti és legfontosabb célja az, hogy emberek új tudást, új készségeket, új munkalehetőségeket és új életpályákat kapjanak. Pádár Tivadar, a Felnőttké
máj. 29
23:39
Rendszerszintű kudarc: Egymillió fiatal maradhat munka és képzés nélkül (HR Portál)
Súlyos válság fenyegeti a brit munkaerőpiacot: Alan Milburn legújabb jelentése szerint jelenleg mintegy egymillió fiatal nem tanul és nem is dolgozik. A szakértők szerint a jelenlegi állami támogatási rendszer alkalmatlan a modern kihívások kezelésére, és azonnali, gyökeres reformokra van szükség a generációs katasztrófa elkerülése érdekében.

2026. május 30. szombat

máj. 30
0:09
Tavaly is milliókat kapott tanácsaiért az elítélt volt macedón elnök, Nikola Gruevszki (444.hu)
Jövedelmező tevékenység a tanácsadás.
máj. 30
0:09
720 ezres hotelszobák és rekordforgalom a reptéren – ennyi pénzt hozhat a BL-döntő Magyarországnak (rtl.hu)
Történelmi hétvége előtt áll Budapest: a BL-döntő miatt a szállodákban tízszeres áron is telt ház van, rekordforgalomra készül a reptér is. A szakértő szerint a világ egyik legnézettebb sporteseménye több tízmilliárd forintos bevételt hozhat Magyarországnak, és hosszú távon is erősítheti Budapest turisztikai vonzerejét.
máj. 30
0:09
Közel 300 millió forintos plusszal zárt tavaly a DK, 400-zal a Momentum (Telex)
Az MKKP-nak több volt a kiadása, mint a bevétele, a DK és a KDNP is milliárdos bevételt produkált tavaly. Több párt éves pénzügyi beszámolója is megjelent péntek este.
máj. 30
0:09
Végzetes csapás érte a magyar földeket: már csak ez jelenthet kiutat (Agrárszektor)
A klímaváltozás és a súlyos aszály miatt jelentősen csökken a hazai búza terméshozama. Ezzel párhuzamosan az exportkilátások is romlanak. A szakemberek szerint a magyar mezőgazdaság jövőjét a gyors alkalmazkodás és az öntözésfejlesztés határozza meg. Szintén kulcsfontosságú a prémium minőségű fajtákra való átállás. A tartós vízhiány ugyanis már mos
máj. 30
0:13
Hét éve nem volt ilyen gyenge éve Mészáros Lőrinc zászlóshajó cégének, mégis közel 17 milliárdos osztalékra futotta (444.hu)
Négy éve nem vettek ki ennyire "kevés" pénzt a Mészáros és Mészáros Zrt.-ből.
máj. 30
0:13
A Wizz Air vezérigazgatója szerint Európában nincs kerozinválság, a gépeik garantáltan repülni fognak (Telex)
Váradi József a 24.hu-nak azt mondta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatunkat sem érintették kerozingondok
máj. 30
0:13
Hiába az egyezmény, ez a piac zárva maradt az európai tejtermékek előtt (Agrárszektor)
A lengyel tejipar egyre nagyobb nehézségekkel küzd a brazil piacra jutás során. A dél-amerikai ország ugyanis adminisztratív akadályokkal, elsősorban az állat-egészségügyi bizonyítványok kiadásának késleltetésével nehezíti meg az európai termékek behozatalát. A helyzet feloldása kulcsfontosságú a jelentős, mintegy 25 százalékos exporttöbblettel ren
máj. 30
0:15
A kedvezményes hitelek és az árérzékenység egyszerre formálják a lakásfelújítási piacot (ProfitLine)
A lakásvásárlási piac korábbi élénkülése a lakásfelújítási és lakberendezési szektorban is érezhető: a Diego tapasztalatai szerint nőtt az érdeklődés a burkolatok, nyílászárók és otthoni kiegészítők iránt, miközben a vásárlók a korábbiaknál árérzékenyebbek, tudatosabban terveznek, és jellemzően több lépésben valósítják meg felújításaikat.
máj. 30
0:17
Nem nyúlt Magyarország besorolásához az S&P; hitelminősítő (Telex)
Az S&P kiemelte, hogy az új magyar kormány deklarált célja 2030-ig csatlakozni az euróövezethez.
máj. 30
0:17
Zseniális tervvel álltak elő a hazai kutatók: ezzel rengeteg gazda járhat jól (Agrárszektor)
Csaknem egymillió hektárnyi egykori vizes élőhely helyreállítása javíthatná az Alföld vízháztartását, mérsékelhetné az aszálykárokat, és egyes területeken még a kukoricahozamokat is számottevően növelhetné. Pinke Zsolt, a Hun-Ren Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatója és társai friss tanulmányukban bemutatták: a vízvisszatartás
máj. 30
0:21
Fontos bejelentést tett Bóna Szabolcs a jégkármérséklő rendszerrel kapcsolatban (Agrárszektor)
Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy felülvizsgálják a jégkármérséklő rendszer működését és szakmai felügyeletét. Mint írta, vannak olyan térségek az országban, ahol támogatnák a rendszer leállítását, másutt kifejezetten elégedettek annak működésével.
máj. 30
0:25
Itt az igazság a magyar boltokban kapható élelmiszerekről: ezt nem sokan tudják (Agrárszektor)
A Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (Fész) ügyvezető igazgatója szerint minden, amit a boltokban meg tudunk vásárolni, biztonsággal elfogyasztható, nincs jó vagy rossz élelmiszer. Vörös Attila úgy véli, az uniós élelmiszerjog a fogyasztók biztonságát a világon a leginkább előtérbe helyező szabályozás - olvasható az Infostart oldalán.
máj. 30
0:29
Egyre többen vesznek ilyen bort Magyarországon: tudhatnak valamit? (Agrárszektor)
A fiatal felnőttek borválasztásában egyre kevésbé az ismert márkák, nagy nevek és híres pincészetek jelentik a kapaszkodót. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Hnt) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás szerint az Y és Z generáció döntéseiben továbbra is meghatározó az ízvilág és az ár, miközben a márkanév, a termelő hírneve és mások ajánlá
máj. 30
0:33
Durva, ami az ukrán piacokon zajlik: ennyit kérnek egy kiló káposztáért (Agrárszektor)
Május végén lejtmenetbe került a káposzta ára Ukrajnában. A kínálat gyors bővülése és a visszafogott kereslet lefelé húzza az árakat, de az árszint még mindig magasabb a tavalyinál - írta meg a FruitVeB.
máj. 30
0:37
Óriási károkkal járhat egy átgondolatlan kaszálás: így lehet elkerülni a bajt (Agrárszektor)
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet (Omvv) Drón Szakbizottságának javaslatára 2025-ben egy hosszú távú kezdeményezés indult: a csatlakozók - együttműködve az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával - drónok segítségével őzgidákat és fészekaljakat mentettek a kaszálások előtt. A projekt idén is folytatódik.
máj. 30
1:09
Elfogadták a törvényt - Így dolgozhat valaki nyugdíj mellett (ProfitLine)
A nyugdíj melletti munkavégzés ma már nemcsak rugalmas lehetőség azoknak, akik a nyugdíjas éveik alatt is aktívak maradnának, hanem komoly anyagi előnyt is jelenthet mind a dolgozónak, mind a foglalkoztatónak.
máj. 30
1:27
Ezt sokan elrontják: ezen múlhat, hogy megromlik-e a hagyma! (Agroinform)
A hagyma termesztése egyszerűnek tűnhet, mégis sokan elrontják pár apró, de kritikus hibával. Mutatjuk, mire figyelj szezonról szezonra, hogy jó legyen a termés!
máj. 30
2:27
Új elnök az Ipar 4.0 Szövetség élén (Gyártástrend)
Ács István az ipari automatizáció egyik hazai és nemzetközi zászlóshajójának számító Bosch Rexroth vállalatnál ért el jelentős szakmai eredményeket.
máj. 30
3:09
Elkezdődik a strandszezon Balatonfüreden, hétfőtől új strand is nyílik (ProfitLine)
Szombaton elkezdődik a strandszezon Balatonfüreden kinyit a Kisfaludy és az Esterházy strand, hétfőtől pedig a város új szabadtéri fürdője, az Aranyhíd Strand is látogatható lesz - közölték a tóparti város honlapján.
máj. 30
3:57
Sokan elrontják: ezen múlhat, hogy sikerül-e távol tartani a darazsat! (Agroinform)
A darazsak elleni küzdelemben sokan elkövetik ugyanazokat a hibákat: édes illatokkal csalogatják őket, vagy túl közel merészkednek a fészekhez. Mutatjuk, mire ügyelj!
máj. 30
4:33
Így változtatja meg az AI a kosárlabdát – új korszakba lépett az NBA (FinTechRadar)
A New York Knicks 1999 óta először jutott be az NBA döntőjébe, a 2026-os szezon azonban nemcsak a pályán hozott új korszakot.
máj. 30
4:45
Kagylóhéjból karosszéria – így tennék biztonságosabbá és könnyebbé a jövő autóit (newtechnology.hu)
A globális élelmiszeripar tonnaszám termeli az osztrigahéjat, amely eddig jobb híján hulladéklerakókban vagy a tengerek fenekén végezte. A Helmholtz-Zentrum Hereon kutatói azonban rájöttek, hogy a feleslegessé vált tengeri alapanyag kulcsfontosságú
máj. 30
4:51
Mi rághatta el a fiatal almafa törzsét? (Agrofórum)
Fiatal almafa törzsét belülről rágta el valami, a fa törzse kettétört. Mit lehet tenni ilyen esetben? Mi okozta?
máj. 30
4:51
Újra érkeznek a nyári viharok – mutatjuk, hogyan mentse meg a kertjét (Magro)
Mivel a légköri folyamatokat befolyásolni nem lehet, a hangsúly egyértelműen a megelőző, preventív védekezésre, valamint a viharokat követő, azonnali és szakszerű élettani kármentésre helyeződik át.
máj. 30
4:57
Sokan elrontják: ezen múlhat, hogy meddig marad friss a gyümölcs! (Agroinform)
A friss gyümölcs sorsa gyakran apróságokon múlik: az etilénhatás és a rossz párosítás tönkreteheti a legszebb termést is. Mutatjuk, mire figyelj, hogy friss maradjon!
máj. 30
4:57
Őstermelők bevételei: itt húzódik az adómentes határ (Haszon.hu)
2026-ban jelentősen nőtt az őstermelők adómentes bevételi határa. Évi 19,4 millió forint a bűvös határ átalányadózóként.
máj. 30
4:57
Okosszekrényeket fejleszt a szegedi Procontrol Kft. (Integrator FM)
Különleges tulajdonságú bevonatokat és a mesterséges intelligencia alapú riasztórendszert is fejlesztett okosszekrény termékcsaládjához a szegedi Procontrol Kft. Kovács Attila ügyvezető a Szegedi Tudományegyetemen rendezett, kémiai vonatkozású helyi ipari fejlesztéseket bemutató konferencián elmondta, a 45 éve működő cég termékei között az elmúlt m
máj. 30
5:15
3 napos előrejelzés: Mire hozzászokunk a napsütéshez, el is búcsúzhatunk tőle (Agroinform)
Érkezik a hidegfront, ami záporokat, zivatarokat és szélvihart hoz magával.
máj. 30
5:15
Fociláz 2026: futball-statisztikák, avagy ahol a számok születnek (ICT Global)
Az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk, hogy a meccsek közvetítése során lényegében adattenger ömlik a nézőkre. Ennek egyik legújabb formája, hogy az élő közvetítés alatt - az arra alkalmas okostévéken - a mérkőzés aktuális statisztikáit is lehet böngészni. De honnan is érkezik ez a rengeteg adat? Mire is jók ezek azon túl, hogy elkápráztassák a néző
máj. 30
5:39
A fizetés már kevés: a munkavállalók ennél sokkal többet várnak (Piac és Profit)
A munkahelyi biztonság az anyagiaknál kezdődik, és a közegnél folytatódik – ebben minden generáció egyetért. A legfiatalabbak emellett fejlődési lehetőséget, a legidősebbek pedig kiszámítható, pontosan tisztázott feladatkört várnak el azért, hogy biztonságban érezzék magukat. Azok a cégek vonzóak számukra, akiknek stabil a működésük és emellett emb
máj. 30
5:45
Kínai kutatók 3 perces töltésű 451 Wh/kg akkumulátort alkottak (NRGreport)
A Kínai Tudományos Akadémia kutatói által fejlesztett lítium-fém szilárdtest akkumulátor 451,5 Wh/kg energiasűrűséget, 3 perces töltési időt és 700 ciklusos stabilitást mutat.
máj. 30
5:45
Technológusverseny az ENGEL-nél: a tudás új mércéje a fröccsöntésben (newtechnology.hu)
Az ENGEL-Hungária Kft. technológusversenye nemcsak egy szakmai kihívás, hanem egy fontos iparági üzenet is: a jövő fröccsöntési szakemberei azok lesznek, akik a gyakorlati tapasztalat mellett értik is a folyamatok mögötti
máj. 30
5:45
A vevő örül, a gazda kevésbé: nyomás alatt a szamóca ára (Agrárágazat)
A magyar mezőgazdaság szamócaszezonja kedvezően indult, miközben az import és a hazai kínálat is alakítja az árakat.
máj. 30
5:45
Négy új államtitkár érkezett az agrártárcához (Mezőhír)
A mezőgazdaság jövőjét is érinthetik az agrártárca új államtitkáraihoz kötődő döntések és feladatkörök.
máj. 30
5:45
Trump bekeményített, kegyetlen lépésre szánta el magát (Médiapiac)
Donald Trump ismét benyújtotta a Wall Street Journal ellen indított 10 milliárd dolláros rágalmazási keresetét, miután egy floridai bíró korábban elutasította az ügyet, de lehetőséget adott annak módosított formában történő újraindítására.
máj. 30
5:51
Termesszen zsályát otthon, a kertben! (Magro)
A fűszer- és gyógynövényágazat globális és hazai növekedése egyértelműen jelzi, hogy a fogyasztók és a feldolgozóipar részéről drasztikusan emelkedik az igény a prémium minőségű, ellenőrzött forrásból származó alapanyagok iránt.
máj. 30
5:57
Vigyázz! Ezt nézd meg először, ha zöldül a burgonya a tárolás során! (Agroinform)
Furcsa zöld foltok jelentek meg a krumplin? Nem mindegy, mikor és hogyan avatkozol be! Eláruljuk, mik a jelek, a fő okok és a legfontosabb teendők, ha ez történik.
máj. 30
6:09
Már nem a márkanév dönt, új szempontok alapján választanak bort a fiatalok (ProfitLine)
A fiatal felnőttek borválasztásában egyre kevésbé az ismert márkák, nagy nevek és híres pincészetek jelentik a kapaszkodót. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás szerint az Y és Z generáció döntéseiben továbbra is meghatározó az ízvilág és az ár, miközben a márkanév, a termelő hírneve és mások ajánlá
máj. 30
6:15
Kiderült, ennyiért biztosítják az NB I-es sztárfocistákat: egy komoly sérüléssel milliókat bukhatnak (Pénzcentrum)
Hihetetlennek hangzik, de egészen 2013-ig nem volt olyan biztosítási termék Magyarországon, amit a sportolók köthettek meg annak érdekében, hogy ha beütne a krach egy sérülés képében, akkor valamekkora segítséget nyújthasson. Pedig szükség addig is lett volna rá, ennek ellenére még ma is sok nehézséggel, helyenként értetlenséggel találkozik Koczka

Keresés