Újabb ebolajárvány miatt emeltek készültséget Afrikában, miután a Kongói Demokratikus Köztársaságban egy ritka vírusváltozatot, a Bundibugyo-törzset azonosították. Az afrikai járványügyi központ szombati közlése szerint eddig 13 fertőzöttnél mutatták ki a variánst.
Csendben befutott egy ingyenes PS5-exkluzív horror - és még csak PS Plus sem kell hozzá Rövid, de nem rossz: meglepően korrekt értékeléseket kapott az új játék
Szombat délután pánik és káosz uralkodott el Modena belvárosában, amikor egy autó nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott az egyik legforgalmasabb utcában. A brutális incidensben legalább nyolcan megsérültek, közülük négyen súlyos állapotban kerültek kórházba. Az olasz hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy szándékos támadás történt-e. A szemtanúk
Magyar Péter ma délután hivatalosan felmentette pozíciójából Havasi Bertalant, a leköszönt Orbán-kormány helyettes államtitkárát. A politikus ezután többször is egyértelművé tette, hogy a Fidesz minisztereivel ellentétben ő nem hajlandó sem lemondani, sem eladományozni végkielégítését, este pedig a Telex szerkesztőségének juttatott el egy újabb áll
Egyes országokban a gazdaság motorja nem a gyárakban vagy az irodákban működik, hanem mélyen a föld alatt. Olaj, gáz vagy ritkafémek termelik meg a GDP jelentős részét, gyakran anélkül, hogy széles társadalmi teljesítmény állna mögöttük. Ez alapjaiban torzítja az országok közötti összehasonlítást. De mit jelent ez egy olyan ország számára, mint Mag
Az eddig beérkezett szja-bevallásokból kiderült, hogy a leggyakoribb hibák a gyermekek után járó kedvezményeknél merülnek fel. Ezért a NAV segít a szülőknek: összefoglalta a tipikus, egyébként összességében leggyakoribb bevallási hibákat, amelyekre az érintetteknek érdemes figyelniük.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (Meszk) Országos Küldöttközgyűlésén 2026. május 15-én pénteken átadta az egészségügyi ágazat helyzetét bemutató, valamint megoldási javaslatokat tartalmazó szakmai dokumentumát dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek.
Hétvégén újra különleges adománygyűjtő különkiadással jelentkezik a Fókusz Plusz, ahol a Bátor Tábor javára szervez gyűjtést az RTL. Az élő adás házigazdája Barabás Évi lesz, aki egyben az alapítvány nagykövete is.
Kamatemelést áraz a piac az euróövezetben, pedig a magas energiaárak és lassuló gazdasági környezet közepette ez nemhogy nem oldaná meg, de még súlyosbítaná is a problémákat.
Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX, a vártnál gyorsabb ütemben haladhat tőzsdei bevezetése felé. A Reuters értesülései szerint a cég akár már június 12-én megjelenhet a Nasdaqon, ami minden idők egyik legnagyobb IPO-ja lehet. Ticker és részvényfelosztás A források szerint a SpaceX részvényei az $SPCX ticker alatt foroghatnak majd, a hivatalos tá
Portugáliáról többnyire a homokos tengerpartok, a finom borok vagy éppen a történelmi lisszaboni villamosok jutnak eszünkbe. Ez a kör bővülhet hamarosan a legújabb portugál büszkességgel: bemutatkozott az Adamastor Furia, az ország első szupersportkocsija.
Nagy meglepetéssel állt elő A nagy pénzrablás kapcsán a Netflix: a streaming szolgáltató rejtélyes teaser formájában jelentette be híres sorozata visszatérését.
Gajdos László környezetért felelős miniszter azonnali hatállyal betiltotta a tarvágást a magyarországi védett erdőkben. Ripszám István, az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke szerint a döntés indokolt és könnyen végrehajtható, így nem fog drasztikus változásokat eredményezni. A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet egy fontos problémára. Az i
Látványosan bővült a világ leggazdagabbjainak köre az elmúlt időszakban. A Knight Frank befektetési tanácsadó vállalat 2026-os vagyonriportja szerint 2021 és 2026 között 551 435-ről 713 626-ra nőtt azoknak a száma, akik legalább 30 millió dolláros (mostani árfolyamon csaknem 9 milliárd forintos) nettó vagyonnal rendelkeznek.
Úgy tűnik, áprilisra elfogyott a lendület az albérletpiacon. Az Ingatlan.com és a Központi Statisztikai Hivatal közös elemzése szerint országosan mindössze 0,2 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak márciushoz képest, míg Budapesten 0,1 százalékos csökkenést mértek, számol be a Telex. Ez érezhető lassulás, főleg úgy, hogy márciusban még 1,6 százalé
Több mint 2500 bejelentés érkezett 2025-ben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához, a már 15 éve működő Internet Hotline-hoz. A legtöbb ügy gyermekekkel szembeni online szexuális visszaélésekhez, engedély nélkül közzétett tartalmakhoz és internetes pénzügyi csalásokhoz kötődik.
A munkaidő nem csupán akkor ketyeg, amikor már javában dolgozunk: a kötelező előkészületek és záró feladatok is beleszámíthatnak. Ami pedig a beosztást illeti, azt ugyan a munkáltató alakítja, de a szabályok szerint figyelnie kell a munka jellegére és a biztonságos munkavégzés feltételeire is. Mutatjuk, mikre ügyeljünk ezeken felül munkavállalóként
Napjainkban a nyugdíj melletti munkavállalás Magyarországon nem kivétel, sokkal inkább egyre terjedő tendencia. A KSH adatai szerint tartósan 150 ezer körül mozog azoknak a száma, akik nyugdíjasként dolgoznak, de a valós szám még ennél is több lehet. A témáról Farkas András nyugdíjszakértőt kérdezte a Nők Lapja.
Sok kertészt bosszant, amikor a földi eper nem hozza a várva várt nagy, zamatos gyümölcsöket. Megmutatjuk, mi állhat a háttérben, és mit tehetsz ellene!
Horvátország súlyos tűzvédelmi szezonra készül, miután az év eleje óta húsz százalékkal több tűzesetet jegyeztek fel, és hetven százalékkal nőtt a leégett terület nagysága a tavalyi év azonos időszakához képest.
A szúnyogok elleni védekezés nem csupán kényelmi kérdés, hanem egyre inkább ökológiai, közegészségügyi és társadalmi ügy is. A HUN-REN ÖK új kiadványa azt mutatja meg, miért érdemes a megszokott gyakorlat helyett adatvezérelt, környezetkímélőbb és integrált megoldásokban gondolkodni.
Az elmúlt napok egyik radar alatti híre volt, hogy a múzeumi világ és művészettörténet meghatározó intézménye térhet vissza:„Megkezdik az Iparművészeti Múzeum rekonstrukcióját, világos protokollt dolgoznak ki a műtárgyak közintézmények közötti kölcsönzésére, és létrehozzák az országos műemlékvédelmi rendszert” – írta a Hvg Tarr Zoltán, a társadalmi
Ma egy különleges nap virradt ránk, tele lehetőségekkel és pozitív energiákkal ???? Ahogy a nap fénye átszűrődik a világon, úgy hozzánk is elérkeznek a kreativitás, a szeretet és az önfejlesztés...
Nem nő az uborka a kertedben? Ne aggódj, összegyűjtöttük, mit nézz át lépésről lépésre! Segítünk feltárni a gondokat, és megmutatjuk, mikor kell azonnal cselekedni.
A tej túl gyorsan megromlik, és nem tudod, miért? Felfedjük a titkokat: hol rontod el, mik a leggyakoribb hibák, és hogyan mentheted meg a tej frissességét!
A paprika termesztése könnyűnek tűnik, de sokan ugyanazokat a hibákat követik el. Megmutatjuk, hogyan kerülheted el a hőstresszt és a tápanyaghiányt, hogy bőséges legyen a termésed!
A félvezetőipar már a legpesszimistább előrejelzések szerint is átlépi az ezermilliárd dolláros értéket 2026-ban. A Félvezetőipari Szövetség (SIA) legfrissebb adatai, valamint a Future Horizons és az IDC elemzései alapján a
Olajfával kapcsolatban van kérdésem. A tavasszal vásárolt olajfa levelein, elszórva a képen látható sötét színű foltok találhatók, és a foltos levelek sárgulnak. Mire lehet számítani, védekezzek-e ellene és hogyan?
Fontos időszak következik a szőlő aranyszínű sárgaságbetegségét okozó fitoplazma fő terjesztője, az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Ősszel és tavasszal a vidéki kertekben menetrendszerűen beindulnak a füstgyárak, pedig az avarégetés minden további nélkül egyik napról a másikra megszüntethető lenne.