2026. május 19. kedd

máj. 19
11:48
A Fidesz és Varga volt államtitkára, Répássy Róbert is reagált a kegyelmi ügyről kikerült részletekre (Forbes)
A Fidesz szerint semmi újat nem tudtunk meg, Répássy ugyanakkor elmondta, mi volt a megállapodás a Sándor-palota és az igazásgügyi tárca között. Mi történt? A Fidesz-frakció is reagált Magyar Péter keddi, a kegyelmi ügyről tartott rendkívüli sajtótájékoztatójára, vette észre a Telex. "Magyar Péter mai sajtótájékoztatója csak egy újabb Facebook-esem
máj. 19
11:50
Ruff Bálint kapott egy másik tisztséget is Magyar Pétertől (Forbes)
Immár két miniszterelnök-helyettese is van Magyar Péter kormányának.
máj. 19
11:54
Nem kapták vissza pénzüket az utasok, eljárás indult az utazási iroda ellen (Piac és Profit)
Az elmaradt kárrendezés miatt eljárást indított a Travel Teachers Kft. utazásszervezővel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), mert a beérkezett panaszok szerint a cég nem kezdte meg ügyfelei kártalanítását.
máj. 19
11:54
Megütötték a forintot, kopogtatnak a külső fenyegetések (Portfolio)
A devizapiacokon kedden a geopolitikai feszültségek és az olajárak mozgása határozta meg a hangulatot: a dollár stabilizálódott, miután Trump felfüggesztette az Irán elleni tervezett támadást, a Brent olaj ára így 110 dollár közelébe esett. A piac egyre komolyabban áraz Fed-kamatemelést decemberre. A forint enyhén erősödött reggel, miközben a piaco
máj. 19
11:54
Terménypiaci helyzetkép 2026. májusában: változó vetésszerkezet és hektikus terménypiac (Agrárágazat)
A mezőgazdaság idei terménypiacát a száraz tavasz, a vetésszerkezet-váltás és a hektikus ármozgás határozza meg.
máj. 19
11:56
Úgy belobbant a halálos, gyógyíthatatlan járvány, hogy globális riadót fújtak (Portfolio)
Rohamosan terjed a ritka Bundibugyo ebolavírus-törzs okozta járvány Kelet-Kongóban: a halálesetek száma 131-re emelkedett, miközben már több mint 500 gyanús esetet tartanak nyilván, és a fertőzés városi területekre, illetve Ugandába is átterjedt. A WHO nemzetközi horderejű közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett, mivel a vírus hetekig észrevétlenül
máj. 19
11:58
Megérkezett a figyelmeztetés, ez hozhatja el a következő esést a tőzsdéken (Portfolio)
Az amerikai részvénypiacra rendkívüli ütemben áramlott a friss tőke az elmúlt hetekben, ami történelmi csúcsokra repítette az árfolyamokat. A Barclays elemzése szerint azonban éppen ez a túlzott lendület teszi sebezhetővé a piacot egy esetleges korrekcióval szemben - írta meg a MarketWatch.
máj. 19
12:00
Egy kakukktojás van ma a vezető magyar részvények közül (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,69 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
máj. 19
12:00
Mulcs fajták: melyiket válaszd zöldségágyásba és díszkertbe? (Agroinform)
A mulcs fajták helyes megválasztása kulcsfontosságú a zöldségágyások és díszkertek egészséges fejlődéséhez. Megmutatjuk, milyen anyagokat érdemes választani, mire figyelj, és hogyan javíthatod a talajéletet mulcsozással.
máj. 19
12:06
Az ammónia lehet a traktorok új üzemanyaga? (GépMax)
Az Amogy Inc. ammóniával működő traktora új irányt mutat a mezőgazdasági erőgépek hajtásfejlesztésében.
máj. 19
12:06
Jól jött az eső, de a kalászosok stresszesek, előtör a gomba (Agrárágazat)
Az aszály enyhült a mezőgazdaságban, de a kalászosok nem állnak jól, még kéne eső, de a növényvédelem is készültségben…
máj. 19
12:12
A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra (ProfitLine)
Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér me
máj. 19
12:12
Mészáros Lőrinc cége egymilliárdos tartozás miatt szorítja sarokba Balásy Gyulát (Portfolio)
Mészáros Lőrinc médiaértékesítő cége, az Atmedia Kft. közel egymilliárd forintos elmaradt hirdetési díj megfizetésére szólította fel a Rogán Antalhoz közel álló Balásy Gyula egyik érdekeltségét. A korábban állami kampányokon meggazdagodott New Land Media ellen felszámolási eljárás indulhat, ha nem rendezi a tartozását. A helyzetet nehezíti, hogy a
máj. 19
12:18
Drasztikus szigorítás jöhet a munkaerőpiacon, a cégek már most aggódnak (Piac és Profit)
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója. A témában megszólalt a Vállalkoz
máj. 19
12:18
Enged Magyar Péter követelésének Sulyok Tamás, teljesíti a miniszterelnök felszólítását (Portfolio)
Sulyok Tamás köztársasági elnök bejelentette, hogy a Sándor-palota együttműködik a kegyelmi ügy iratainak nyilvánosságra hozatalában. Az államfő hivatala a miniszterelnök kezdeményezésével összhangban, a kiemelt közérdeklődésre tekintettel hivatalos megkeresés esetén átadja a rendelkezésre álló dokumentumokat a kormány képviselőjének. Magyar Péter
máj. 19
12:18
Kevesen ismerik ezt a legális kiskaput: így vehetsz magadnak extra nyugdíjat és hiányzó éveket (Pénzcentrum)
Egyre több magyar kerül olyan élethelyzetbe, amikor nincs biztosítási jogviszonya, mégis szeretné növelni a későbbi nyugdíját vagy megszerezni a hiányzó szolgálati időt. A társadalombiztosítási megállapodás erre kínál törvényes, szabályozott lehetőséget de sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mikor, hogyan és milyen feltételekkel élhetnek vele
máj. 19
12:18
Új piac nyílt a szentesi paprika előtt: mutatjuk, mi készül a nem tökéletes formájú zöldségekből (Agroinform)
Új életet kapnak a menthető zöldségek a DélKerTÉSZ és a ChillER Manufaktúra együttműködésében.
máj. 19
12:18
Büntethetik a nagyobb elektromos autókat: sok villanyautós tiltakozik a budapesti rendelet ellen (Öko-drive)
2027-től dupla parkolási díjtételt fizetnek a nehezebb villanyautók a fővárosban.
máj. 19
12:18
Ekkora az államadósságunk, ennyit költünk a finanszírozására (Haszon.hu)
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 69 012 milliárd forint, a GDP 77,9 százaléka volt az első negyedév végén, 3,3 százalékponttal magasabb a tavaly év végi 74,6 százaléknál. A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka volt a márc
máj. 19
12:18
Súlyos árat fizetnek ezért a magyar boltok: 500 milliárdos mínuszról rántották le a leplet (Agrárszektor)
Az árréstopok, a növekvő költségek, az importnyomás erősödése és a torzult piaci környezet egyszerre nehezítik a magyar élelmiszeripari beszállítók és a kiskereskedelmi láncok működését – hangzott el a Portfolio Agrofood 2026 konferencia kerekasztal beszélgetésén. A szakemberek szerint az elmúlt évek szabályozási intézkedései jelentősen rontották a
máj. 19
12:24
Hat módszer, amellyel hatékonnyá tehető a tanulás a mesterséges intelligencia korában (HR Portál)
A mesterséges intelligencia térnyerése alapjaiban forgatja fel a munkahelyi tanulást, a Gallup friss felmérése szerint pedig a Z generáció 80%-a tart tőle, hogy az AI-eszközök megnehezítik a jövőbeni fejlődést. Hat szakértő osztja meg tanácsait arról, hogyan tehetik a szervezetek valóban rögzülővé és értékessé a tudást ebben az új környezetben.
máj. 19
12:24
Baromfitenyésztés: rangos díjak és génmegőrzés (Agrárágazat)
A baromfitenyésztés díjai az agrárium értékőrző szerepére és a tenyésztők munkájára irányították a figyelmet.
máj. 19
12:24
Műanyaggal a klímaváltozás hatásai ellen? Tévhitek és megoldások a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap apropóján (Digital Hungary)
A legtöbb magyar ma is úgy gondol Magyarországra, mint kifogyhatatlan vízkészletekkel rendelkező országra. A szakértők szerint azonban a klímaváltozás miatt ez a szemlélet mára veszélyesen elavult: a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék megtartása és a hálózati veszteségek radikális csökkentése mára nemzetstratégiai jelentőségű kérdéssé vált.
máj. 19
12:30
Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány (Privátbankár)
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
máj. 19
12:30
Együttműködne Sulyok Tamás a kegyelmi ügy feltárásában Magyar Péterrel (Menedzsment Fórum)
Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – írta az MTI-nek a Sándor-palota.
máj. 19
12:36
Újabb elbocsátási hullám jön a Telusnál (Piac és Profit)
600 munkahely kerülhet veszélybe idén.
máj. 19
12:42
Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet (ProfitLine)
Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi Wlfi tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, m
máj. 19
12:48
Régi trükk az aszály ellen: Ezért vitáznak most a kukoricatermelők (Agroinform)
Száraz tavasz, kihívások a kukoricavetésben: a hengerezés mint régi technológia újra előtérbe került. Megéri-e alkalmazni?
máj. 19
12:48
Sulyokék máris válaszoltak, kiadják-e a kegyelmi ügy dokumentumait (Forbes)
Átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala, közölték kedden, miután Magyar Péter miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Mi történt? Hivatalos megkeresés esetén átadja a K. Endre kegyelmi ügyében született iratokat a kormánynak a köztársasági elnök hivatala – tájékoztatta
máj. 19
12:48
Nav: ne feledkezzen meg a civilek és vallási közösségek támogatásáról! (Üzletem)
Még több százezren nem rendelkeztek adójuk 1+1 százalékáról. Erre május 20-án éjfélig van lehetőségük. A határidő fontos, mert a késve beküldött felajánlás érvénytelen. Az érvényesség másik lényeges feltétele az, hogy akinek befizetendő adója van, azt május 20-ig rendezze – emlékeztet az adóhivatal.
máj. 19
12:48
Virágot Algernonnak – Egy édes-keserű könyv, amelyet most kellene a polcunkról levennünk (Digital Hungary)
Egy keserű, romantikus regény, ami kortünet kortünet tükre lett. Egy kérdést hagyott bennem: Te tudod, hogy mikor és kinek kell virágot vinned? Most vigyél — amíg még tudod, kinek érdemes, és akinek viszed, Ő is tudja értékelni. – Csermely Ákos publicisztikája.
máj. 19
12:54
205 nap után hoztak nyilvánosságra egy dokumentumot az MNB-ügyben érintett kecskeméti alapítványnál (Menedzsment Fórum)
205 nappal az adatigénylés beadása után kiadta a Neumann János Egyetemért Alapítvány a KecsUP Híreknek a tavaly nyári intézkedési tervét.
máj. 19
12:54
Hogy a közbeszerzés ne a lopás szinonímája legyen Magyarországon (Piac és Profit)
Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak n
máj. 19
12:54
Részletek az Mprsz új etikai kódexéről (Kreatív Online)
Az Mprsz új etikai kódexe a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően egységes szerkezetbe foglalja a szövetség értékeit és működésének alapelveit, ezek mellett stakeholderekre lebontott magatartási szabályokat is tartalmaz.
máj. 19
12:54
Hűvös lépés az UniCredittől: nem jelenik meg a kulcsfontosságú eseményen (Portfolio)
Az UniCredit nem vesz részt a Commerzbank idei közgyűlésén, mivel a határidőig nem regisztrálta részvényeit. Így a német hitelintézet legnagyobb részvényese és potenciális felvásárlója távol marad az eseménytől - értesült a Bloomberg.
máj. 19
12:54
Sertéstenyésztés: Fekete József tarolt a díjátadón (Agrárágazat)
A sertéstenyésztés idei díjai az agrárium kiemelkedő tenyésztői munkájára hívták fel a figyelmet Vásárhelyen.
máj. 19
13:00
Mészáros Lőrinc cége egymilliárdos tartozás miatt szolította fel Balásy Gyula ügynökségét (Portfolio)
Mészáros Lőrinc médiaértékesítő cége, az Atmedia Kft. közel egymilliárd forintos elmaradt hirdetési díj megfizetésére szólította fel Balásy Gyula egyik érdekeltségét. A korábban állami kampányokon meggazdagodott New Land Médiát már a Rogán Antallal hírbe hozott Balásy felajánlotta az államnak. A helyzetet nehezíti, hogy a cég bankszámláit a hatóság
máj. 19
13:00
Színt vallott a Kifli.hu: kiderült, mely termékeket keresik most leginkább a vásárlók - honnan ez a nagy változás? (Pénzcentrum)
Tovább nőtt a Kifli.hu forgalma és kínálata az elmúlt időszakban, miközben egyre nagyobb keresletet tapasztalnak a speciális étrendhez kapcsolódó és biotermékek iránt. A cég vezetője a vállalat sajtóeseményén arról beszélt, hogy a laktózmentes, gluténmentes és vegán termékek forgalma három számjegyű növekedést mutatott az elmúlt egy évben. Emellett
máj. 19
13:00
Japán juhar gondozása: erre figyelj, hogy ne perzselődjön a levele (Agroinform)
A japán juhar gondozása odafigyelést igényel: a megfelelő fény, öntözés, tápanyag és helyválasztás a kulcs. Mutatjuk a legfontosabb teendőket és a gyakori hibák elkerülésének módját, hogy a levelek ne perzselődjenek meg.
máj. 19
13:06
Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon (Privátbankár)
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
máj. 19
13:06
„Mintha egy sötét szobában hirtelen felkapcsolták volna a villanyt” (Kreatív Online)
Mások mellett úttörő szerepet vitt a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (Madoke) a Filmreform 2026 szakmai egyesülés white paperének megalkotásában, melyben rövid-, közép- és hosszú távú célokat fogalmaztak meg, és amit a Eurocine filmipari kiállítás megnyitóján mutattak be. A kidolgozó filmszakmai szervezetek szerint az elmúlt rendszer szakmai s
máj. 19
13:06
Ha Magyar Péter a főszereplő, akkor Ruff Bálint a dramaturg (Forbes)
"Ha a politikai történetmesélés szintjén értelmezzük a folyamatot, akkor Ruff azért kulcsember, mert ha a most zajló politikai történetnek Magyar Péter a főszereplője, akkor egyértelműen Ruff Bálint a dramaturgja." A nap kommentárja: érdekes, releváns, szakmai vélemények mindennap a világról, ami körülvesz minket.  Dull Szabolcs, politikai elemző,
máj. 19
13:06
A BNB Chain új fejlesztése: önállóan fizető AI-ügynökök (BitcoinBázis)
A BNB Chain május 18-án mutatta be új, Python-alapú fejlesztői eszközét, a BNBAgent SDK-t, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligencia-ügynökök ne csupán információkat dolgozzanak fel, hanem önálló gazdasági szereplőként is működhessenek a blokkláncokon. Az új rendszer lehetővé teszi, hogy az AI-ügynökök saját digitális identitással, reputáció
máj. 19
13:12
Munkavégzés pünkösdkor: mutatjuk, milyen szabályok betartásával lehetséges (Adózóna)
Újabb munkaszüneti nap közeledik, mely ráadásul általános munkarend szerinti munkanapra esik. Cikkünkben áttekintjük, kik, milyen feltételekkel dolgozhatnak, illetve a munkavégzésért milyen juttatásra jogosultak.
máj. 19
13:12
Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók (ProfitLine)
A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigaz
máj. 19
13:12
Súlyos adózási csapdába sétálhat most sok magyar vállalkozó: itt hibáznak a legtöbben (Pénzcentrum)
Minden év májusában fontos adózási határidők követik egymást: május 20-a a személyi jövedelemadóról, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról, a szociális hozzájárulási adóról, mindezek helyesbítéséről, önellenőrzéséről szóló bevallás határideje, illetve többek között ÁFA-bevallási határidő is. Május 31-e pedig a legtöbb naptári éves cég
máj. 19
13:12
Figyelmeztet a szakértő: sokkal nagyobb baj van itt, mint a hantavírus (Portfolio)
Miközben a világ figyelme heteken át egy tengerjáró hajón kitört hantavírus-járványra összpontosult, a Kongói Demokratikus Köztársaságban csendben egy jóval veszélyesebb ebolajárvány bontakozott ki - írja a Washington Post hasábjain Leana S. Wen egészségügyi szakértő.
máj. 19
13:12
Juhtenyésztés: rekordmezőny és rangos díjak Vásárhelyen (Agrárágazat)
A juhtenyésztés díjai az agrárium kiemelkedő tenyésztőit és legjobb fajtacsoportjait állították fókuszba.
máj. 19
13:12
Kiderült melyik csatorna közvetíti az ikonikus Indianapolis 500 autóversenyt Magyarországon (Digital Hungary)
Vasárnap érkezik a világ egyik leghíresebb, kultikus autóversenye, az 1911 óta megrendezett Indianapolis 500. Három órányi eszeveszett száguldás, 350 km/óra feletti átlagsebesség és természetesen 500 mérföld vár a 33 versenyzőre. Hibázni könnyű, de életveszélyes. Az Arena4 sportcsatornán és a NET4+ streaming felületén a magyar nézők a verseny minde
máj. 19
13:18
Gigantikus roham Gyulán: több mint 1300 tétel közül választják ki az év legjobb párlatait (Agroinform)
Pénteken kezdődik a 26. Gyulai Pálinkafesztivál.

Keresés