A jövő számviteli szakembere nemcsak könyvel, hanem stratégiai gondolkodó, technológiai innovátor és kockázatkezelő is lesz. A PwC Magyarország első számviteli felmérése szerint a megkérdezett vállalatok 42 százaléka már most jelentős szervezeti vagy technológiai változásra készül, de stratégiai tervezésre nemigen jut idejük az új szabályozások és
"A szolgálólány meséje" alkotóitól érkező vadonatúj sorozat jó néhány évvel a nagysikerű történet eseményei után játszódik, a nézőket pedig a disztópikus Gileádba vezeti vissza. A "Testamentumok" április 8-án három epizóddal jelenik meg a Disney+ kínálatában. A főbb szerepekben Ann Dowd (Lydia néni), Chase Infiniti (Agnes), Lucy Halliday, Rowan Bla
A Starbucks már a második egymást követő negyedévben ért el növekedést egyik legfontosabb értékesítési mutatójában, ami arra utal, hogy Brian Niccol vezérigazgató átszervezési programja kezd beérni. Bár a nyereség esik, a befektetők mégis pozitívan fogadták a számokat.
Szerdán megjelent az a rendelettervezet, amely rendezi az Otthoni Energiatároló Programra pályázó, még szaldó (vagy már bruttó) elszámolásban lévő lakossági napelemesek helyzetét.
A nemzetgazdasági miniszter hosszabb értekezésben állapította meg, hogy a magyar gazdaság bajainak okozója Brüsszel és a béna német autógyárak. Nagy Márton a magasabb hozzáadott értékű termelés felé terelné a magyar ipart, miközben az akkumulátorgyártással éppen ezzel ellentétes irányt jelölt ki a kormány. Úgy tűnik, hogy a jobb kéz továbbra sem tu
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) irányítása alatt álló Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) Budapest Főváros Kormányhivatala közreműködésével egy Magyarországon is népszerű sportszer-kereskedelmi lánc, a Hervis arculatával és nevével visszaélő webáruházat tett elérhetetlenné a fogyasztók védelme érdekében, jelentette a Nemzet
A bitcoin árfolyamának csökkenése miatt egyre több országban válik veszteségessé a kriptovaluta bányászata, különösen az Egyesült Államokban, ahol a kitermelés költsége már meghaladja a bitcoin aktuális piaci árát – derül ki a Cambridge Bitcoin Electricity Consumption Index (CBECI) adataiból. A CoinGecko szerint a bitcoin árfolyama jelenleg körülbe
Az Európai Unió hivatalosan is eljárást indított a Google ellen a digitális piacokról szóló törvény (DMA) keretében. A cél: a technológiai óriásnak meg kell osztania Gemini MI-modelljéhez és keresési adataihoz való hozzáférést a versenytársakkal, így biztosítva a tisztességes piaci versenyt.
A bitcoin bányászok az kriptovaluta-világ azon szereplői, akiknek konkrétan mindenre kell figyelniük: energiaköltségek, árfolyam, környezeti hatások. Miután az Egyesült Államokat egy hatalmas hidegfront érte el, a bányászok kénytelenek voltak visszafogni áramfogyasztásukat, hogy a hálózatok ne váljanak túlterheltté. A globális hatásokkal bíró folya
Szerdán reggel a német rendőrség razziát tartott a Deutsche Bank frankfurti és berlini irodáiban pénzmosás gyanúja miatt - tudósított a CNBC. A hír megjelenése utána 3%-os mínuszba került a legnagyobb német hitelintézet részvényárfolyama.
A szolgáltatók kínálatát böngészve gyakran a „korlátlan” csomagok tűnnek a legegyszerűbb, legkiszámíthatóbb választásnak. De vajon tényleg szükség van erre egy általános iskolásnál? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmánya szerint sokszor feleslegesen fizetünk többet. A kutatás rávilágított, hogy bár egyre többen fizetnek elő
Pintér Bence, Győr polgármestere bejelentette, hogy eljárást kezdeményezett az ügyészségen a Tiszta Szívvel a Városért frakció egyik tagja a fideszes Győr+Média Zrt. ellen, miután törvénytelen összefonódásra bukkantak a győri helyi médiacég cégbírósági adatai alapján: a Fidelitas vármegyei elnöki posztjáról nemrég érkezett vezérigazgatót, Tóth Lill
A Növénydoktor Kft. új szemléletű, független növényvédelmi szakirányítást és tanácsadást kínál, ahol nem az eladott vegyszer mennyisége, hanem a gazda profitja a mérce.
„Flat White or F*ck Off” címmel január 28-án egynapos, provokatív pop-up kávéesemény zajlik Londonban. Nincs választás: csak egyfajta kávét szolgálnak fel, flat white-ot. De miről szól az akció?
Míg a múlt heti Solana Seeker airdrop valódi ingyenpénz volt a tulajdonosoknak, a Moonbirds most kétéves zárolással sokkolta a közösséget. Vajon a BIRB token bukás lesz a vitatott feltételek miatt, vagy van még remény a gyűjtők számára? Míg a múlt héten a Solana Seeker mobil tulajdonosai ujjongtak a váratlanul bőkezű „ingyenpénz” láttán, a mai Moon
Magyarországot egy ciklon által keltett csapadékrendszer érte el szerdán, amely az ország nagy részén hoz csapadékos időjárást. A legtöbb helyen napközben eső esik, az északkeleti országrészben azonban havazás alakult ki, ugyanakkor jelentősebb hóréteg sehol sem valószínű - írta az Időkép.
2032. december 22-én egy mintegy 60 méter átmérőjű aszteroida, a 2024 YR4 a Holdnak csapódhat. A becsapódás esélye jelenleg körülbelül 4 százalék, ami már elég magas ahhoz, hogy a tudósok komolyan vegyék a lehetséges kockázatokat és a rendkívüli tudományos lehetőségeket is - írta meg az Universe Today.
Lezárult a Budapesti Értéktőzsde és a Portfolio közös befektetői felmérése, a kutatásban 4456 fő vett részt, így megtudtuk, milyen befektetéseket kedvelnek a leginkább a Portfolio olvasói, mekkora vagyonnal rendelkeznek, és mennyire hajlandóak a kockázatvállalásra a nagyobb hozam reményében. Mutatjuk az eredményeket, többek között azt is, hogy mily
Nem érdemes idén a szalagcímek alapján befektetni – ez volt a legfontosabb üzenete az MBH Befektetési Bank idei első, Piaci Pulzus című sajtóeseményének. A pénzintézet elemzői szerint átrendeződést láthatunk a legjobb hozamokkal kecsegtető szektorok között, aminek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos iparágak is megisszák a levét. Idén is kit
A magyar kis- és középvállalkozások számára az idei évben a beruházások kerülhetnek fókuszba, ugyanis a cégvezetők kétharmada tervezi vállalkozása korszerűsítését: legutóbb 2022 utolsó negyedévében volt ilyen magas a fejlesztési szándék. A legtöbben gépesítésre és informatikai fejlesztésekre szeretnék fordítani a beruházási forrásaikat – derül ki a
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves lengyel állampolgár ellen, aki két embert csapott be Magyarországon. A vád szerint a férfi segédmunkásként dolgozott, komplex építőipari munkák végzéséhez megfelelő szakképesítéssel nem rendelkezett. De így is elvállalt két komoly felújítási munkát. Hittek neki, bíztak benne.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kara tökéletes választás azok számára, akik fantáziát látnak a technikában, az alkotásban és biztos jövőt szeretnének. A karra jelentkezők 7 alap- és 11 mesterszak közül választhatnak, ezt követően pedig doktori képzésre is lehetőségük nyílik. A Műszaki Karon végzett mérnököket versenyképes fizetéssel várják a vállalatok
Bár a cégbíróságon egyelőre csak Tóth Lilla Rebeka vezérigazgatói kinevezése látszik, a Győr+ Média Zrt. azt állítja, hogy a vezérigazgató testére, Tóth Fruzsina időközben lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról, csak az még nem látszik az Igazságügyi Minisztérium céginformációs rendszerében
Az egészség megőrzése nem csupán életminőségi kérdés, hanem gazdasági szempontból is fontos. A fogak állapota közvetlenül befolyásolja a táplálkozást, a beszédet és az önbizalmat, ami hatással van a munkavégzésre és a társas kapcsolatokra. A foghiány ráadásul komoly egészségügyi kockázatot jelent, hiszen rontja a rágóképességet és az állkapocs stab
Az eddigi nyugat-keleti cégintegrációk helyett elsőként jönne létre egy észak–déli irányban integrált regionális cégcsoport, amely egyszerre rendelkezne jelentős finomítói kapacitással, kiterjedt kiskereskedelmi hálózattal és közép-európai, balkáni piaci jelenléttel. A Mol-NIS egyesülés nem lényegtelen hozadéka lehetne a Mol-JANAF együttműködés ren
Sajnos tévedhetett, aki azt gondolta, hogy a Microsoft BitLocker titkosítása százszázalékos védelmet jelent. Mint kiderült ugyanis, a redmondi vállalat állítólag titkosítási kulcsokat adott át az FBI-nak, hogy feloldják egyes, csalással vádolt Windows-felhasználók laptopjait.
„A szolgálólány meséje” alkotóitól érkező vadonatúj sorozat jó néhány évvel a nagysikerű történet eseményei után játszódik, a nézőket pedig a disztópikus Gileádba vezeti vissza. A „Testamentumok” április 8-án három epizóddal jelenik meg a Disney+ kínálatában. A főbb szerepekben Ann Dowd (Lydia néni), Chase Infiniti (Agnes), Lucy Halliday, Rowan Bla
A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülése után is 6,5 százalékon maradt a jegybanki alapkamat. Az MNB elnöke, Varga Mihály ráadásul kommunikációjában igyekezett hűteni a kedélyeket azzal kapcsolatban, hogy még a választások előtt csökkentheti az irányadó rátát a Monetáris Tanács. A forint ezt kétéves csúccsal hálálta meg.
A 18 százalékos áfakulcs alá tartozó termékekre vonatkozó tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026/1. Adózási kérdés formájában.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csalás elleni ajánlásainak és a bankok intézkedéseinek köszönhetően 2025 első kilenc hónapjában jelentősen csökkent a kártyás és banki átutalást érintő visszaélések értéke, de ez még mindig 5 milliárd forintot tesz ki negyedévente, ami abszolút értékben magas - mondta Bartha Lajos, a jegybank pénzforgalomért, készpénzlog