Lendületesen indult 2026 a futók és kerákpárosok kedvenc fitnesz-alkalmazása, a Strava számára: a hónap elején kiszivárgott, hogy a cég bizalmasan benyújtotta tőzsdei bevezetési kérelmét, és befektetési bankárokat bízott meg a folyamat lebonyolításával - írja az Economist.
A Körber Hungária átfogó beruházási programot hajt végre 14,5 milliárd forint értékben Pécsen, többek között egy magas hozzáadott értékű szolgáltató központot és száz új munkahelyet hozva létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása folyamatban van.
A norvég parlament kedden jóváhagyta az ország 19,5 milliárd norvég korona (643 milliárd forint) értékű nagy hatótávolságú tüzérségi rendszerek beszerzésére vonatkozó tervét a NATO-tagország elrettentő képességeinek fokozására az Északi-sarkvidéken.
Az utóbbi hónapokban megszaporodtak a brutális túlszámlázásokról és az agresszív fellépésről szóló duguláselhárítással összefüggő rémtörténtek. A „csőgörényes maffiaként” elhíresült módszer lényege az olcsó hirdetési ár, amely a helyszínen váratlan felárakkal, méterdíjakkal és fenyegetéssel duzzad akár milliós végösszegre. A csatornavizsgáló specia
Az Európai Központi Bank kedden bejelentette, hogy módosítja hitelezési szabályait: a jövőben meghatározott feltételek mellett már szanálás alatt álló bankok is kaphatnak tőle hitelt, így egy régóta fennálló hiányosságot orvosol az uniós bankválság-kezelési rendszerben - írja a Reuters.
A digitalizáció és a pandémia utáni új világrend alapjaiban rengette meg azt a korábbi elképzelést, miszerint a produktivitás záloga a fizikai jelenlét. Ma már az iroda funkciója drasztikusan eltolódott a közösségi élmény és a stratégiai együttműködés irányába. A munkavállalók nem egy szürke boxot keresnek, ahol nyolc órát tölthetnek el a gép előtt
A kisteleki székhelyű Trivega Kft.-t 15 második-harmadik generációs zöldséghajtató családi vállalkozás alkotja. Jelenleg 52 hektár korszerű üveg-, illetve fóliaházban termesztenek zömmel paradicsomot, valamint kígyóuborkát és fejes salátát.
Gazdaságtörténeti jelentőségű, hazánk versenyképességét még tovább erősítő beruházást hajtott végre Pécsen az EL-Q Invest Kft., ugyanis ez a legelső magyar tulajdonú vállalat, amely nitrogént tud előállítani – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.
Szaúd-Arábia felfüggesztette egy monumentális, kocka alakú felhőkarcoló tervezett építését Rijád belvárosának egyik fejlesztési központjában, miközben újraértékeli a projekt finanszírozását és megvalósíthatóságát – mondta az ügyet ismerő négy forrás.
Decemberben szinte az összes, 7%-nyi arányt képviselő saját részvényétől megvált a MBH Bank a nyilvános részvényértékesítés során 67,8 milliárdért. Hétfőn viszont 88,5 millió, kedden 63,0 millió forintért ismét saját részvényeket vásárolt a bank, ezúttal viszont nem az államtól, mint 2024 decemberében vagy a bank munkavállalói szervezete 2025 novem
A Pinterest kedden bejelentette, hogy elbocsátja dolgozóinak legfeljebb 15 százalékát, és egyúttal csökkenti irodaterületeit, a közösségi médiavállalat a mesterséges intelligenciára való átállással magyarázza a lépést - tudósított a Cnbc.
Dróntámadás okozott tüzet a Barátság kőolajvezeték közelében Lviv térségében, a magyar külügy szerint a vezeték nem sérült meg, de az incidens újabb kockázatot jelent a térség energiaellátására - írta az Index.
Míg a szomszédos országokban és az Alpok térségében extrém mennyiségű csapadékra és árvízveszélyre figyelmeztetnek, a legfrissebb meteorológiai modellek szerint Magyarországot sem kerüli el a változás.
A brit Revolut kedden bejelentette, hogy elindította teljes körű banki tevékenységét Mexikóban. Ez a cégcsoport első, Európán kívül alapított bankja - írja a Reuters.
A német kormány egymillió eurós (kb. 385 millió forint) nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval segíti a január eleji berlini áramszünet okainak feltárását. Alexander Dobrindt belügyminiszter közölte, hogy a jutalom annak jár, aki a következő négy hétben döntő bizonyítékot ad a hatóságoknak az áramkimaradást kiváltó tűzeset
Profitrealizálás kezdődött a réz piacán, mivel a befektetők a közelmúltbeli emelkedés után nyereséget realizáltak, miközben a piac az amerikai jegybank szerdai kamatdöntésére vár. A fémek piacán általánosságban nagy esések vannak, az ezüst és a palládium valóságos mélyrepülésbe kezdett, míg az arany minimális mínuszban tartja magát.
Autonóm földi robot, amely önállóan járőrözik, gyanús tárgyakat vizsgál, háromdimenziós képeket készít, és akár drónokkal együttműködve is dolgozik – mindez nem sci-fi, hanem a Husky nevű kutatási platform, amit a HUN-REN Sztaki-ban a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium vezetésével (SCL) fejlesztenek.
A holland parlament alsóháza kedden megszavazta a pénzügyi szektorban dolgozók többségére vonatkozó bónuszkorlátok enyhítését. A döntés fontos lépés a hosszú ideje bírált szabályozás fellazítása felé - számolt be a Bloomberg.
A forint erősödött kedden az euróval és a dollárral szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a svájci frank ellenében viszont árfolyama szinte nem változott.
A levendula közismert gyógynövény, de kevesebben tudják, hogy milyen kalandos történet vezetett ahhoz hogy e gyógynövény alapozza meg az aromaterápia kialakulását.
Jelentős, 22,5 százalékos testsúlycsökkenést is fel tudott mutatni középfázisú klinikai vizsgálatában a Roche új, elhízás elleni kísérleti készítménye, amely az Eli Lilly és a Novo Nordisk készítményeihez hasonló hatásmechanizmussal működik.
Szabálytalanul reptette drónját egy budapesti férfi Vecsésen, a repülőtér közelében, eljárás indult ellene - közölte a Készenléti Rendőrség a police-hu-n. A férfia arra hivatkozott, hogy nem ismeri a vonatkozó szabályokat. Ez azonban nem mentség.
A fejlesztés eredményeként a jelentős részben magyar beszállítókra támaszkodó Ge Glass olyan új piacokra tud majd belépni, mint az olasz, a román vagy a szerb.
A JPMorgan Chase vezetése közölte befektetési bankáraival, hogy jóval keményebben kell dolgozniuk a fúziós és felvásárlási üzletágban, ha le akarják dolgozni a Goldman Sachsszal szembeni hátrányukat. John Simmons és Filippo Gori, a globális banki részleg társvezetői egy idei belső meetingen arról beszéltek, hogy a csoport 2025-ben alulteljesített a
Az Ethereum hálózatán soha nem látott méreteket öltött a staking várólista: már több mint 3,33 millió ETH vár belépésre a Proof-of-Stake rendszerbe, ami közel 10 milliárd dolláros értéket képvisel. A legújabb fejlemények mögött komoly intézményi érdeklődés áll – olyan szereplőkkel, mint a BitMine és a Grayscale. Vajon mit jelent mindez az Ethereum
A Redwire részvényei közel százalékot száguldottak a mai kereskedésben, miután az űripari és védelmi vállalat bekerült az amerikai védelmi minisztérium 151 milliárd dollár keretösszegű beszerzési programjába, amely Donald Trump elnök "Aranykupola" kezdeményezését hivatott támogatni - tudósított a Cnbc.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a szárított, fermentált dohányra vonatkozó szabályozás február elsejétől történő változásáról tájékoztatót közölt honlapján.
A kvantumtechnológia a következő évtized egyik legfontosabb növekedési motorja. A kvantumszenzorok, kvantumszámítógépek és kvantumelektronikai rendszerek nemcsak globális iparágakat formálnak át, hanem a magyar gazdaság versenyképességét is növelhetik. A PPKE egyedülálló kvantummérnök-képzése a szakemberek iránti növekvő keresletet igyekszik kielég
Minden munkahelyen előfordulhat, hogy van egy munkatárs, akivel nehezebben jön össze a közös munka, vagy akit egyszerűen nem tudunk kedvelni. Ilyenkor különösen fontos, hogyan kommunikálunk róla a főnökünkkel, hiszen a hozzáállásunk és a megfogalmazásunk nagyban befolyásolhatja a munkahelyi légkört és a csapatdinamikát. A helyzet még nehezebb lehet
Utolsó fordulójához érkezett a Bajnokok Ligája ligaszakasza, a szerdai játéknap minden mérkőzését egy időben rendezik, és a Sport1, illetve a Sport2 egy-egy spanyol gigász meccsével jelentkezik. A BL-rekorder Real Madrid volt edzője, José Mourinho csapatával, a Benficával játszik, a Barcelona pedig az FC Köbenhavnt fogadja.A Bajnokok Ligája harminc
A gyep a tél után gyakran legyengülve, foltokkal és betegségekkel indul neki a tavasznak. Megmutatjuk, milyen kórokozók jelennek meg ilyenkor, mikor kezdjük a tavaszi munkákat és hogyan erősíthetjük vegyszermentesen a gyepet.
Az északi-tengeri és a balti-tengeri országok kedden ismertetett közös nyilatkozata szerint Oroszország zavarja a tengerhajózás műholdas navigációját a térségben.
Fontos változásokkal kezdte az évet a Heineken Hungária: Palcsó Sára trade marketing vezetőként csatlakozott a céghez, Zahovay Ádám eddigi trade marketing vezető pedig a Heineken mainstream márkáiért felelős group márkamenedzserként folytatja pályafutását.
Ahogy arról már írtunk, UnitedHealth Group részvényei kedden meredek esésnek indultak, miután az egészségbiztosító és egészségügyi szolgáltató cég közzétette negyedéves pénzügyi jelentését, illetve kiderült, hogy Donald Trump kormánya a Medicare-programban részt vevő biztosítók finanszírozásának visszavágására tett javaslatot. A közösségi médiában
A biztonsági jelzések nem csupán ipari környezetben, hanem a mindennapokban is életmentőek lehetnek. Ezek a szimbólumok gyors és egyértelmű információt adnak veszélyekről, teendőkről vagy menekülési útvonalakról. Ha nem ismerjük fel őket, komoly kockázatnak tesszük ki magunkat és másokat.