Miközben hétfő reggel elérhetetlenné vált Magyarországon a Polymarket, hazánk egyik kedvelt befektető platformján, az IBKR-en átlépte az egymilliárd dollárt az integrált predikciós piactér forgalma. Hatósági tiltás miatt elérhetetlenné vált Magyarországon a Polymarket nevű oldal, ami egyfajta online fogadási piactérként működik. A felhasználók való
A kormány elindította a 100 milliárd forintos keretösszegű lakossági energiatárolói programot, amelynek célja a napközben megtermelt napenergia esti felhasználásának segítése. A pályázati feltételek csütörtöktől érhetőek el az érintett családok számára.
A saját termesztésű teanövények nemcsak ízletesek, hanem a téli időszakban is hasznos kiegészítői lehetnek a házipatikának. Számos gyógynövény könnyen nevelhető kertben vagy akár erkélyen, és megfelelő szárítással egész évben felhasználható.
Az elmúlt öt év legalacsonyabb szintjére esett vissza a vezérigazgatók bevételnövekedéssel kapcsolatos várakozása, miközben a legtöbb vállalat azzal küzd, hogy a mesterséges intelligenciába (AI) tett befektetéseit kézzelfogható megtérüléssé alakítsa. A vállalatvezetők 42%-a attól tart, hogy lemarad a technológiai alkalmazkodás tempójában, miközben
A geopolitikai feszültségek, a gazdasági sérülékenység, a környezeti kihívások és a megélhetési költségek emelkedése együttesen teszik bizonytalanná az európai polgárok mindennapjait, miközben az elégtelen nyugdíjak kockázata az időskori méltóságot is fenyegeti, az éghajlati és kiberkockázatok pedig tovább súlyosbítják a terheket – írja az EU bizto
A Dacia Sandero lett Európa legkelendőbb személyautója 2025-ben, megelőzve a Renault Cliót és a Volkswagen T-Rocot. Az európai újautó-piac mérsékelt, de stabil növekedést mutatott, összesen 13,3 millió eladott járművel.
A Marvel újabb nyolcrészes sorozattal érkezik idén, ami azok számára is vonzó lehet, akik az elmúlt években nem követték nyomon a Marvel univerzum alakulását. A sorozatban két színész barátságának történetét ismerhetjük meg, ahogy a mindkettejük életét megváltoztató szerepekre készülnek. Az alkotás egyben szatíra is a hollywoodi filmipar működésérő
Még el sem startolt a soron levő Nagy Ő, a TV2 elárulta, hogy a legközelebbihez már van jelöltjük: női Nagy Ő-re lehet számítani. Az illető neve egyelőre titok, de a hölgy széles körben ismert.
Friss kutatási eredmények igazolják, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása valóban új távlatokat nyithat a szarvasmarha-tenyésztésben. Az új megközelítés egyik legnagyobb előnye, hogy a rutinszerűen gyűjtött, már meglévő adatokra épít, és nem feltétlenül igényel költséges infrastruktúrát vagy új méréseket. A kapcsolódó kutatási eredményekről
2025 végére országos szinten korrekció indult a lakásárakban. Egyetlen markáns kivételt a budapesti panellakások jelentettek, ahol az árnövekedés 2025 végén is fennmaradt, a Duna House ingatlantranzakciós adatai alapján.
5+1 elemből álló támogatási csomagot fogadott el a kormány, amellyel a hazai éttermek helyzetét igyekszik segíteni - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán. Az intézkedés keretösszege 100 milliárd forint lesz.
Az utóbbi években a munkavégzésről alkotott képünk gyökeresen megváltozott. Ma már nem az számít, ki melyik asztalnál ül, hanem hogy a csapat hogyan tud együtt dolgozni, akár több helyszínről. A hibrid modell sokak számára felszabadító: otthon koncentráltan lehet dolgozni, az irodában pedig energizálóbbak a találkozások. Nem csoda, hogy a cégek újr
A hitelminősítő intézet stabil kilátások mellett megerősítette a 4iG Nyrt. adósbesorolását: stabil kilátású (BB-) kibocsátói besorolást, kötvényeinek adósságbesorolása pedig szintén (BB-) minősítést kapott. A társaság fejlődését a távközlési üzletág stabilitása, az űr- és védelmi ipari expanzió, valamint a nemzetközi stratégiai partnerségek egyarán
Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy mi az a három legfontosabb szempont, ami miatt a magyar és a szerb félnek is előnyös, hogy a Mol megvásárolja a NIS többségi, orosz tulajdonban lévő részét.
Január elején az „évtized legnagyobb hóesése” érte el Magyarországot. Ennek örül mindenki, kicsi és nagy. Röpködnek a mínuszok, reméljük egy kicsit segít a rovarok megtizedelésében. A hó jól jön a talajok nedvességgel való feltöltésére, de ez még igen kevés a boldoguláshoz (1 cm hó kb. 1 mm csapadék). Többméteres hórétegre lenne szükség a csapadékh
Bár a zsarolóvírus-támadások során követelt váltságdíjak összege csökkenő tendenciát mutat, a fenyegetés továbbra is jelentős kockázatot jelent a vállalatok számára világszerte – derül ki a Sophos „State of Ransomware in Enterprise 2025” című friss kutatásából. A 17 országban, több mint 3 400 szervezet bevonásával készült felmérés szerint a támadás
Az energiaköltségek döntik el, melyik ország kerül az élre a mesterségesintelligencia-versenyben – állítja Satya Nadella. A Microsoft vezérigazgatója szerint a GDP-növekedés egyre szorosabban függ majd az MI-hez szükséges energia árától, jelentette a CNBC.
Októberhez képest 1,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2015 novemberében az Európai Unióban, az egy évvel korábbi szinttől pedig 0,4 százalékkal maradt el – tájékoztatott az Eurostat.
Bújjatok elő a képernyők mögül, és gyertek el január 31-én a hagyományos Agroinform Fórumtalálkozóra! Jó hangulat, finom ételek és valódi közösségi élmény vár minden fórumozóra a bugaci találkozón.
A fogyasztók jogainak védelme érdekében egy balatonfüredi székhelyű, ingatlanközvetítéssel foglalkozó cég általános szerződési feltételeit vizsgálta a Veszprém Vármegyei Főügyészség, és pert indított a tisztességtelen feltételek érvénytelenségének megállapításáért. Nem ez az első eset.
Az év elején sok befektető ugyanazzal a kérdéssel szembesül: merre érdemes tovább menni? Irányt mutatunk a januári Klasszis Befektetői Klubban – vegyen részt Ön is!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Kristalina Georgieva egyértelmű üzenetet küldött az európai vezetőknek: "Szedjétek már össze magatokat!" - tudósított a Cnbc.
Hiánypótló szakkönyv jelent meg a limousin szarvasmarhafajtáról és hazai tenyésztéséről, amely egyszerre szól gyakorló gazdáknak, fiatal belépőknek és a tudományos közegnek.
Októberhez képest 1,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2015 novemberében az Európai Unióban, az egy évvel korábbi szinttől pedig 0,4 százalékkal maradt el – tájékoztatott az Eurostat.
Az autizmus spektrumzavar ma már nem ritka jelenség az iskolákban, mégis sok pedagógus érzi úgy, hogy kevés biztos kapaszkodó áll rendelkezésére a mindennapi oktató-nevelő munkában. Hogyan lehet valóban befogadó egy tanterem? Milyen módszerek segítik az autizmussal élő gyermekek tanulását, és mi szükséges ahhoz, hogy az integráció ne csak elméleti
Az amerikai magánszektorban a munkahelyek száma átlagosan heti 8 ezerrel nőtt a december 27-én véget ért négy hétben az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet kedden közzétett kimutatása szerint.
Hongkong értékpapírpiaci szereplői egyre határozottabban tiltakoznak a kriptóeszközökre vonatkozó engedélyezési szabályok szigorítása ellen. Az iparági vélemények szerint a tervezett változtatások éppen azokat a hagyományos vagyonkezelőket riasztanák el, akiket a város a digitális eszközök piacára szeretne bevonzani.
A Grönland sorsát övező geopolitikai ellentétek miatt ismét kiéleződtek a vámháborús feszültségek az Amerikai Egyesült Államok és Európa között, ami a tőke- és pénzpiacokon is komoly változásokat indíthat el. Az elmúlt napokban több másik globális kockázat (költségvetések helyzete és infláció) is hirtelen a felszínre tört, az üzenetet pedig az amer
Eladással bünteti az amerikai állampapírokat az AkademikerPension nyugdíjalap: a dán pénzügyi óriás szerint Trump elnök politikája olyan hitelkockázatokat teremtett, amelyeket a befektetők már nem hagyhatnak figyelmen kívül - számolt be a Bloomberg.
A MATADOR MO vetőgép egy menetben ötvözi a sávos vetést, a célzott tápanyag-kijuttatást és a precíz digitális vezérlést, így hatékony és talajkímélő megoldást kínál.
Táprudakat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta program terméktesztjén. A növénytáplálásban használatos termelésnövelők közül ezúttal 20 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatára került sor. Két táprúdnál minőségi problémák, további kettőnél pedig növényvédelmi hatás jogosulatlan
Januárban 2021 közepe óta nem látott szintre javult a német befektetői hangulat, miközben a kormány kiadási programja elkezdte kihúzni a nehézségekkel küzdő feldolgozóipart a válságból - jelentette a Bloomberg.
A tavaszi betegségek megelőzése a metszőszerszámok helyes előkészítésével kezdődik! Mutatjuk, hogyan élezz és fertőtleníts, hogy egészséges legyen az ültetvényed.
Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, 920 200 személygépkocsi cserélt gazdát 2024-ben. Ez az érték 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi rekordot: 2024-ben 906 900 volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma egy évtized alatt közel 70 százalékkal emelkedett
Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Peking letiltotta amerikai és izraeli kiberbiztonsági szoftverek használatát. Az intézkedést azzal a gyanúval indokolták, hogy a szoftverek bizalmas adatokat gyűjthetnek és továbbíthatnak külföldre.
Jogosan számítanak új megoldásokra a termelők, és a főként japán gyártású termékeket forgalmazó Sumi Agro Hungary Kft. 2026 elején válaszolt is erre az igényre.
Otthon Start hitel mellé is igénybe vehető a jelzáloghitel elengedés gyermekszületés esetén. De hogyan használhatod ki ezt a támogatást az Otthon Startnál?
Az amerikai pénzügyminiszter szerint a tokiói kötvénypiaci pánik az amerikai államkötvények piacán is érezhető volt. Davosban úgy fogalmazott, Japán "meg fogja találni" a piacnyugtató üzeneteket, miközben egy dán nyugdíjalap hónap végéig kiszáll az amerikai állampapírokból.
Az idei évet is számtalan új premierrel indítja a Disney+, köztük olyan tartalmakkal, mint az "Ezer bokszütés" második évada, a sztárparádét ígérő "A Szépség" az FX gyártásában, valamint a Marvel legújabb alkotása, a "Wonder Man". A streamingszolgáltatóra olyan közkedvelt sorozatok folytatásai is visszatérnek, mint "A mackó", vagy a "Daredevil: újj