Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
Magyar Péter közlése szerint a Debreceni Törvényszék jogerős ítélete szerint a Mediaworks megsértette Magyar Péter emberi méltóságát; a kiadó nem nevezheti és nem ábrázolhatja többé poloskaként a Tisza Párt elnökét.
A világon évente több millió tonna zöldség vész kárba a tárolás során, különösen a nem megfelelő posztharveszt kezelés miatt. Az irányított LED megvilágítás használatával a zöldségek eltarthatósága jeletősen növelhető.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (Hmeek) főigazgatója pénteken.
Péntek estétől szombat reggelig az ország nagy részén borult, párás idő várható, helyenként köddel, szitálással, ónos szitálással, ami az éjszakai és hajnali órákban csúszóssá teheti az utakat – figyelmeztet a Magyar Közút.
Győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar válogatott a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese pénteken 16-11-re verte a holland csapatot.
A következő hétvégén sem maradunk kellemes vonatos esemény nélkül, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút ugyanis fényekkel feldíszített, különleges kis szerelvényt indít Miskolcról. A visszaúton pedig már sötétben élvezhetjük a nem mindennapi fényességet. A Lillafüredi Állami Erdei Vasút közösségi médiás oldalán tájékoztattak minket a részletekről. Vasú

Elmúltak már azok az idők, mikor anyának úgy kellett könyörögnie, hogy együnk már legalább néhány falatot reggelire. A ráérős reggelik, közös brunch-ok egyre népszerűbbek lettek, mostanra pedig már országszerte találni kávézókat, reggelizőket, ahol isteni péksütikkel, friss tojásételekkel, finom kávéval vagy épp smoothie-val várnak mindenkit, aki m
Az elmúlt hetekben soha nem látott számban kerültek csonttöréssel kórházba a csúszós utak miatt megsérült emberek. A sürgősségi és traumatológiai osztályok túlterheltek, több helyen halasztható műtéteket is át kellett ütemezni. Zacher Gábor szerint ónos eső idején különösen az időseknek lenne fontos otthon maradni.
Az elmúlt hetekben soha nem látott számban kerültek csonttöréssel kórházba a csúszós utak miatt megsérült emberek. A sürgősségi és traumatológiai osztályok túlterheltek, több helyen halasztható műtéteket is át kellett ütemezni. Zacher Gábor szerint ónos eső idején különösen az időseknek lenne fontos otthon maradni.
Győzelemmel kezdte a középdöntőt a magyar válogatott a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese pénteken 16-11-re verte a holland csapatot.
A Pro Cultura Urbis-díjas Wilhelm Droste irodalmár a Három Holló kávéház megálmodója és üzemeltetője, egyben a pesti kávéházi kultúra hagyományainak őre. Beszélgetésünkből fény derül arra, miért jobb a napi húsz kávé tíz helyett, miért kell mindenáron hinni és álmodni, de arra is, miért nem feltétlenül unalmasak a magyarok. Interjú.

Nagy örömmel osztjuk meg veletek hogy februárban és márciusban két rendkívüli Integratív Babaterápiás előadással érkezünk. Ezek az alkalmak abban segítenek, hogy rálássunk, mit élhetett át a kisbabánk a születése alatt, megértsük, hogyan meséli el ennek élményeit az első időszakban, és megtanuljunk értő füllel, nyitottsággal jelen lenni vele a saj
Ha a hagymáról van szó, a legtöbben a vörös vagy a lila változatot használják. Kész, ennyi a sztori. Pedig ez nagyjából olyan, mintha a zenét a pop vagy rock szintjén zárnánk le, miközben ott vannak más műfajok is.

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi
Meglepő bejelentéssel jelentkezett közösségi oldalán Kunu Márió. Az énekes egy budapesti fellépést hirdetett meg, miközben neve továbbra is ott "díszeleg" a rendőrség körözési listáján. A sztár ellen kedden elfogatóparancsot adtak ki, ennek ellenére ő aktívan posztol, és még repülőre is szállt: kisfiával Dubaiba ment.

Miközben Észak-Európában elkezdődött a férfi kézilabda-Európa-bajnokság, addig a nők legjobbjai ismét az európai kupaporondon küzdenek. Január 17-én Győrben magyar rangadót játszik az Eto és a Dvsc a Bajnokok Ligája A csoportjában, másnap a Ferencváros Érden fogadja a Podravka Vegeta Koprivnicát a B jelű nyolcasban.
Péntek estétől szombat reggelig az ország nagy részén borult, párás idő várható, helyenként köddel, szitálással, ónos szitálással, ami az éjszakai és hajnali órákban csúszóssá teheti az utakat – figyelmeztet a Magyar Közút.
A videón hatalmas tömeg élteti Venezuelában az amerikaiak által elrabolt Nicolás Madurót, ám ha alaposabban megnézzük a jelenetet, több furcsaság is szemet szúrhat.
ABS, sávkövető rendszer, fáradtságfigyelő, automatikus vészfékezési rendszer, holttérfigyelés – az autóinkban már számos intelligens megoldás segítheti a biztonságosabb közlekedést. Van, aki maximálisan kihasználja ezeket, más legszívesebben a kötelező ABS-t is kikapcsolná. Mennyire bízhatunk meg ezekben a rendszerekben, és mire érdemes odafigyelnü
Milyen tényezők számítanak hitelbírálat során? A döntés kulcstényezői: a versenyképesség, a működési biztonság, a gazdasági stabilitás és az, hogy a társaság működése a támogatások nélkül is profitábilis-e.
Január 15-én az Amazon Web Services (AWS) bejelentette az AWS European Sovereign Cloud általános elérhetőségét – egy új, független felhőt Európa számára, amely teljes egészében az EU területén található, és elkülönül a többi AWS régiótól.
A magas nyitott rendelésállomány biztosítja a láthatóságot a következő negyedévek teljesítményére, miközben új pilot projektek indulnak a német-osztrák-svájci, amerikai és brit régiókban.