Alig több mint két hete az újévi ünnepnap miatt álltak le a pénzpiacok világszerte, előtte pedig karácsonykor. Ezúttal az Egyesült Államokban lesz teljes leállás és erről leginkább egy egykori politikai aktivista tehet. A hétvégével együtt így három napig nem lesz tőzsdei kereskedés az USA piacain, ami akár saját befektetéseinket is veszélyeztethet
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel
Üvegdarabok kerülhettek egy Magyarországon is forgalmazott olasz paradicsomszószba, ezért megkezdték a termék visszahívását. A Granoro márkanéven, üvegpalackban árusított készítményt a hatóságok felszólítására kivonják a kereskedelmi forgalomból.
Továbbra is lázban tartja a Stranger Things rajongóit a sorozat lezárása. A finálé megosztotta őket, s sokak szerint lehetett volna jobb befejezése is a szériának.
A jövő héten megrendezett davosi Világgazdasági Fórum idején hirtelen megsokszorozódik a kisváros lakossága, amit a helyiek összeszorított fogakkal viselnek: tömeget, káoszt, felfordulást. A fejfájás ugyan csak egy hétig tart, de a hegyvidéki település hangulata jól tükrözi azokat a feszültségeket, amelyek egész évben érezhetők Svájcban - írta a Bl
Nem tudom, tisztában vannak-e a Vajdaságban (Délvidéken) élő magyar nemzetiségű állampolgárok, hogy mi várható ebben az évben a kötelező sorkatonasággal kapcsolatban? Aki nem értesült volna még, az jó, ha tudja, legelőször az 1996–2007 között, valamint a 2008-ban született született fiúkat kívánják listázni. Még akkor is ez a véleményem, ha azzal k
A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk, amelynek helyes megfejtői közt a Corvin moziba szóló páros tiszteletjegyet sorsolunk ki.
Több amerikai jegybankár is arról számolt be a napokban, hogy egyelőre nem csökkentenék tovább a kamatokat, mivel a munkaerőpiac stabilizálódni látszik, az inflációs nyomás pedig nem enyhült kellőképpen. „Hívd fel ezt az idiótát” – korábban így ment neki Trump a színfalak mögött a Fed elnökének, mert úgy látta, nem csökkentik az általa elvárt gyors
Svájcban az elmúlt években robbanásszerűen nőtt a népesség, ahogy a bevándorlók jobb életszínvonalat keresve szerencsét próbáltak az alpesi országban. A jelenség azonban nem mindenki tetszését nyerte el: idén már arról jöhet szavazás, hogy a svájciak maximálják-e saját országuk lélekszámát - írta a Bloomberg.
A Gmail-felhasználókat arra kérik, hogy tekintsék át és tiltsanak le két kulcsfontosságú „Okos funkciók – Smart Features” beállítást, miután adatvédelmi aggályok merültek fel ezekkel kapcsolatban. Ezek a beállítások lehetővé tehetik a Google számára az e-mailek tartalmának elérését a mesterséges intelligencia által vezérelt szolgáltatások támogatás
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel
Van, akit mindig több dolog érdekel egyszerre. Egy időben lelkesedik a pszichológia, a design, a videókészítés és a nyelvek iránt, majd pár hónap múlva új irányok is megjelennek. A környezet ezt gyakran bizonytalanságnak, szétszórtságnak látja. A pszichológia viszont ismer egy csoportot, amelyre ez a működés jellemző: őket nevezik scanner típusúakn
Továbbra is lázban tartja a Stranger Things rajongóit a sorozat lezárása. A finálé megosztotta őket, s sokak szerint lehetett volna jobb befejezése is a szériának.
A műtárgy.com legújabb összeállításában az egyetemes művészettörténet kiemelkedő alakjai mellett olyan régiók művészetére is felhívja a figyelmet, amelyek eddig kevésbé álltak a hazai műbarátok érdeklődésének középpontjában.
A TikTok új, mesterséges intelligencián alapuló életkor-azonosító technológiát vezet be Európában, hogy hatékonyabban kiszűrje a 13 év alatti felhasználókat. A rendszer a profiladatokat, a tartalmakat és a viselkedési mintákat elemzi, a gyanús fiókokat pedig emberi moderátorok vizsgálják felül. A lépés az európai szabályozói nyomás erősödésére reag
Legalább 24 hónapig biztosan nem kezdődik meg Rob Reiner fiának gyilkossági pere – állítják a jogi szakértők. Az ok, Nick Reiner sztárügyvédjének felmondása: a 32 éves férfi kirendelt védője kénytelen az ügyet az alapoktól újraépíteni.
Donald Trump 25 százalékos vámot vetett ki bizonyos fejlett számítógépes chipekre, köztük az Nvidia és az AMD mesterséges intelligencia chipjeire. A Fehér Ház által közzétett tájékoztató szerint azonban a vám nem vonatkozik az amerikai technológiai ellátási lánc számára importált chipekre.
A héten a befektetők az Irán körüli feszültségekre és a Japánra figyelnek, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A ma érkező amerikai ipari termelési adaton kívül várhatóan ezzel két forró témával kapcsolatos hírek mozgathatják a nemzetközi devizapiacokat. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést muta
Az európai részvénypiacok rekordokat döntögető ralija még nem ért véget: a vállalati eredmények kilátásai továbbra is kedvezőek – véli a Bloomberg beszámolója szerint Helen Jewell, a BlackRock nemzetközi befektetési igazgatója.
Bár a hazai erdők fenntartható gazdálkodása hosszú távon is képes biztosítani a lakosság tűzifaellátását, az elmúlt években a fogyasztói árak példátlan ütemben emelkedtek. A tűzifa továbbra is meghatározó szerepet tölt be a magyar háztartások fűtésében, ugyanakkor a 2020-as évek elejétől tapasztalható drasztikus drágulás - amely 2023-ra több mint h
A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókusz
Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb
A jövő héten megrendezett davosi Világgazdasági Fórum idején hirtelen megsokszorozódik a kisváros lakossága, amit a helyiek összeszorított fogakkal viselnek: tömeget, káoszt, felfordulást. A fejfájás ugyan csak egy hétig tart, de a hegyvidéki település hangulata jól tükrözi azokat a feszültségeket, amelyek egész évben érezhetők Svájcban - írta a Bl
A Videoton tavaly nyáron esett ki az NB 1.-ből, ekkor a NER építőipari milliárdosától a fideszes vezetésű Székesfehérvárhoz került a klub, de azóta sem adták el.
Marokkó mezőgazdasága az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül, amelynek célja nem csupán a termelés növelése, hanem az európai piacokon való tartós megkapaszkodás is.
Matyi Dezső először egy pár négyzetméteres standon árult, később hozzá tartoztak az ország legszebb könyvesboltjai, a cégei bedőlése pedig veszélybe sodorta a teljes könyvkereskedelmi ágazatot. Az Alexandra-sztori.
Fotó. Lévay-Szilágyi. Csak a szokásos. Péntek reggel 10 h A járdák, lépcsők és busz- illetve villamosmegállók felületei csúszóssá válhatnak, ezért a közlekedésbiztonság érdekében a gyalogosoknak fokozott figyelemre van szükségük.A Miskolc nagyot küzd pénteken bejegyzés először Északhírnök-én jelent meg.
Lengyelország előkészíti az aknák telepítését keleti határán, a robbanószerek azonban csak valódi háborús veszély esetén kerülnek helyükre - jelentette be Cezary Tomczyk lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes pénteken a Radio Zet kereskedelmi csatornán.
A Makói Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a szegedi születésű, 16 éves Maróthi Laura Amandát. A rendőrségi felhívás szerint a fiatalnak 2026. január 16-án, azaz ma veszett nyoma. A rendőrség hivatalos oldalára felkerült körözés szerint a 16 éves lány: körülbelül 156-160 centiméter magas, vékony testalkatú, arca ovális, haja és szeme színe egya