Reális esély van arra, hogy az Egyesült Államok a venezuelai akcióhoz hasonló műveletet hajtsanak végre Kolumbiában – erről az ország elnöke, Gustavo Petro beszélt. Mi történt? Valós fenyegetésnek látja a kolumbiai elnök, hogy az USA katonai akciót hajt végre országa ellen – Gustavo Petro a BBC-nek nyilatkozott erről. Az államfő erről azt követően
A 2026. januári havazás sokakban idézte fel a gyerekkor teleit, amikor az ország jelentős részét vastag, több napon át megmaradó hótakaró borította. Vajon milyen gyakran fordultak elő az elmúlt 60 évben ezek az országos, nagy és tartós hótakarós időszakok? Az ELTE Meteorológiai Tanszékének két éghajlatkutatója – Szabó Péter és Pongrácz Rita – ennek
Az operatív törzs pénteki ülése után a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a délnyugati országrészben az ónos eső komoly közlekedési kockázatot jelenthet. A HungaroMet tájékoztatása szerint egyes térségekben 5 millimétert meghaladó ónos eső és vegyes halmazállapotú csapadék is hullhat, ami gyors és jelentős jegesedést okozhat az utakon – számolt b
A tél nemcsak számunkra jelent kihívást, hanem az állatok számára is. A hideg, a hó, a fagyos szél és a jeges talaj komoly veszélyeket hordozhat a kint tartott és a lakásban élő kedvencek számára egyaránt. A felelős állattartás ilyenkor különösen fontos: néhány egyszerű, ám tudatos lépéssel sokat tehetünk azért, hogy négylábú barátaink egészségesen
Újabb rekordnegyedévet zárt 2025 utolsó három hónapjában a DH Group. A társaság friss, előzetes negyedéves mérőszámai alapján a pénzügyi közvetítés és az ingatlanszolgáltatások is közel 30 százalékos éves bővülést mutattak, miközben több országban mindenkori csúcsra kerültek a volumenek és a jutalékbevételek. A menedzsment kiemelte, hogy a pénzügyi
A kormány célzott támogatásokkal és országos akciótervvel erősíti a magyar bor piaci pozícióit. A program választ ad az aranyszínű sárgaság terjedésére és új pályázati lehetőségeket is kínál a szőlő- és borágazat számára.
A hótakaró természetes szigetelőrétegként védi a növényeket és a talajt a szélsőséges fagyoktól, mérsékli a hőingadozást, és lassú tavaszi olvadása révén folyamatosan szivárog a talajba, így fokozatos vízutánpótlást biztosít a vegetációs időszak kezdetén. Napjainkban ez a jelenség egyre ritkábban fordul elő, ami a téli csapadékviszonyok és a hőmérs
Hónapok óta nem mozdulnak előre az ukrajnai háborút lezáró tárgyalások, és egyre több jel utal arra, hogy Donald Trump elvesztette türelmét Vlagyimir Putyinnal szemben, írja a Portfolio a Handelsblattra hivatkozva.
Lassult a munkaerőáramlás mértéke a magyarországi vállalatoknál, ez viszont nem független attól, hogy a cégek is egyre óvatosabban toboroztak az elmúlt években. Jelenleg is sok munkavállaló váltana, a lehetőségeik azonban tovább szűkültek tavalyhoz képest – derül ki a Profession.hu friss felméréséből.
A Franciaországban található bobigny‑i (Párizs elővárosa, Seine‑Saint‑Denis megye székhelye) adóhivatal egyik dolgozója az adóhatóság szoftverét használta arra, hogy felkutasson egy büntetés‑végrehajtási tisztet, akit később három fegyveres férfi támadott meg otthonában. Kutatásai az adatbázisban kriptovállalkozókra és a milliárdos üzletemberre, Vi
Kovács-Buna Károly és három társa április közepéig maradhat letartóztatásban az ügyészség indítványa alapján. Mi történt? A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság hosszabbítsa meg a volt intézményvezetőnek, valamint három volt munkatársának a letartóztatását. Mind a négy személy ellen a javítóintézetben élő fiatalkorúa
A rendkívüli hidegben a következő napokban megdőlhet a hazai áramfogyasztási csúcs. A hálózatok jól bírják a hideg és a hó okozta terhelést – mondta az InfoRádióban Mlinkó Csaba, a MAVIR országos diszpécser szolgálatának vezetője.
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban 2025 novemberében, az egy évvel korábbit 2,3 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.
Tavaly év végén végre felszállt a füst az ESG-tanúsítás, tehát az ESG-beszámolók auditjával kapcsolatban. 2025 decemberének végén megjelentek a tanúsítás részletszabályai [424/2025. (XII. 23.) kormányrendelet], emellett megismerhetővé váltak az ESG-tanúsítók névjegyzékbe való felvételének és a névjegyzék vezetésének feltételei [15/2025. (XII. 23.)
Pénteken az Európai Unió tagállamai várhatóan jóváhagyják az Eu eddigi legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodásának aláírását a dél-amerikai Mercosur-országcsoporttal, több mint 25 évvel a tárgyalások megkezdése után. A döntés hónapok óta tartó politikai vitákat és tagállami egyeztetéseket követ, miközben a megállapodás továbbra is élesen megoszt
Az új venezuelai kormány megkezdte a politikai foglyok szabadon engedését. Mi történt? A venezuelai kormány eleget tesz Amerika követelésének, és elkezdte szabadon engedni a politikai foglyokat – erről a BBC számolt be. Caracas azt üzente, hogy a lépés egy "jóindulatú gesztus" a békés együttélés érdekében. Donald Trump üdvözölte a lépést, majd közö
A Gazdasági Versenyhivatal 352 millió forint bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt. jogutódjára, a One Magyarország Zrt.-re, mert a Vodafone 2022 októbere és 2024 májusa között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat az inflációkövető díjkorrekcióról.
A Vodafone nem tájékoztatott megfelelően az inflációkövető díjkorrekcióról, de a jogutód új tulajdonos, a One Magyarország 2024 májusától megszüntette a megtévesztő gyakorlatot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 352 millió forint bírságot szabott ki a Vodafone Magyarország Zrt. jogutódjára, a One Magyarország Zrt.-re, mert a Vodafone 2022 októbere és 2024 májusa között nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat az inflációkövető díjkorrekció alkalmazásáról.
Szabad az út az EU eddigi legnagyobb kereskedelmi egyezményének hétfői aláírása előtt, az ellenző kormányok – köztük Magyarországé – nem tudtak blokkoló kisebbséget kialakítani.
Lassult a munkaerőáramlás mértéke a magyarországi vállalatoknál, ez viszont nem független attól, hogy a cégek is egyre óvatosabban toboroztak az elmúlt években. Jelenleg is sok munkavállaló váltana, a lehetőségeik azonban tovább szűkültek tavalyhoz képest – derül ki a Profession.hu friss felméréséből.
A hét eleji lendület után elbizonytalanodtak a befektetők a világ tőzsdéin, csütörtökön vegyes elmozdulásokkal zártak a vezető amerikai indexek a technológia szektor alulteljesítésével. Az ázsiai részvénypiacokon többnyire emelkedéseket lehetett látni péntek hajnalban, ismét a védelmi szektor vitte a prímet, Európában pedig kis pluszokkal kezdődött
Az Eu tagállamok pénteken zöld utat adtak a Mercosur kereskedelmi megállapodás aláírásának, amely egy több mint 700 millió embert magában foglaló kereskedelmi övezetet hozna létre Európa és Latin-Amerika között. Franciaország, Lengyelország, Ausztria, Magyarország és Írország a megállapodás ellen szavazott, míg Belgium tartózkodott.