Az üvegházhatású gázoknak a gazdasági tevékenységből és háztartásoktól származó kibocsátása 3,4 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértéket tett ki tavalyelőtt, ami 7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez, és 18 százalékos visszaesést 2013-hoz képest - olvasható az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett jelentésében.
Hamarosan több mint 300 milliárd forintra nőhet az áramtárolás hazai támogatása, az idén számos nagy tárolót adhatnak át - egyebek között erről nyilatkozott a Világgazdaságnak Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Egy Magyarországon élő oroszokat tömörítő közösségi médiás csoportban bukkant fel a Mere álláshirdetése. Az orosz diszkontlánc olcsóságáról híres, és már 2025 első felében megnyithatja első üzleteit Magyarországon. Egyre valószínűbb, hogy belép a magyar piacra az orosz Szvetofor áruházlánc Mere néven futó diszkontlánca. Bár hivatalos megerő
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint decemberben 4,6 százalékkal, 2024-ben átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az árak az előző évi azonos időszaki értékeket. Madár Istvánt, a Porfolio vezető elemzőjét kérdeztük.
Az AIXBT egy forradalmi mesterséges intelligencia (AI) ügynök, amely valós idejű piaci intelligenciát nyújt, több mint 400 kulcsfontosságú véleményvezér (Key Opinion Leader, KOL) adatainak elemzésével. Az AI ügynök célja, hogy gyorsabb és okosabb döntéshozatalban segítse a befektetőket és vállalkozásokat, pontos piaci elemzésekkel és trendjóslatokk
A Mathiász Nemzetközi Lovagrend a szőlő- és borkultúra ápolásának céljából pályázatot hirdet 10 témakörben és a szakmai bizottság lektorálását követően kiadvány megjelentetését tervezi az arra érdemes alkotásokból.
A madridi kormány megelégelte, hogy a külföldiek lakásvásárlása súlyosbítja a lakhatási válságot, ezért ki akarja szorítani az EU-n kívüli vevőket a lakáspiacról. A britek újra ráfáznak a brexitre.
Szakmai fejlesztésre, újításra, a gazdasági kapcsolatok és a kutatási területek bővítésére ösztönzi a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) új projektje.
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari alágak döntő többségében mérséklődött a termelés volumene, a legnagyobb mértékben a járműgyártásban - erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Pozitív fordulatot láthatunk a nemzetközi piacokon kedd reggel, ennek eredményeként a kínai és hongkongi tőzsdék is emelkedtek. Eközben Európában is jó a hangulat, és Amerikában is kedvező nyitásra van kilátás. A magyar tőzsde határozott emelkedésben van a nyitást követően, főként az OTP ralijának köszönhetően: a bank részvényei a BUX-hoz hasonlóan
Brüsszelben egy monumentális pénzügyi tárgyalás van kibontakozóban. Az Európai Unió arra készül, hogy megvitassa a 2027 utáni többéves pénzügyi keret, a hétéves közös költségvetés reformját, amely több mint 1200 milliárd eurót oszt szét a különböző szakpolitikai területeken. Ez a hosszadalmas szakpolitikai és technikai jellegű folyamat a példátlan
Az Európai Unió 2025 január végén megszünteti a gázárplafont, amelyet 2022 decemberében vezettek be megawattóránkénti 180 eurós határig. Az intézkedés soha nem lépett életbe, mivel az energiaárak a háború kitörését kivetően jelentősen visszaestek. A most meghozott döntés különösen érzékeny időszakban született, tekintve az ukrán gáztranzit szerződé
Mindannyian tudjuk, hogy a legtöbb élelmiszer előállítása üvegházhatású gázok kibocsátását okozza, ami éghajlatváltozáshoz vezet. Ezek a kibocsátások több száz különböző forrásból származnak, többek között az üzemanyagot elégető traktorokból, a műtrágyagyártásból vagy akár a tehén bélrendszerében élő baktériumokból.
Az internet és a tévé mára a kapcsolattartás és kikapcsolódás fő eszközeivé váltak. Különösen így van ez az ünnepi időszakban is, amikor videóhívással könnyedén elérhetővé válnak távoli szeretteink, vagy minőségi időt tölthet a család egy közösen választott karácsonyi film megnézésével. A Yettel folyamatosan vizsgálja a hálózatán zajló forgalom ala
A kormány teljesítette vállalását, 2023-ban letörte, 2024-ben pedig alacsony szinten tartotta a háború és az energiaválság következtében megnövekedett inflációt. A kormány intézkedéseinek eredményeképpen 2024-ben az infláció 3,7 százalékra csökkent, 2025-ben még tovább, 3,2 százalékos szintre mérséklődik.
Az Európai Unió kilenc hónapos vizsgálata megerősítette, hogy Kína diszkriminatív gyakorlatot folytat a külföldi cégekkel szemben az orvostechnikai eszközök közbeszerzéseiben. Az EU jelentése alapján ez az egyenlőtlen helyzet akár szankciókhoz is vezethet, amelyek Kína európai közbeszerzési piacra való hozzáférését korlátozhatják – írja a Bloomberg
Rengeteg részletszabályt kell alkalmazni a nyugdíjfolyósításhoz, de a szakértő most összegyűjtötte, mik a legfontosabbak, amik semmiképp se maradhatnak el.
Már csak egy hónapjuk van az idén érettségiző – vagy már korábban érettségizett – diákoknak, hogy megjelöljék, hol szeretnének továbbtanulni 2025 szeptemberétől. A sikeres pályaválasztás kulcsa az érdeklődési kör és a képességek ismerete mellett a tudatos tervezés és a nyitott hozzáállás. A technológiai fejlődés és a globalizáció minden területen f
Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Kiskunsági Nemzeti Park, amely Magyarország második nemzeti parkjaként 1975. január 1-jén alakult meg - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
Kevesebb államtitkárral működik január elsejétől a pénzügyminisztérium feladatait is átvevő gazdasági csúcsminisztérium. Stratégiai kérdésekben is lesznek változások.
Január 15-én újabb fejezetéhez érkezik az ingatlan-nyilvántartás megújítása. Az E-ING projekt keretében elkészült új informatikai rendszer bekapcsolása ütemezetten történik, így az elektronikus ügyintézésre történő teljes átállás is ennek megfelelően több lépcsőben valósul meg – hívja fel a figyelmet mai közleményében a Közigazgatási és Területfejl
A közúti biztonságot, a közlekedési hálózatok hatékonyságát, valamint a balesetek és a forgalmi torlódások elkerülését is segítheti az a digitális iker keretrendszer, melynek fejlesztésén a floridai és a szöuli egyetemmel együttműködésben a Debreceni Egyetem Informatikai Karának szakemberei dolgoznak. A Fraternity fantázianévre keresztelt tudományo
Platformizálódott a magyar kommunikációs tér, így napjainkban nehezen érvényesülhetnek azok a piaci vagy közéleti szereplők, amelyek nincsenek jelen a közösségi médiában - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) megbízásából készült friss kutatásban.
A hazai e-kereskedőknek mindössze 13,5%-a kínál retail média szolgáltatásokat beszállítóinak, és csak 1,8%-uk nyitott külső hirdetők felé is. Ez az arány - különösen a nemzetközi trendek tükrében - nagyon alacsony, ami a szektorban rejlő jelentős növekedési potenciált jelzi. Erről a témáról is szó lesz április 2-án, a Retail Day 2025 konferencián -
A társas vállalkozások csökkenése főként a kereskedelmi, szakmai és tudományos területeket érintette, míg az egyéni vállalkozások száma főként ezekben az ágazatokban nőtt.
Fenntarthatósági szempontok alapján értékelt lakó- és középületeket az első alkalommal meghirdetett Fenntartható épületburok pályázat - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően 2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett.
Az Európai Bizottság több javítást is kért a magyar kormány november elején kiküldött középtávú strukturális tervében. A Portfolio információi szerint a túlzott deficit eljárás kezelését bemutatni hivatott dokumentumról már szerdán megszülethet a megegyezés, és hamarosan megismerhetjük a kiigazítási és növekedési vállalásokat. Az elmúlt időszak egy
A Futureal-csoport tőkepiaci igazgatója, Pető Gábor tölti be a Finext Befektetési Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnöki pozícióját. Az évtizedes pénzügyi tapasztalattal rendelkező szakember eddigi feladatai mellett a Finext teljes körű operatív irányításáért is felel, tovább erősítve ezzel a cégcsoport hazai és nemzetközi bővülését.
A vártnál lassabb ütemben emelkedett az amerikai termelői infláció decemberben, ez pedig egy kifejezetten kedvező adat egy olyan helyzetben, amikor a kötvényhozamok magasak és egyre többen aggódnak az infláció miatt.
A K&H fenntarthatósági index legújabb adatai rávilágítanak arra, hogy a magyarországi vállalatok többsége továbbra is elmarad a karbonkibocsátás csökkentését célzó törekvésekben. A cégek jelentős része nem méri, és nem is tervezi mérni a kibocsátását, miközben a karbonsemlegességre való törekvésük is tovább csökkent.„A karbonkibocsátás csökkentése
A Belügyminisztérium nyilvántartási adatai szerint 2024-ben a Pronar gépcsalád ismét növelte piaci részesedését, és az egyik legnépszerűbb pótkocsi lett Magyarországon a regisztrált új mezőgazdasági pótkocsik számát tekintve.
Vészesen közeleg Amerikában az a pillanat, amikor a TikTok végérvényesen eltűnhet az alkalmazáspiacról. A Biden kormányzás által elfogadott 2024-es törvény értelmében január 19-e lehet a TikTok utolsó napja.
Az amerikai Stem bejelentette, hogy ötéves megállapodást kötött a magyarországi Neovolt vállalattal egy itthoni, 484 megawattos napelemes portfólió szoftveres üzemeltetésére. A partnerség során az amerikai vállalat fejlett szoftvermegoldásokkal és helyi szakértelemmel támogatja a Neovoltot, miközben tovább erősíti vezető szerepét a tiszta energia p
A kitermelési licencet még 2009-ben kapta meg a nagyváradi székhelyű Diana Exploatari Miniere SRL, amelynek tulajdonosa a magyarországi Salt-Veres Zrt.
A hazai zöld rendszámos járművek száma már nyáron átlépte 100 ezret, és a 2024-es év végére a tisztán elektromos járművek száma is 70 ezer fölé nőtt. Ezzel már most kilencszer annyi teljesen elektromos autó fut a magyar utakon, mint négy évvel ezelőtt, 2026-ra pedig várhatóan ez ismét megduplázódik.