Tavaly nyáron jelentették be, hogy jön a Corvette új csúcsmodellje, a ZR1. Most kiderült, hogy mennyiért lehet megvásárolni. Ebben a kategóriában ez baráti árnak számít. A Corvette ZR1 árát a hivatalos leleplezéskor nem fedték fel, most azonban kiderült, hogy az újdonság árcéduláján 174 995 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 71 millió for
Tavaly a betakarított sárgarépa és a petrezselyemgyökér mennyisége és minősége egyaránt jó volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) hétfőn kiadott közös körképe szerint. A hazai termelők a belső piaci igények kiszolgálása mellett már az exportpiacokra is szállítanak - tették hozzá.
Tegnap a dollár erősödésével párhuzamosan gyengülni kezdett a forint a devizapiacon, ám délutánra magára talált, és korrigált az árfolyam. A hétfői cikkcakk után viszont meglepő volt, hogy az éjszaka nem a szokásos helyben járással telt, hanem további határozott erősödéssel. Ma délelőtt érkezik a decemberi magyar inflációs adat, ami elvileg megmozg
Az innováció napjainkban az élet szinte minden területét áthatja. Nincs ez másként a szakképzésben sem, ahol különösen fontos szerepet játszik. Az új technológiák, a modern eszközök és a friss ötletek nemcsak a vállalatokat teszik versenyképessé, hanem a fiatal szakemberek számára is izgalmas és jól fizető lehetőségeket teremtenek. De milyen kapcso
A gyakorlatban a teljesítési időpont meghatározása problémát jelenthet az áfatörvény 58. §-a alapján. Cikkünkben a lehetséges eseteket vesszük át példák segítségével, kitérve az előleg esetkörére is.
Keddtől kötelezővé teszi a maszkviselést a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet a különböző légúti megbetegedések számának országos emelkedése miatt – közölte az Mti. A tájékoztatás szerint a kórház járó- és fekvőbeteg-ellátást végző osztályain, a betegvárókban, aulákban, folyosókon, közlekedőkben is kötelező lesz az
A dolgozók és az üzemeltetők biztonságának mindig kiemelt fontosságúnak kell lennie. A nem biztonságos gépek jelentős baleseti kockázatot, sérülésveszélyt jelentenek és akár az emberélet elvesztését is okozhatják. A nem biztonságos
A Revolut, a globális fintech vállalat és engedéllyel rendelkező európai bank, valamint az Anomaly kreatív ügynökség bejelentette a „Banking and Beyond” című új globális kampányukat, amely több mint 20 országban – köztük Magyarországon is – debütált.Az integrált kampány – amely filmeket, OOH, DOOH, közösségi média- és hangalapú tartalmakat ölel fel
Csaknem 900 új munkahelyet teremt a Xinzhi kínai autóipari vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű beruházása Hatvanban, amely tovább erősíti Magyarország pozícióját az elektromos járműipari átállás globális piacán - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
Az osztrák kamara friss felmérése szerint – dacára a csökkenő inflációnak – meredeken emelkedtek az élelmiszerárak a szupermarketekben és a diszkontokban.
A gyümölcsfák fenntartó metszésének időpontját többféle szempont figyelembevételével érdemes megválasztani. A csonthéjas gyümölcsfajok ültetvényeiben a fák egészségének megóvása érdekében kiemelt jelentőségűek a növényvédelmi szempontok.
A nők között Gulyás Michellet, a férfiak között Kós Hubertet választották az év sportolójának. Milák hiába nyert két érmet is Párizsban, nem neki ítélték a díjat.
A férfiaknál az olimpiai bajnok úszó Kós Hubertet, a nőknél a Párizsban szintén aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle-t választotta meg a 2024-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
Az energiaipar új korszakát hozhatja el a geotermikus technológiák fejlődése – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss jelentéséből. A szervezet szerint az áttörő fúrási technológiák 2035-re akár 80 százalékkal
Pozitív fordulatot láthatunk a nemzetközi piacokon kedd reggel, ennek eredményeként a kínai és hongkongi tőzsdék is emelkednek. Eközben Európában is jó hangulatban indulhat a nap a tőzsdéken, és Amerikában is felpattanásra számíthatunk. Gazdasági események szempontjából ma a magyar inflációs adat után a délután érkező amerikai termelői inflációs k
A szélcsendes, derült időnek köszönhetően kedd hajnalban kemény fagyokkal ébredtünk, helyenként -10 fok alatti hőmérsékletekkel. Napközben ragyogó napsütés várható, de estére már felhők érkeznek, szerdán pedig az első hópelyhekre is számíthatunk.
A Ford megtartotta 15 éve töretlen vezető pozícióját a magyarországi haszonjármű-piacon: 2024-ben 9253 új járművet értékesített, részesedése elérte a 27 százalékot - tájékoztatta a Ford Magyarország közleményben az MTI-t.
2025. január 1-től Károly Balázs tölti be a Provident Pénzügyi Zrt. kereskedelmi és ügyfélkapcsolati igazgatói pozícióját.Balázs kiemelkedő szakmai tapasztalatokkal és alapos piaci ismeretekkel érkezik a szerepkörbe. Több mint egy évtizedet dolgozott a Provident magyar, bolgár és román leányvállalatainál, ahol számos vezetői feladatot látott el. Ka
Mark Rutte felhívta a figyelmet az európai fegyvergyártás jelenlegi gyengeségeire, amelyet túl kicsinek, túl széttöredezettnek és túl lassúnak nevezett.
Németországban három vízibivalyban igazolták a rendkívül fertőző ragadós száj- és körömfájás vírusát. A megbetegedések egy 14 állatot számláló gazdaságban jelentkeztek, ahol az érintett bivalyok elpusztultak.
Jelentős kriptopiaci elemzők szerint a Bitcoin jelenlegi kereskedési volumene nem lesz elég ahhoz, hogy áttörje a 100 000 dolláros ellenállást – bár jelenleg a 90 ezres supportot is nehezen képes megtartani. Eközben az intézményi vásárlások tovább folytatódnak, és egyre fogy a BTC a tőzsdékről. A Bitcoin tőzsdei tartalékai 7 éves mélypontra süllyed
A kukorica a vegetatív növekedése során kevésbé érzékeny az aszályra, mint a virágzás és a szemtelítődés idején, de egy súlyos kora nyári aszály is jelentősen csökkentheti a terméshozamot.