Már több mint félmillióan látták Herendi Gábor romantikus vígjátékát, a Futni mentem című filmet – közölte a gyártó-forgalmazó, a Vertigo Média az Mti-vel. A filmet november 21-i bemutatója óta 500.248 néző tekintette meg – tájékoztattak. Hozzáfűzték, hogy a hétvégén 53.636 néző látta az alkotást, amely így bemutatása nyolcadik hétvégéjén ismét a
A klímagázokról szóló 2024. évi Lxxxvii. törvényben foglalt módosítások hatálybalépésével megváltozik az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer. Az energiahatékonyságról szóló törvény módosításai az Ekr kötelezettjei számára megemelik a végső felhasználók körében elérendő megtakarítás mértékét, érintik az energetikai auditra kötelezettek körét
Tavaly az év utolsó hónapjában is kitartott az ingatlanpiac lendülete, decemberben 10 231 lakóingatlan cserélt gazdát, ami az előző hónaphoz képest 9 százalékkal alacsonyabb érték, ám majdnem 31 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Az üvegházhatású gázoknak a gazdasági tevékenységből és háztartásoktól származó kibocsátása 3,4 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértéket tett ki tavalyelőtt, ami 7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez, és 18 százalékos visszaesést 2013-hoz képest - olvasható az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett jelentésében.
Csaknem 47 tonna kokaint foglaltak le a francia kábítószerellenes szolgálatok 2024 első tizenegy hónapjában, kétszer annyit, mint 2023-ban - jelentette be hétfőn Bruno Retailleau belügyminiszter. A kereskedők számára a kokainkereskedelem rendkívül nyereséges: egy kiló kokain nagykereskedelmi árához képest akár több, mint tízszereséért is történhet
Jelentősen csökkent tavaly a meghirdetett új pénzügyi munkahelyek száma a londoni Cityben, mivel a pénzügyi szolgáltató cégek a nehéz gazdasági körülmények közepette költségcsökkentésekbe kezdtek - áll az egyik vezető globális pénzügyi munkaerőpiaci adatszolgáltató és tanácsadó cég hétfőn Londonban ismertetett friss felmérésében.
Idén január 17-20. között immár 22. alkalommal kerül sor az Országos Sasszinkronra, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálására. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és civil szervezetekkel együttműködve végzi a felmérést. A munkában olyan szakemberek vonnak be, akik képesek a repülő madarak
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. bejelentette, hogy a Gazdasági Versenyhivatal hatósági bizonyítványának birtokában megvásárolta a Teva Gyógyszergyár Zrt. Magyarország egyik közismert, bőrön alkalmazható helyi hatású termékcsaládját, annak érdekében, hogy erősítse pozícióját a magyarországi vény nélkül kapható termékek piacán.
Múlt hétre már csak két rész maradt a Házasság első látásra című műsorból, de azzal a két résszel taroltak is. Mondjuk ez igazából papírformának számított, inkább az volt a nagy kérdés, hogy megállja-e a helyét a Pokoli rokonok a nézettségi versenyben. A korábbi héthez hasonlóan január 6. és 12. között is meglehetősen szoros volt a
A Honor egyedülálló kezdeményezést indított Európa-szerte – egy idősek által működtetett, költségvetési tippeket adó forródrótot –, amely összekapcsolja a fiatalokat a takarékossághoz jól értő nyugdíjasokkal. A Magyarországon sajnos nem elérhető szolgáltatást egy ettől függetlenül érdekes új kutatás nyomán hozták létre, amelyből kiderült, hogy a f
A gyári munkás 294 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával bukott le egy Fejér vármegyei üzem parkolójában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a pénzügyi nyomozókkal közösen vizsgálták át a lakását, ahol egy komplett raktárkészletet találtak, olvasható a NAV honlapján.
Az Egis Gyógyszergyár Zrt bejelentette, hogy a Gazdasági Versenyhivatal hatósági bizonyítványának birtokában megvásárolta a Teva Gyógyszergyár Zrt Magyarország egyik közismert, bőrön alkalmazható helyi hatású termékcsaládját, annak érdekében, hogy erősítse pozícióját a magyarországi vény nélkül kapható termékek piacán.
Nagyot ralinak ma Trump Media részvényei, egy héttel Donald Trump megválasztott elnök beiktatása előtt. A vállalat, amely a Truth Social platformot üzemelteti, komoly figyelmet kapott a befektetőktől, miközben számos technológiai óriás is támogatásáról biztosította az új adminisztrációt - írta a Cnbc.
Tavaly 4 százalékkal nőtt az okostelefonok globális eladása két egymást követő év csökkenése után - áll a Counterpoint Research piackutató cég honlapján hétfőn közzétett jelentésben.
A családi vállalkozások tulajdonosainak jelentős része tisztában van tulajdonának értékével, és többen fontolóra vették már azt is, hogy a jövőben értékesítik cégüket. Egy piaci tranzakció előkészítése rendkívül összetett és időigényes folyamat, amelyhez szükség van megfelelő szakértelemre is. A K&H szakértői szerint az előkészületeket érdemes már
A Magyar Közlönyben 2024. december 23. napján megjelent klímagázokról szóló 2024. évi Lxxxvii. törvényben foglalt módosítások hatálybalépésével megváltozik az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (EKR).
Eddig mintegy háromszáz észak-koreai katona esett el abból a több ezerből, akit Phenjan Oroszországba vezényelt, hogy bevethető legyen az Ukrajna elleni háborúban - közölte hétfőn egy dél-koreai képviselő a szöuli hírszerzésre hivatkozva.
A MicroStrategy társalapítója és elnöke, Michael Saylor szerint a vállalatoknak bitcoinba kellene fektetniük a kötvények helyett: az ICR konferencián elhangzott előadásában Saylor összehasonlította a két befektetési forma teljesítményét, és arra buzdította a cégeket, hogy "fogadják be a jövőt" a kriptovaluta használatával - jelentette a Bloomberg.
A Goldman Sachs jelentős vezetői változásokat jelentett be hétfőn, és egy új részleget is létrehe hozott, amely a nagyobb vállalati üzletek finanszírozására és vállalati ügyfelek hitelezésére összpontosít. A cél a magas hozammal kecsegtető magánhitelezési piac növekedési lehetőségeinek a kiaknázása.
Madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatta ki Hajdú-Bihar vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett tömőlúd állomány felszámolása befejeződött, a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A biztonságos energiaellátást és -felhasználást biztosító berendezésekkel és alkalmazással támogatta a Schneider Electric a Notre Dame újjáépítését. A projekt során a vállalat szakemberei a legmodernebb tűzvédelmi megoldásokat alkalmazták az esetleges elektromos tüzek elleni hatékony védekezés érdekében.
Jelentősen csökkent tavaly a meghirdetett új pénzügyi munkahelyek száma a londoni Cityben, mivel a pénzügyi szolgáltató cégek a nehéz gazdasági körülmények közepette költségcsökkentésekbe kezdtek - áll az egyik vezető globális pénzügyi munkaerőpiaci adatszolgáltató és tanácsadó cég hétfőn Londonban ismertetett friss felmérésében.
A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) megállapodott a költségvetési hiány jelentős csökkentéséről anélkül, hogy új adókat vetnének ki - jelentette be hétfői közös sajtótájékoztatóján Herbert Kickl, az FPÖ elnöke és Christian Stocker, az ÖVP új ügyvezető elnöke.
Hamarosan több mint 300 milliárd forintra nőhet az áramtárolás hazai támogatása, az idén számos nagy tárolót adhatnak át - egyebek között erről nyilatkozott a Világgazdaságnak Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
A hazai turizmus új rekordéve volt a tavalyi, soha ennyien nem utaztak Magyarországra külföldről, soha nem pihent ennyi hazai vendég az országhatáron belül és soha nem keletkezett ennyi bevétel a szálláshelyeken - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke a turizmus 2024. évi előzetes eredményeit értékelő sajtótájékoztatón h
Súlyos tízezreket lehet keresni azzal havonta, ha az év elején időben és helyesen nyilatkozunk azokról az adókedvezményekről, amelyeket igénybe akarunk venni. Most ráadásul év közben változik az egyik legfontosabb, így érdemes különösen odafigyelni.
Első hallásra talán meglepő díjjal ismerték el a világ legkeményebbnek tartott terepjárója, a Toyota Land Cruiser ősszel debütált legújabb generációját: a Világ Női Év Autója (Women‘s Worldwide Car of the Year - WWCOTY) zsűrije ugyanis a terepjáró ikonnak ítélte a 2025-ö ’4X4 és pick-up’ kategória díját, jól illusztrálva, hogy mára az autóiparban é
Az idei, 25. alkalommal megrendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás minden eddigi látogatói rekordot megdöntött, közel 60 ezer érdeklődőt vonzott. A január 9–11. között a budapesti Hungexpón megtartott rendezvényt a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal (OH) és a HÖOK Hallgatói Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. s
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. február 1-jével az elmúlt években a Magyar Posta Zrt.-t helyettes államtitkárként támogató Láng Gézát jelöli a vállalat új elnök vezérigazgatójának – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.